2020. március 10., kedd

SZABAD SZEMMEL: EURÓPA MEGADTA MAGÁT AZ ORBÁNI POLITIKÁNAK ÉS EZZEL A SAJÁT SÍRJÁT ÁSSA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.03.10.


EUobserver 

Az unió valószínűleg új megállapodást köt Törökországgal a menekültek ügyében, de ez nem menti meg sem az EU-t, sem az európai demokráciákat, hogy szembenézzen ezzel az alapvető kérdéssel, már ha életben akarnak maradni. Ezt fejti ki a berlini Democratization Policy Council nevű elemző intézet egyik vezető munkatársa, hozzátéve, hogy a görög határőrök jelenleg azt csinálják, amit magyar társaik 5 évvel ezelőtt: könnygázt lőnek ki az érkező tömegekre a szögesdrót mögül. Vagyis a jelek szerint nagyon igaz, amit Marx mondott, hogy a történelem ismétli önmagát: először tragédiaként, utána pedig bohózatként. 2015-ben is az unió volt felelős a válságért, igazából akkor sem fenyegették a menedékkérők. A baj onnan indult, hogy a világ nem adott elég pénzt a szír menekültek ellátására, így milliók indultak meg. Brüsszel ezúttal nem hozott nyilvánosságra semmiféle tervet, hogy támogatja a török földön lévő szír földönfutók élelmezését és elszállásolását, noha hamarosan lejár a korábbi szerződés. Ráadásul a nemzetközi jog értelmében egyetlen állam sem akadályozhatja meg, hogy menedékkérők lépjenek a területére. A görögök most épp az ellenkezőjét csinálják. A Genfi Egyezmény értelmében nincs olyan, hogy illegális migráció. Ily módon félrevezető, amikor az EU a külső határok védelméről papol, mert az annyit jelent, hogy nem engedi be a menekülteket. Amikor pedig a magyar és a görög kormány felfüggeszti a kérelmek feldolgozását, akkor még a saját nemzeti jogát is megszegi. Úgy néz ki, hogy jelenleg tabu ésszerű vitát folytatni a kérdésről Európában. Brüsszel a jelek szerint attól fél, hogy szétesik a szervezet, ha egyáltalán megtárgyalják a kérdést. De az EU jogi egységként már 2015-ben összeomlott, amikor több visegrádi állam is bejelentette, hogy nem hajtja végre a kötelező kvótadöntést. Utána jöttek a „nemzeti megoldások”. Még a jóakaratú kormányok is megadták magukat a hazai populistáknak. Ez azonban recept a további kudarcokhoz, illetve a demagógok megerősítésére. A kontinens megadta magát az orbáni „Európa erőd”-politikának. Öt éve Merkel nyomást gyakorolt Junckerre, hogy az függessze fel a szerződésszegési eljárást, amelyet a Bizottság kezdeményezett, miután Magyarország jogellenesen megváltoztatatta saját menedéktörvényeit. És amikor von der Leyen most odaáll a görögök mellé, pajzsként méltatja őket, akkor még jobban aláássa a közös értékeket és jogot. Ami csak azért lehetséges, mert a teljes európai elit feladta az uniós menedékszabályozást. Ám ez igencsak jól jön az erősödő populisták és szélsőjobbosoknak. A reakciósok úgy tesznek, mintha ők alkotnák a többséget, a liberális demokratikus többség pedig defenzívába szorul. Ily módon az EU meggyengül az egyre több illiberális rezsimmel szemben, amelyeket a magyar miniszterelnök vezet. Ezáltal azonban az egész szervezet megrendül a világpolitika tényezőjeként, nem képes szembeszállni Trumppal, aki megveti a liberális világrendet és bontja le a nyugati demokráciát. 

Bloomberg 


Lengyelország az Európai Bírósággal is ujjat húz az igazságszolgáltatás reformja ügyében: bár a luxemburgi testület pár napon belül szankciót rendelhet el, Varsó azt közölte, hogy még az sem érdekli. A pert a Bizottság kezdeményezte, mert úgy ítéli meg, hogy a bírák számára bevezetett új fegyelmi rendszer aláássa a hatalmi ág függetlenségét. A lengyel kormány viszont arra használja az összecsapást, hogy erősítse a PiS hazai bázisát a májusi elnökválasztás előtt. Hírek szerint Morawiecki miniszterelnök egyenesen azt közölte, hogy tesz arra, mit mond a legfelső uniós ítélőszék. A hatalom arra hivatkozik, hogy ilyen változtatásokat már más tagállamok is életbe léptettek, de egyébként is belügyről van szó. A kormány abból indul ki, hogy Brüsszel nem lesz képes érdemben beleszólni az átalakításba és ennek van is alapja, hiszen hiábavalónak bizonyult minden fenyegetés pénzbüntetés kiszabására, vagy a szavazati jog korlátozására. A lengyeleket védi a kilátásba helyezett magyar vétó. Mindenesetre a jogállami aggályok miatt Norvégia a múlt héten leállította 74 millió dollár folyósítását, amelyet a lengyel igazságszolgáltatásnak szánt. Az ország ugyanakkor már lassan odáig jut, hogy kiválik az uniós jogrendszerből, ami azt jelenti, hogy a többi tagállam nem veszi figyelembe a lengyel bíróságok ítéleteit. EU-diplomaták szerint Varsó öngyilkos politikát folytat.

