2020. február 10., hétfő

EXTRAPROFITOT FIZET AZ ÁLLAM NYUGDÍJ CÍMÉN AZOKNAK, AKIK NAGYON JÓL KERESTE

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2020.02.10.



Az „extra magas nyugdíjak” nem nyugdíjak – ezzel a felütéssel kezdte a 24.hu-nak írt levelét Gerencsér László, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, az Ismerje meg a nyugdíjrendszert című könyv szerzője.

A magyar nyugdíjrendszer jelenleg milliós ellátásokat is biztosít, amit extra magas nyugdíjaknak is neveznek. A legutóbbi ismert adatok szerint Magyarországon tavaly nyáron 23-an kaptak 1 és 2 millió forint közötti nyugdíjat, 9-en pedig kétmillió forint felettit. Hogy ezeket az ellátásokat is nyugdíjnak nevezik, annak az az alapja, hogy a nyugdíjrendszer biztosítja a kiemelt járandóságokat is. Gerencsér László szerint viszontaz 


"extra magas nyugdíjak lényegüket tekintve nem nyugdíjak, mert nem felelnek meg a nyugellátás alapelvének, miszerint a nyugdíj az öregek alapvető megélhetési forrása".

Az alaptörvény megélhetést és létbiztonságot említ

A nyugdíjtörvényben nem definiálták ilyen oldalról a nyugdíj fogalmát, viszont azt írják, hogy

"az Alaptörvényben foglalt elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében alkották meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt."

Az Alaptörvény két helyen is megerősíti, amit a közgazdász mond.

"Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő."

"A közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait a közös szükségletek kielégítéséhez való kiszámítható hozzájárulás és az időskori létbiztonság érdekében sarkalatos törvény határozza meg."

Gerencsér László maga is nyugdíjas, szerinte a milliós nyugdíjak lényegesen nagyobbak annál, mint amennyi a nyugdíjas megélhetéshez szükséges. Hozzátette, a nyugdíjrendszerek sokfélék, különböznek abban is, hogyan és milyen szinten biztosítják a megélhetést, de általános sajátosságuk, hogy kizárják az extra magas ellátások keletkezését. Például nyugdíjplafont írnak elő, vagy járulékplafont, aminek következtében a nyugdíj sem léphet túl egy bizonyos szinten – utóbbi felállás volt Magyarországon is, de 2013-tól megszűnt a járulékplafon, szép fokozatosan megjelentek a milliós nyugdíjak, majd a bérrobbanással egyre többen kaptak kiemelkedően magas járadékot.

Ha az Alaptörvény szövegéből indulunk ki, az világos, hogy a milliós nyugdíjak túlmutatnak a megélhetés, létbiztonság fogalmán. Ettől még kérdés, mi számít extra magas nyugdíjnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.