2024. július 31., szerda

MIKLÓS GYÖRGY: A SZÜLŐI KÖZÖSSÉG TILTAKOZIK A KATONÁK ISKOLÁKBA VEZÉNYLÉSE ELLEN

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.07.31.


A szülők megdöbbenéssel fogadták azt a júniusban elfogadott törvénymódosítást, mely szerint 55. életévüket betöltött katonák vezényelhetők az iskolákba, és a tankerületi központ a vezényeltet köteles fogadni (2023. évi LII. törvény 4. § (6), (7)). Minderről levélben kértek érdemi magyarázatot az illetékesektől – mondta el a Hírklikknek Miklós György, a Szülői Hang Közösség egyik alapítója.


A Szülői Hang Közösség szerint az iskolákban képzett, tapasztalt, munkájukat önként, szívesen végző pedagógusokra és segítőkre van szükség, nem kivezényelt katonákra. Mi az, ami annyira aggasztja önöket ebben a lehetőségben? Mit gyanítanak a háttérben?

A katonák az esetek legnagyobb részében alkalmatlanok arra, hogy gyerekekkel foglalkozzanak. Azt gyanítjuk, hogy ennek az egésznek a hátterében nem szakmai indokok vannak, hanem az, hogy így lehet spórolni. Nincs elég pedagógus, nincs elég segítő személyzet, és ahelyett, hogy az üres munkahelyekre odacsábítanák az elhivatott, hozzáértő, szakmailag kompetens pedagógusokat vagy segítőket, inkább kivezényelnek oda embereket, akik az esetek többségében nem odavalók. A magyar honvédség tipikusan nem pedagógusokból áll. Ha egy katonának van is pedagógus végzettsége – ami valójában ritka –, akkor tegyék számára lehetővé azt, hogy leszereljen. és ha akar, menjen el tanítani ugyanolyan kondíciókkal, mint amilyenekkel bárki mást is fölvesznek. Az a normális dolog, hogyha egy munkahelyre több jelentkező van, akkor pályáztatják őket, és kiválasztják a legjobbat. Ez nyilvánvalóan a gyerekek érdeke is egy iskolában. De a törvény elfogadása után most nem ez történik majd, hanem az, hogy valaki, valahol eldönti, melyik katonának melyik iskolába kell mennie. Ez pedig nem lesz jó.

Amúgy „nyugdíjas állás” a katonáknak, hiszen az 55. életévüket betöltött katonák lesznek vezényelhetők az iskolákba, és a tankerületi központ a vezényeltet köteles fogadni…

Csak gondoljunk bele abba, hogy 55 éves korban jellemzően a katonák többségének nincs pedagógus végzettsége, ami a tanításra jogosítaná az illetőt. Ha valaki úgy dönt, hogy mégis menjen egy iskolába tanítani, és nincs végzettsége, akkor beíratják őt egy 4-5 éves képzésre? Ez elég irreális. És még az sem biztos, hogy el tudná végezni, mert ahhoz valamiféle rátermettségre is szükség lenne, és főleg, neki magának is akarnia kellene. Ezért valószínűbb, hogy valamiféle gyorstalpalót elvégeztetnek vele, vagy valamilyen segítő pozícióba felveszik. A gyakorlat pedig azt mutatja – már most is az van –, hogy egy csomó olyan ember is tanít, akinek nincs megfelelő képzettsége...

TÁVOLI, OLCSÓ FÖLDEK ÁRA ALAPJÁN VÉGEZTEK ÉRTÉKBECSLÉST A BYD-GYÁR TERÜLETÉNEK KISAJÁTÍTÁSÁHOZ

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2024.07.30.


Pert indítottak a gazdák a kormányhivatal által rendelt szakvéleménnyel szemben, mert szerintük irreálisan alacsony összeget adna a szegedi önkormányzat a földjeikért. Az Átlátszóhoz eljutott tárgyalási anyagok szerint jól sejtették, hogy valójában többet ér a földjük, de a kormányhivatal megbízásából készült újabb szakértői vélemény 20 százalékkal még alacsonyabb árat állapított meg a korábbihoz képest. A bíróság viszont kimondta, hogy törvénybe ütközik a szakvélemény, ezért elrendelte egy másik elkészítését.


„A 02122/1. hrsz.-ú ingatlan ismereteim szerint a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó kisajátítási eljárásban bekért adat. Álláspontunk szerint nincsen jogi akadálya annak, hogy a másik kisajátítási eljárásban bekért adathalmaz a jelen per alapját képező kisajátítási eljárásban felhasználásra kerüljön”. Ez a jogi nyelven megfogalmazott mondat nemrég hangzott el a Szegedi Törvényszéken, ahol több gazda is pert indított Szeged önkormányzata és a vármegyei kormányhivatal ellen a kisajátítások során kiadott ingatlan-értékbecslések miatt...


A SZUVERENITÁSVÉDELMI HIVATAL TIPIKUS REZSIMTERMÉK. EMBEREK VEGZÁLÁSÁRA TALÁLTÁK KI | LIGETI MIKLÓS

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2024.07.30.



A Reggeli Személy 2024. július 29-i adásában Szénási Sándor vendége Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója volt.

SLIMFIT SZERKÓS, LATTE-AVOKÁDÓS, MINDENMENTES HÍRLEVÉL - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.07.31.


Tusvány, posvány, hiány és zárvány a 444 napindító hírlevelében.

Jó reggelt! Ez a 444 reggeli hírlevele, benne egy darabig a nyári szünetekre való tekintettel az elmúlt 2 nap legfőbb anyagaival. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)

ORBÁNIZMUS

Tusványoson voltak állítólagos marxisták, akikkel kedélyesen cseverésztek a Fidesz-közeli eszmetörténészek, és voltak fesztiválozók is, akik szerint Magyarország problémáit a Fideszen belüli változtatással kell megoldani – sátrazós-vonatozós riport a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.

A fesztiválon – ahol a kormány legbelső köreit is elérték a slimfit szerkók és a caffè latték – lángost tesztelve megtudtuk azt is, hogy Magyar Péterék helyett miért csak egy százalék alatti pártokat hívtak meg vitatkozni.

Szánthó Miklós bemutatta a woke-ellenes központját Budán, reméljük, az nem lesz gond, hogy Orbán Viktor „titokban” Koncz Zsuzsa-rajongó.

Kósa Lajos úgy magyarázta el Magyarország és az EU konfliktusát, ahogy senki más nem tudná: dedó, őzike csoport, piros labda, homokozólapát, családi veszekedés és el nem mosott edények – a Fidesz alelnöke szerint az EU ahhoz is gyáva, hogy megszakítsa a soros elnökségünket, így marad a piszkálódás.Menczer Tamás szerint Orbán tusványosi beszédét nemhogy elmondani, megérteni is sokkal nehezebb, mint kislányok orális kielégítését imitálni a diszkóban.

BELFÖLD

Magyarország az új vízumrendszerrel kinyitja Schengen kapuit az orosz kémek előtt. Emiatt Szijjártó Péter keményen odaszúrt a balti külügyminisztereknek és az Európai Bizottságnak is – utóbbi már vizsgálja, miért engedi be könnyebben az oroszokat és fehéroroszokat a magyar kormány. Robert Fico azt mondta, ha Ukrajna tovább blokkolja az orosz kőolajexportot, Szlovákia leállítja az Ukrajnába tartó gázolajexportot, a kérdést készek megoldani az ukránok.

Magyar „The Man” Péter vagyonosodási vizsgálatot ígér minden politikussal szemben, 20 évre visszamenőleg, és végrehajtókat küldenének arra, aki nem tud elszámolni.

- A tiszás EP-képviselők nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozataikat.

