NÉPSZAVASzerző: LENGYEL LÁSZLÓ2022.06.25.
A magyar társadalom húsz éve hideg polgárháborúban él. Politikai kasztjai az ezredforduló óta háborúba hívják. Értékei és érdekei háborús értékek és érdekek. A túlélők értékrendje. A győztes kivételezetteké és a vesztes közösségé. „Köztudomású, hogy senki sem kész erkölcsi normákkal születik, mindenki maga építi fel őket útja során, vagy saját tapasztalatai alapján, vagy mások példáján okulva; ennélfogva az egyes ember erkölcsi világa az illető által megélt tapasztalatok összességével azonosítható, tehát amolyan kivonatos életrajznak felel meg.” – írta Primo Levi.
Képzeljük magunk elé a magyar rendszerváltozás tizennyolc éves lány vagy fiú hősét. Kiszámíthatatlan és érthetetlen módon megjött a szabadság. Nem számított rá senki, nem igazán tett érte senki. Az egyszerű cél: éljünk úgy, mint Ausztriában. Apa és anya erre hajtottak és spóroltak. Megnézték együtt. Tetszett. Ezután szülei közül az egyik vagy mind a kettő elveszítette az állását. Nem segített senki, nincs barát, kapcsolat, nem övék az utca, se a város. A felnőtt élet azzal kezdődött, hogy egyik napról a másikra nem ért semmit a korábbi felhalmozott tudás, tapasztalat, életről alkotott felfogás: a szüleim és a nagyszüleim vesztesek. A biztos jövő lefolyt a csatornán. A „férfimunka” egyszerre szűnt meg a gyárral, a „férfibarátság” a brigádtagok kölcsönös árulásával és cserbenhagyásával, a reggeli gyári dudaszóra egy város nem kelt fel, egy lakótelepnyi férfi bámulta délben a falat. Az „apa, mit ér a diplomám, ha nincs munkával” semmivé lett a „tanulj, mert így lesz ember belőled” és az „amíg az én kenyeremet eszed...”. A háziasszonyi beosztás csatát veszített az áremelkedésekkel, a szorgos gyűjtögetés az inflációban elolvadt megtakarítással. A munka és a tanulás normájának fala leomlott a sors, a végzet kockavetésével szemben. A szegényedés és a gazdagodás immár nem ezektől, hanem a túlélő üzemmódra átállástól, a jókor jó helyen lesben állástól, az organizálástól, vagy egyszerűen a véletlentől és a szerencsétől függött.
Az apák rendje véget ért: egyedül vagy, csak magadra számíthatsz, ember embernek farkasa. Az élet brutális vastörvénye a versengés, a 0-összegű játék, a vagy ő, vagy én, ahol azzal jutsz előre, ha a másik lemarad. Ez a vastörvény nem a jó tanuló vagy rossz tanuló, jó munkás vagy rossz munkás, hanem az erősebb vagy a gyengébb, a harcosabb vagy a gyámoltalanabb, szerencsés vagy szerencsétlen, egyszóval a győztes vagy a vesztes megkülönböztetésének áthághatatlan szabálya. Ezt diktálta a transzformációs válság, majd a Bokros-csomag keserű valósága. Aki túlélte, nyertes, aki gazdaságilag-társadalmilag belerokkant, az vesztes. És mire a társadalomban megérett volna a tudás és a tapasztalat, hogy nemcsak a háborúnak van vége, hanem a rideg háborús vastörvényeknek is, lehet végre a béke és a biztonság keretei közt megállapodásokat, kisebb-nagyobb társadalmi békeszerződéseket kötni, az ezredfordulótól a politikai osztály és a hozzájuk tapadó gazdasági, szellemi és médiaelitek nyilatkoztatják ki: a háborúnak sosincs vége...
