2019. július 6., szombat

LEHET, HOGY MÉG TÖBB FÁVAL LASSÍTHATNÁNK A KLÍMAVÁLTOZÁST, DE AZ AMAZONASNÁL PONT MOST KAPCSOLTAK CSÚCSSEBESSÉGRE AZ ERDŐIRTÓK

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2019.07.06.


Miközben a klímaváltozás lassítására az egyik legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha világszerte minél több új erdőt telepítenénk, addig Brazília új szélsőjobbos elnöke úgy tekint az országban elterülő amazonasi esőerdőre, mint ami hátráltatja az ország gazdasági növekedését. Ma már a műholdképekről is látszik, mennyire felbátorodtak a brazil favágók attól, hogy tavaly Jair Bolsonarót választották az ország elnökének.

Idén júniusban 60 százalékkal több fát vágtak ki amazonasi esőerdőben Brazíliában az egy évvel ezelőttihez képest. A brazil űrügynökség (INPE) adatai szerint júniusban összesen 769,1 négyzetkilométernyi őserdő tűnt el, miközben tavaly ugyanebben a hónapban ez még csak 488,4 négyzetkilométer volt a fogyás. 

Ez azt jelenti, hogy most percenként másfél focipályányi területet taroltak le. 

A teljes első félévben közel 2300 négyzetkilométernyi veszteséggel számolnak, ami 2016 óta a legmagasabb értéknek számít. És a száraz időszak miatt a szezon csak most indul be igazán... 

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.