Havi 1,2 milliót kapott a Megafontól László András, a Fidesz EP-képviselője.

- A bicskei polgármester azt szűrte le a pedofilbotrányból, hogy itt bárkit meg lehet vádolni, ha egy gyerek úgy érzi, sérelem érte.

- Nem volt csodaszer az idei felvételin az MCC-s pluszpont.

- Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon.

GAZDASÁG

Bejött Nagy Márton borús víziója, ismét megakadt a magyar gazdaság. A GDP-csökkenést a kormány a háborúra és az EU-ra fogja, az akkuipar problémáiról is mások tehetnek, pedig az eurozóna gazdasága közben éppenhogy bővült, és az elemzők szerint már a csökkentett magyar növekedési cél sem lesz tartható.

A rendőrség az egyik legnagyobb adós Magyarországon: 23 milliárdot görget maga előtt a karhatalom, de a költségvetési intézmények összesen 80 milliárddal tartoznak, így a beszállítóik kénytelenek előfinanszírozni a működést.

Alapjaiban írná át a gyakorlatot a családtámogatási rendszer kiterjesztése a határon túlra: elég nagy és szokatlan lépés lenne, ha a határon túl élő magyarok megkapnák a csokot külföldi lakásvásárlásra.

Egy éve állította le a személyszállítást Lázár János a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vasútvonalon, de a pályát egy nemzetközi szerződés miatt nem lehet bezárni, és most csak szlovák tehervonatok közlekednek rajta. Hogy mi a valós helyzet a megállapodással, azt korábban eltitkolták.

- Tiborcz Istvánhoz köthető cég bukkan fel a legnagyobb szélerőmű-fejlesztésnél is.

Nincs nyoma annak, hogy a kormány küzdene a kémbankban ragadt 26 milliárdért.

- A honvédelmi miniszter szerint Magyarország „az európai uniós barátai” előtt jár, mert már a háború kitörése előtt döntött a várpalotai lőszergyár felépítéséről.

KÜLFÖLD

Izrael légicsapást mért Bejrút külvárosára. A Hezbollah izraeli focipályát ért rakétatámadására az izraeli társadalom radikális választ követelt, de a gázai konfliktus eltörpülne az Izrael és a Hezbollah közötti teljes körű háború következményei mellett. Korábban felbőszült ultranacionalisták izraeli támaszpontokra törtek be, hogy megvédjenek 9, kínzással gyanúsított katonát. Elemzők szerint 3000 palesztint öltek meg a gázai háború első napjaiban, nagy részük civil lehetett.

Norvégia a kokainkereskedelem új európai kapuja: új útvonalakra mennek át a kábítószer-csempészek, amiből komoly bevételei lehetnek a skandináv bűnszervezeteknek is.

Giorgia Meloni Kínába utazott, hogy újraindítsa az olasz–kínai kapcsolatot, miután tavaly kiléptette Olaszországot a kínaiak „Egy övezet, egy út” gazdasági programjából.

Kamala Harris visszaadta a demokraták hitét, hogy Trump legyőzhető, de ettől még nem lesz könnyű dolga.

- Elbukott a lengyel abortusztörvény enyhítésére tett javaslat, a lengyel nők tovább tüntetnek.

- Recep Tayyip Erdoğan pofon vágott egy gyereket, aki elsőre nem csókolta meg a kezét.

- A TGV után a francia optikai hálózatot is súlyos szabotázs érte.

UKRAJNA

Az ukrán katonai hírszerzés azt állítja, részt vettek a rajtaütésben, ami megölte az orosz Wagner-csoport harcosait Nyugat-Afrikában: az ukrán erők vélhetően Szudánban is aktívak, ami újabb jele annak, hogy Kijev Moszkvával folytatott harca globális dimenziót öltött.

- Egy orosz dandár annyi katonát veszített el, hogy azt az eltűntek rokonai a hadsereg Bermuda-háromszögeként emlegetik.

- A finn elnök előfeltételek nélküli béketárgyalást kér Ukrajnától.

OLIMPIA

Mit mond a négyórás nyitóünnepség koreográfusa, mit gondol erről a katolikus egyház, hogyan reagált a nemzetközi szélsőjobb? Hogyan erősítheti vele saját narratíváját Orbán és a hazai propagandasajtó? Értelmezések és reakciók a párizsi ceremóniáról, Dionüszosztól a drag queenekig. A fellépő DJ-t halállal, kínzással és nemi erőszakkal fenyegették meg, és rengeteg antiszemita, homofób és szexista gyalázkodás célpontja is volt. (A kalocsai érsek is kiakadt.)

Kimaradt az utolsó perces magyar hetes, így döntetlen lett a Magyarország-Angola női kézilabdameccs, a férfi kézisek viszont megverték Argentínát, de messze még a továbbjutás. Cserébe kikapott a spanyoloktól a férfi vízilabda-válogatott.

- A női pólósok 12-7-re legyűrték a kellemetlen Kanadát.

- Hiába nyert két meccset is az olimpián a kanadai női fociválogatott, még mindig csak 0 pontja van.

- Darnyi és Phelps sem volt képes arra, amit Marchand művelt 400 vegyesen.

További nyári hidegrekordokat kívánok!

2024. július 30., kedd

„NEM KARÁCSONY A MUMUS, HANEM AKI MÖGÖTTE ÁLL” – TISZA-ALELNÖK GYURCSÁNYRÓL ÉS PÁRTÉPÍTÉSRŐL

VÁLASZ ONLINE / INTERJÚ
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2024.07.29.


Március 13-án kapott egy telefont Nagy Ervintől, a két nappal későbbi Magyar Péter-tüntetést már ő rendezte, aztán a Tisza-kampány többi megmozdulását és azok közvetítéseit is. Április óta alelnöke a pártnak, de ezt csak múlt héten jelentették be, eddig titkolták. Radnai Márk most a Válasz Online-nak mesél a hátteréről – kommunikációs profi édesapától „szélsőjobbos” gimin és liberális egyetemen át a rendezői lét, valamint a kampány megpróbáltatásaiig. Az elmúlt négy hónapban például hat helyen lakott. No de Vidnyánszky Attila vagy a „liberális” színházigazgatók félhetnének igazán a bosszújától, ha tényleg nagyon megáradna a Tisza 2026-ban? Aztán: bot lesznek a küllők között a budapesti városházán? Interjú...

VTV SZEGED: VISSZAFORDÍTHATATLAN KÁROKAT OKOZTUNK, MÉGIS INKÁBB ELFORDÍTJUK A FEJÜNKET

VÁROSI TV SZEGED
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2024.07.27.



Olyan klímahelyzetben élünk, amit a tudósok korábban 2030-ra jeleztek elő. Jávor Benedek zöld politikus szerint számos olyan átfordulási pontot elértünk már, ami után nincs visszaút: például a grönlandi jégsapka gyakorlatilag menthetetlen, de az észak atlanti áramlási rendszer megbillenése is nagyon intenzíven beindult. Azonban nem kell ennyire messzire menni, hogy érezzük a változást, a Homokhátság gyakorlatilag évről évre egyre jobban sivatagosodik el. Mindeközben a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a klímapolitika társadalmi támogatottság jelentősen csökken. A volt európai parlamenti képviselővel arról is beszélgetett Lakner Zoltán, hogy mit tehet, illetve mit tesz a politika, hogy ezeket a folyamatokat lassítsa.

Lakner Zoltán nem napi politikáról, mégis közügyekről beszélget vendégeivel, kötetlenül és ami a legfontosabb: szabadon. A műsor célja, hogy olyan témákról szóljon, amikre a folyamatos hírözön alapzaja közepette igazán oda kellene figyelnünk, de valahogy mégsem jut rájuk elég idő, és amik gondolatokat ébresztenek, tanulhatunk belőlük.

