RÓLAM SZINTE MINDENT LEHET TUDNI, NYÍLTAK A KÁRTYÁIM, ÉS AZT HISZEM, SZERETNEK AZ EMBEREK

KARAKTER
Szerző: PATAKFALVI DÓRA
2026.03.09.

Oda kell menni színházba, ahova Csákányi megy, mert az mindig jó, mondta egy filmkritikus egyszer Csákányi Eszterről. Mondjuk ez a mondat pont nem hangzik el az Egy Életem című életrajzi estjében, van benne szó viszont a mestereiről és szerelmeiről, a kaposvári színházi éveiről és Psota Irén örökségéről. Az Örkény Színház színésznőjével a monodrámája apropóján arról beszélgettünk, hogy miért gondolja, hogy egy jó színész a politikai véleménye miatt nem veszít nézőket, miért nem került be egykor a Feketeország villanyszerelős jelenetébe, miért volt katartikus egy színházi élménye Isabelle Huppert-rel és szerinte boldog-e a tapsnál Kulka János.

Megnéztem az Örkény műsorát: április 13-án hétfőn, a választás másnapján Az orosz barátot játsszák. Nem tudom ezt nem szándékosnak gondolni.

Az is. A választás napján meg az Országkórus megy majd. Ez is erősen közéleti darab lesz, az írója, Kiss-Végh Emőke állampolgári színháznak nevezte el. Pár nappal azelőtt meg a Trójában nem lesz háborút játsszuk. A színház ugyanis úgy döntött, hogy tudatosan leköveti a mostani közállapotokat. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy szükség van-e erre egy színházban ilyen sűrűségben. Még ha az üzenetével egyet is értek.

A több mint húsz éve készült krétakörös Feketeország olyannyira közéleti színház volt, hogy akkori híreket dolgozott fel egy-egy jelenetben: a bántalmazott Simek Kitti apagyilkosságát, a pedofil papot mentegető megyéspüspök esetét, a létminimum alatt élő tömegek jelenségét. Már akkor nagyon sötét képet festettek arról, miben élünk. Ennyi év távlatából hogy emlékszik vissza erre az időszakra?

Borzalom volt, amit humorral oldottunk fel. Például én egy olyan másfél éves gyerek monológját mondtam el, akit az apja és egy barátja bántalmazott. Szörnyű volt, színészként mégis nagyon jó volt csinálni. Az előadás anyaga az improvizációkból született meg, amiben ugyanaz a csapatszellem jelent meg, mint amiben korábban Kaposváron is részem volt. Állandóan együtt voltunk, Schilling Árpád amúgy is munkamániás volt. A Sirályt például kétszáz-valahányszor játszottuk, de minden előadás előtt bementünk két órára, és átvettük a darabot, és mire jött a hét óra, bennünk volt az egész. Magyarországon erre most nem sok színészt lehetne rávenni. A Feketeországban egyébként nagyon szerettem volna a villanyszerelős jelenetben benne lenni...

ITT OLVASHATÓ