Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2018.10.05.
Dicstelen dolog, ám a probléma lényegét mégsem ebben látjuk. A magyar ember megfontolt, nem siet sehová. Odaér, amikor odaér. Kivéve, ha a természet sürgeti, és nem is Kelet-Magyarország valamely eldugott szegletében, hanem egy fővárosi pályaudvaron, Kelenföldön például. A négy éve újjáépült kelenföldi pályaudvar Európa legkülönösebb ilyen jellegű intézménye, nincs benne jegypénztár, nincs váróterem, nincs mellékhelyiség, sőt kocsma sincs. Ami mégis van, a régi, romos állomásépületben működik, az viszont úgy fest, mintha a következő pillanatban összedőlne, és kétség nem fér hozzá, hogy ez a pillanat hamarosan bekövetkezik.
Az illemhely viszont még csak nem is ott, hanem egy önálló építményben kapott helyet, a főépület falán az irányt a WC felirat és a hozzá tartozó nyíl jelöli. A következő felirat és nyíl már a kerítésen mutat a messzi távolba, de aki hisz benne, és csakugyan arra megy tovább, pórul fog járni. Klozet arra nincs, és ezt a vándor előbb-utóbb maga is belátja, persze nem kizárt, hogy addigra ez a kérdés minden jelentőségét elveszíti. A szemfülesebbek viszont rájöhetnek, hogy céljukat az „Üzemi terület. Idegeneknek tilos az átjárás!”feliratú kapun áthaladva tudják megközelíteni, az árnyékszék ugyanis arra található, a különálló épület vágányok felőli oldalán.
Más kérdés, hogy nem működik. A női traktusra ki van ugyan írva, hogy „Nyitvatartási idő: 5:30–21”, az ajtó azonban zárva. Kora délután van, a nap magasan áll az égnek boltozatán, ám ez az esszenciális fontosságú népjóléti intézmény kihalt és elhagyatott. A férfioldalon a helyzet még egyértelműbb, ott a lépcsőkorlát végére hosszú fehér csövet húztak, amelynek a végét az ajtókilincshez drótozták. A halaszthatatlan ügyében tébláboló vendég azonnal látja, hogy itten ő nem holmi ideiglenes üzemszünetbe botlott, amilyen máshol is előfordul, ez a végleges és visszavonhatatlan elmúlás maga. Halandó lény a maga apró örömeit ezen a helyen többé föl nem lelheti, de persze a vonatokon se nagyon, tekintve a mozgó reterátok higiéniai állapotát, amiről beszélni nem érdemes, tapasztalni kell, ám ezt, ha nem muszáj, ne forszírozzuk túlságosan.
Lesz viszont varsói szupervonat, kolozsvári szupervonat, sőt belgrádi szupervonat is, melyek révén nagyralátó kormányzatunk kinyújtja csápjait azon irányokba, amerre Magyarország határait a közhit szerint különféle tengerek mosták egykoron. A Budapest–Belgrád vonalnak már megvan a műszaki ellenőre is, nettó 6 milliárd 139 millió forintért, ezen túlmenően annyit lehet hallani, hogy a vonalba fektetett pénz kétezer-négyszáz (2400) év alatt térül meg, létrehozása pedig csak Kínának érdeke, senki másnak.
Ez azonban hülyeség.
Gyermekkori kisvasúthiánytól szenvedő és ezen felülemelkedni képtelen kormányzatunk a látszat ellenére racionális lény, s mint ilyen, a vasúti közlekedésnek a Vál völgyén túlmutató szegmensére gondolva nem délibábokat kerget, hanem nyomkodja a számológépet, zakatolás pedig akkor lesz, ha nemcsak Kínának éri meg, hanem neki is. Persze amennyiben úgy hozná a sors, hogy saját érdekei a szociálpolitika, az árvízvédelem vagy a munkaerőhelyzet problémáinak megoldásával esnének egybe, akkor azokkal bajmolódna, és az se kizárt, hogy némelyiket meg is oldaná.
Csak hát nem azokkal esnek egybe. Van ilyen.
ITT OLVASHATÓ
