2024. augusztus 28., szerda

A MAGYAR KÜLÜGY CÉGÉNEK IRODAVEZETŐJE ÉS AZ OROSZ BELÜGY HIVATALOS BESZÁLLÍTÓJA VOLT AZ AMERIKÁBAN CSEMPÉSZÉSÉRT LETARTÓZTATOTT FÉRFI ANYJA

444.HU
Szerző: KAUFMANN BALÁZS
2024.08.29.


- Horváth Bence, azaz Bence Horvath katonai minőségű rádiótechnikát akart Amerikából Oroszországba csempészni az ellene folyó nyomozás szerint.

- Horvath anyja is foglalkozott ugyanilyen rádiók Oroszországba exportálásával.

- De az anyuka mást is csinált: ő volt a magyar külügyminisztérium háttérintézményének moszkvai irodavezetője.

- Dubaji cég, Panama Papers és az orosz társkereső Borisza, aki Bence.

Kedden egy amerikai ügyészségi közleményből derült ki, hogy letartóztattak egy Horváth Bence nevű 46 éves férfit San Franciscóban, a vádak alapján azért, mert „másokkal együtt összeesküdött amerikai eredetű rádiókommunikációs technológia illegális, engedély nélküli exportálására orosz kormányzati végfelhasználók számára”. Ugyanekkor felkerült a Courthousenews oldalára egy jegyzőkönyv is, amely a Homeland Security Investigations (HSI) nevű ügynökség egyik különleges ügynökének vallomása alapján ismerteti, mire jutott a nyomozás, ami alapján letartóztatását elrendelte a bíróság.

Ezek alapján az információk alapján azonosítani tudtuk a magyar állampolgárságú, legalább húsz éve Spanyolországban élő férfit. Segítségünkre volt az is, hogy nem sok Horváth Bence nevű ember él Spanyolországban, akik lakhelyüket a Facebookon is megosztják. LinkedIn-en, spanyol cégiratokban, sőt helyi újságcikkekben is ráleltünk, majd egy családtagja által megosztott fotó alapján nem várt fejleményre jutottunk.

Kiderült, hogy nagyon közeli rokonságban áll a magyar külügyminisztérium háttérintézményének irodavezetőjével. Ráadásul ez a rokon volt korábban az orosz belügy hivatalos beszállítója éppen annak a gyártónak, akinek a termékeit most Horváth is be akarta csempészni a szankciók ellenére.

Munkánk során kizárólag nyílt forrásból elérhető információkkal dolgoztunk. A letartóztatott férfi nevét az amerikai ügyészség hozta nyilvánosságra, ennél több személyes adatát felismerhetően nem fogjuk közölni mi sem ebben a cikkben.
Bensz Horvath, a spanyol vállalati elnök

A múlt héten San Franciscoban letartóztatott Horváth Bence, vagy ahogy minimum két évtizede használja a nevét, Bence Horvath (és amit angolosan „Bensz”–nek ejt bemutatkozáskor) 2004 óta a saját cégeit irányítja Spanyolországban. Akkor, huszonhat évesen alapította az elsőt, egy marketing ügynökséget, majd 2009-ben nagyot dobott: megvett egy futárcéget. Ez nagyon fontos projektje lett, hét éven át ezzel foglalkozott. Számos interjút adott a spanyol médiában ő is és a beosztottjai is, amelyekben olyanokról beszéltek, hogy a nagy vállalatok, a DHL és a GLS versenytársává válnának Spanyolországban. A vállalati elnöki pozíciója az identitása része lett, számos fotó készült róla a jellegzetes piros autók előtt és amikor 2014-ben Alaszkában motorozott, a cége piros logója is ott volt a motorja orrán...

KITÖRT A FELHÁBORODÁS, KÉT TÜNTETÉST IS TARTANAK A MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM KIRÚGOTT IGAZGATÓJÁÉRT

NÉPSZAVA
Szerző: P.L.
2024.08.29.


Ma, augusztus 28-án este az iskola, szeptember 2-án pedig a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium épülete elé várják a demonstrálókat.


A Madách Imre Gimnázium igazgatóját azonnali hatállyal eltávolították a gimnázium éléről, mert nem akarja elkobozni az iskolába járó diákok telefonját. Szeretnénk egy békés tüntetés formájában azonnal kifejezni egyet nem értésünket ma este 19 órától a gimnázium kapuja előtt! - olvasható egy ma közzétett Facebook-esemény rövid leírása.

Mint megírtuk, a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium egy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal kirúgja az iskolaigazgatót, amiért az oktatási intézmény bejelentette, hogy az iskola nem hajtja végre a telefonok iskolai elkobzásáról szóló kormányzati rendeletet. „Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját” - írta a rendőrminiszter által vezetett, oktatásért is felelős tárca.

Az Orbán-kormány két és fél hete döntött arról, hogy szeptembertől „használatukban korlátozott tárgyaknak” minősülnek az iskolákban a telekommunikációs eszközök, különösen a mobiltelefonok, valamint a kép- vagy hangrögzítésre és internetelérésre alkalmas eszközök, az alapszabály szerint ezeket minden tanítási nap elején le kell majd adniuk a diákoknak és csak a nap végén kaphatják vissza, addig egy elzárt helyen kell tárolni őket. Használni csak oktatási célokra lehet az eszközöket, de ezt külön kell engedélyezniük a pedagógusoknak vagy az igazgatóknak, a használat célját és időtartamát pedig adminisztrálni kell.

A mai spontán tüntetés mellett szeptember 2-án is lesz egy demonstráció, de az már a Belügyminisztérium épülete előtt. Az esemény leírásában idézték az iskola tantestületének hivatalos közleményét is, amely eképpen szól: „Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.”

Az esemény leírását a szervezők azzal folytatták, hogy a szisztematikusan alulfinanszírozott és leépített oktatási rendszer teljesen elveszi az abban dolgozók szabadságát és megbecsültségét. Felidézik, hogy igazgatójuk nem értett egyet az olyan félmegoldással, mint a telefonok és egyéb digitális eszközök kitiltására vonatkozó kormányrendelet, és kijelentette, hogy a Madáchban ezt nem hajtják végre. Mészáros Csaba 2000 óta az iskola igazgatója, és 1993 óta dolgozik a gimnáziumban - emlékeztettek. „Ne hagyjuk, hogy negatív példát statuáljanak belőle! Ne hagyjuk, hogy bármit megtehessenek!” - írták.

A tüntetés résztvevőitől azt kérték, hogy készítsenek transzparenseket, táblákat, de ne hozzanak semmilyen pártzászlót, vagy más pártszimbólumot, ne gyújtsanak tüzet és más módon se rongáljanak, ne kövessenek el szabálysértést, ne hozzanak fegyverként használható tárgyat és az arcukat se takarják el. „Maradjon meg ez egy békés demonstrációnak, ami után csak a Belügyminisztérium neve fog még csúnyábban kinézni” - zárták a felhívást.

ÉHEZZEN-E AZ ISKOLÁS, HA A CSALÁD JÖVEDELME KISEBB A STATISZTIKAI ÁTLAGNÁL?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.08.29.


Felháborodott szülők hívták fel szerkesztőségünket, és arról panaszkodtak, annyira megdrágult az iskolai menza, hogy sokan már csak ebédre fizetik be gyermekeiket. Sőt volt olyan is, aki azt mondta, inkább otthon főz és a nagyobb gyerekek tanítás után hazamehetnek enni, kihagyják a napközit vagy a tanulószobát, mintsem befizessék a drága menzát. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik nem tudnak otthon főzni, ezért kénytelenek az iskolai menzára hagyatkozni.


Napokon belül kezdődik a 2024/2025-ös iskolai tanév, már osztják a tankönyvcsomagokat, és most derül ki az is, mennyibe fog kerülni a menza az oktatási intézményekben. Az iskolai étkeztetés és annak ára már tavaly is szóba került, mert akkor is megdöbbentő volt, hogy a háromszori étkezés térítési díja átlagosan havonta 15-20 ezer forint lehetett gyermekenként. Páger Zsolt, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke akkor az Inforádiónak elmondta, hogy az ár az önkormányzatoktól és a közétkeztetőktől függ, de van egy törvény, amely nem engedi, hogy az ár nagyobb legyen, mint az ételekhez használt alapanyagok ára. „Ahol önkormányzat üzemelteti a közétkeztetést, ott azonnal jelentkeztek a piaci hatások, ahol kiszervezett formában működik, ott szerződés függvénye, hogy a szolgáltató mikor tud áremelkedést érvényesíteni az önkormányzattal szemben" – magyarázta Páger Zsolt.

