2018. december 10., hétfő

TÍZMILLIÓKAT KÖLT KÜLFÖLDI UTAZÁSOKRA AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG - ERDÉLYBE IS JÁRNAK FOCIZNI

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2018.12.10.


A testület 2013-as megalakulása óta külföldi szakkiállításokra látogattak el, részt vettek különböző sportversenyeken, illetve tűzoltási gyakorlatot vagy díszőri feladatokat végeztek az Országgyűlési Őrség tagjai. Az évek során fokozatosan emelkedett az utazások száma, és persze nőttek a velük kapcsolatos kiküldetési díjak is. Ez az összeg idén már 14,6 millió forintot tett ki – derült ki az Átlátszó közérdekű adatigénylésére kapott válaszból.

2013. január 1-jével alakult meg az Országgyűlési Őrség, amelynek jelmondata “Szolgálunk hűséggel, becsülettel”. November elején közadatigénylésben kértük ki, hogy a testület megalakulása óta eltelt közel 6 évben milyen kiküldetéseken vettek részt a tagjai.

Az Országgyűlési Hivatal által megküldött válaszból az derül ki, hogy 2013 óta összesen negyven kiküldetésük volt, amelyekre összesen 35,5 millió forint közpénzt költöttek.

- 2013-ban 3 utazás összesen 591.655 forint
- 2014-ben 5 utazás összesen 2.470.076 forint
- 2015-ben 5 utazás összesen 3.233.900 forint
- 2016-ban 4 utazás összesen 5.213.406 forint
- 2017-ben 13 utazás összesen 9.420.857 forint
- 2018-ban 10 utazás összesen 14.629.223 forint
Az Országgyűlési Őrség megalakulásának évében a testület Híradó és Biztonság-technikai Osztályának vezetője ment ki Brüsszelbe két alkalommal az ET ENPPF (közéleti személyiségek védelmével kapcsolatban kijelölt kapcsolattartó egységek) szakértői ülésére. Egy objektumőr pedig 4 napra Belfastba utazott el a Word Police and Fire Games nevű versenyre. Ennek a három kiküldetésnek a díja mintegy 600 ezer forint volt...

2016-ban megugrottak a költségek

2014-ben, 2015-ben és 2016-ban nagyjából ugyanannyi kiküldetés volt, ugyanakkor az utazások költségei szépen emelkedtek. Az előző két évben 5-5, míg 2016-ban 4 hivatalos külföldi út szerepel a tájékoztatásban. Összegek tekintetében pedig a fenti felsorolásban szereplő adatokat adták meg, amelyekből látszik, hogy 2016-ra 5,2 millió forintra nőttek a kiküldetések költségei...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.