Szerző: BRUCK ANDRÁS
2026.04.16.
Igaz. Magyarországon az orbáni évek alatt nem tűnt el háromezer ember és a politikai ellenségként számontartottak kínzása, kivégzése sem volt része a rezsim büntető eszköztárának, mint Pinochet Chiléjében. De a saját társadalmával szemben is gyilkos, brutális putyini módszerekkel sem élt a hazai rezsim. Akkor tekintsük érdemnek, hogy Orbán direktben nem gyilkoltatott? Olyat valóban nem tett, ugyanakkor a kormánya által cserben hagyott egészségügyből a többség számára elérhetetlen privát klinikákba kényszerítette a betegeket, amivel emberek tízezreinek halálát okozta. Biztos, hogy ez sokkal kisebb bűn, mint amiket a chilei diktátor követett el nemzete ellen?
Így vagy úgy, a NER is szörnyű rendszer volt és marad még pár hétig. Főemberei kizárólag önérdeket ismerő, bűnözővé züllött figurák, akik három műszakban pusztították az országot. Meg kell hagyni, tökéletes munkát végeztek. Maguknak és családjuknak egy évszázadra elég bőséget, anyagi biztonságot loptak haza, honfitársaik millióit pedig a hétköznapok ezerféle gyötrő bizonytalanságába taszították. És soha a szemük nem rebbent.
Nem tudni, mi lesz a sorsuk, nem tudni, Magyar Péter meddig lesz képes vagy akar elmenni abban az igazágtételi, számonkérési folyamatban, amely során a nemzet legalább némi lelki elégtételt kaphatna az ellene elkövetett bűnök tömegéért: a tönkretett országért, a meggyötört sorsokért, életekért, azért, amiért – főleg vidéken – visszatérhetett a kiszolgáltatottság, az úr-szolga viszony. A vereség beismerésekor látott Fidesz-tablón a sok komor arc közül talán a máskor mindig látványosan elégedett Lázár Jánosé volt a legárulkodóbb. Mint aki tudja, hogy számukra új korszak kezdődik, amiben ő maga is bajba kerülhet. Kétlem, hogy el tudna számolni mérhetetlenre nőtt vagyonával.
A miniszterelnök persze más, kényesebb kategória. Bár számtalan kollégája került már börtönbe, kapott felfüggesztett ítéletet: Nicolas Sarkozy, az izraeli Ehud Olmert, a portugál Jose Sócrates, a román Năstase, hamis tanúzásért az osztrák Kurz kancellár, a brazil exelnök, Bolsonaro pedig épp most tölti börtönbüntetését, de egyikük vétke sem hasonlítható ahhoz, amit Orbán követett el Magyarország ellen. Nyilvánvaló, hogy a velünk történt katasztrófáért akkor is övé a legfőbb felelősség, ha netán egyetlen papíron sem lenne ott az aláírása.
Azt viszont csak találgathatjuk, hogy Magyar Péternek mi a szándéka vele és családtagjai közül a vejével és a legidősebb lányával. Mert éppenséggel István és Ráhel sem az orbáni maffiaállam „picciottoi”, kisemberei. Magyar Péter ugyan nem egyszer utalt rá, hogy a bukott rezsim főkolomposainak sorsa az igazságügyi rendszer kezében lesz, nem az övében, de a valóság nem egészen ez, különösképp egy volt miniszterelnök esetében. Ahhoz, hogy Orbán Viktor ellen eljárás induljon, talán a legfőbb feltétel épp az ő és adminisztrációjának az eltökéltsége volna.
Persze közel sem csak politikusokról és ezermilliárdokat bezsebelt oligarchákról van szó. Bár a szólásszabadság alapvető jog, az sem jelenthet abszolút védelmet. Ezért az orbáni egyeduralmat testestől-lelkestől kiszolgáló média alapemberei adott esetben nem hivatkozhatnak majd rá. Kizárólag hazugságból élni és abból vagyonossá válni nem alkotmányos jog. De azoknak az intézményeknek a kulcsemberei sem feltétlenül védettek, akik „szakmunkákkal” járultak hozzá, hogy ez a gonosz és eszelős rendszer minél hatékonyabban pusztíthasson. Például az olyan címeres gazemberek, mint a politológus Deák Dániel, Mráz Ágoston Sámuel és társaik, akik egyszerűen csak egy ellenséges rezsim ügynökeinek tekintendők.
Nem jelentéktelen mellékszál, hogy az ellenzéki térfélről rögtön megkezdődött kimentésük az őket ért traumából. A partizános Gulyás Márton interjút készített az egyikkel, hadd hazudozzon újra kedvére, legyen egy kis jókedve, az ellenzéki ősatya, Horn Gábor pedig megint ócska zúgműsorokban vitatkozott velük, mintha lehetséges volna saját bűneikkel szembesíteni őket. Kit érdekelne, mit mond Hannibal Lecter az élet szentségéről? Az a rengeteg múltbeli televíziós álvita nem járult hozzá épp eléggé a rezsim normalizálásához, valódi működési módja álcázásához? Horn mégis újra ezeknek a nímandoknak a segítségére sietett, készségesen lemerült velük a latrina legaljára. Mit kéne még elkövetniük, hogy az már az ő gyomrát is megfeküdje?
Számos történelmi példa van arra, hogy egy diktatórikus, autoriter rezsim bukása az azt a végsőkig támogató újságírók, televíziós műsorvezetők, bemondók, szerkesztők bukásával is járt, sokat közülük a hivatásuk gyakorlásától is eltiltottak. Ez történt Németországban a világháborút követő nácitlanítás folyamatában, Csehszlovákiában a kommunista rendszer 1989-es bukása, Kelet-Németországban pedig a berlini fal leomlása után.
Most ugyan a Fidesszel egy szörnyrendszer light bukott meg, de Magyar Péter kormánya nagyon megnehezítené saját helyzetét, ha Orbán bármire kapható médiatálibjai ott folytathatnák, ahol abbahagyták. Félő, hogy „fidesztelenítés” nélkül a választási győzelem csak egy fontos ütközet megnyerése volt, de nem a majd most kezdődő háborúé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.