2018. október 24., szerda

NAPPAL KISDIÁK VOLTAM AZ ORVOSIN, ESTE CÉGVEZETŐ

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.10.24.


László még özönvíz előtti technológián tanulta az informatika alapjait, majd huszonöt évvel később, már egy működő vállalkozással a háta mögött elhatározta, hogy átképezi magát. Negyvenévesen kezdte el az orvosi egyetemet, és túl lesz az ötvenen, mire befejezi a rezidensi képzést. Mindezt úgy, hogy az érsebész szakorvosnak készülő László diszlexiás és diszgráfiás, így az olyan magolós tantárgyakkal, mint például az anatómia, nagyon megszenvedett az elején.

László negyven éves fejjel úgy döntött, hogy valami egészen mást fog tanulni, mint amivel addig foglalkozott. (Kérésére nevét megváltoztattuk.) Végzettségét tekintve eredetileg villamosmérnöknek tanult, ahogy ő fogalmazott, özönvíz előtti technológián tanulta az informatika alapjait. Az egyetem elvégzése után 1991-ben saját vállalkozást indított, adatmentéssel és szerverek forgalmazásával kezdett el foglalkozni. Egészen hét évvel ezelőttig ez töltötte ki az életét. A fordulópontot az jelentette, hogy csak külföldön tudott volna hardware tervezőként tovább dolgozni. Ezt viszont nem akarta, ezért inkább elhatározta, hogy kitanul egy teljesen új szakmát. Végignézte az egyetemi szakokat, és kiszűrte, hogy mi az, ami egyáltalán nem érdekli, vagy amit már tanult. Így esett a választása végül az orvosi egyetemre. Fiatalon orvosnak készült, de akkor nem jelentkezett az egyetemre. Később mégsem ez motiválta, tisztán racionális döntés volt részéről, hogy egy informatikai vállalkozással és két felnőtt gyerekkel a háta mögött ezt a hivatást válassza. A családban sem volt előtte orvos, így ez sem indokolta döntését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.