2017. március 10., péntek

SOK KICSI RAMBO

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.03.10.



Azt kérdezték tőlem, hogy elhiszem-e, hogy a határon a vitézurak püfölik a migránsokat, és amikor azt mondtam, hogy igen, akkor felettébb csodálkozva néztek rám.
Pedighát, sok csodálkoznivaló nincs.
A határon szolgálatot teljesítők fiatalok jelentős részben alig kiképzett állomány tagjai, ami kiképzést kaptak, az csak arra elég - remélhetőleg, hogy saját magukat halomra ne lőjék,
Ott punnyadnak a semmi közepén, unatkoznak is cefetül, merthogy minden ellenkező híresztelés dacára több nyulat látnak, mint határsértőt, viszont a média meg a politika tömi a fejüket a magasztos gondolatokkal.
Ők a keresztény Európa védelmezői, a modern végvári vitézek, azzal a differenciával, hogy ha esik az eső, nekik nincs vár a fejük felett és a végvári vitézeket nem mérgezték meg rendszeres időközönként szalmonellás libacombbal saját várkapitányaik.
Ha elhiszi a propaganda süketelését, akkor azért, ha nem, akkor meg csak unalmából veri azt, akiről úgy gondolja, hogy valami csúnyát mondott neki, vagy csak csúnyán nézett rá, merthogy nem valószínű, hogy ezekben a fékezett habzású vitézekben egy-egy szinkrontolmács veszett volna el...

Az agresszió minden fegyveres testületben jelen van ilyen-olyan mértékben, hiszen erőszakszervezetekről beszélünk, az állam erőszak-monopóliumának birtokosairól.
Az állami hivatalnokok is, de rendészeti feladatokat teljesítők méginkább ki vannak téve a kísértésnek, hogy éreztessék hatalmukat, hogy tudassák a gaz migránssal, hogy hol a helye a táplálkozási láncban, merthogy, ugye az erő velük van.
Mögöttük a magyar állam áll, míg a migráns mögött csak a felesége, meg a kisgyereke - nem azonos pozíció, ez kétségtelen.
Amúgy is, az emberek jelentős része összekeveri a határozottságot meg a durvaságot, a kettő megkülönböztetésének megtanulására kevés az a három hónap, mely alatt annyi mindent meg kellene még tanulni.
Utána meg már a kollégáktól tanulnak el mindent - jót-rosszat vegyesen, és hát persze, imponál a fiatalnak, mikor a férfias példakép nyakoncsapja a nem elég sebesen mozgó migránsokat.
Amikor a férfi vállán egy gépkarabély lóg, az jelentősen meg tudja emelni a bátorságot, melyet a kiszolgáltatott helyzetben levő ember ellenállásának hiánya tovább fokoz, különösen, ha semmiféle retorziótól nem kell tartani.
Orbán egyébként is kísérleti patkányként kezeli az ország népét, most éppen a hírhedt stanfordi börtönkísérletet ismétli országos méretekben és kétségkívül eredményesen, hiszen - úgy tűnik - reprodukálni tudja a kísérlet 
eredményeit...

ITT OLVASHATÓ



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.