2018. szeptember 24., hétfő

ELVESZTETTEM A TÜRELMEMET ÉS A REMÉNYEMET EGYSZERRE...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: KEREKES SÁNDOR
2018.09.23.


Kedves Világ!

Nem tudom, hogy hogyan mondjam ezt el neked, de attól tartok, hogy múlt vasárnap vesztettem el a türelmemet és a reményemet, egyszerre.

A választás utáni nagy tüntetés óta múlt vasárnap mentem először tüntetni. Tartoztam ezzel. De az egész dolog nevetséges volt. Lehettünk talán hat-nyolcezren, és az egész Bem teret megtöltöttük. Azonban a szervezők nem bíztak még ennyi résztvevőben sem, ezért úgy állították fel szinpadot, úgy tervezték meg a hangosítást, (ha ugyan azt hangosításnak lehet hívni), hogy legfeljebb a megjelentek egy ötöde hallhatta a beszélőt. A többiek ”hangot!”! követeltek.

Az első szónok Mellár Tamás volt, alig értettem néhány szavát. Körülöttem méltatlankodó kiabálás ment egyfolytában:”nem halljuk!” Ekkor döntöttem úgy, hogy hazajövök. Ennyi tehetségtelenség láttán attól tartottam – vagy talán kívántam is – hogy mindjárt kitör a lázadás az ellenzék ellen. Nem lepett volna meg.

Ezek akarnak kormányozni? Akik a saját tüntetésüket sem képesek megszervezni? Példátlan ostobaság és hübrisz! Azt hiszem, hogy megkérem orbánviktorminiszterelnökurat, hogy ugyan morzsolja már el ezt a tehetségetlen, zavarosfejű, lehetetlen bandát, hadd legyen egy kis nyugtunk végre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.