MÁSFÉL BALATONNYI BELVÍZ FOLYIK EL ÉVENTE - KÖZBEN AZ ORSZÁG MEGTIKKAD

SZABAD EURÓPA
Szerző: SZABAD EURÓPA. BIHARI ÁDÁM
2024.07.30.



Minden évben egyre nő az aszályos napok száma és csökken a lehulló csapadék mennyisége, mégis évi másfél balatonnyi belvizet vezetnek el. Magyarország vízkincse egyáltalán nem kimeríthetetlen, ennek ellenére rengeteg a pazarlás, miközben sok településen sok ember a mai napig a közkutakra van utalva. Nemcsak az ivóvízhelyzet romlik, de élővizeink is apadnak.

A Szabadon legújabb adásában bemutatjuk, hogy sokan napi több kilométert tesznek meg olyasmiért, ami legtöbbünknek csak egy mozdulat. Kiderül az is, hogy került kétszáz méterre a víztől egy part menti nyaraló; pedig a közbeszédben a csapból is az aszály folyik.

00:00 Intro 
01:15 Vízszegénység 
09:00 324 évnyi csőcsere 
12:10 Az elfolyó tó 
18:00 Másfél balatonnyi belvíz

HOVA MENEKÜLJÜNK A HŐHULLÁM ELŐL A VÁROSBAN? - FÖLDES ANDRÁS TÚLÉLŐ VIDEÓJA

HVG VIDEÓ
Szerző: FÖLDES ANDRÁS
2024.07.27.



Ki az, akinek meg se kottyan a budapesti hőség? Hűvösebb van-e a metróban, mint a villamoson? Találunk-e ivóvizet a pizzakőként felforrósodott flaszteren sétálva? Földes András nagyvárosi túlélőtúrája a kánikulában, jótanácsokkal.

EGYIPTOM, PAKISZTÁN ÉS ARGENTÍNA ÚTJÁRA LÉPETT A MAGYAR KORMÁNY A KÍNAI HITELFELVÉTELLEL

G7.HU
Szerző: MÉSZÁROS R. TAMÁS
2024.07.30.


A múlt héten derült ki az Államadósság Kezelő Központ beszámolójából, hogy Magyarország április 19-én egymilliárd euró értékű hitelt vett fel három kínai állami banktól, a Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól és a Bank of Chinától, hároméves futamidőre. A hitelfelvétel céljáról Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a pénz „beépül az állam finanszírozásába, úgy vettük fel, hogy főként infrastrukturális fejlesztésekre mennek”.

Ugyan Nagy és a kormány más tagjai már jó ideje tömjénezik a kínai gazdasági kapcsolatok előnyeit, a kínai állami bankrendszertől való hitelfelvétel több szempontból is meglepő. Egyrészt alapesetben Magyarország számára a banki hitelnél jóval kedvezőbb feltételrendszerű források is rendelkezésre állnának infrastrukturális és energetikai beruházások finanszírozására: az európai kohéziós forrásokból és a jelentős részt az energetikai átállást támogató NextGenerationEU gazdaságélénkítő csomagból vissza nem térítendő támogatások állnak rendelkezésre, és az európai fejlesztési bankok (például az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) is a piacinál jobb feltételekkel nyújt kölcsönöket.

A probléma persze, hogy ezen források jelentős részét az Európai Bizottság jogállamisági aggályok miatt blokkolta: a jelek szerint a magyar kormány a jogállamisági kérdések rendezésénél hatalmi érdekei szempontjából előnyösebb megoldásnak tartja, ha jóval drágább, cserébe a politikai feltételektől mentes (illetve eltérő politikai feltételrendszerű) kínai forrásból próbálja kiváltani az uniós pénzt.

Másrészt Nagy a pénz állami finanszírozásba való beépülésére vonatkozó megfogalmazása alapján úgy tűnhet, hogy a magyar állam a korábbi, konkrét projekteket fedező kínai hitelekkel szemben most részben folyó kiadásai finanszírozására és a költségvetési hiány betömésére vette fel a jelentős összeget.

Ez azért meglepő, mert

a Magyarország fejlettségi szintjén lévő országokra nem jellemző, hogy kereskedelmi banki hitelekkel finanszírozzák magukat,

hiszen a nyílt piacon való kötvénykibocsátással jellemzően jobb feltételekkel tudnak pénzt szerezni. Különösen igaz ez a kínai hitel esetében: korábbi hitelszerződések adatai alapján a kínai állami bankok kvázi államközi hitelezése szigorú feltételek mellett zajlik, és legfeljebb azon fejlődő országok számára jelent rentábilis lehetőséget, amelyek gyenge gazdasági és pénzügyi helyzetük miatt a piacról nem, vagy csak rendkívül drágán tudnák finanszírozni magukat.

Ezen országok körében viszont jobb híján valóban erős a kínai források iránti igény: egyes összesítések szerint Peking nemzetközi hitelezésének többsége ma már a megingott finanszírozási helyzetű, költségvetési gondokkal küzdő országoknak nyújtott likviditási segítségnyújtásból és deficitfinanszírozásból áll. Így ha a hazai hitelfelvétel valóban nem konkrét beruházásokat fizet majd, hanem „beépül az állam finanszírozásába”, akkor Magyarország Argentína, Egyiptom és Pakisztán útjára lép a kínai hitelfelvétellel...

A BMW NEM AZ OPERA VEZETŐSÉGÉT, HANEM AZ INTÉZMÉNYT AKARJA TÁMOGATNI A TÖBB TÍZMILLIÓS AUTÓKKAL

MAGYAR NARANCS
Szerző: ZSIDAI PÉTER
2024.07.30.


A BMW Magyarország, az Opera állításával szemben nem tud arról, hogy a dalszínház számára biztosított luxusautókat vezetőségi flotta céljára adja, mivel nem személyeket, hanem az intézményt szponzorálják. A cég egyik csúcsmodelljét Ókovács Szilveszter főigazgató használja, aki tavaly szabályzatba foglalta, hogy évi 3 millió forintos üzemanyagkeret is jár számára.


A BMW Magyarország Kft. a 2015-ben kötött partnerségi megállapodás keretében több tízmillió forint értékű luxusautókból álló flottát bocsátott a Magyar Állami Operaház rendelkezésére. Arról, hogy ki használhassa a rendszeresen cserélt legújabb modelleket, az Opera vezetése dönt. Ők eddig jellemzően az Operaház dolgozói közül magukat a tartották erre érdemesnek. Ókovács Szilveszter főigazgató egy májusban forgalomba állított legújabb X5-ös csúcsmodellt használ, azzal parkol a Dalszínház utcai királyi felhajtón. Ennek a modellnek a különböző típusai 40-60 millió forintba kerülnek listaáron – írtuk meg még július közepén.

Az országos sajtóvisszhangot kapott írásunkat követően az Opera – cikkünben is idézett – közleményt bocsátott ki. Ebben arra utalnak, hogy a főigazgató azért hajtja a flotta egyik darabját, mert vezetőként a BMW-vel kötött szerződés szerint erre jogosult. „A Magyar Állami Operaház főigazgatója által használt szolgálati személygépkocsit az intézmény a BMW Group Magyarországgal kötött korábbi támogatói szerződései értelmében a vezetőségi flotta egyik darabjaként kapta használatra.” Az Opera állításából az következik, hogy a partnerségi programban átadott autók vezetőségi flottát alkotnak, dedikáltan a menedzsment tagjai számára.

