2024. január 28., vasárnap

LAKÓHÁZAT, PARKOLÓT, AUTÓKERESKEDÉST IS KIÜRÍTTETNE LÁZÁR JÁNOS MINISZTÉRIUMA A DÉLI KÖRVASÚT MIATT

SZABAD EURÓPA
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2024.01.25.


Újbuda önkormányzata pontokba szedte, miért ellentétes a hatályos környezetvédelmi engedéllyel, amire az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd készül.


Összesen 23 újbudai ingatlanra tart igényt a kormány első körben a Déli Körvasút megépítése miatt (ezekből négy közös tulajdonú a fővárosi önkormányzattal) – derült ki abból a levélből, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) küldött a XI. kerületi önkormányzatnak. Ezek jelentős része közterület, de vannak köztük olyan, a kerület tulajdonában álló telkek is, amelyeken többek között parkoló, helyi vállalkozások (például egy autókereskedés vagy egy faaprítékoló üzem) működnek, amelyek érvényes bérleti szerződéssel rendelkeznek.

Bár a szerződéseknek harmincnapos a felmondási határidejük, a kormány olyan jogszabályi környezetet teremtett magának és a Déli Körvasút megépítésének, hogy akár azonnal ráteheti a kezét az érintett ingatlanokra. Mint korábbi cikkünkben megírtuk ugyanis, tavaly év végén úgy módosították a vasúti törvényt, hogy egyszerűen beleírták: az önkormányzat „tűrni köteles”, hogy az építtető vagy megbízottja saját hatáskörben átvegye a számára szükségesnek ítélt területeket, és felvonuljon rajtuk, elkerítse őket.

Ehhez kapcsolódóan: „Tűrni köteles” – minden jogot kivett a kormány az önkormányzatok kezéből a Déli Körvasút ügyében

Lázár János minisztériuma ennek szellemében írta meg az említett levelet az újbudai önkormányzatnak, amelyben kifejezte igényét az említett ingatlanokra. Ezek között van egyébként a felsorolt helyrajzi számok alapján egy Bartók Béla úti társasház is. „Biztosak vagyunk benne, hogy a társasház csak egy hiba miatt került a felsorolásba, a kormány nem akarja ezt is kiüríttetni. De az, hogy ez így megtörtént, jól jelzi, milyen minőségben folyik az egész építkezés előkészítése” – mondta ezzel kapcsolatban egy kerületi forrásunk.

Azt is megemlítette ugyanakkor, hogy olyan hírek jutottak el hozzájuk: a kormány által most megjelölt ingatlanok csak az első csoportját képezik annak, amit Lázár Jánosék el akarnak venni a kerülettől, később továbbiak követhetik, illetve kisajátításokról is eljutottak hozzájuk hírek, ami elég komoly bizonytalanságot okoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.