Ha a 2023/2024-es tanévben a középárat nézzük, akkor az a 17 ezer forintos tízórai–ebéd–uzsonna csomag egy kétgyerekes családnak már 34 000 forintos havi költséget jelentett. Bár lehet, hogy ez nem okozott volna akkora gondot, ha a KSH által közzétett bruttó átlagbérrel valóban rendelkezne minden szülő. Az is, aki egyedül neveli gyermekét és az is, akit rokkanttá nyilvánítottak vagy éppen nyugdíjas lett. Ámbár utóbbi gyermeke valószínűleg már nem jár olyan iskolába, ahol be kéne utána fizetni a menzát...

MINDIG ELVESZIK A MOBILT, VAGY NÉHA LEHET HASZNÁLNI AZ ISKOLÁBAN? ÉS MIÉRT RÚGTAK KI EMIATT EGY IGAZGATÓT?

TELEX
Szerző: JALÁSZ NIKOLETT
2024.08.29.


Szeptembertől az iskolákban már rendelet fogja korlátozni a mobilok és más okoseszközök használatát. A diákok a telefonjukat bevihetik az iskolába, és alapesetben rögtön le kell adniuk azokat, de azért hagynak lehetőséget arra, hogy az órákon tanulásra is használják őket. Megnéztük, hogy nézhet ki mindez a gyakorlatban, hogyan fogja befolyásolni a diákok és a tanárok életét az okoseszközök korlátozása.


Eddig bármelyik iskolában lehetett bármikor használni okostelefont?

Nem. A legtöbb iskolában már eddig is az volt a szabály, hogy a diákok a tanórákon nem vehetik elő a telefonjukat, kivéve, ha azt tanulási céllal teszik. Tehát ha például onnan keresnek ki információkat, online programon oldanak meg feladatokat, vagy esetleg a tábláról szeretnék lefotózni a felírt jegyzetet. Azt valószínűleg eddig sem vitatta senki, hogy a diákok figyelmét eléggé elvonja, ha óra közben, szórakozásból nyomkodják a telefonjukat. Sok olyan iskola van azonban, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a médiaismeretekre, a médiatudasságra, a közössségi média felelős használatára. Ezeket nem lehet okoseszközök nélkül oktatni...

VIDÉKEN NEM LÉPTÉK MEG IVÁNYIÉK INTÉZMÉNYEIVEL SZEMBEN AZT, AMIT BUDAPESTEN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.08.29.


Jogorvoslati lehetőség van, de annak a kimenetele hosszabb időt vesz igénybe, ezért a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a tanév kezdetén, a jövő héten biztosan nem tudja még megnyitni a budapesti oktatási intézményeit – tudtuk meg a MET sajtósától. Vajay Zsófia azt is elmondta, hogy a vidéki intézményeik kapcsán sehonnan sem kaptak hasonló jelzéseket, egyedül a békéscsabai idősek otthona esetében kértek tőlük egy nyilatkozatot, ami teljesen más dolog. Az adóhatóság és az Oktatási Hivatal továbbra is együttműködő, ugyanakkor technikai okok miatt késik a MET strasbourgi keresetének a benyújtása, s addig nem tudnak megállapodni.


Mint az a sajtón végigfutott – többi között a Népszava is beszámolt róla – , a Sára Botond-féle fővárosi kormányhivatal törölte a nyilvántartásból az Iványi Gábor által fémjelzett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség két budapesti iskoláját, arra hivatkozva, hogy a közműszolgáltatóknál és az adóhatóságnál is jelentős tartozást halmoztak fel, ez pedig veszélyezteti a gyerekek folyamatos és biztonságos nevelését. A tanévkezdés előtti héten mindez a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumot érinti. Holott – mint arról korábban a Hírklikk is beszámolt – Iványiék az intézményeik tanévkezdéskor történő megnyitására készültek, miközben derűlátásra okot adó tárgyalásokban álltak a NAV-val és az Oktatási Hivatallal. Ráadásul a NAV már korábban elkezdte inkasszálni a tartozásaik fejében a MET és az Oltalom számláit. Arról nem is szólva, hogy – mint azt többször is megírtuk – azért nem tudták fizetni a számlákat, mert évek óta nem kapják meg az államtól a nekik törvényesen járó juttatásokat, és minden egyéb módon is nehezítik az életüket, még azoknak a szolgáltatásoknak az ellátását is, amelyeket az állam helyett végeznek el.

Sára Botond ezzel a vélhetően az egyik utolsó döntésével (október 1-éig távozni kell ugyanis a Budapest Főváros Kormányhivatala éléről, miután beválasztották a Fővárosi Közgyűlésbe) töröltette a két budapesti oktatási intézményt. Állítják, gondoskodnak a gyerekek elhelyezéséről: a 26 óvodai jogviszonyban álló gyerek érdekében a lakóhelyük szerinti önkormányzatokkal veszik fel a kapcsolatot, a 156 tanköteles diák számára pedig kijelölték azokat az oktatási intézményeket, amelyeknek a szabad férőhelyek függvényében kötelező átvenni őket. Azt a 89 diákot, aki nem tanköteles már, tájékoztatják az őket fogadni képes intézményekről...

OROSZORSZÁG AZT HITTE, HOGY VAN EGY LÁTHATATLANNÁ TÉVŐ KÖPÖNYEGE |

DELLA / 24.HU PODCAST
Műsorvezető: BAKA F. ZOLTÁN
2024.08.28.



Nem járunk messze attól, hogy az orosz társadalom ingerküszöbét elérje az ukrán háborúban meghaltak, megrokkantak és huzamosabb ideig harcképtelenné váltak, vagyis az emberáldozat mértéke. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint egy akkora országban, ahol nagyjából 20 millió főre tehető a harcképes lakosság száma, egymillió katona elvesztése a csatatéren már kiválthatja azt a frusztrációt, ami a közhangulat megváltozásához vezet. Ugyanezt a hatást - állapítottuk meg a Dellában - még korai lenne várni a pénzügyi helyzet meggyengülésétől: az oroszok pénztárcáját még nem ürítette ki a hadigazdálkodás, az ár-összehasonlító oldalak szerint például az alapvető élelmiszerekhez még most is olcsóbban jutnak hozzá az oroszok (és az ukránok, tehát a hadviselő felek), mint mi itt Magyarországon. Ezzel együtt az orosz gazdaság igenis megérezte a felelősség súlyát, amit a háború kirobbantása jelent.

Részben az ottani háború hatására a világ is őrült hadászati költekezésbe kezdett, globálisan 2 ezer milliárd dollár (a magyar GDP közel tízszerese) megy el a harcászati képességek javítására, a védelmi képességek megerősítésére. Ez, illetve a NATO-szövetségesek kötelezettségvállalása olyan időszakban teszi próbára a nemzeti költségvetéseket, amikor a Covid és a rákövetkező válság kiürítette az állami kasszákat. Tarjányi Péter szerint új trend alakult ki a világban, a kormányok az olcsóbb, de nagy tételben megrendelhető csapásmérő és elhárító fegyverzeteket keresik.

A műsorban arról is beszélt a szakértő, hogy az ukránok által elfoglalt oroszországi területeket október végén, november elején szabadíthatja fel végleg az orosz hadsereg, amelyben a vezérkarban és a törzsi szinteken is várható felelősségre vonás az ukránok betörése miatt.

AZT GONDOLTAM, HOGY ÉN BÁRMIT MEGTEHETEK, MERT ORBÁN VIKTOR KEDVEL ENGEM

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT, SARKADI ZSOLT
2024.08.29.


Interjú...



KETAVERZUM - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.08.28.


Magyar Péter felülvizsgáltatott, Donald Trump társra lelt, az orosz–ukrán háború szintet lépett, a határon túli szavazatok felülértékelődhetnek, a MÁV szenvedett, a Bécs viszont nem. Hírlevél.


Jó reggelt, föloszlott a Bitlisz, újra összeáll az Oasis!

Ez a Négyesszáznegyvennégyes-pont-hu napindító hírlevele, és ezek az elmúlt két nap legfontosabb cikkei.

De előtte: megint volt (ingyenes, rövidített) Borízű Hang, amivel kapcsolatban az lenne a tiszteletteljes kérés a hallgatóktól, hogy ha lehet, ne nagyon hozzanak váratlanul halból készült, nagyon könnyen romló ételeket a szerkesztőségbe. Köszönjük.