Megkérdeztük a BMW Magyarországot a partnerségi autók használatba adásának feltételeiről. A társaság válaszolt megkeresésünkre, abban azonban egy szó sincs arról, hogy az Opera vezetőit akarják támogatni flotta biztosításával. A cég szándéka nem személyek, hanem maga az intézmény, kifejezetten annak kulturális értékei, támogatása. „A vállalat stratégiai partnerségei alkalmával soha nem személyeket, hanem intézményt támogat, teszi ezt mindazért, hogy ott, ahol sikeres értékesítési tevékenységet folytat, visszaadhasson valamit az adott ország szociális, társadalmi közegének, a kultúra hosszú távú fenntarthatóságának érdekében.” – közölték lapunkkal.

A BMW hazai képviseletének mostani válaszához hasonlóan a BMW korábbi ügyvezetője két évvel korábban a szerződésre utalva szintén nem szólt arról, hogy a luxusautókat vezetői flottának szánják. Az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) elnökének írt levelében közölték: az autókat az Opera arra érdemes/kiválasztott munkavállalóinak szánják. „As a part of our contract, we do provide a number of cars to the Opera. Tha cars were and will be used exclusively by the Opera’s respective employees provided upon the Opera management decision.” „A szerződésünk részeként számos autóval látjuk el az Operaházat. Az autókat a vezetőség döntése alapján kizárólag az Operaház érintett dolgozói használták és használhatják” – írta a BMW Hungary akkori ügyvezetője, Maciej Galant Bárány Balázs ODFSZ-elnöknek 2022-ben.

A BMW-autók használatával kapcsolatos ismételt megkeresésére nem reagált cikkünk megjelenéséig a Magyar Állami Operaház, amelytől közérdekű adatigényléssel kértük ki az együttműködési szerződést is...

MAGYAR GATYA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.07.30.


El is felejtettük volna doktorminiszter urunk trottyos gatyáját, ha most harcot nem hirdetett volna a „liberális slimfit szerkó” ellen. Őszintén meg kell vallanunk, világunk annyira szűkös, hogy hosszú életünk során (mi, az egyes számú libsik) még soha nem hallottuk ezt a „slimfit” szót, mint divatirányzatot, ami a szűkített, testhez álló fazonú öltönyöket jelenti. Mentségünkül kell azonban felhoznunk, idejét sem tudjuk annak, mikor volt rajtunk öltöny, és nagy valószínűséggel már nem is lesz soha.

A barlangban nincsen szükség ilyen viseletre, és szűkölnénk, akkor is ha „slimfit” szabásút, vagy, ha pediglen trottyosat kellene viselnünk, mint jó doktorminiszter urunk, de az ő esetében a szükség lehet az a nagy úr, hogy a gatyái ilyen formát öltenek. Viszont testalkatokon nem gúnyolódunk, azon a jellembeli gyengeségen viszont igen, ami orálisan fixálttá teszi a delikvenst, magyarán, nem bír magával és zabál. Viszont a pocakos tábornokokat sem szereti, nagy valószínűséggel tehát ők is libsik, de ez nem egészen biztos.

Ugyanakkor tényleg nem tudható, miért hirdetett harcot a szűk fazon ellen doktorminiszter urunk, hiszen emlékezhetünk arra, ennek a legnagyobb prófétája maga Szijjártó et., akit maga a Mandiner című tudományos szaklap nevezett alig két éve a „slimfit nagymesterének”, aki – így a tudományos szaklap – „külügyminiszterként országimázst is képvisel, márpedig stílusát tekintve ezt méltóan teszi”. Mint kitetszik, kezdenek ellentmondásba keveredni a dolgok, kíváncsian várjuk tehát Szijjártó trottyos gatyás képeit.

Azonban ennél sokkal többről van szó. Nem csupán a testhez simuló fazon ellen emelt szót doktorminiszter urunk, hanem olyan elfajzások ellen is, mint a „latte-avokádós” italok, meg a „mindenmentes” ételek, mert meglátása szerint ezektől olyan politikusok képződnek, mint amilyenek Brüsszelben vannak, akik hírből sem ismerik a kövesztett szalonnát vagy a pacalt. Innen nézve tehát a legmegfelelőbb Fidesz-archetípus Orbán számára az örökké zsíros szájú Németh Szilárd, amivel ki lettek jelölve mintegy a horizontok.

Még föl is sóhajthatnánk, milyen jó is, hogy ez a legnagyobb gondja egyetlenünknek, ha a másik szemszögből nem lenne egyértelmű, hogy ez a menjünk vissza Ázsiába program része akkor is, ha emiatt nem először – és vélhetőleg nem utoljára – fölvetül bennünk Ady Bandi keserve a piszkos gatyás bamba társakról, a káromkodásról és fütyörészésről. De ez olyan magas labda, amit nem illő leütni. Bár földet ér az magától is. Csak úgy puffan. Mindemellett magunk is megvilágosodunk, miért mondta Menczer, amit mondott, s amit már megénekeltünk.

Hogy jelesül ezen Orbán beszéd miatt özönlenek majd ifjaink a Fidesz soraiba, mert a kedves vezető maga is utalt rá. A képen, amit enszájával leföstött nekünk, az egyik oldalon állanak a slimfites, lattés és mindenmentes degeneráltak, s velük szemben „a két lábbal a valóságban álló, nemzeti érzelmű, vagány fiatalok”. Trottyos gatyában és pörköltszaftos szájjal, hogy el ne feledjük. De azt sem, hogy a titokzatos Nagy Stratégiából ennyit azért megtudtunk, mert ez a delírium annak a szerves része. Milyen lehet a többi – ugye.

Nagy rejtély ez. Mint ahogyan most már doktorminiszter urunk is az, hogy hová megy, és meddig jut el az őrület nyílegyenes útján...

LENGYEL-MAGYAR POLITIKAI PÁRHUZAM | GORDON ISTVÁN, FARKAS ESZTER |

MÁSRÉSZRŐL / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: RÓZSA PÉTER
2024.07.29.



A Másrészről 2024 július 27-i adásában Rózsa Péter vendégei Farkas Eszter politológus és Gordon István, Lengyelország-szakértő voltak. Szerkesztő: Somfai Péter


VÉLETLENÜL ELVETTÉK TŐLÜK A KISLÁNYUKAT – GYERMEKVÉDELMI HORROR MAGYARORSZÁGON

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2024.07.30.


2009 óta nem bontottak fel annyi örökbefogadást, mint tavaly, amikor 25 adoptált gyereket vettek vissza állami gondoskodásba. Kik adnak vissza egy gyereket, akinek felnevelésére életre szóló szerződést kötöttek? Történetünkben egy egészségügyben dolgozó házaspár került ilyen helyzetbe. Az apa besétált segítségért a fővárosi Alföldi utcai Területi Gyermekvédelmi Szolgálathoz, és ezzel 15 hónapja tartó küzdelem kezdődött gyerekük visszaszerzéséért. Közben az otthonban a kislányt kortárs szexuális abúzus érte, és öngyilkossági kísérlet miatt kétszer is mentővel kellett a gyerekpszichiátriára szállítani. A gyermekvédelmi rendszerben elveszetten bolyongó szülők szeretnék visszakapni, a gyerek pedig levelet ír, hogy hazamehessen: „Kedves bácsik! Itt nem szeretnek.” Zsuzsi története...

KAMALA HARRIS VISSZAADTA A DEMOKRATÁK HITÉT, HOGY TRUMP LEGYŐZHETŐ, DE KÖNNYŰ DOLGA ETTŐL MÉG NEM LESZ

444.HU
Szerző: TÁBOR ÁRON
2024.07.30.


Rendkívüli hónapon van túl az amerikai politika: az eleve szokatlan időpontban rendezett első elnökjelölti vita alaposan felbolygatta a választási kampányt. Három héten keresztül példátlan belső válság sújtotta a demokratákat, majd az egyre növekvő nyomás hatására Joe Biden július 21-én bejelentette visszalépését a jelöltségtől, utat nyitva Kamala Harris alelnöknek, aki mögött meglepően gyorsan felsorakozott pártja. Eközben egy pillanatra úgy tűnt, hogy a Donald Trump elleni merénylet megváltoztathatja a politikai diskurzus hangnemét – Trump végül a pártja jelölőgyűlésén elmondott beszédében nagyjából tíz percig tudta tartani a békülékeny hangot, majd szokásos vádaskodásaiba kezdett, miközben újonnan megnevezett alelnökjelöltje sem a feszültséget csillapította.

Azt nehéz megmondani, hogy ezek a precedens nélküli fejlemények hogyan befolyásolják a novemberi esélyeket. Egy hónappal ezelőtt kifejezetten szoros volt a verseny: a vita napján, június 27-én a FiveThirtyEight által összegyűjtött felmérések átlaga alapján Trump minimális különbséggel, 0,2 ponttal vezetett Biden előtt, ahogy egész tavasszal a volt elnök szűk, általában 1-2 pontos előnye volt a jellemző. A Biden visszalépése óta készült első néhány kutatás egészen hasonló képet mutat – Trump a CNN-nél 3, a New York Times friss adatsorában 1 ponttal állt Harris előtt, miközben a Morning Consult és az Ipsos méréseinél már, ha szűken is, de Kamala Harris vezetett. A legfontosabb csatatérállamokban Harris szintén egészen megközelítette Trumpot – ez Biden utolsó eredményeihez képest jelentős javulás, és megint csak a június 27-e előtti helyzetre emlékeztet.

Mondhatjuk tehát azt, hogy lényegében ugyanott tartunk, mint egy hónapja, és az elnökségért folytatott küzdelem visszaállt a vita előtti állapotába, csak ezúttal már Harris áll szemben Trumppal? A felszínen ez talán igaz lehet, de ahogy Nate Cohn,a New York Times adatelemző újságírója rámutat, valójában lényeges változások zajlanak a mélyben.

Harris megerősítette a pozícióját olyan klasszikusan a demokratákhoz húzó demográfiai csoportokban, ahol Biden kimondottan gyengélkedett egész évben, ám közben Trump népszerűsége is szokatlanul magas. A közelmúlt tumultuózus eseményei nyomán a helyzet igen képlékeny: Harrisről sokan nem rendelkeznek még teljesen kialakult véleménnyel, és kérdéses, hogy a merénylet által kiváltott szimpátiát meddig tudja Trump megőrizni. Öt megállapítást azért így is tehetünk az elnökválasztás állásáról...

„ÚRISTEN, MI EZ A KÉK, A TENGER?” – NEM CSAK ÁLOM TÖBBÉ A BALATON A RÁSZORULÓ CSALÁDOKNAK

24.HU
Szerző: KOVÁCS MÁRTA, ADRIÁN ZOLTÁN
2024.07.30.


A Budapest Bike Maffia harmadik éve visz átmeneti szállókon élő családokat nyaralni a Balatonhoz. Eltöltöttünk néhány órát Balatonlellén, ahol a szervezet tagjaival és a nyaralókkal is beszélgettünk, utóbbiaktól például megkérdeztük, milyen érzés volt először látni a Balatont, illetve mit jelent számukra, hogy végre ők is eljuthattak nyaralni.



A Budapest Bike Maffia (BBM) 2022-ben határozta el, hogy olyan emberekhez is eljuttatja a nyaralás örömeit, akiknek nem lenne lehetőségük mindezt önerőből átélni. A hajléktalan és rászoruló emberek fejében ugyanis meg sem fordul, hogy nekik is járhat a pihenés és a kikapcsolódás. A nyári hónapok is a túlélés jegyében zajlanak, számukra ismeretlen a napsütötte Balaton-part lángosillata. Mostanáig legalábbis az volt.

Ez már a harmadik nyár, amikor a szervezet tagjai átmeneti szállókon élő családokat visznek nyaralni a Balaton partjára, azoknak pedig, akik nem tudnak elutazni a tóhoz, maguk viszik el a balatoni érzést: hajléktalanszállók és gyermekotthon kertjeiben szerveznek kerti partikat – lángossal, fagyival, kismedencével és minden mással, amik elengedhetetlen kellékei egy családi nyaralásnak.

Az első családok két évvel ezelőtt gázolhattak bele a tóba, azóta mutatják meg évről évre felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, mitől is olyan különleges a balatoni nyár. A helyszín most Balatonlelle, a hőmérő higanyszála alulról súrolja a negyven fokot – nem véletlen, hogy a résztvevők nagy többsége csak a vízből integet felénk. Amíg ők élvezik odabent az önfeledt játékot, a fenti idézet gazdája, a BBM önkéntese, Baranyai Judit mesél nekünk a parton...

BALATON: ÖTVEN ÉVE JÁROK IDE, LEGALÁBB NEGYVEN ÉVE FIZETNI KELL A BELÉPÉSÉRT

TELEX
Szerző: BÁNÁTI ANNA
2024.07.30.


„Mi ketten már elmúltunk tizennyolc évesek, ők viszont még tizennyolc alattiak, úgyhogy megpróbáltunk családi jeggyel bejutni, hogy spóroljunk. Nem sikerült” – mondja nevetgélve négy lány a vonyarcvashegyi Lido Strand egyik félárnyékos részén. Két nappal járunk az idei legforróbb nap után, de a hőség még mindig őrjítő, délelőtt fél tízkor az árnyékos helyek jókora része már foglalt.

A lányok egynapos, spontán kiruccanásra érkeztek a Balatonra, egyikük testvére ki akarta próbálni az itteni wakeboard-pályát, őt kísérték el. „Szerintem lehetnének olcsóbbak a balatoni jegyek, a horvát tengerparton sehol nem kell belépőt fizetni” – jegyzi meg egyikük. Összességében viszont szeretik ezt a strandot, már csak a szemben lévő Magyar Tenger nevű szórakozóhely miatt is. „Egy hétre szoktunk lejönni nyáron, ilyenkor napközben fürdünk, estére átmegyünk bulizni, alszunk két órát, aztán másnap ugyanez újra.”

Ha a lányok lyukat tudtak volna beszélni a pénztáros hasába, 3300 forintot kellett volna fizetniük a családi belépőért, azaz 900 forintot spóroltak volna a két felnőtt- (1300 forint) és két gyerekjegy (800 forint) árához képest. Ezekkel az árakkal viszont a Lido még így is az olcsóbb strandok közé tartozik a Balaton északi partján. Július közepén több fizetős strandot (köztük olcsóbbakat, közepes árfekvésűeket és egy luxusstrandot) látogattunk meg az épp nem túl hűsítő vizű Balaton északi és déli partján, hogy megnézzük, hogyan és miért áraznak úgy az üzemeltetők, ahogy, és mennyire bánják a strandolók, hogy néhol már kétezer forint fölé kúszott egy felnőtt belépőjegy...

ORBÁN TUSVÁNYOSON SEM VETTE BE A BOGYÓIT | “SZÖRNYŰSÉGEK” OLIMPIÁJA | MAGYAR PÉTER FÉLELMETESEN SLIM

L1
Szerző: Vidékhy Pesti | Nemzethy Lipsi
2024.07.30.



Ijesztő Olimpiai megnyitó a keresztény konzervatív Megafonosok szerint. Bencsik: nyomorékok. Agresszív törpék, latte avokádó Viktor lázálmában. A legnagyobb ellenzék: fiatalok és Fittek. Ne szólj Gáspár, nem fáj fejed.

MOLNÁR LÁSZLÓ: ÚGY LÁTJUK, HOGY A DOLGOK EGYRE INKÁBB ROSSZ IRÁNYBA MENNEK, MAGYARORSZÁGON MINDIG A LAKOSSÁG FIZET A VÉGÉN

NÉPSZAVA
Szerző: KARDOS ERNŐ
2024.07.29.


A valós adatokból akarunk valódi képet mutatni az embereknek akkor is, ha az nem tetszik az Orbán-kormánynak – mondja a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. Interjú.


Az ismert közgazdász, Mellár Tamás aggódva beszélt lapunknak arról, hogy a tulajdonosváltás után a GKI Gazdaságkutató Zrt. eltűnhet a komolyan vehető elemzők közül, hisz rejtélyes módon kormányközeli alapítvány lett az új tulajdonosa. Ha pedig a cég elveszti korábbi függetlenségét, akkor gazdasági ügyekben is megszűnhet a hiteles hazai tájékozódás lehetősége. Ön nem fél ettől?

Nem. Ugyanis a tulajdonosváltás már két éve megtörtént, és a GKI azóta sem lett kevéssé kritikus a kormányzat gazdaságpolitikában elkövetett butaságaival szemben; miközben persze elismerjük az eredményeket is, tehát a kiegyensúlyozott véleményalkotás – amely mindig jellemzett bennünket – továbbra is megvan. A mai napig érvekkel bíráljuk a kormány gazdaságpolitikáját. Úgy látjuk, hogy a dolgok egyre inkább rossz irányba mennek Magyarországon. Sajnos.

Mi kényszerítette önöket a tulajdonosváltásra? A kutatásaikból nem tudták fenntartani a gazdaságkutatót?


Ez is szempont volt, de a fő ok az volt, hogy a GKI korábbi tulajdonosai, vagyis a menedzsment túl volt a nyugdíjkorhatáron. Számukra fizikailag is nehezebb volt részt venni a napi munkában, ki szerettek volna szállni a napi verklikből, tulajdonrészüktől meg akartak válni. Korábbi elnökünk, Vértes András ugyan több nagyvállalkozóval is tárgyalt a tulajdonosváltásról, de a végén nem akadt jelentkező, aki bevásárolta volna magát a cégbe.

Hasonlóan jártak, mint az ugyancsak nagy múltú s a rendszerváltás idején szellemi központként szerepet játszó Pénzügykutató. A cég számára elapadtak a nagy megrendelések, s már a kisebb a vállalatok sem tartottak igényt az elemzéseikre. Elkezdett működni a kapitalizmus – ezt nyilatkozta Csillag István, az egykori vezérigazgató. Önök is hasonló helyzetbe kerültek?

Nekünk 2010 előtt sem volt nagy kormányzati megrendelésünk, a GKI bevételeinek legfeljebb húsz százaléka jött állami forrásból, a többi a piacról származott. Viszont jó ideje elmondhatjuk, hogy ma már száz százalékban a piac tart el bennünket, miközben vannak azért támogatóink is. Hozzávetőleg 150 millió forint a cégünk teljes bevétele, ami azt jelenti, hogy a kutatószférában a Századvég után a harmadik legnagyobb cég lettünk. De hangsúlyozom, nekünk nincs állami megrendelésünk. Hozzá kell tennem, hogy az Európai Uniónak is dolgozunk, a bevételeink legfeljebb negyede származhat brüsszeli forrásból.

Közben a Pénzügykutató hivatalosan már nem is működik, nevét a tekintélyes kutatógárda őrzi, Lengyel László elnökkel együtt. Volt esély arra, hogy önök is hozzájuk hasonló sorsra jutnak?

Erre az esély mindig megvan egy kutatóintézet esetében. De úgy látom, hogy azok a fizetőképessé erősödött vállalatok és érdekvédelmi szövetségek, amelyekkel eddig dolgoztunk, elégedettek a munkánkkal. Maradtak megrendelőink, mert tőlünk hiteles, a piac véleményét is reálisan tükröző tanulmányokat kaptak. De újabb megrendelőink is akadtak. S talán a gazdasági helyzet bizonytalansága magyarázza, hogy régi ügyfeleink is visszatérnek, mert rájöttek arra, hogy működésükhöz szükség van hiteles piaci elemzésre...

FELCSUTI BALÁZS: A DEMOKRATÁKNAK 4-5 SZÁZALÉKKAL KELL LEGYŐZNIÜK A REPUBLIKÁNUSOKAT NOVEMBERBEN

HÍRKLIKK / KLIKK TV
Szerző: HÍRKLIKK
2024.07.30.


Egyre nagyobb lehetett Bidenen a nyomás, ő küszködött, kapaszkodott az ellen, hogy le kelljen mondania, de elfogyott körülötte a levegő – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Felcsuti Balázs. A Bostonban élő közgazdász a jelenlegi amerikai elnök visszalépését elemezte az elnökjelöltségtől. Utolsó beszédét, amelyben Biden bejelentette visszalépését, bakizva, nehézkesen mondta el, de valószínűleg nem mesterséges intelligencia írta meg a beszédét, mint ahogy a hír felröppent – mutatott rá. „
Inkább hatalmas nyomásra tehette meg ezt az általa áldozatnak nevezett lépést.”

Volt egy olyan előrejelzés az Egyesült Államokban, hogy az a párt, amelyik előbb lecseréli öreg, sebezhető jelöltjét, az fog nyerni, nyilván a republikánusok attak-lehetősége ezzel megszűnt, Kamala Harris-t nehéz lesz azzal támadni, hogy nem tud két mondatot értelmesen elmondani, vagy vezetni az országot, de Trump esetében is lehet olyan dolgokat felsorolni, amelyek az öregségre mutathatnak, de Felcsuti Balázs szerint az ő esetében nem ez lesz a támadási felület. „Hanem az iszonyatos mennyiségű hazugság, az, hogy elítélt bűnöző, és hogy a 2021 január 6-i antidemokratikus támadás az amerikai intézmények ellen az ő nevéhez kötődik, ezzel fogják őt támadni, nem azzal, hogy 78 éves.”

Harris maga a jövő vagy övé a jövő?

Sokan azt gondolták, hogy a demokrata párté nyílt konvenció lesz, ahol más jelöltek is indulhatnak, mert voltak jónéhányan, akik elnökjelöltek lehettek volna, mint Gavin Newsom kaliforniai kormányzó vagy Gretchen Whitmer Michigan kormányzója, de akár Andy Beshear Kentucky éléről – sorolta. „Egy csomó olyan jelölt lett volna, aki ringbe léphetett volna, de a demokraták nagyon gyorsan összezártak Harris mögött, úgy tűnik, nem lesz nyílt konvenció, mert még előtte megválasztják elnökjelöltnek, nem akarják a véletlenre bízni. De ha Harris elveszíti ezt a választást, akkor neki nem lesz politikai jövője, mert ez egy iszonyatosan nagy súly, viszont, ha nyer, akkor az övé a jövő. Rövid távon biztosan.”

Felcsuti Balázs elmondta, Kamala Harris okos, jó kiállású politikus, aki alelnöksége első idejében nagyon nehéz helyzetbe került, viszont nagyon impulzív volt az elmúlt napokban, az összes delegálthoz ellátogatott, rögtön ráugrott a kampányüzemmódra, elkezdte támadni Trumot és Biden lassított felvételéhez képest felüdülést hozott. A közgazdász rámutatott, a színesbőrűek, a nők, a kisebbségek, különösen a kisvárosiak nagy szerepet játszottak régebben, de kezdtek lemorzsolódni Biden miatt. „Azzal, hogy a két embert kicserélték 7-8 százalékot ugrott a népszerűsége. De ez nem elég, egy demokrata jelöltnek országos szinten 4-5 százalékkal meg kell verni a republikánust, mert a szavazatokat az elektori kollégium alapján számolják.” Emlékeztetett, Hilary Clinton is ezért veszített, ugyan országos szinten több szavazatot kapott, mint Trump, de az elektori kollégiumban kevesebbet.

Novemberig mindenképpen elegendő az idő, a hatalmas elkeseredettség után csodavárás van a demokrata oldalon – tette hozzá. „Az a letargia, amit Biden teljesítménye okozott, hirtelen megváltozott, és az ember azt érzi, hogy lehet valamiben reménykedni. Biztos vagyok benne, hogy sokmillióan csak arra a vártak, hogy valami más legyen. Az első nap 80 millió, az első 3-4 nap alatt 250 millió támogatói dollár gyűlt össze.”...

2024. július 29., hétfő

EZT A FOGYASZTÓK SEM ÚSSZÁK MEG: A MAGYAR TŐZSDEI CÉGEK HAZAI EREDMÉNYÉNEK NAGY RÉSZÉT ELVISZIK A KÜLÖNADÓK

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2024.07.29.


A kormány a „háborúellenes akcióterv” keretében egy rakás különadóval sújtja a magyar gazdaság legnagyobb tőzsdei cégeit. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogy a vállalatok életébe mennyire rondítottak bele ezek az adók, mekkora lett volna a profitjuk, ha nem fizetnek ennyit különféle jogcímeken az államnak.

Többféleképpen számoltunk, de azt találtuk, hogy a magyar tőzsdei cégek jövedelmezőségéhez képest a Mol fizeti a legtöbb normál és különadót, gyakorlatilag a magyarországi eredményénél is többet. A 4iG-csoport azért lehet ingerült, mert egyelőre veszteséges a működése, de mégis sok extraadó terheli. A Magyar Telekom régóta sok különadót fizet, és a mai napig a profitja jelentős része elmegy ezekre.

A bankoknál kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen nem mindegy, hogy például a kamatstopból eredő kiesést is állami elvonásnak számoljuk, vagy sem, ahogyan az OTP nemzetközi működése és az MBH hazai fókusza is más értékelésekhez vezet. A Richter Gedeon, bár biztos nem így éli meg, de a többiekhez képest egész olcsón megúszta. A magyar tőzsde számain egyelőre nem látszik az adóztatási láz, de a kormány kommunikált gazdasági céljainak, például az élénkítésnek aligha tesz jót mindez...


„NEM KARÁCSONY A MUMUS, HANEM AKI MÖGÖTTE ÁLL” – TISZA-ALELNÖK GYURCSÁNYRÓL ÉS PÁRTÉPÍTÉSRŐL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2024.07.29.


Március 13-án kapott egy telefont Nagy Ervintől, a két nappal későbbi Magyar Péter-tüntetést már ő rendezte, aztán a Tisza-kampány többi megmozdulását és azok közvetítéseit is. Április óta alelnöke a pártnak, de ezt csak múlt héten jelentették be, eddig titkolták. Radnai Márk most a Válasz Online-nak mesél a hátteréről – kommunikációs profi édesapától „szélsőjobbos” gimin és liberális egyetemen át a rendezői lét, valamint a kampány megpróbáltatásaiig. Az elmúlt négy hónapban például hat helyen lakott. No de Vidnyánszky Attila vagy a „liberális” színházigazgatók félhetnének igazán a bosszújától, ha tényleg nagyon megáradna a Tisza 2026-ban? Aztán: bot lesznek a küllők között a budapesti városházán? Interjú...

RÁCZ ANDRÁS: EZ NEM A HELYZET, AMIKOR TROLLKODNI LEHET

SZABAD EURÓPA
Műsorvezető: LAMPÉ ÁGNES
2024.07.28.



Az Oroszország-szakértő szerint Magyarország újra blokkolja a 6,5 milliárd eurós Európai Békekeretet, ami rettenetesen nagy összeg, nem egy apró kellemetlenség. Ez a pénz EU-s szövetségeseink kasszájából hiányzik. Szijjártóék pedig a gombhoz varrják a kabátot, mert úgy tűnik: mindenképp visszatartanák a pénzt, ehhez keresnek indokot. Orbán Viktor találkozója Putyin elnökkel mérhetetlen károkat okozott Magyarország megítélésében. Nem biztos, hogy a látogatást Magyarország kezdeményezte. Rosszabb eset, ha a Zelenszkij látogatáson meglepődve az oroszok magukhoz rendelték a magyar miniszterelnököt. Az ugyanis, hogy Putyinhoz bármiféle előkészület nélkül ilyen gyorsan be lehet jutni, inkább orosz oldalról szokatlan. Az orosz belföldi propaganda napokon keresztül beszámolt Orbán látogatásáról, akire az EU elnökeként utaltak. Az átlag néző azt látta, hogy az EU elnöke eljött Putyinhoz, Oroszország nincs elszigetelve és jelentős világpolitikai tényező. Az orosz propaganda a látogatást maximálisan kihasználta a Kreml saját belső támogatottságnak erősítése érdekében. A háború kitörése óta Magyarország az egyetlen olyan ország, ami EU-n és NATO-n belül semmilyen módon nem növelte az orosz fenyegetettség visszaszorítására dedikált erőforrások mértékét. Sőt, Takácsy Dorka Oroszország-szakértő mutatta ki: a magyar belföldi narratíva annyira hatékony, hogy az orosz állami csatornák rendszeresen átveszik a magyar állami média Európa Unióval és a hanyatló Európával kapcsolatos álhíreit. Az orosz állami média tehát használja az EU-val kapcsolatos magyarországi dezinformációkat, ami a média apparátusok közötti nagyon szoros és aggasztó együttműködést feltételez. 

01:29 Politikai vagy gazdasági döntés Ukrajna részéről a Lukoil export tilalom? 
08:37 Magyarország meddig tudja blokkolni a 6,5 milliárd eurós békekeretet? 
16:22 Világosabb lett-e, miért ment Moszkvába Orbán Viktor? 
23:54 Mi lesz az EU válasza, ha Magyarország tovább „trollkodik”? 
34:46 Az orosz állami média átveszi EU-val kapcsolatos magyarországi dezinformációs híreket

A NAGY STRATÉGIA – MEGAZISTEN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.07.29.


Tíz korszerű motorvonat rohad Székesfehérváron, miközben járatok maradnak ki, el sem indulnak, út közben leállnak. Ha valaki ránéz a MÁVINFORM oldalára, ahol az aktuális tudnivalókat közlik az induló, úton lévő vagy az állomásokon veszteglő szerelvényekről, azon csodálkozik, hogy ebben az országban egyszerűen létezik még olyan, hogy vonatközlekedés. De azon is, hogy az emberek egyáltalán el tudnak jutni A-ból B-be.

Nem mindenki grasszálhat parádéskocsival, mint a soknevű hadügyminiszter, vagy helikopterrel, mint a NER „elit” legelvetemültebbje, röpcsivel sem, mint a kedves vezető bevallása szerint harminc éve. Ha nincs autója, annyit is ér, a hatökrös szekér pedig, bár a Fidesz társadalomképének éppen megfelelne, de lassú közlekedési eszköz. Meg az ökröket is etetni kell, és kinek van ahhoz pénze, mint amiképp Pelikán gátőrnek sem volt moslékja a disznókhoz.

Viszont mégsem a közlekedésről elmélkedünk máma, hanem némiképp a nagy tusványosi beszédről, amit ugyan szőrmentén értintettünk a sátáni olimpiai megnyitó kapcsán papírra (képernyőre) vetett gondolatainkban. Pedig annál többet érdemel. Most sem a nagy egészet nézzük azonban, a delírium mind az összes elemeit, mert gyomorfekélyt kapnánk tőle, hanem csak egy új fogalmat, amivel Orbán et. hasbaakasztotta az ő népét.