Le Monde 


A szlovákok nemet mondtak a választáson a korrupciónak, vagyis erős változást akarnak, de ez még nem jelenti azt, hogy búcsút intenek a populizmusnak. Pedig első pillantásra igencsak látványos a szavazás eredménye, hiszen hatalmas részvétel mellett kiűzték a hatalomból a baloldali demagóg Smert. Annak vezetője, Fico minden lelkifurdalás nélkül átvette a hatalmon lévő magyar és lengyel nacionalisták véleményét a migránsokkal szemben, vagy amikor újságírók ellen kellett kirohanni. A lakosság nagy részét megdöbbentette a korrupció szintje, ezért úgy határozott, hogy meg kell tisztítani az államot, mégpedig a legfelső polcokon. Ezért Igor Matovicot futtatta be, aki fő céljának tekintette a Fico elleni küzdelmet. Olga Gyárfásová, a pozsonyi egyetem Európa-tanszékének vezetője úgy mutatja be a politikust, mint aki tisztakezűként lépett fel, és akinek sikerült meglovagolnia a köz haragját az elittel szemben. Az OLANO, az Egyszerű Emberek Mozgalma konzervatív olyan kérdésekben, mint az abortusz vagy a menekültek befogadása. Soraiban olyanok is bekerültek a parlamentbe, akik bigottan vallásosak. A leendő koalíciónak elvileg tagja lenne Kiska volt államfő pártja, ám annak nemigen akaródzik összeállni az erősen jobbos „Család vagyunk”-kal, amely Le Pen szövetségese. Matovic mindenesetre kétharmadban gondolkodik, ám egy ekkora többség nem kockázat nélkül való egy olyan térségben, ahol egyre gyakrabban sértik meg a jogállamot. Ráadásul egy olyan ember kezében, aki az instabilitásáról ismert. Ugyanakkor az ellenzékben a Smer mellett ott lesznek a fasizmussal kokettáló szélsőjobbosok és ez robbanó elegyet képezhet, ha kudarcot vall a formálódó koalíció. Közben a liberális tábor erősen megosztott. Az újságíró gyilkosság miatt kirobbant tüntetések, illetve Caputová megválasztása láttán azt lehetett hinni, hogy a kis Szlovákia lesz a gyenge láncszem a visegrádi csoportban, és majd megtöri nacionalista és reakciós hullámot a régióban. Ám a mostani választás azt bizonyította, hogy az országnak ugyan elege van a maffiából, ám a populista kísértésnek még nem vetett véget. 

Reuters 


Közép-Európában kifogyóban van az olcsó munkaerő, ezért a helyét robotok veszik át. Így például egy kőszárhegyi műanyagfeldolgozóban már jóformán nincsenek is munkások, mindent a gépek csinálnak. Az emelkedő bérek láttán a gyárosoknak persze nemigen van más választásuk, mint hogy automatizálják a termelési folyamatot, ha versenyképesek akarnak maradni. László Zoltán szakszervezeti vezető azt mondja, hogy a berendezések mellett előretör a mesterséges intelligencia, és nem csupán az autóiparban, hanem az acél- és gépgyártásban is. Emiatt egyre több ember válik feleslegessé. A magyaroknál tavaly 23 ezren vesztették el állásukat, pedig a gazdaság csaknem 5 százalékkal bővült. Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban az utóbbi időben egy év alatt 10 százalékkal mentek fel a bérek, ami sokkal magasabb emelkedés, mint nyugaton. Szakértők szerint azonban csak a magyar gazdaságban a következő évtizedben 200 ezer állást lehet kiváltani automatizálással, ami az összhelyek 5 százléka. A Randstad fejvadász cég egyik szakértője azt mondja, Nyugat-Magyarországon nem pótolják a távozó munkaerőt, keleten pedig eleve automata gyártósorokkal tervezik az üzemeket, hogy ne legyenek annyira kiszolgáltatva a munkaerőpiacnak. De pl. az Allianz már az adatfeldolgozást is a berendezésekre bízza, hogy ellensúlyozza a mind magasabb kereseteket. A Nemzetközi Robot Szövetség főtitkára azonban arra figyelmeztet, hogy a kérdés nem fekete-fehér. A következő években ugyan egyre magasabb lesz a térségben az automatizálás szintje, egyes szakmák képviselői pedig el fognak tűnni, ám ez nem befolyásolja majd túlzott mértékben a globális foglalkoztatást. Mert a gépek segítenek fenntartani a versenyképességet, de ettől a világ más részein megmaradnak az olcsó munkaerővel dolgozó üzemek. 

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.