2024. augusztus 27., kedd

KÉTÉVES CSÚCSON AZ ÁLLAMADÓSSÁG

ATV MAGYARORSZÁG
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2024.08.26.



Az Egyenes Beszéd vendége Csaba László közgazdász, a CEU professzora.

HORVÁTH ANDRÁS: ELADHATATLANOK AZ ELEKTROMOS AUTÓK?

HORVÁTH ANDRÁS VIDEÓPODCAST
Szerző: HORVÁTH ANDRÁS
2024.08.24.



Sötét képet festenek mostanában az elektromos autókról.

UKRAJNA TÁMOGATÁSA A NÉMET KÖLTSÉGVETÉSEN MÚLHAT?

DEUTSCHE WELLE MAGYAR
Szerző: DW MAGYAR
2024.08.27.



Vajon mennyi pénzből gazdálkodhat jövőre az ukrán hadsereg? Ez a kérdés egyre több fejtörést okoz Kijevben, amióta kiderült, hogy a német kormány a jövő évi költségvetésben jelentősen csökkentené az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatás mértékét. A német kormány eddig nagylelkű volt: csak ebben az évben több mint 7,5 milliárd eurót, közel 3 ezer milliárd forintot biztosított Kijevnek az orosz agresszió elleni védekezésre. Jövőre azonban az Ukrajnának nyújtott támogatás 4,2 milliárd euróra, kb. 1700 milliárd forintra csökken. Berlin ugyanakkor továbbra is azt állítja, hogy Németország nem hagyja cserben szövetségesét.

BOKROS LAJOS | "MÁRA ELTŰNT SZÁMUNKRA AZ A PERSPEKTÍVA, HOGY FELZÁRKÓZZUNK AZ EU ÉLETSZÍNVONALÁRA"

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2024.08.26.



A Reggeli Személy 2024. augusztus 26-i adásában Szénási Sándor vendége Bokros Lajos közgazdász, Egykori pénzügyminiszter volt.

MIÉRT NEHÉZ PÉNZÜGYILEG A MAGYAROKNAK? - JAKSITY GYÖRGY

MENTA
Szerző: MENTA / BÍRÓ BENCE PÉTER
2024.08.26.



A Concorde Értékpapír Zrt. alapító elnöke megosztja, hogy...
1. Hogyan rendezd a pénzhez való viszonyodat? 💰✨
2. Tudod, mit kellene tenned, de mégsem teszed? A Concorde alapítója elárulja miért! 🤯💡
3. Nők vs. Férfiak a pénzügyekben – Felfedjük a döntéshozatal különbségeit!

Tartalomjegyzék: 

0:00:00 A műsor támogatója az Eisberg 
0:00:03 A műsor támogatója a Nordvital 
0:00:06 Intro 
0:01:37 Hogyan viszonyulunk a pénzhez? 
0:04:10 "Engem nem érdekel a pénz" – Valóban nem számít? 
0:06:11 A siker valódi ünneplése – Miért fontos a saját utunkra fókuszálni? 
0:08:42 Önigazolás vs. valóság – Mi az, ami tényleg rajtunk múlik? 
0:11:28 Pénzromlás – Tippek a megtakarításaid védelmére! 
0:18:06 Pénzügyi harmónia – Állítsd helyre a pénzzel való kapcsolatodat! 
0:22:25 Tudom, mit kellene tennem, de mégsem teszem – Miért? 
0:25:44 Női és férfi pénzügyi döntések – A magatartásalapú közgazdaságtan dilemmái 
0:28:18 Vállalati döntéshozás – Kockázatkezelés profi módon 
0:31:22 Gyerekkori tanulságok – Hogyan formálják vállalkozói sikereidet? 
0:34:33 Tudatos megtakarítás – Hogyan építsd ki a helyes szokásokat? 
0:37:46 Pénz és változás – Hogyan alakul a viszonyunk a pénzhez? 
0:40:40 AutisticArt Alapítvány tevékenysége 
0:51:42 Az anyagi biztonság ereje – Miért kulcsfontosságú? 
0:54:18 Eisberg - Egészséges harmónia 
0:54:49 Meglepetés! Vásárolj 10% kedvezménnyel a Nordvital webshopjában: https://nordvital.hu/ a MENTA kuponkóddal! 

Közreműködők: 
Vendég: Jaksity György 

Házigazda: Bíró Bence Péter 
Gyártás: OnPoint Films 

Intro zene: Hundred Sins

FŐ AZ EGÉSZSÉG

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2024.08.25.


Alapvető tévedésben van az emberek 99,99%-a.
Azt gondolja ugyanis, hogy az egészségügy beteg, pedig a társadalom beteg, méghozzá nagyon.
És nem is mutatja a gyógyulás jeleit, sőt.
Egyre több jele van annak, hogy gyógyíthatatlan, nem országnyi mértékben, hanem világszerte.
Egyre hatástalanabbak a gyógyszerek, egyre jobban terjed valami kór, melynek tünete az emberekben kialakuló eszetlen vágy egymás és saját maguk elpusztítására.
Nem az a baj, hogy nem látják a tüneteket, hanem az, hogy az emberiség körbeáll és egymásra mutogat, öt másodperccel megsemmisülése előtt.
Egyszer lehet, majd kényszerleszállást hajt végre a Föld nevű bolygón egy űrhajó, kiáradnak belőle a csótányok, és ha már itt vannak kutakodnak is kicsit.
Meglepve fedezik fel, hogy a régmúltban élt már itt egy civilizáció, melyet olyan primitív lények hoztak létre, melyek csak négy végtaggal és csökött aggyal rendelkeztek.
Nem tudták felhasználni a radioaktiv sugárzást táplálékként, és elpusztultak még azelőtt, hogy a természet korrigálni tudta volna tökéletlenségüket - pedig létezésük utolsó évszázadaiban már két fejet is növesztettek maguknak.
Primitív civilizáció, mennyiségi növekedéssel akarta pótolni a minőség hiányát, két fej - két primitív agy, - hát csoda, hogy kipusztultak?
Ezzel Fejtor Potroh vezércsótány vezetésével visszamasíroztak az űrhajóba, és elindultak felvenni a harcot a skorpiókkal - miközben a gombák már készülődnek átvenni a hatalmat az Univerzum felett...

Ettől persze még az egészségügy Magyarországon olyan-amilyen, - konkrétan rettenetes.
Talán az okok keresésénél bevezetőként ki kell hangsúlyozni, hogy erről egyáltalán beszélhetünk,az az egészségügyben dolgozók, orvosok, szakdolgozók, technikai és adminisztratív alkalmazottak áldozatos munkájának köszönhető, akik az állam minden erőlködése dacára életben tartották és tartják az állami ellátás rendszerét.
Mindemellett persze választás elé is állította őket a helyzet, mert elindult az ágazat privatizációja, - persze jó magyar szokás és a vadkapitalizmus szabályai szerint -, és felszívta a munkaerőből azok egy részét, akik kalandvágyból itthon maradtak.
Merthogy közben megindult a nyugatra vándorlás is, és akik a legrugalmasabbak voltak, világgá mentek, örökre búcsút intve annak, amivé közben az egészségügy züllött.
Nem lehet elítélni őket, kevesen születnek Teréz anyának, aszkétának, áldozati báránynak, az emberek szeretnének minél jobban élni, és ehhez pénz kell, az meg az állami szférában nemigen akadt.
Ha az egészségügyet üzletként kezelik, akkor a világ legjobb üzlete, még csak orvosi egyetemet se kell hozzá végezni.
Elég, ha az eszközök, melyekben a beteg hisz megfelelő kezekben vannak, és dől a lé.
Nem véletlen, hogy a kíváló üzleti érzékkel rendelkező Anikó asszony, a Nemzet Mosónője már az Fidesz első ciklusában Szegeden kavart Kékessy üzlettárs társaságában, megtéve az első lépéseket a szép új világ felé...

PÁL ALEXANDRA: TUDJA A KORMÁNY, HOGY KEZDENIE KELL VALAMIT A PEDAGÓGUSBÉREKKEL

HÍRKLIKK / KLIKKTV TÍZ
Szerző: KLIKKTV / BOLGÁR GYÖRGY
2024.08.26.



A múlt héten bejelentett pedagógus béremelés azért is kerülhetett most elő, mert egyértelművé vált a kormánynak, hogy nincsenek rendben a számok, és ezzel további dolguk van, hiszen vállalásokat tettek az Európai Bizottság felé is – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Pál Alexandra, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja. Hozzátette, a kormány vállalta, hogy vonzóvá teszi a pedagógus pályát és ehhez kapcsolódóan rendezi a pedagógusbéreket, de a PDSZ felmérése a kormányéval szemben 100 ezer forintos mínuszt mutat.

