2018. február 9., péntek

AHOL EZREK-TÍZEZREK HALTAK MEG

TÉNYGYÁR
Szerző: Ténygyár
2018.02.08.


- Szíria, Afganisztán, Irak és Mexikó volt a legveszélyesebb hely 2017-ben

- További 14 államban követelt legalább ezer áldozatot fegyveres konfliktus
- Az adatok felhívják a figyelmet arra is, hogy érdemes odafigyelni, mi történik az úgynevezett „fejlett világon” kívül


Miközben a fejlett világ viszonylagos békében él a huszonegyedik században, sajnos ugyanez nem mondható el a világ minden tájáról. Négy olyan fegyveres konfliktus volt 2017-ben, ahol a halálos áldozatok száma egyetlen év alatt meghaladta a tízezret. A legrosszabb természetesen Szíriában volt a helyzet, ahol csak tavaly 39 000 ember vesztette életét – ez egyben jelzi is, miért menekülnek innen az emberek biztonságosabb országok felé.

Bár jóval kevesebb szó esik róla, az afganisztáni háború korántsem ért még véget. Sőt, az Egyesült Államokban már nincs is szó arról, hogy rövidesen befejeznék az ottani hadműveleteket. A fő konfliktus az afgán kormány és a tálibok, illetve más terrorszervezetek között zajlik, és bár a halálos áldozatok számát nehéz megbecsülni, egyes híradások szerint több mint húszezren vesztették életüket a közel-keleti államban a 2017-es évben, ami egyébként valamivel „békésebb” volt, mint a 2016-os. Az afganisztáni háborúban többen haltak meg, mint bármilyen más, jelenleg zajló konfliktusban a világon: abban a különböző források egyetértenek, hogy több mint egymillió ember vesztette életét a 2003 óta tartó polgárháborúban, de néhányan már kétmillióra teszik az áldozatok számát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.