2016. november 21., hétfő

GYÁRFÁS, ORBÁN, ROGÁN ÉS A TÖBBIEK

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.11.20.


A kormánnyal összefonódott halálos ölelésben látja Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét a Magyar Nemzet publicistája. Lukács Csaba szerint „ha elengedik a kezét, kiteregetheti az ütőkártyáit a vizes vébé kapcsán kötött (vagy esetleg egyéb) alkukról”.

A közfigyelem azért irányult a róka fogta csuka helyzetre, mert Hosszú Katinka ismét bírálta az úszósport vezetőit, közöttük név szerint Gyárfás Tamást. Az úszónő november 15-ei nyílt levele szerint a korábbi bírálatok óta a tárgyi feltételek romlottak, a szövetséget működtetők mellőzik a szabályokat, a szavazások nem demokratikusak, a vezetőség nem csak az úszókat, de teljes klubokat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel.

Ám, bármennyire is fontos, hogy mi zajlik az uszodák táján, az ügynek mégiscsak az ad nyomatékot, hogy a mai Magyarországon előbb-utóbb minden átpolitizálódik. A nemzeti nemegyüttműködés rendszeréből ab ovo az következik, hogy a lényeges döntéseket személyesen Orbán Viktor hozza meg. Legalábbis a kormányfő és környezete ezt az érzést alakította ki a nagyközönségben.

A miniszterelnök a héten is egyértelművé tette, hogy az ő áldásával fosztogathatják a közvagyont a hatalomban lévők és a kormányhoz közeli vadkapitalisták. A parlament november 14-ei ülésén Orbán Viktor azzal védte meg a kétes ügyekkel hírbe hozott, jövedelméhez képest nagy vagyont felhalmozott, többször is hazugságon kapott propagandaminiszterét, Rogán Antalt, hogy „minden egyes támadás csak megerősíti Rogán miniszter úr pozícióját”. Ezzel a kiállással Orbán Viktor tovább ment annál, mint amit az ország gázszerelőjének védelmében valaha is mondott.

A mostani Gyárfás-ügy azonban eltér az eddigiektől. A magyarországi korrupció, a hatalommal való üzérkedés a kutyát sem érdekli külföldön. Viszont a Hosszú Katinka és a mellé felsorakozott úszók (Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, a Verrasztó testvérek és Czene Attila) kontra Gyárfás vita a határokon túl is hullámokat verhet, árnyékot vethet a budapesti vizes világbajnokságra a korrupciós ügyekkel egyébként is túltelített nemzetközi sportéletben. Ráadásul ezt a hazai pour parler-t egy amerikai is hitelesíti. Hosszú Katinka férje és edzője, Shane Tusup szava adott helyzetben, már csak érzelmi okokból is, többet jelenthet a nemzetközi médiában mint Gyárfásé, vagy Orbáné...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.