2023. szeptember 5., kedd

ANNYIRA FONTOS A NER-NEK A BÖJTE CSABA NEVŰ POLITIKAI TERMÉK, HOGY A GYERMEKBÁNTALMAZÁS FÖLÖTT IS HAJLANDÓ SZEMET HUNYNI MIATTA

TRANSTELEX
Szerző: BABOS KRISZTINA
2023.09.05.


Elképesztően aljas és hazug propaganda-hadjáratot indított az Orbán-rendszer médiája azok ellen az erdélyi újságírók ellen, akik írni mertek a Böjte Csaba által alapított gyermekotthonokban történt visszaélésekről. Nemi erőszakról, verésről, szidásról, éheztetésről, szájba vizelésről – hogy pontosan értsük, miről is van szó. Mert a NER médiájának a mocskolódásából épp csak az nem derül ki, mi a történet lényege. A támadások semmit sem változtattak azon, hogy rendszerszintű gondok vannak a Böjte-otthonokban.

A magyarországi kormánymédia az Origótól a Pesti Srácokon át a Magyar Nemzetig és a Hír Tévéig testületileg ráállt két erdélyi újságíró, Szabó Tünde és Kulcsár Árpád lejáratására.

A Hír Tévén egyenesen bűnözőnek és betegnek nevezik Kulcsárt, majd elhangzik, hogy „távol kell tartanunk magunkat ezektől a szörnyetegektől”.

Bármennyire is undorítók és gyomorforgatók ezek a cikkek, tévéadások, igyekeztem végigolvasni minden megjelent szöveget és megnézni a szóban forgó tévés anyagokat is, és elképedve láttam, anélkül uszítanak a két kolléga ellen, hogy egyáltalán szót ejtenének, miről is írtak ők tulajdonképpen. Látszik, egy összehangolt stratégia mentén dolgoznak: minden médiumban azt sulykolják, „megtámadták Böjte Csabát” és „lejárató kampány indult a gyermekmentő szerzetes ellen”.

Azt követően lendült akcióba a fideszes pártsajtó, hogy az egyik Böjte-otthon volt lakója, aki arccal és névvel számolt be a szidalmazott újságíróknak arról, hogy az intézmény vezetője rendszeresen megerőszakolta őt – hónapokkal a tényfeltáró anyagok megjelenése után – írt egy posztot a Facebook-oldalára. Ezt forgatták ki és értelmezték félre, hogy azt állíthassák: „visszakoznak az áldozatok” és „összedőlni látszik a Böjte elleni lejárató kampány”.

Ha valaki nem emlékezne, felidézem: két nagyobb ügyet göngyölített fel az erdélyi sajtó ( illetve az Azonnali és a Mérce), pontosabban azok az újságok, amik nem kerültek a Fidesz kezébe. Az első bemutatott ügy arról a tíz éven át tartó, folyamatosan elkövetett visszaélés-sorozatról szólt, melyet két Hargita megyei otthonban követett el egy nevelő.

Amint a Transtelex is – az Átlátszó Erdéllyel és az Azonnalival együtt – beszámolt,

a férfi, aki módszeresen kínozta a rábízott tizenöt kisfiút – a szájukba pisilt, verte és szexuális erőszakot követett el ellenük –, 28 év börtönt kapott.

Szóval, mi dőlt itt össze mégis? Egy jogerős bírósági ítéletről szóló beszámoló a „Soros-pénzekből dolgozó” újságírók „Böjte elleni támadásaként” fogható fel?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.