2022. június 29., szerda

MEDDIG ÉR A GONDOSKODÓ ÁLLAM TAKARÓJA?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2022.06.26.


A tizenkét év kormányzás alatt meglehetősen kiismerhetővé vált a Fidesz kommunikációs stratégiája, úgyhogy a kormánypárt híveinek többsége is tisztában van azzal, miért épp most dobott be régi-új közigazgatási elnevezéseket az Orbán-adminisztráció. Nem is kérdés, hogy gumicsontot rágunk, amikor arról értekezünk, van-e értelme a megyéket vármegyékre cserélni, illetve mi változik azáltal, hogy az eddigi kormánymegbízottakat főispánoknak hívják majd. Az igazi kérdés inkább az, hogy milyen intézkedéseknek alapoz meg az archaizáló politizálás? Az biztos, hogy komoly gazdasági és társadalmi problémák árnyai kezdenek kirajzolódni a horizonton.


Ha egy kamut el akarsz adni, bízd a sajtóra, az majd eladja helyetted. Lényegében ezt az irányvonalat viszi tizenkét éve Orbán Viktor és csipetcsapata, és az ő szempontjukból szinte mindegy, hogy a kormánypárti vagy az ellenzéki sajtó csinál hírverést az ötletelésnek, hiszen az a lényeg, hogy beszéljenek a bedobott témákról. Ennek egyik haszna, hogy nem valós problémákról folyik a diskurzus, a másik pedig az, hogy az ötletszerűen bedobott témákat meg lehet szondáztatni a lakossággal.

Ez utóbbiból következik, hogy egyáltalán nem biztos a megyék átnevezése, illetve hogy újra főispánok járkálnak majd köztünk peckesen, kacagányban. A társadalmi szondáztatás a Fidesz régi eszköze arra, hogy kipuhatolja, milyen irányban érdemes elindulnia egy-egy nehéz politikai helyzetben. Ami a mostani szituációt illeti, igencsak van kormányzati szándék a figyelem elterelésére, hiszen komoly társadalmi feszültségek és gazdasági nehézségek körvonalazódnak a láthatáron...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.