Kitért arra a feladatra is, hogy az iskolákba szeptembertől nem lehet többféle tárgyat bevinni, és ez leginkább a mobiltelefonok leadását érinti kényesen. Mint mondta, jelenleg a házirend köteles meghatározni azt, milyen szabályozás vonatkozik a mobiltelefonok használatára, hogyan kell eljárni egy adott közösségen belül. Ez a szabályozás problémás, mert elzárt helyen kell tárolni a telefonokat, vagyis felelősséget kell vállalni, hogy a telefont nem érheti kár, itt többmillió forintos tételről van szó napi szinten. „Egyesével katalogizáljuk, hogy milyen állapotban van a telefon, és aki leadta már betörött kijelzővel, aztán reklamál? Ez visszaélésre ad okot.”

Ahogy a nyáron sem hagyták az érdekképviseleteket unatkozni a kormány részéről, úgy biztosan érkeznek újabb rendelettervezetek az oktatásba. A tagságban van a szakszervezet ereje, mert minél nagyobb a taglétszám, annál hatékonyabban tudnak fellépi azok érdekékben, akiket képviselnek – tette hozzá.

A KÖZOKTATÁS INDIKÁTORRENDSZERE 2023.

KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI  KUTATÓKÖZPONT
Szerző: KÖZGAZDASÁG- ÉS REGIONÁLIS TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT
2024.04.06.


Szerkesztette: 
Varga Júlia 

A kötet szerzői:

Hajdu Tamás, 
Hermann Zoltán, 
Horn Dániel, 
Hőnich Heléna, 
Varga Júlia 

Kutatási asszisztens: 
Herskovits Dávid 

Olvasószerkesztő:
Székács István




ÁLSÁGOS, ÚJ JELSZÓVAL TAKARNÁ EL AZ OKTATÁS PROBLÉMÁIT AZ ÁGAZAT IRÁNYÍTÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.08.27.


Ha Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára nem löki oda a közönségnek szombaton a Tranzit fesztiválon, hogy „a magyar oktatást nem lebecsülni, hanem megbecsülni kell, és le kell szokni arról, hogy aki jót mer mondani az oktatásra, azt megvetik”, talán ez a cikk nem született volna meg. De a mondat elhangzott, így kénytelenek vagyunk szembesíteni a valósággal. Annak ellenére is, hogy az oktatáspolitika új jelszava: a társadalomban ne csak a negatív vélemények terjedjenek, ahogy az a szakszervezetekkel tartott legutóbbi államtitkársági egyeztetésen kiderült. A szülők, a diákok, a pedagógusok pedig a saját bőrükön így is, úgy is megtapasztalják ennek álságosságát.


Rétvári Bence államtitkár a tudósítás szerint, a Tihanyban tartott beszélgetésen arról is szót ejtett, a gyerekek oktatása, biztonsága, környezete, iskolája a legfontosabb dolog az életben, majd megvariálta Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas tudós sokat emlegetett és legismertebb mondását („olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”) imígyen: ahogyan a gyerekeket nevelik a családban, majd utána az iskolában, olyan lesz a jövő. Kár volt Szent-Györgyit „átírni”, mert attól még nem lett igaz.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar közbeszéd sajnos lehúzza az iskolákat, majd felhívta a figyelmet: le kell szokni arról a divatról, hogy aki dicsér valamit a magyar oktatásban, aki jót mer mondani, azt megvetik.

Én ugyan nem hallottam, hogy megvetnék azokat, akik jót mernek mondani az oktatásról, azt viszont igenis hallottam, hogy sokan visszautasítják azokat a mondásokat, amelyek szerint kiváló a magyar oktatás. Egyelőre ugyanis egy nagy hazugságnak tűnik az egész.

A megvetés a hazugságnak szól, ami már az első pillanattól nyomon érhető. A 2010-ben megalakult Fidesz-kormány volt ugyanis az, amely Orbán Viktor ukázára Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár segítségével és közreműködésével kijárta, hogy az addig működő, „a gyermek mindenek feletti érdeke” alapvetés helyett az legyen az irányadó, hogy „az oktatás nem szolgáltatás, hanem szolgálat”.

Olyan is lett. Ennek köszönhetően alakulhatott ki a korai szegregáció, az, hogy az iskola világát is kettéosszák, az elitére, amelyet a „magabíró” szülők saját pénzükből különórák megfizetésével tartanak fenn, és az összes többiére, akik pénz híján csak a legalapvetőbb dolgokat képesek elsajátítani, ráadásul ennek megfelelően alakul majd az életük is, ők lesznek az elit majdani szolgái. Vagyis az iskola egyszerűen elvesztette a társadalmi felemelkedéshez szükséges mobilitás megadásának lehetőségét. Hiába is állította az államtitkár, hogy az oktatás fontos feladata többek között a társadalmi különbségek csökkentése, amit azután azzal „fejelt meg”: de nem lehet minden iskolán kívüli társadalmi probléma megoldását a tanároktól várni. Nem is a tanároktól kell azt elvárni, hanem az oktatáspolitikától!

Csakhogy, sajnos a magyar oktatáspolitika jelenleg nem ilyen. Persze, igyekszik propagandával ellensúlyozni ezt a tényt, és eltagadni azt is, hogy az iskolák autonómiájának elvesztése vezetett a nagy fokú pedagógushiányhoz. A most induló tanévben mintegy 16 ezer pedagógus hiányzik, és a legrátermettebbek vagy önként hagyták el a pályát, vagy kirúgták őket. Az iskolák állapotáról most nem is beszélünk. Milliószor megírtuk, elmondtuk már ezeket a gondokat, de nem találtak értő fülekre...


Lásd még:









LAKMUSZ: AZ EREDETI TERV SZERINT NEM ALEX SOROS, HANEM ZELENSZKIJ EMELTE VOLNA FENYEGETŐEN A KEZÉT A NEMZETI KONZULTÁCIÓS PLAKÁTOKON

LAKMUSZ
Szerző: NÉMET SZILVI
2024.08.26.


A kreatívot egy fókuszcsoportos kutatás után változtatták meg, az utcára került példányokról később az egész kézfejet eltüntették. Belenéztünk a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs szerződéseibe.


Tavaly novemberben bő egy hétig foglalkoztatta a teljes magyar sajtót, hogy mi történt Alex Soros kezével az aktuális („szuverenitásunk védelméről szóló”) nemzeti konzultációt népszerűsítő országos kampány plakátjain. A „Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek!” feliratú óriásplakátokon ugyanis napokkal a kikerülésük után szokatlan beavatkozás történt: leragasztották rajtuk Alex Soros addig látható kézfejét.

Mivel a kampányt megrendelő Miniszterelnöki Kabinetiroda nem indokolta a kéz eltávolítását, és a sajtó kérdéseire sem reagáltak, számos találgatás született arról, mi állhatott a döntés hátterében.

Az egyik magyarázat szerint az ifjabbik Soros felemelt mutatóujja olyan hatást váltott ki, mintha tőle származna a “Ne táncoljunk úgy…!” mondat, vagyis mintha ő szólítaná fel a járókelőket a kormány helyett - így az eredeti céllal ellentétes volt a plakát üzenete. Később a 444 azt is levezette, hogy Alex Soros portréját digitálisan átszerkeszthették, mivel az Alamy fotóügynökségtől származó kép eredetijén nem látszik a keze, míg a konzultációs plakáton igen, az arcához képest aránytalanul kis méretben.

Több mint fél év elteltével új információkat szereztünk az ügyben, és ezek talán közelebb vihetnek a rejtély megfejtéséhez.

Kiderült, hogy az eredeti plakátterven Alex Soros és Ursula von der Leyen mellett Volodimir Zelenszkij is szerepelt, és az ukrán elnökhöz tartozott a feltartott mutatóujjú kézfej. Zelenszkij végül nem került rá a plakátra, a fenyegető gesztust viszont - az utólagos leragasztásig - Soroshoz társítva megtartotta a kivitelező.


