2015. november 19., csütörtök

"EZT IS ELVISZEM MAGAMMAL"

GYÖKEREK ÉS SZÁRNYAK BLOG

Szerző: Szabó Elvira


Azzal, hogy átlépjük a szülőföld határait, a saját ismerős, biztonságot nyújtó közegünk határait is átlépjük – mondhatni pszichés szempontból pár ezer kilométerre hopponálunk a komfortzónánktól. Szerencsés esetben már a kiköltözéskor elég jól beszéljük a fogadó ország nyelvét – ám a fogadó kultúra kifejezésmódját, szokásait, formaságait csak idővel, az adott kultúrában élve tudjuk majd elsajátítani. Vagyis előttünk áll egy gigászi feladat: megismerni a másik ország szemléletmódját, amely eltér a miénktől (sok esetben homlokegyenest), hiszen más társadalmi hatások, történelmi folyamatok, földrajzi helyzet stb. alakították ki...


ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.