2019. május 10., péntek

ORBÁN AMERIKÁBAN MÁR BÖRTÖNBEN LENNE, DE TRUMP IS AFELÉ HALAD

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.09.



A Trump-Orbán találkozó előtt, amikor a jelenlegi amerikai elnök a sor végén, a 23. európai vezetőként fogadja Orbánt, érdemes összehasonlítást tenni a két bűnöző alkotmányos helyzetéről. Annál is inkább, hogy Amerikában a demokraták “alkotmányos válságot” jelentettek be, miután Trump, és igazságügyminisztere, William Barr nyilvánvalóan akadályozzák az igazságszolgáltatást, ami Amerikában az egyik legsúlyosabb vád. James Comey, volt FBI-igazgató Washingtonban egy CNN által szervezett fórumon azt mondta: Trumpot már vád alá lehetne helyezni, ha nem lenne elnök.

Miközben Trumpnak, ha eljut odáig, újraválasztásának tétje, hogy ne kerüljön börtönbe az igazságszolgáltatás akadályoztatása miatt, Orbán az egész független igazságszolgáltatást felszámolta, Polt Péter köztörvényes bűnözőként fedezi az alkotmányos rend megdöntését és az ország magánosítását, az állam magántulajdonba vételét és ezermilliárdos korrupciós bűncselekményeket.

Amerikában két illiberális fasiszta bűnöző találkozik hétfőn, hogy egymást agyondicsérve magasztalják a menekültekkel szembeni embertelenségüket és törvénytelenségeiket. A különbséget jól fogalmazta meg a tökéletesen hibbant, agyalágyult és Trump szellemi színvonalán álló David Cornstein, budapesti amerikai nagykövet az Atlantic Orbán “értelem ellen vívott háborújáról” szóló cikkében: Cornstein azt mondta, hogy Trump boldog lenne, ha abban a helyzetben lehetne, mint Orbán. S mindent meg is tesz ezért, tehetjük hozzá, csak Amerika nem Magyarország, és Trump előbb kap egy műanyag bilincset a kezére, mint ezt megtehetné. Mindent kifejez az, hogy Amerikában “alkotmányos válság” van egy öntörvényű, nyilvánvalóan elmebeteg fasiszta miatt, míg Magyarországon ugyanezen okból Alkotmány sincs.

A Mueller-jelentés egyértelműen megállapította, hogy Trump az igazságszolgáltatás akadályoztatására tett kísérleteket, a bűncselekményeket ő maga elkövette, de a beosztottai az utasításokat nem hajtották végre. Most elnöki hatalmára hivatkozva visszatartja a Mueller-jelentést, hogy a Kongresszus ne ismerhesse annak kitakarások nélküli teljes szövegét, az igazságügyi minisztere pedig megtagadta, hogy a demokrata többségű képviselőház idézésére megjelenjen, és számot adjon arról, hogyan ferdítette el az összefoglalójában a Mueller-jelentés orosz beavatkozásra és az igazságszolgáltatás akadályoztatására vonatkozó részleteit. Emellett egyértelműen Trump – Barr-on keresztül adott utasítására – a pénzügyminisztérium megtagadta Trump adóbevallásainak átadását a Kongresszus vizsgálóbizottságainak.

Több mint 800 volt szövetségi ügyész írta alá azt a levelet, amelyben kijelentik, hogy a Mueller-jelentés alapján Trumpot egyértelműen vád alá kellene helyezni, és ha nem lenne elnök, nem úszhatná meg a börtönt. Ugyanezt mondta gyakorlatilag Comey volt FBI-igazgató is, és abban egyértelmű konszenzus van az igazságügyi szakemberek, a demokrata képviselők és a sajtó között, hogy ha Trump kikerül a Fehér Házból, azonnal meg kell indítani minden eltussolt ügyében a büntetőeljárásokat és a börtönt nem kerülheti el. Elvileg még Barr igazságügyi miniszter is börtönbe kerülhetne azért, mert megtagadta, hogy a képviselőház vizsgálóbizottságának idézésére megjelenjen, mert ezért megvádolja őt a képviselőház, emiatt hirdettek “alkotmányos válságot”. Ez van akkor, ha van Alkotmány, ha a hatalmi ágak függetlenek maradnak, és működik a jogállam. Így sem könnyű a hivatalban levő elnök felelősségre vonása, annak ellenére, hogy Comey és mindenki hangsúlyozza, hogy senki nem állhat a törvények fölött, az elnök sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.