Erről egy kommunikációs megrendeléshez tartozó beszámolóban olvashattunk, amit közérdekű adatigénylés keretében mutatott meg nekünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Összesen öt, a Kabinetiroda és Balásy Gyula cégei közötti kommunikációs keretszerződés dokumentumait kértük ki. Adatigénylésünket a Kabinetiroda „betekintés útján” teljesítette, így az iratokat személyesen tanulmányozhattuk át, a minisztérium két munkatársának szoros felügyelete mellett. Másolatot nem készíthettünk a megtekintett anyagokról.

A 12 mappát megtöltő dokumentumhalmazban három beszámoló a 2023 őszi nemzeti konzultációhoz kapcsolódó fókuszcsoportos kutatásokról adott számot. Az egyik kutatásban a plakátkampány kreatívjait tesztelték...

HETI EGYENLEG: A MAGYAR POLITIKA KRIMINALIZÁLÁSA ZAJLIK ÉPPEN

HETI EGYENLEG / KLIKKTV
Műsorvezető: Sebes György
2024.08.24.



A belpolitika kriminalizálása súlyos kérdés, egy határétlépés, kicsit olyan, mint amikor az MSZP korábbi szóvivőjét, Nyakó Istvánt „féllegális futballdrukkerek” megakadályozták egy népszavazási kezdeményezés beadásában. A Fidesz eddig ügyelt arra, hogy politikai ügyeket próbáltak politikai eszközökkel megakadályozni, most kriminalizálni kezdték az ellenzék különböző vezetőit, ami Putyin Oroszországát juttatja az ember eszébe. Egyebek között erről beszélt Bozóki András politológus a KlikkTV Heti Egyenleg című műsorában. Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke úgy vélte, az emberek mostanra elvesztették a bizalmukat bűnüldözés szerveiben. Hogyan lehet az, hogy ügyészségi iratok a jobboldali sajtóban előbb megjelennek, mint ahogy arról az érintettek tudomást szereznek – tette fel a költői kérdést.

Az ügyészség bevonása politikai ügyekbe nagyon rossz üzenetet hordoz, nagyon rossz időket idéz fel - vélte Bozóki András, aki szerint azért alkalmazza ezt a Fidesz, mert bajban van. Oroszországban csinálnak olyat, hogy valakit megvádolnak valamivel, és azonnal ki is iktatják. Ilyet egy jogállamban nem lehet megtenni. A politológus szerint a Fidesz ezekkel az egymás után kirobbantott, sok éves ügyekkel az őszi politikai szezont készíti elő.

PUTYIN ÉS AZ UKRAJNAI ELŐRENYOMULÁS: MI TÖRTÉNIK PONTOSAN KURSZKNÁL? – REPTÉR KAISER FERENCCEL

REPTÉR / MAGYAR HANG
Műsorvezető: POZSGAI REBEKA
2024.08.26.



Az elmúlt hónapokban sorra érkeztek az aggasztó hírek az ukrán morálról, ám pár hete gyökeresen megváltozott a helyzet. Ukrajna csapatai augusztus 6-án bevonultak Oroszország területére, és azóta is megállíthatatlanul törnek előre. A legfrissebb információk szerint az ukránok száz körüli orosz települést foglaltak el, és az orosz hadsereg eddig nem állította meg őket a kurszki térségben. Mi állhat ennek hátterében? Miért nem sikerül az orosz erőknek felülkerekedniük? Mennyire fontosak valójában az oroszok számára a fronton zajló katonai akciók? 

A Reptér legújabb epizódjában Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segít elemezni a helyzetet. Milyen hibákat követett el az orosz hírszerzés? Az ukrán előrenyomulás az orosz óvintézkedések kudarcát bizonyítja? Hogyan érinti ez a támadás az orosz és ukrán közvéleményt? Egyáltalán mennyire jutnak el az események hírei az orosz lakossághoz, és vajon Putyin újabb bűnbakokat keres majd a saját vezetésében?

USA: KENNEDY NYERI MEG TRUMPNAK AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁST? CSIZMAZIA GÁBOR, INFORÁDIÓ, ARÉNA

INFORÁDIÓ, ARÉNA
Szerző: INFORÁDIÓ
2024.08.26.



Eldöntheti e az amerikai elnökválasztást a volt demokrata, majd Robert F Kennedy Jr visszalépése Donald Trump javára? 
Miért csak 10 un csatatér államban lépett vissza RFK? 
Mi mutatja meg, melyik jelölt van éppen lendületben? 
Biden elnök pozícióban maradása segíti vagy akadályozza Kamala Harris kampányát? 
Mi az alelnökjelöltek feladata a kampányban és megválasztásuk után? 
Hogyan reagáltak a republikánusok a demokraták jelöltcseréjére? 
Mit tehetnek a hátralévő kampányuk középpontjába az elnökjelöltek? 
Milyen tere van az amerikai sajtóban a demokratáknak és a republikánusoknak?

MIT TEHETNE A KORMÁNY, HOGY MEGVÉDJEN BENNÜNKET A HŐHULLÁMOKTÓL?

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2024.08.27.


Eddigi életünk legmelegebb nyarán vagyunk túl, ami jelentősen befolyásolja a társadalom szinte valamennyi szegmensének mindennapjait. Nem látjuk annak nyomát, hogy a magyar kormány átérezné felelősségét azzal kapcsolatban, hogy a hazánkban élők életminőségét, egészségét, sőt, idősebbek, betegek esetében az életét is kockáztatja tétlenségével. Pedig számos eszköze lenne, ha valódi súlya szerint kezelné a problémát, amely mindannyiunkat fenyeget, de a társadalom egyes csoportjait, köztük a már említetteken kívül a szegényebbeket és egyes munkavállalókat különösen.


Magyarországnak viszonylag kevés tere van a klímaváltozás mérséklésére – bár ambíciói lehetnének, hiszen az egész emberiséget, és benne hazánkat különösen érintő katasztrófát megakadályozni közös feladatunk lenne. Például az energiafogyasztás csökkentése, a megújulók lehetőségeinek jobb kihasználása, vagy a közösségi közlekedés helyzetbe hozása lehetnének az első lépések. Amiben viszont szinte kizárólagos a magyar kormány, állam és az önkormányzatok felelőssége, az a körülmények elviselhetőbbé tétele a lakosság számára.

Mégis, sok esetben láthatjuk azt, hogy a döntéshozók akár állami, akár önkormányzati szinten továbbra sem szánnak elegendő figyelmet, még inkább energiát ezekre a kérdésekre.

Alábbi cikkünkben néhány javaslatot szedtünk össze, hogy milyen intézkedésekkel lehetne csökkenteni a klímaváltozás jelenleg legnyilvánvalóbb hatása, a rekkenő hőség okozta kényelmetlenségeket, vagy egyenesen veszélyeket...

2024. augusztus 26., hétfő

ÉLET, HALÁL, SZUVERENITÁS

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.08.27.


Az elhangzottak után csak az az egy kérdés maradt, hogy hivatalos álláspontnak nevezhető-e, amit Szijjártó a Tranzit Fesztiválon a cuki kis pólójában előadott. Mert, ha igen, akkor elég nagy a baj, illetve, ha mégsem – és csak a kis janicsárok cukkolására mondta, amit mondott – akkor is. Mielőtt azonban bővebben, mintegy behatóan megvizsgálnánk a külügyes fejének éjfekete tartalmát, újólag elcsodálkozunk azon – vagy nem is igazán -, hogy a NER-ben mennyi pénz jut a bűzös eszmék terjesztésére. (Rengeteg.)

Egyszer össze kellene számolni azokat a súlyos százmilliárdokat, amiket a mi pénzünkből fizetnek ki mindenféle kis fasiszta pörformanszokra itthon és külföldön egyaránt, hogy mennyi apanázs csöpög álcivil szervezetekre, kamu kutatóintézetekre és a kismalac kunkori farkára, amelyeknek aztán ilyen eredménye van, hogy a felsőbbrendűség mocskos tudatában észveszejtő ökörségeket beszéljenek a NER nagyjai és apróbb bohócai. Akárhány ilyenre nézünk rá, mindegyiken csak az uszítást találjuk.

Szijjártó pedig jellegéből és jelleméből fakadóan az ilyesmiben élen jár. Amit viszont most ezen a „fesztiválon” előadott, az az eddigiek közül is kiemelkedik. Nem zavarna minket különösebben, ha egyrészt nem az volna a célja, hogy a hallgatóságot a civilizált értékek ellen hergelje, így termelve ki a maga mocskos utánpótlását. Másfelől pedig, hiába véli úgy Szijjártó, hogy ez csak olyan pólós összejövetel, ahol szabadon szárnyalhat a képzelete, az is teljesen biztos, hogy előbb van ez a duma a nyugati kollégái asztalán, mint az MTI tudósításában.

