KARDOS ANDRÁS: „MEGVÁLTÓ ÚR” – AVAGY A DIKTATÚRA VÉGE

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2025.11.28.

Van a jelenlegi világhelyzet­nek egy diszkrét bá­ja: sem jobbról, sem balról nem értik korszakunkat, ami nem azért van, mintha mindenki meghülyült volna, és még csak azért sem, mert én önhitten azt gondolnám, hogy én értem mindazt, amit senki más nem ért, vagy pontosabban: rosszul ért félre. Sokkal inkább arról van szó, hogy az a nyelvi készlet, ami rendelkezésünkre áll mintegy kétszáz éve életünk és történelmünk értelmezésére, már kevéssé látszik alkalmasnak arra, hogy segítségével adekvátan írjuk le világunkat, pláne hogy ezen túl még kritikát és alternatívát is vázoljunk fel a jelen korszakkal szemben.

Csak egy-két példa a nem értésre. Baloldali barátaink beleragadtak a kapitalizmuskritika posztmarxista kategória- és szemlélettanába, ennek következtében még mindig a XIX. század nyelvén beszélnek a kizsákmányolásról, osztálytársadalomról, és egyáltalán, van nékik egy ki nem mondott titkos fegyverük: ez nem más, mint a kapitalizmust felváltó „igazságosabb” rendszer, a szocializmus eszménye, melyről ugyan már nyíltan nem beszélnek ’89 után, de az elrejtett előfeltevéseiket ez mozgatja; akár a klímahelyzetről, akár a népesedési válságról, akár a szegénységről van szó, a felszínen apokaliptikus nyelven beszélnek, de a titkos záradék nem szól másról, mint egy majdani szocializmus vágyálmáról. Csak ezt el kell fojtani, helyébe elég a szolidaritás hiányát mantrázni fedőszövegnek, hiszen minden baloldali tudja, hogy a szolidaritás egyfelől nem vezethető be vezényszóra, másfelől létező entitás, tehát ennek folyamatos számonkérése sem más, mint a szembenézés hiánya azzal, hogy a szocializmus mint társadalmi rendszer megvalósíthatatlan.
*
A szimmetria kedvéért, no meg a világunk jobb megértése végett, nézzük meg röviden a hagyományos „konzervatív” vagy jobboldali világértelmezés belső lehetetlenségeit. A jobboldal ugyanazt az „értelmezési trükköt” hajtja végre, mint a baloldal, pontosabban szerkezetileg ugyanazt, tartalmilag pont az ellentettjét. A konzervatív is abból indul ki, hogy nem kell mást csinálni, mint az ő értékeit kicsit új ruhában eladni a népnek. Most már nem a jóléti társadalomról, a hagyományos értékekről beszél, hanem ennek bázisan egy magát patriótának, szuverenistának, nemzetinek eladó, a kis közösség (nép, nemzet stb.) értékeinek védelmére felesküdött irálynak láttatja, ahogy Trump mondogatja: „America is the first.” Valójában ez sem más, mint nyelvi trükk, pontosan olyan nyelvi spektákulum, mint a baloldalé, egy lényeges különbséggel: ennek a jobboldalnak semmiféle titkolt előfeltevése vagy eszménye nincsen. Ő nem akar, szemben a baloldallal, „rendszert váltani”, ő remekül megvan az oligarchikus világ kereti között, és amit tényleg akar, azt nem titkolja, csak „becsomagolja”: autokráciát épít ki, és a maga populista spektákulumában azt adja az ő népének, hogy csakis az „erős vezető”, végső fokon a diktátor (na jó, ezt valóban nem így mondja) az, aki a népet megmenti a balliberális ármánytól.
*
Ily módon annak, aki mégis neki akar veselkedni, hogy megértse a korszakunkat, sőt netán legitim módját választja a változtatásnak, egyfelől fel kell adnia a baloldal apokaliptikus utópizmusát, másfelől a „konzervatív nemzeti jobboldaliság” spektakuláris hazugságvilágának autokratizmusát. Ugyanis mindkét, a múltból átmentett értelmező-értéknyelvi előadás elzárja a megértés valódi lehetőségét, mert állandóan arra kényszeríti az akadémiáktól a zsákfalvak közmunkásaiig az embereket, hogy saját korukat sötét szemüvegen át nézzék, s mivel a szemüveg olyan, mintha segítené a látást, használói, sokszor a legjobb szándékkal, azt képzelik, hogy valóban saját világukat látják. Holott csak nézik, de nem látják.

Amiről eddig beszéltünk, röviden összefoglalható a következő formulában: az ideológia- és értékvezérelt korszak lezárult, ezzel együtt az a nyelvhasználat is, mely ezen elmúlt korszak hatalmi viszonyait meghatározta.

Gilles Deleuze ezt mondta a hetvenes években: „Ám itt rögtön felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy olyan emberek is, akiknek ez nem áll érdekükben, követik és támogatják a hatalmat, egy kis darabjáért koldulni képesek? Talán a megszállás terminusa segítségünkre lehet a magyarázatban. A gazdasági értelemben vett befektetés, illetve a tudattalan vonatkozásában alkalmazott megszállás fogalma azt mutatja, hogy nem az érdeké lesz az utolsó szó. A vágymegszállás azt ugyan nem idézi elő, hogy alkalmasint az érdekeinkkel ellenkező dolog után vágyakozzunk – hiszen az érdek mindig követi a vágyat, és ott állapodik meg, ahová a vágy vezeti –, az viszont befolyásolhatja, hogy a vágy mélyebb és kiterjedtebb legyen az érdeknél. Meg kellene hallanunk Reich kiáltását: nem, a tömegeket nem csapták be, ott és akkor kívánták a fasizmust! Vannak olyan vágymegszállások, amelyek a hatalom modelljévé tehetők…” (Kiem. tőlem – K. A.)

Ha meglepő is, Deleuze idézett gondolatsora pontos leírását adja a post truth, az igazság utáni kor, de akár a posztmodern nyugati korszakának, bármennyire is korán, a hetvenes években fogalmazta meg. A kulcsmondat persze ez: vannak olyan vágymegszállások, melyek a hatalom modelljévé tehetők. Nos, azt állítom, hogy mind Orbán autokratikus rendszerének számomra oly keserű sikeressége, mind pedig közelgő bukása értelmezhető a vágymegszállás és a hatalom összefüggésében. Miért jelentheti a fenti elmélet Orbán bukásának és Magyar Péter, vagyis a Tisza remélhető győzelmének egy lehetséges magyarázatát?

...

ITT OLVASHATÓ