2017. szeptember 2., szombat

12 ÉV UTÁN LEVÁLTOTTÁK AZ EGYIK LEGJOBB KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓHELYETTESÉT, MERT NEM ADTA LE IDŐBEN A VAGYONNYILATKOZATÁT

24.HU
Szerző: Mázsár Tamás
2017.09.02.


"Én olvastam fel a pedagógustüntetések alatt a tanárok petícióját. A Klebersberg nem felejt– mondta a 24.hu-nak Broszman György, aki az előző tanévben még a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum igazgatóhelyettes volt. A két tannyelvű iskola francia tagozatának vezetője hivatalosan azért nem töltheti már be ezt a tisztséget, mert nem adta le időben vagyonnyilatkozatát. Broszman Györgyöt 12 év után mozdították el pozíciójából.

A Klebersberg Központ ugyanis 2016-ban előírta, hogy minden igazgató és igazgatóhelyettes köteles vagyonnyilatkozatot készíteni.

A tavalyi évben Broszman György is leadta a magáét, igaz, sok mindent nem tudott ráírni a papírra:

"Milyen vagyon? El tudja képzelni, milyen jövedelme van egy pedagógusnak? Még az ápolónő feleségem keresetét is be kellett írnom. Nem volt egy felemelő érzés az évi 1,6 milliós nettó keresetét papírra vetni. Mit képzelnek? Egészen nevetséges. A mi keresetünk az utolsó fillérig adózott jövedelem. Ha ennyire fontos nekik, miért nem kérik ki a NAV-tól? Megértem, hogy a politikusoknak kell, de egy tanárnak?" – mondta lapunknak.

A pedagógusnak tavalyi vagyonnyilatkozatában arra a kérdésre is válaszolnia kellett hogy gyermekei milyen gazdasági társaságban bírnak érdekeltséggel.

Maximum a LEGO készletüket tudtam volna beleírni – mondta, mivel a gyerekek 7 és 10 évesek.

Örüljön, hogy taníthat

Broszman György a fővárosból jár be dolgozni, napi 3-4 órát utazik tömegközlekedéssel, miután a Budapest-Pásztó távolság oda-vissza körülbelül 160 kilométer. A vagyonnyilatkozatot egyébként csak Salgótarjánban adhatná le, de ez lett volna a kisebbik gond.

Egyszerűen elfelejtettem idén kitölteni – mondta a 24.hu kérdésére.

Amikor pár napja bement az iskolába, tájékoztatta az igazgató, hogy nem hosszabbíthatja meg megbízatását, mert nem adta le a papírt.

"Rohantam haza, kerestük elő a feleségemmel a dokumentumokat, aztán megírtam a nyilatkozatot, és beküldtem a Klebersbergnek. Olyan választ kaptam, mintha maga Kim Dzsongun írta volna. Vállalhatatlan hangnemben értesítettek arról, hogy nem fogadják el az utólagos nyilatkozatomat. Hozzátették, örüljek, hogy egyáltalán taníthatok az intézményben"
– emlékszik vissza.

A döntés szerint a korábbi igazgatóhelyettes 3 évig nem tölthet be vezető pozíciót az intézményben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.