S bár Szijjártó és Magyarország renoméja már annyira rossz, hogy ebből veszíteni nem nagyon tud, de mégis a mi fejünkre hozza a szégyent és a gyalázatot, mert vele azonosítják a szerencsétlen turistát is. Így ezen a szemüvegen át nézzük azt az apokaliptikus képet, ami Szijjártó agyából kifolyt, s aminek az összegzése az lehetne, ha konzekvensen végig gondoljuk, hogy kies hazánkat, s benne minket el akarják pusztítania tuggyukkik, akiket ilyen összegző névvel illet a mi külügyes fiunk: a liberális mainstream.

Ezek pedig szó szerint le akarnak gyilkolni minket, hangzott el ezen a Tranziton: „a liberális mainstream már a gyilkosságtól sem riad vissza”, mondta a mi romlott fiunk kiegészítve azzal, hogy a szuverenitás megőrzése „élet-halál kérdése a nemzet szempontjából”. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezen a konferencián jelentette ki Lánczi őrzőbajnok, hogy „a játéknak vége”. Azt értve ezen, hogy most már igazán kimutatja a foga fehérjét a hivatala, holott erre jogi lehetősége nincsen. De majd lesz a Párt segedelmével...

EGY VÁLTÓALKATRÉSZ ELTÖRT, A MÁSIK VONAT VEZETŐJE IDŐBEN VÉSZFÉKEZETT, EZÉRT NEM LETT NAGYOBB BAJ A KELETIBEN

TELEX
Szerző: ZÁCH DÁNIEL, NAGY BÁLINT
2024.08.26.


Akár több órás késések, műszaki hibák, sebességkorlátozások, nyáron felforrósodó vasúti kocsik, és az ország egyes területein a hetvenes éveket idéző szolgáltatási színvonal várja azokat, akik vonattal utaznak Magyarországon. A jól ismert problémák ellenére mély lenyomata lehet a vasárnap, a Keleti pályaudvaron történt szerencsés kimenetelű vasúti balesetnek, amelyben a Kolozsvár felől érkező Intercity öt kocsija siklott ki. Bár senki nem sérült meg, a közösségi médiát hamar elborították a kisiklott vonat utasainak beszámolói, illetve a csomagjaikkal a sínek közt bóklászó emberekről készült fotók, amelyeknél nehéz súlyosabb PR-katasztrófát elképzelni a MÁV, a céget felügyelő Lázár János építési és közlekedési miniszter, illetve a magyar állam számára.

Még hétfő reggel is tartott a mentés, ezért a pályaudvar bizonytalan ideig nem indított és nem fogadott vonatokat. Szintén a MÁV-tól származó információ az is, hogy a három budapesti fejpályaudvar egyikének teljes kiesése miatt több ezer utasnak kellett hosszabb menetidőre számítania a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Budapest–Pécs, Budapest–Kaposvár, a Budapest–Hatvan–Miskolc, illetve a Budapest–Újszász–Szolnok-vonalon.

Eltört egy váltóalkatrész, a másik vonat vezetője időben reagált

Legkorábban kedd reggel állhat helyre a forgalom a naponta százezer utast fogadó Keleti pályaudvaron – derült ki a MÁV hétfői sajtótájékoztatóján, ahol a cég vezérigazgatója, Pafféri Zoltán azt mondta, hogy nem sérült meg senki a vasárnap esti balesetben. Németh Réka, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese közölte, hogy egy váltóalkatrész törése előzte meg a kolozsvári IC kocsijának kisiklását. Mint a vezérigazgató lapunk kérdésére elmondta, az utasok által készített fotóknak megfelelően, valóban a közelben volt egy másik vasúti szerelvény is, amelynek vezetője időben és megfelelő módon reagált, vészfékezett, amivel megelőzte, hogy a két vonat összeütközzön...



MEGÍRTÁK AZ AMERIKAI AUTOKRÁCIA FORGATÓKÖNYVÉT, LAPJAIN EGY ELÉG ISMERT EMBER MŰVE KÖSZÖN VISSZA

NÉPSZAVA
Szerző: MOSOLYGÓ MIKLÓS
2024.08.26.


A Heritage Foundation konzervatív agytröszt egy közel 900 oldalas akciótervet dolgozott ki az esetleg következő republikánus elnökség számára. A Project 2025 című dokumentum számos ponton egybecseng Donald Trump programjával.


„Láttatok már akkora paksamétát, amellyel egy kisebb állatot és a demokráciát is ki lehet nyírni? Íme! - kezdte beszédét a Chicagóban lezajlott demokrata jelöltállító konvenció humorista sztárvendége, Kenan Thompson. Hogy szavainak nyomatékot adjon, hangos puffanással a pulpitusra dobta a komikusan túlméretezett kötetet. És nem csak ő, de demokrata párti képviselők és szenátorok is mind a maguk módján figyelmeztettek a Project 2025 tervezetben szereplő antidemokratikus tendenciákra.

A Project 2025 egy „lehetséges következő” republikánus elnöki adminisztráció számára készített politikai útmutató. Tartalma négy pilléren nyugszik: általános politikai javaslatok a kormányzat számára, előválogatott személyek adatbázisa a kormányzat és szövetségi minisztériumok állásainak betöltéséhez, a jelöltek képzésére szolgáló tréning leírása, végül az elnökség első 180 napjára vonatkozó teendők ismertetése.

A dokumentumot a CBS News adatelemző munkatársai olvasták át alaposan és arra az aggasztó megállapításra jutottak, hogy az összesen 735 szakpolitikai javaslat mintegy egyharmada egybeesik Donald Trump első ciklusa idején hozott döntésekkel, illetve a volt elnök által azóta meghirdetett célkitűzésekkel. A szöveget összesen 38 szerző jegyzi, olyanok, akik jelentős része hivatalt vállalt a 2016 és 2020 közötti Trump adminisztrációban. Nem meglepő tehát, hogy projektért felelős igazgató az a Paul Dans, aki a Trump-adminisztráció személyi kiválasztásáért felelős irodáját vezette. A tervet jegyző Heritage Foundation nevű konzervatív think thank igazgatója,

Kevin Roberts márciusban vendégül látta Orbán Viktor miniszterelnököt a szervezet washingtoni központjában. Júliusban azzal a baljós nyilatkozattal keltett felháborodást, hogy „egy új amerikai forradalom van készülőben”, amely vértelen lesz, ha a baloldal ezt megengedi.

A dokumentumban összefoglalt intézkedések célja a végrehajtó hatalmi ág kiterjesztése. E cél eléréséhez először a szövetségi minisztériumokban dolgozó független bürokráciát váltanák le az elnökhöz lojális kinevezettekre. A szövetségi minisztériumok a Republikánus Párt összeesküvés-elméletekre hajlamos szélsőséges köreiben régóta egyet jelentenek a „deepstate”, azaz a globalista és Amerika-ellenes hivatalnoksereg fogalmával. Donald Trump már 2016-ban is rájuk gondolt, amikor nacionalista populista MAGA kampányában a „washingtoni mocsár” lecsapolását ígérte híveinek. A valóságban ezek az intézmények többségében olyan pártpolitikától mentes közérdekű feladatokat látnak el, mint a környezetvédelem, az élelmiszer-biztonság, vagy a közoktatás ügyei. A dokumentum példaként említi a Nemzeti Óceán-és Atmoszférakutató Ügynökséget (NOAA), amelynek „kiterjedt tevékenysége a klímavészhelyzetet hirdető iparág fő mozgatórugójává vált, ezért káros Amerika jövőbeli fejlődésére nézve.”

Az egyéni szabadságjogok, így a szülői jogok, a szabad iskolaválasztás és az „otthon tanulás” gyakorlatának hazájában nem meglepő, hogy a Project 2025 az új generáció oktatására és nevelésére vonatkozóan is tartalmaz javaslatokat. A szerzők célja kettős: az egyházi magániskolák szövetségi támogatása mellett az oktatási minisztérium megszüntetését is szorgalmazzák. Utóbbi azért is kulcsfontosságú, mert a dokumentum szerzői az LMBTQ-jogok és a választott nemre vonatkozó genderelmélet terjesztéséért is a szövetségi minisztériumot teszik felelőssé...

“MINDENKI FÜGG VALAKITŐL?” A MAGYAR SZUVERENITÁS KÉRDÉSEI - LÁNCZI TAMÁS ÉS LIGETI MIKLÓS VITÁJA

KÖZÉLETI VITAMŰSOROK
Szerző: TRANZIT
2024.08.25.



