BOKROS LAJOS: FELZÁRKÓZÁS - AZ EURÓ BEVEZETÉSÉNEK PROGRAMJA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző. BOKROS LAJOS
2026.01.16.

Az Economist című angol hetilap minden év végén kiad egy szép és vastag füzetet, amiben immár évtizedek óta szerepel a világ nagyobb és fontosabb országainak egy főre jutó bruttó hazai terméke abszolút értékben, továbbá vásárlóerő-arányokra átszámolva. Noha ezek a mutatók nem tökéletesek, mégis jó megközelítést adnak a gazdaságok átlagos jövedelmi helyzetéről, jólétéről és életszínvonaláról.

A tavaly decemberben megjelent kiadványban Magyarország csaknem 30 ezer dolláros abszolút értékkel szerepel, ami a vásárlóerő alapján 52 ezer dollárnak felel meg. Mindkét mutató szerint messze előttünk jár Csehország, Szlovénia, Észtország és Litvánia. Abszolút mutatóját tekintve megelőz minket Szlovákia és Horvátország is – ami döntően az erős euró hatása –, vásárlóerő alapján viszont Lengyelország és Románia is. Ez utóbbi két ország saját nemzeti pénzzel rendelkezik, aminek a csereértékét képes inflációval rontani. Viszont a romló hazai valuta náluk mégis nagyobb vásárlóerővel bír, mert az árak növekedése elmaradt a névleges jövedelmek emelkedésétől.

Természetesen egyetlen év rangsora nem sokat mond, de az a tény, hogy Magyarországot lassan már Lengyelország és Románia is megelőzi, történelmi fordulat. Ilyen az elmúlt kétszáz évben még sohasem fordult elő. Megállapítható tehát, hogy hazánk egy helyben topog, miközben lassan, de biztosan a hozzánk képest sokkal rosszabb helyzetből induló két, viszonylag nagy méretű közép-, illetve kelet-európai ország is kezdi lehagyni már.

A kormányfő azt találta mondani, hogy nem jó a világgazdaság leszakadó térségéhez tartozni. Ehhez csak annyit érdemes hozzátenni, hogy nem jó a „leszakadó” térségen belül a leginkább hanyatló ország polgárának lenni.

Vergődés és torzulás

A felzárkózás elmaradása és a leszakadás gyorsulása nem véletlen. Tizenöt éve uralkodik fölöttünk egy olyan felkészületlen, faragatlan és korrupt oligarchia, amely felszámolta a jogállamot, eltorzította a gazdaságot, százmilliárdokat pazarolt értelmetlen, soha meg nem térülő beruházásokra és veszteséges vállalatok folyamatos támogatására. Amelyik tudatosan fűti azt az inflációt, amivel a kegyenceknek és a megvezetett szavazóknak kiosztott fedezetlen jövedelem reálértékét a hazai államadósság még gyorsabb növekedésének megakadályozása, az államcsőd elkerülése végett rendre visszaveszi. Ennek a gyalázatos és korrupt mechanizmusnak a működéséről sokan sokat írtunk már e veretes hetilap hasábjain, ennek megismétlésére tehát nincs szükség. Amire szükség van, az annak felvázolása, hogyan lehet kikecmeregni ebből a rettenetes és sorsrontó, immár negyedszázados csapdából.

A gazdaságpolitikai feladat egyetlen mondatban összefoglalható: vissza kell térni az export által vezérelt, hatékony beruházások által fűtött, a hazai munka termelékenységét megnövelő, a külső és belső pénzügyi egyensúlyt megőrző gazdasági növekedés útjára. Amiről épp negyedszázada letértünk, amikor az Orbán-kormány 2001-ben a világgazdaság enyhe visszaesése nyomán büszkén meghirdette, majd elkezdte járni a fogyasztás által vezérelt, a költségvetési túlköltekezés által fűtött, a versenyképességet rontó, a külső és belső pénzügyi egyensúlyt aláásó mesterséges keresletbővítés végső soron gazdasági lassulást, torzulást és leszakadást eredményező útját.

A romlás virágai lassan elhervadnak. A magyarországi társadalom várja, reméli, talán most már akarja is a fordulatot. Legalábbis a többség, amelyik immár érzi és talán felismeri, hogy elvesztettünk egy újabb emberöltőt...

ITT OLVASHATÓ