2016. július 15., péntek

HIÁBA ÍGÉRGETNEK, A FÁKAT ÍGY IS, ÚGY IS KIPUSZTÍTJÁK A LIGETBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.07.14.


Már-már bájosan bumfordinak is nevezhetnénk azt a kommunikációs hibát, amivel a Városliget Zrt. megpróbálta a mai napon elsimítani a Ligetvédők, illetve a budapesti lakosok felháborodását. Bájosan bumfordi, vagy inkább végtelenül ostoba elképzelés volt, hogy az internet korában sikerülhet egy teljesen nyilvánvaló kamuval kifogni a szelet a vitorlákból. A félreértések elkerülése végett: nem, nem megoldás az, ha a fákat csak úgy, sitty-sutty átültetik egyik helyről a másikra.
 
Nem egészen fél óra kell ma ahhoz, hogy az ember elméletben kiművelje magát a fatranszplantáció lehetséges buktatóiból.
 
Fatranszplantáció – vagyis a fák átültetése egyik helyről a másikra. Van hozzá mókás alakú gép is, ami ügyesen kiharapja a földlabdát a fa gyökerével, majd áttranszplantálja egy másik gödörbe (bocsánat a szemléletes leírásért, remek videók vannak a neten a folyamatról, igazán érdemes elmélyedni bennük).
 
Szóval akkor ma reggel arra ébredtünk, hogy a Lokál nevű nagyonkormányközeli lapban Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója azt nyilatkozta: „A tiltakozások hatására viszont az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágunk ki az építkezés miatt, hanem a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetjük a Ligeten belül.” Kicsit még fokozta is az engedékenységet azzal, hogy közölte: „Emögött nincs szakmai érv, sokkal többe kerül és sokkal több idő is, de ha erre van igény, mi ennek hajlandóak vagyunk megfelelni.”
 
Jól hangzik, nem igaz? Győz az igazság, szakmai érvek nélkül, és mindenki boldog.
 
Csak a fák nem
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.