“MINDENKI FÜGG VALAKITŐL?” A MAGYAR SZUVERENITÁS KÉRDÉSEI

Lánczi Tamás - a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke 
vs. 
Ligeti Miklós - a Transparency International jogi igazgatója

Hazánkra az új világrendben olyan új típusú fenyegetések is leselkednek, amelyekre korábban nem volt példa. Hogyan alakul a nemzeti szuverenitás megőrzése a globalizáció korában, különös tekintettel az olyan tényezőkre, mint az uniós tagság, nemzetközi szerződések, valamint a gazdasági és politikai nyomások. Mik a szuverenitásvédelem határai?

LESZ BLOKKOLÓÓRA IS

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2024.08.23.


Rend, fegyelem, alakiság, ez lesz a kórházakban, a mostani vircsaftnak pedig egyszer s mindenkorra vége szakad. Jönnek a revizorok és ellenőrzik, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben csakugyan a munkahelyükön tartózkodnak-e ahelyett, hogy a közeli lókórházban fusiznának, továbbá hogy a lajstromban szereplő betegek föllelhetők-e a kórtermekben ahelyett, hogy a sarki csehóban dajdajoznának új barátjukkal, a boncmesterrel, akihez őket immár egy kurta életre szóló barátság köti. Blokkolóóra is lesz, nem egészen olyan, amilyen a gyárakban szokott volt lenni a Kádár-rendszer idején, hanem annál sokkal jobb, korszerűbb, hatékonyabb. Belép az egészségügyi szakértelmiségi a gyárkapun, előveszi a mágneskártyáját, és a bejáratnál elhelyezett készüléken lehúzza. Az eszköz videófelvételt is készít a kártyázó személyről, hogy a kórházba való bebocsáttatást illetően semmiféle suskus ne legyen.

Természetesen ez még mind semmi, kormányzatunk az egészségügyet egyszer és mindenkorra gatyába fogja rázni, ennek jegyében az egészségügyi dolgozói és a betegjelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál folyamatosan ellenőrzi. A tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentáció­ba, és arról másolatot is készíthetnek. Igazoltatva lesznek a betegek is, más kérdés, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság dolgozóinak ehhez nincs joguk, ezért nagy valószínűséggel rendőri kíséretet fognak kapni. Ami pedig a betegeket illeti, ők majd megszokják, hogy a személyi igazolványukat folyamatosan maguknál kell tartaniuk, ugyanis bármely pillanatban elébük toppanhat egy rendőri különítmény, és személyazonosító igazolványukat, útlevelüket vagy kártyaformátumú vezetői engedélyüket követelheti. Biztosra vehetjük, hogy a betegek egyhangú, unalmas, szürke hétköznapjait ez fel fogja pezsdíteni valamelyest, és ily módon a gyógyulásuknak is némi lendületet ad...

KEVESEBB LESZ A JOGELLENESEN TARTOTT TANÓRA, DE MILYEN ÁRON?

G7.HU
Szerző: JUHÁSZ ÁGNES
2024.08.25.


(A szerző a Civil Közoktatási Platform munkacsoport-vezetője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)


A tanév kezdetével újra beszédtéma, hogy van-e elég pedagógus az iskolákban, óvodákban, és mennyire gyakori, hogy a tanórákat nem a megfelelő végzettségű tanárok tartják.

Az oktatásirányítás általában vitatja a civilek, a szakszervezetek számadatait, akik a megfelelő képesítés nélkül dolgozókat is beleszámolják a hiányba. Pedig a szülők leginkább a nem szakos pedagógus által tartott órák és a nem szakszerű helyettesítések formájában találkoznak a tanárhiánnyal.

A téma előtérbe kerülése lépésre késztette az oktatási kormányzatot. A problémát részben a képesítés megszerzésének könnyítésével kívánták orvosolni (további szak megszerzésének ingyenessége és rövidített képzési ideje), részben pedig a képesítési előírások enyhítésével.

A köznevelésben dolgozókra vonatkozó új képesítési előírások, amelyeket a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szabályoz, januárban léptek életbe.

Mit jelent ez az óvodákra nézve?


Ezeknél már korábban változtattak az előírásokon. Ha az óvoda reggel 8 óra előtt vagy a délutáni időszakban nem fejlesztő, iskola-előkészítő vagy más, kifejezetten nevelési jellegű foglalkozást szervez, a gyermekek felügyeletét dajka vagy pedagógiai asszisztens is elláthatja. Emellett most már az óvodapedagógusnak sem kell felsőfokú végzettséggel rendelkeznie: alkalmazható technikumban végzett óvodai nevelő is. A 19 éves munkavállalók minden óvodai nevelési feladatot elláthatnak, akár úgy is, hogy az óvodában egyáltalán nem dolgozik felsőfokú végzettséggel rendelkező óvodapedagógus.

A délutáni felügyeletet ellátó dajkák esetén nincs semmiféle képesítési feltétel, tehát az sem kizáró ok, ha valaki az általános iskolát sem végezte el, a pedagógiai asszisztensnek sem kell szakmai végzettség, elég az érettségi. (Hogy a könnyítés mennyire fontos volt a jogszabályalkotónak, az is mutatja, hogy a pedagógiai asszisztensre vonatkozó könnyítés – nem kell szakképesítés, csak érettségi – utólag került a rendeletbe.)
Iskolai könnyítések

Az iskolákban a rendelet 2. melléklete szerint a gyógypedagógiai asszisztensnek és az ápolónak elég a középfokú iskolai végzettség (tehát akár egy hároméves szakképző iskolai kőműves végzettség is), a pedagógiai asszisztensnek – aki bizonyos foglalkozásokat önállóan is elláthat – itt is elég az érettségi.

Nagy médiavisszhangot kapott az a szabály, hogy az általános iskola felső tagozatán egészen nyolcadikig taníthat tanító is. Korábban ez csak hatodikig, és csak a megfelelő műveltségterületi végzettséggel volt lehetséges.*

Igaz, gimnáziumban csak a tantárgynak megfelelő szakos tanár taníthat, és az általános iskola felső tagozatán is a tanároknak szakosaknak kell lenniük. Azonban ezzel sincs minden rendben.

Azt gondolnánk, hogy a tantárgynak megfelelő szakos végzettség azt a tantárgyat jelenti, ami a tanár oklevelében szerepel. Ez azonban nem feltétlenül van így: a jogszabály 9.-23-ig paragrafusa számos eltérést enged meg.*

Ezek között vannak olyanok, amelyek valamilyen speciális eset miatt szükségesek – ezekkel most nem foglalkozunk. Nézzük, mik azok a szabályok, amelyek a szakos végzettség nélküli oktatás lehetőségének minél egyszerűbb és gyorsabb biztosítása érdekében születtek:

- idegen nyelvet középiskolában lehet általános iskolai tanári végzettséggel is tanítani;

- az etikát, a fenntarthatóságot, az állampolgári ismereteket, a közigazgatási ismereteket bármely tanári végzettséggel 60 órás képzés alapján tanítani lehet;

- természetismeretet, komplex természettudományt bármely természettudományos végzettségű taníthat, külön felkészítés nélkül;

- a honvédelmi nevelés-oktatás keretében egyéb foglalkozás tartására és a honvédelem tantárgy tanítására pedagógus munkakörben az is alkalmazható, aki katonai alapkiképzéssel és legalább három év katonai szolgálati viszonnyal rendelkezik (az iskolai végzettségre nincs előírás).

Emellett tanári szakképzettségnek kell elfogadni a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséget tanúsító oklevelet, ha a felsőfokú iskolai tanulmányok keretében el kellett sajátítani a tantárgy oktatásának módszertanát. Vagyis tanári végzettséget kaphat és akár általános iskolában is taníthat olyan mérnök, matematikus, közgazdász, aki életében nem foglalkozott gyerekkel, nem szerzett pedagógiai, pszichológiai ismereteket.

Igencsak engedékeny a jogszabály azokban az esetekben, ha az iskola nem talál megfelelő végzettségű pedagógusokat. Ilyenkor alkalmazható és az érettségi vizsgán vizsgáztató tanár lehet az is, aki az érintett műveltségi terület bármelyik tantárgyának tanítására feljogosító végzettséggel rendelkezik – elég, ha részt vesz egy 120 órás továbbképzésen.

Hasonló szabály vonatkozik komplex tantárgyak esetére, ahol az összevont tantárgyak közül bármelyikben szerzett végzettség elegendő...