Valószínűleg máig csócsálgatják, keresik az értelmét, de azzal kell lehangolnunk őket, hogy azt még annak szerzője sem tudja nagy valószínűséggel. Csak valami ocsút be kellett dobni a szebb jövő ígéretével, mert azt mondani, hogy bármikor is utolérjük Ausztriát, most már ő sem meri. Ennek az ígérgetésnek az ideje lejárt, viszont visszalépni nem lehet, sőt, négyzetre kell emelni a soha meg nem valósuló álmokat. Így született meg a nagy stratégia fogalma.

Fújunk egyet, s ezen ponton megemlítjük Menczer csinovnyikot, akiről eddig is tudtuk, hogy édes pofa, csak sportriporternek és embernek szar. Következésképp politikusnak sem sokkal jobb, mi több, sokkal rosszabb, ha azt a munkásságát nézzük, amit azóta prezentált, amióta kommunikációs igazgató (szóvivő vagy mi a rosseb, ki tudja követni ebben a kuplerájban, meg voltaképp nem is igazán érdekes), nos tehát, amiket azóta összehord itt nekünk.

Azt nem tudjuk, mi lehet a munkaköri leírásában, de az biztosan nem, hogy minden egyes nap köteles valami baromságot kiokádni magából, pedig ezt teszi. Ezek szerint felettébb szorgalmas a lelkem, és látszik, mi történik, ha az ostobaság (aljasság) nagy munkabuzgalommal társul. Hát, Menczer lesz az emberből. Rengetegen vannak ilyenek a Fideszben, de most ez sem érdekes igazán, hanem inkább a legfrissebb sziporka. Ami a nagy beszédből fakadt.

Megtudtuk az illetékes elvtárstól a tutit, miszerint „Orbán tusványosi beszéde hatására sok fiatal csatlakozására számít a Fidesz”. Mindebből látszik, hol él ez a Menczer. Valahol a mesék üveghegyen túl elterülő birodalmában, mert nem láttuk és látjuk az azonnali ellenállhatatlan tülekedést ifjaink (közjószágok) között, hogy sorban állnának a pártirodákon kezükben az anyutól kapott apanázzsal, amit kizárólag Fidesz tagdíjra költhetnének...

AZ AGRESSZÍV TÖRPE KIJÖN A FÉNYRE - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2024.07.29.


A Momentum vesszőfutása, tusványosi utórezgések és kenyerek: itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt napok legfontosabb cikkeivel.

Jó reggelt, új hét, új lehetőségek, ráadásul hidegfront is van, azaz csak 30 fok körül alakul majd a hőmérséklet, és lesz olimpia is, a napi programból itt lehet szemezgetni. Ez a napindító hírlevelünk, az elmúlt napok legfontosabb érdekesebb cikkeivel, híreivel. 

Például ezzel a néggyel:


ENNYI DUGIPÉNZE VAN A NER-NEK! - MAGYAR PÉTER AZ ELNÖK! - JÖNNEK A RUSZKIK! - HETI HÍRVADÁSZ#6 PART1

MI EZ AZ ORSZÁG?
Szerző: MI EZ AZ ORSZÁG? / Norbi
2024.07.29.



Megvolt Tusványos 🫡🇭🇺 Magyar Péter az elnök, Dugi milliárdok a NER-nél, Kínai hitel, minden volt most is .. 😱 Heti körkép Hazánk történéseivel! a Mi ez az ország?! heti rovata Norbival! 😁

ENNYIT KERESNEK AZ AUSZTRIÁBAN DOLGOZÓ MAGYAROK

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2024.07.29.


A legutóbbi, 2024. áprilisi adatok szerint már 118 ezer magyar állampolgár dolgozik Ausztriában, ami 4,4 százalékos éves növekedést jelent, és azt, hogy ma már az alkalmazottak három százaléka magyar. Már csak német állampolgárokból van több a külföldi dolgozók között Ausztriában, emberemlékezet óta az azonos anyanyelvet beszélő németek vezetik ezt a listát. Ők a nyelvi könnyebbség mellett főleg azért mennek Ausztriába, mert ott némileg magasabbak a fizetések.


A legutóbbi adatok szerint 124 ezer német dolgozott az országban, de mivel a számuk lassabban növekszik, mint a magyaroké,

néhány év múlva akár a magyar is lehet a legnagyobb külföldi közösség Ausztriában.

A magyarok jelentős része természetesen nem költözik ki Ausztriába, hanem ingázik. A legfrissebb adatok szerint a kint dolgozó magyarok 47 százalékának nincs osztrák lakcíme.

Felmerülhetne egyébként akár az is, hogy ingázás helyett a magyarok otthonról dolgozzanak távmunkában, de ez egyelőre nem jellemző, mert

- általában kétkezi, nem irodai munkát végeznek,

- és a magyar kormány a régióban egyedülálló módon megnehezíti az átjárók életét, mert nem írja alá azt a keretmegállapodást, ami a rendszeres otthoni munkavégzést lehetővé tenné.

Magyar szempontból az osztrák munkavállalás fő motivációja természetesen a magasabb kereset. Ausztria régóta az EU egyik legtehetősebb állama, míg Magyarországon most már érdemben csak Bulgáriánál magasabbak a bérek az unión belül.

De vajon a kint dolgozó magyarok megkapják-e az országra jellemző átlagos fizetéseket?
...

2024. július 28., vasárnap

MAGYAR INFÓ 3. RÉSZ

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2024.07.29.



Magyar Péter minden vasárnap este 19:30-tól élőben jelentkezik itt a Youtube csatornáján, ahol beszámol Nektek a Tisza Párt heti történéseiről, eseményeiről és élőben válaszol a kérdéseitekre. Ebben a rendhagyó adásban Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke volt a vendég.

GARAS DEZSŐ - MONOLÓG (1977)

FACEBOOK
Előadó: GARAS DEZSŐ
1977



Garas Dezső - Monológ -1997-szilveszter

DAVID PRESSMAN: ORBÁN OROSZ ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKET TERJESZT

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.07.27.


„Orbán Viktor miniszterelnök mai tusványosi beszédében sokat beszélt az Amerikai Egyesült Államokról. Ugyanebben a beszédében – frissen a Putyinnal való találkozója után – Orbán Viktor miniszterelnök a Kreml összeesküvés-elméletekkel is házalt az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Ez aligha az, amit egy szövetségestől várunk” – posztolta David Pressman amerikai nagykövet az X-en a videóhoz, amiben Orbán tusványosi beszédére reagált.

Pressman itt azt mondta: „Úgy tűnik az Egyesült Államokban hamarosan választások lesznek. Ezt többek között onnan tudom, hogy az önök miniszterelnöke továbbra is naponta emlékeztet bennünket arra, hogy kit szeretne győztesként látni ezeken a választásokon, és kire szavazna, ha ő maga amerikai lenne – csakhogy nem az.” Azt mondta, „nincs még egy olyan szövetségesünk, vagy partnerünk – egyetlenegy sem – aki hozzá hasonlóan, nyíltan és fáradhatatlanul kampányolna adott jelölt mellett egy amerikai választáson.”

Pressman szerint Orbán meg van arról győződve, hogy ez „Magyarországot segíti, vagy legalábbis őt személyesen. Nem tudom biztosan, hogy melyikről van szó.” Arra utalt, hogy Orbán úgy viselkedik, mintha az USA és Magyarország között meglévő szövetség „nem is országok között, hanem csak az azokon belüli, vélt ideológiai partnerek között állna fent”. Szerinte „egy kétoldalú kapcsolat pártosítása veszélyes.”