2018. november 13., kedd

JUNCKER: EGYES KÖZÉP-EURÓPAI ÁLLAMOK TESZNEK A SZOLIDARITÁSRA, MIKÖZBEN MÉG AZ ENSZ MIGRÁCIÓS CSOMAGJÁNAK SZÖVEGÉT SEM OLVASTÁK EL - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.11.13.


- Kemény visszacsapást sürget Washington részéről egy szakvélemény, ha Orbán valóban kipaterolja az amerikai érdekeltségnek számító Közép-Európai Egyetemet.

- Trump teljesen magára maradt nacionalizmusával a párizsi háborús emlékünnepségen, de az európai vezetők nem foglalkoztak azzal, hogy alapvetően Trianon zúdította rá a mai nacionalizmust a világra, amelynek magyar válfaja az egyik fő veszély az EU szemszögéből.
- Az amerikai elnök a diktátorok csak a diktátorok alá adja a lovat, amikor nekimegy az újságíróknak.

Der Standard

Juncker úgy gondolja, hogy nem ismerik az ENSZ migrációs csomagját azok az országok, amelyek nem csatlakoznak a tervezethez, így a magyar kormány sem. A készülő szabályozás ugyanis csökkentené az illegális menekültek számát. A Bizottság elnöke egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy másként döntöttek volna az érintett államok, ha elolvassák a dokumentumot. Vonatkozik ez Magyarországon kívül Ausztriára, Lengyelországra, Horvátországra és Bulgáriára, amelyek arra hivatkoznak, hogy a szabályozás elmossa a különbséget a legális és illegális migráció között. Brüsszel szerint azonban ez egyáltalán nem igaz.

Süddeutsche Zeitung

A Bizottság elnöke óv attól, hogy az EU – saját hibájából – politikai törpévé zsugorodjon össze. Juncker a lap berlini gazdasági konferenciáján kifejtette, hogy az unió a világ napos oldalán van, az európaiaknak igazából nincs okuk panaszkodni. Gazdaságilag jól megy nekik, viszont a szervezet nagyon megosztott. Keleten a tagok a menekültek átvétele kapcsán kivonják magukat a szolidaritásból. Orbán illiberális demokráciát akar. Az új olasz kormány megakadályozza az euróövezet reformját. A politikus úgy fogalmazott, hogy sok elképzelés a tagállamok ellenállásán bukik meg. Ezért pl. a külpolitikában fel kell adni az egyhangú döntéshozatal elvét. De arra is kitért, hogy nem szabad túl gyors tempót diktálni, illetve hiba volna Európai Egyesült Államokról beszélni, mert azt az emberek nem szeretik.

CNN

Magyarországon támadás alatt áll a demokrácia, így döntő, hogy mit lép erre az Egyesült Államok. Erre hívja fel a figyelmet közös cikkében Norman Eisen, aki Obama idején nagykövet volt, illetve fontos kormányzati feladatot látott el, jelenleg pedig a Brookings Intézet munkatársa, valamint társa, Jeffrey Gedmin, aki főszerkesztő, korábban pedig a Szabad Európa, illetve a Szabadság Rádiót irányította. Mindketten csatlakoztak ahhoz a 60 amerikai közéleti személyiséghez, aki úgy látja, hogy a magyar kormány újabb szöget ver a demokrácia koporsójába, amikor távozásra kényszeríti a CEU-t, és hogy erre az USÁ-nak keményen reagálnia kell. Bár csekély az esély, hogy december 1-ig létrejön bármiféle egyezség, Ignatieff rektor azt mondja, ők még most is keresik a megoldást.

Orbán hangoztatja, hogy elege van az egyetem liberális ideológiájából és azt is nyíltan bevallja, hogy véget akar vetni a liberális demokráciának. Ám a szerzők szerint a felsőoktatási intézmények hozzátartoznak a demokrácia alapjaihoz. Ugyanakkor rendkívül súlyosnak tartják, hogy a miniszterelnök hozzáállását minden bizonnyal befolyásolja ellenfelének, Sorosnak a személye, mármint hogy a milliárdos segített létrehozni az intézményt. A Trump-kormányzat javára legyen mondva, hogy a magyar megközelítést nem fogadta el. Partnerként kezeli Magyarországot, de jelezte, hogy a CEU jövője elsődleges kérdés számára. Ennek ellenére Orbán elszántnak tűnik, hogy beviszi a döntő ütést, noha az pofon volna Washington számára. Zavarba ejtő dorgálással érne fel az egyik fő közép-európai szövetséges részéről.

Eisen és Gedmin úgy gondolja, hogy egy ilyen lépés nem maradhat megválaszolatlanul a kétoldalú kapcsolatokban, mert nem egyszerűen arról van szó, hogy még tovább szakad a magyar demokrácia szövete. Orbán ugyanis egy amerikai intézményt akar száműzni. Ezért ha ez netán mégis bekövetkezik, a Fehér Háznak és a washingtoni Külügyminisztériumnak világossá kell tennie, hogy alacsonyabb szintre helyezi a diplomáciai kapcsolatokat. Pompeonak nem szabad ismét találkoznia magyar diplomácia vezetőjével A Kongresszusnak be kell szüntetnie a hízelkedő közös eseményeket a magyar miniszterelnökkel, meghallgatásokat kell tartania, határozatokat kell hoznia, illetve fokoznia kell a támogatást a magyar civil társadalom és sajtó számára. Orbán visszaél Amerika jóindulatával és félő, hogy újabb lépést tesz a magyar demokrácia csődje felé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.