A TISZA PÁRT EURÓPAI BELÉPŐJE; KANNIBÁLZÁRKÁK ÉS HIGH-TECH BÖRTÖN; NYOLCÉVES BERUHÁZÁSI MÉLYPONT - A SZABAD EURÓPA CIKKAJÁNLÓJA

SZABAD EURÓPA
Szerző: SZABAD EURÓPA
2024.08.25.



Így váltotta meg a Tisza Párt a belépőjegyet Európába. „Beraktak a zárkánkba egy pedofilt, láttam, hogy baj lesz” – a kannibálzárkák és a készülő high-tech börtön. Közgazdászok: A ’22-es év csapdája a nagyon rossz beruházási adat. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.

Így váltotta meg a Tisza Párt a belépőjegyet Európába


A Fidesz–KDNP által hagyott vákuumot az Európai Néppártban betöltő Tisza Párt az újoncoktól elvárható konstruktív hozzáállás mellett már az első plenáris ülésen is határozott jelét adta annak, hogy képviselői nem lesznek bólogató Jánosok az EP legnagyobb, német dominanciájú frakciójában. Írásunk arról, hogyan sikerült az új magyar párt parlamenti belépője.

„Beraktak a zárkánkba egy pedofilt, láttam, hogy baj lesz” – a kannibálzárkák és a készülő high-tech börtön


Szendvicspanelből, konténerből készült börtönszárnyak felhúzásával, valamint a számítási módszerek megváltoztatásával küzdötte le a zsúfoltsági adatokat a magyar börtönökben a BvOP. Meg azzal, hogy szabadon engedtek csaknem háromezer külföldi embercsempészt. A körülmények annak ellenére sem lettek jobbak, hogy a magyar állam csaknem tíz éve ezt ígérte Strasbourgnak – állítja egy volt rab és a Magyar Helsinki Bizottság kriminológusa.

Közgazdászok: A ’22-es év csapdája a nagyon rossz beruházási adat

A friss beruházási adatok irányán nem, csak a mértékén lepődtek meg a gazdasági szakértők. Bod Péter Ákos és Madár István is úgy vélte, hogy a 2022-es választási évre túlfűtött gazdaság, az azóta tapasztalt forráshiány és a kormányzati improvizáció hatása a beruházási kedv zuhanása, ami az idei év GDP-jére is rányomja a bélyegét.

Egy másik cikkünkben arról írtunk, hogy a beruházások volumene az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 16,8 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. Ez a visszaesés nyolcéves mélypontot jelent.

A kárpátaljai menedékes már élősködő a kormánykommunikáció szerint


Anya három csokos gyermekkel otthon: a családpolitika kedvezményezettje, akit eltart az állam. Három gyermekkel csok nélkül ukrajnai menedékesként: „Úgy él az állam pénzén, hogy nem vállal munkát.” A kancelláriaminiszter szerint ezért szüntette meg a kormány a kárpátaljaiak lakhatási támogatását.

Miért támogathatja az állam a Fideszt a választásokon?

„A munkásosztály marxista–leninista pártja a társadalom vezető ereje” – állt a Magyar Népköztársaság 1972-ben módosított Alkotmányában. A 2011-ben csak a Fidesz–KDNP képviselői által megszavazott Alaptörvény visszafogottabb, de a választások utáni nemzetközi és szakmai értékelések mégis mindig megállapítják, hogy a választási jogszabályok és bírósági értelmezésük nyomán a magyar állam mégsem semleges szereplő a pártok versenyében.

Jelentős változás előtt áll az EU-s kohéziós források rendszere


Az Európai Unió egyik legnagyobb nettó befizetőjének számító Németország pénzügyminisztere már felvetette a felzárkózásra szánt pénzek elosztásának átgondolását. Ez a belső reformokkal együtt új helyzetet hozhat az erre támaszkodó tagállamok gazdaságában. Ezek egyértelmű jelzések – mondta legfrissebb podcastunkban állandó brüsszeli tudósítónk.

Mostantól Lantos Csaba dönti el, hogy mennyire meleg a Duna Paksnál


A Magyar Közlönyben megjelent minisztériumi rendelet szerint az energetikai tárca vezetője dönthet úgy, hogy az ország energetikai szükségletei fontosabbak annál, mint hogy a Duna túlmelegszik-e a Paksi Atomerőmű működése következtében, vagy sem.

Tízszer annyi nemzetbiztonsági célú megfigyelést kezdeményez az állam, mint bűnüldözési célút

Az Igazságügyi Minisztérium újabban váltakozó, viszont egymásnak ellentmondó indoklásokkal tagadja meg annak kiadását, hogy hány nemzetbiztonsági célú megfigyelést engedélyeztek. A kérelmek számát azonban meg lehet tudni; ez alapján a választások előtti csúcs lecsengett, de így is napi három kérelemről döntenek titokban.

Szakszervezet: Néhány gyermekvédelmi intézmény hamarosan működésképtelenné válhat

Egyik korábbi cikkünkből kiderült, hogy a gyermekvédelemben dolgozók közül sokan nem írják alá a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlapot, inkább otthagyják a már így is kritikus munkaerőhiánnyal küzdő szektort. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének vezetőjét, Köves Ferencet kérdeztük arról, hogy lesz-e e közös fellépés és kimennek-e az utcára.

Iskolakezdési támogatás itthon és külföldön

Az Orbán-kormány nem ad iskolakezdési támogatást az itthoni családoknak, a szeptemberi családi pótlékot fizetik ki még augusztus végén, ami két gyereknél 13.300 forint fejenként. Ennél jóval bőkezűbbek a kormányok a legtöbb szomszédos országban, de a magyar kormány is sokkal többet, százezer forintot ad a határon túli magyaroknak iskolakezdéshez.

„Az elfogadás alapja a megértés” – a társadalomnak és a pedagógusoknak fel kell készülniük az autista gyermekekre

„Bezárják a kaput az iskolák az autista tanulók előtt, mert nincsenek konkrét ismereteik az autizmusról. Azon igyekszünk, hogy ezen változtassunk” – szögezte le az AutiSpektrum Egyesület alapító elnöke, aki szerint a társadalmi szemléletformálás mellett az lenne a legfontosabb, hogy kerüljön be a pedagógus-alapképzésbe, hogyan kell bánni az autista diákokkal, mert egyre többen vannak.

Görög Ibolya: Ha valaki bekerült a hatalomba, akkor kérdezett, és ha kérdez, az már az intelligencia jele


Mindent tud a diplomáciai és az üzleti protokollról, de a mindennapok viselkedéskultúrájáról is. Tizenkét éven át volt a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnöke, és tizenkét éven keresztül rendszeres kurzusai voltak a Budapesti Corvinus Egyetemen. Számos könyv szerzője, manapság főként cégek kérik a segítségét, és országszerte, de a határon túlra is hívják előadást tartani. Görög Ibolya protokollszakértő, író volt a Szelfi vendége.

„Nincs hozzá tartalom” – Németh Ilona szlovákiai képzőművész a keresztény populista konzervativizmus erősödéséről

Az új Fico-kormány a szlovák közszolgálati médiát és a legfontosabb állami kulturális intézményeket is lefejezte. A legkisebb kormánypárt, az SNS kulturális minisztere elleni petíciót többen írták alá, mint ahányan a pártra szavaztak. Az aláírásgyűjtés egyik szervezőjét, Németh Ilonát júliusban beidézte a rendőrség. A nemzetközi művészeti életben is ismert magyar képzőművésszel közéleti szerepvállalásai és művészete kapcsolódási pontjairól beszélgettünk.

„Ez egy teszt lenne, hogy mit akar Gorbacsov” – a Páneurópai Piknik határőrparancsnokának visszaemlékezése

1989. augusztus 19-én a határon tartott osztrák–magyar szabadságpárti ünnepségen több száz keletnémet átrohant Ausztriába. A magyar kormány pár hét múlva döntött minden menekült kiengedéséről, hamarosan ledőlt a berlini fal. Mindehhez kellett az is, hogy Bella Árpád határőrparancsnokként nem lépett fel erővel az Ausztriába áttörő németekkel szemben.

Kárpátalján a csempészek egyre inkább átállnak a sorozás elől menekülők kijuttatására

Az ukrán haderő súlyos emberhiánnyal küzd, ezért májusban kibővítették a mozgósítandó személyek körét. Azóta egyre többen akár az életük kockáztatásával is megpróbálnak külföldre menekülni a behívás elől.