2017. október 10., kedd

CSAK LÁTNI NE KELLJEN ŐKET: EURÓPA PÉNZÉN KÍNOZZÁK A MENEKÜLTEKET AFRIKÁBAN

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2017.10.10.


A 2015-ös európai menekültválság, amely Magyarországon is átsöpört, egyetlen egy dolgot tanított meg a kontinens vezetőinek: ha hatalmon akarnak maradni, meg kell akadályozniuk, hogy ez még egyszer megtörténjen. Abban az évben minden korábbinál több, 1,3 millió ember érkezett illegálisan Európába, olyan indulatokat és gyűlöletet felkorbácsolva Budapesttől Berlinen át Brüsszelig, hogy az politikai földindulással veszélyeztetett.

Az azóta eltelt két évben a kedélyek kicsit lenyugodtak, elsősorban azért, mert az EU és egyes aktívabb tagországai mindent megtettek, hogy Európát ne árasszák el ismét a kontinens lakosságának jelentős része által rettegett ázsiai és afrikai szegények. Az ezt célzó különböző gazdasági/humanitárius és katonai/határvédelmi programok már elég ideje működnek ahhoz, hogy számot lehessen vetni a működésükkel kapcsolatban. Az összkép pedig egyértelmű: a szerencsétlen menekültek életét - és halálát - ugyan sikerült egy kicsit távolabb tolni Európától, de ettől a problémák még egyáltalán nem oldódtak meg, és az európai adófizetők pénzéből embertelen és vállalhatatlan dolgokat finanszírozunk. A menekülőket teljesen megállítani pedig nem lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése