2017. december 13., szerda

LEHET-E EGYÜTT TÜNTETNI A DEMOKRÁCIÁÉRT EGY KORRUPT FASISZTA PÁRTTAL?

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2017.12.12.


Nyilván soha életemben nem gondoltam volna, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül, de 2018 Magyarországon ez a kérdés realitás, és korántsem egyértelmű. Ezt a cikket most nem azért írom, mert tudom a tutit, hanem pont azért, mert nem tudom.

Persze annál a kérdésnél egyértelműbb, hogy kell-e a baloldali, liberális ellenzéki pártoknak együttműködést kötnie a Jobbikkal. Ennél a kérdésnél például azért egyértelműbb, mert ilyen kérdés nincs. Se a Jobbik, se a baloldali és liberális pártok nem akarnak együttműködni, és nem is lenne helyes, hiszen elég sok kutatásból lehet látni, hogy a szavazóik nagy része nem vevő erre.

Viszont a másik kérdés itt van, hiszen a Jobbikot durván betámadta a pártállam. Az Állami Számvevőszék egyszerűen azt kihasználva, hogy nem definiált a működése, egy olyan vizsgálattal támadt rá a Fidesz megbízásából a Jobbikra, amelyben nagyon sok szempontból (a Fideszt miért nem ellenőrzik? Miért akadályozták a Jobbikot az együttműködésben?) kilóg a lóláb. Itt a (sajnos) legnagyobb ellenzéki párt kinyírására játszanak 4 hónappal a választások előtt.

Vona Gábor pedig péntekre tüntetést szervezett 17 órára a Fidesz-székház elé.

De ez a párt mégiscsak egy fasiszta párt. Lehet, hogy Vona Gábor cukiskodik, meg visszavedlett polgári konzervatívba (onnan indult egyébként). Biztos, hogy a teljesen elborult Fidesztől balra áll, de azért mégiscsak a cigánybűnözőzés fogalmán jutottak be a parlamentbe. Mégiscsak a párt tagjainak száján gyakran csúsznak ki antiszemita kijelentések, mégiscsak a párt programja tele van olyan elemmel, ami nem az igazságosság felé, hanem a társadalmi megosztás felé mutat. És mégis csak az a Toroczkai László a párt alelnöke, aki a TV székház megtámadását vezette 2006-ban, aki úgy bánik egyes emberekkel, mintha állatok lennének.

Azt se felejtsük el, mi ez az ügy, ami mentén kimegyünk. Mert bármennyire is elítélendő az Állami Számvevőszék gusztustalan, felháborító, antidemokratikus műveletsora, mégiscsak arról van szó, hogy a Jobbik Simicska Lajos plakáthelyein brutálisan olcsón hirdethetett. És erre nem mentség, hogy más is ezt csinálta. Arra van most mentség, hogy ennél fontosabb ennek az ügynek az a része, ahol ellehetetlenítik az ellenzék egyik résztvevőjét. És persze jó lenne egy pártatlan vizsgálat, hogy kiderüljön, ez vajon korrupció-e, de mégis csak a tőlünk lopott pénzből Simicska Lajos adott a Jobbiknak, a Fidesz utáni új kedvenc pártjának.
Persze lehet azt mondani, hogy mi a demokrácia védelmében megyünk ki tüntetni, de nem lehet úgy részt venni egy Jobbik tüntetésen, hogy azzal nem támogatjuk a Jobbikot. És lehet azt is mondani, hogy 2018-ban úgyse nyernek. De mi van, ha mégis? És mi van, ha csupán ők lesznek megkérdőjelezhetetlenül a legerősebb ellenzéki párt, a lehetséges következő kormánypárt a Fidesz bukása után? Lehet ehhez asszisztálni?
...

NAGYON FONTOS ÍTÉLET SZÜLETETT: NEM SÉRTHETI A ROMÁK EMBERI MÉLTÓSÁGÁT A JOBBIKOS ÖNKORMÁNYZAT

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.12.13.


...Tehát a Becsület Légiója volt az a segítő szándékú civileket tömörítő egyesület, amelynek feladata a gyermekvédelmi jelzőrendszer segítése lett volna.

Ehhez képest heteken át tartott a településen a megfélemlítő járőrözés, több videó is készült, a helyi lakosok pedig azzal szembesültek, hogy nem csak figyelemmel kísérik minden lépésüket, de sokszor megalázó kérdéseket tesznek fel nekik, munkájukat ellenőrzik, éjszakai nyugalmukat megzavarják. És a kamera mindeközben is forgott, még akkor is, ha ehhez nem járultak hozzá.

A TASZ tavaly a tiszavasvári önkormányzattal szemben indított eljárást, mert az önkormányzat hívta be a Becsület Légióját, mivel az önkormányzat tette lehetővé és támogatta kifejezetten, hogy szélsőségesek heteken át megsértsék a romák jogait a településen. Az egyesületi formában működő Becsület Légiójára nem vonatkozik az egyenlő bánásmódról szóló törvény, ezért az nem szerepelt az eljárásban.

A bíróság pedig most kimondta:


a jogállam léte nem merülhet ki abban, hogy létrehoz és fenntart valamilyen jogrendet, hanem e jogrendbe be kell építeni bizonyos alapvető értékeket, alapelveket is, melynek betartására, betartatására törekedni kell és a jogállamiság támadására irányuló kísérleteket állami, önkormányzati szinten is el kell hárítani.”

Az EBH az önkormányzatot eltiltotta a jövőbeni hasonló jogsértéstől és 300.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte.

Érdemes elolvasni az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát és a bíróság döntését is, főként azért, mert nem csak a Tiszavasváriban 2016 tavaszán kialakult helyzetet írják körül pontosan, de azért is, mert nagyon fontos, az emberi méltóságot tiszteletben tartó és védő passzusokat is tartalmaznak.

Ez egy nagyon fontos ítélet, kifejezetten alapjog-centrikus, az állampolgárok jogainak védelmét erősen hangsúlyozza. Precedens értékűnek is tekinthetjük az önkormányzatok szélsőséges szervezetekkel való együttműködésének megítélése kérdésében” – nyilatkozta a Mércének Jovánovics Eszter, a TASZ Egyenlőségprojektjének vezetője.

Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani ítéletnek a későbbiekben lehet visszatartó ereje, hiszen a bíróság el is tiltotta a jövőbeni jogsértésektől az önkormányzatot. Egy esetleges újbóli, hasonló eset miatt induló új eljárásban már lehet hivatkozni a mostani döntésre, és ha maga a tiszavasvári önkormányzat követne el újabb hasonló jogsértést, azzal a bíróság eltiltásra vonatozó szankcióját is megsértené.

A hatóság és a bíróság döntése azért fontos és előremutató, mert gátat szabhat annak, hogy önkormányzatok a roma integráció címszava alatt, valóságos esélyteremtés helyett szélsőségesek közreműködésével megfélemlítsék, megregulázzák a mélyszegénységben élőket.

Jovánovics Eszter kiemelte azt is, idén februárban már született egy hasonlóan fontos döntés, méghozzá a Szebb jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő és a Betyársereg 2011-es, gyöngyöspatai járőrözésével kapcsolatban, amikor hetekig megfélemlítették a helyi roma közösséget agresszív fellépésükkel, a rendőrség pedig nem akadályozta ezt meg.

Ebben az ügyben is a TASZ perelt
, és végül a Kúria mondta ki, hogy a rendőrség zaklatást követett el a helyi romákkal szemben, amivel megsértette az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogukat, amikor a masírozó szélsőséges erőkkel szemben nem lépett fel hatékonyan. A Kúria ennek kapcsán eltiltotta a rendőrséget a további jogsértéstől.

A két ítélet azért is fontos, mert a hatóságok és az önkormányzatok felelősségét mondja ki a roma közösségek emberi méltóságának megsértésével kapcsolatban – azaz ha valamiért, akkor azért kiemelkedően fontosak ezek az ítéletek, mert gátat vethetnek a szegregátumokban élő emberek igazságtalan vegzálásának.

Vagyis talán egy lépéssel közelebb kerülünk egy jobb és élhetőbb, minden ember méltóságát védő Magyarországhoz.

ANNYIVAL JOBB, HOGY SOKKAL ROSSZABB

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.12.13.


...Azt írta a net tegnap suttogva, hogy országunk sokféleképpen nem passzol Ajrópába. A szellemi-lelki sötétség mellett most épp abban, hogy Pártunk és kormányunk fű alatt és sutyiban pár röpke hónap alatt a felére csökkentette a társasági adót. Így óhajtván nyalni az utált multik valagát, hogy tartsák meg még kicsit országunkat az összeszerelő üzem katonás és olajszagú állapotában. Hogy ők ott aztán döngethessék a tyúkmellüket a foglalkoztatásról.

Meg azt is írta ez a net a foga között, hogy ezzel kies hazánk az egész Ajrópai Únijóban a legalacsonyabb tao-rátával rendelkezik. Minálunk amúgy is különös ez a tao, amit így a jelek szerint vagy stadionokra hivatkozva ellopnak, vagy be sem szednek. A költségvetés azonban zéró összegű játszma, s ha – a választónak, hogy legyen neki hite – szidjuk a multit, ámde közben kinyaljuk a valagát, az így elvesztegetett pénzt valahonnan pótolni kell. És ez a te pénztárcád lesz, nyájas olvasó.

Mert a fogyasztási adók meg emelkednek, ez pedig, hogy kevéssé költőien de jól érthetően a tanulmányt idézzem „a legszegényebbeket, (valamint az alapvető fogyasztási cikkekre nyugdíjuk nagy részét elköltő időseket) érinti a legjobban.” Drága nyugdíjasok, ebben a tudatban nézegessétek a Böskéteket, ami júdáspapírt szemfényvesztésként kaptatok. És továbbá, kedves jódógos kismanus, amikor azon csudálkozol, hogy bár nem vettél most se mást, mint eddig, de huszadikán mégsincs pénzed, a magyarázat ez. Te fizeted a kéretlen tánctanárt, mert ez az élet ára a Kárpátok alatt.

Mindig tudtam, hogy ocsmadékok ezek, ezért is kardozok velük olyan kitartóan, de az aljasságnak ez a foka elég ritka a történelemben. Hogy a jobb kezével mutogatja a krémest az ördög maga, a ballal meg a koldus zsebéből szedi ki az utolsó fillérjeit. Sőt, az még tapsol is a mutatványnak, meg isteníti a tolvajt. Ilyen ország még egy nincs. Tudjuk, hogy minden determinált, és adott időben és adott helyen csak az jöhet létre, amit a körülmények és a kiinduló ok megenged. De, hogy nálunk mi volt ez az ősbűn, ami a mostani cifra pokolhoz vezetett, arra képtelen vagyok rájönni.

Orbán sem csak úgy kibimbózott a trágyadomb tetején, valami oka annak is van, hogy ilyen szaralak lett. Ilyennek nem születik az ember csak úgy Isten hírével. Aki kitenyésztette, az a bűnös.

EGYELŐRE TOVÁBBRA IS AZ VAN, HOGY ORBÁN VILLÁMGYORS HÚZÁSOKKAL ZAVARBA HOZZA AZ EU CAMMOGÓ GÉPEZETÉT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2017.12.13.


- Kelet-Európában módszeresen tör előre az illiberalizmus, lassan már az unió is rájön

- Tusk csak további élezi a kelet-nyugati ellentéteket a kvóták ügyében, Asselborn megint kikelt Magyarország ellen

- Európának megvan a különbejáratú antiszemitizmusa, lásd Orbán gusztustalan hadjáratát Soros ellen

Bloomberg

Kelet-Európában az illiberális fordulat részeként tűz alá kerültek a bírák és az ügyészek, ugyanakkor az EU késlekedett, hogy közbelépjen, miután Lengyelország és Románia követi a magyar modellt. A lázadást Orbán Viktor vezeti a liberális demokrácia ellen, a többiek őt másolják a hatalom központosításában. A lengyel parlament épp a napokban fogadott el törvényt az igazságszolgáltatás felforgatására, ám mint az egyik érdekvédő szervezet vezetője rávilágít: ahol a bíráknak félniük kell, ott már nincs demokrácia. A radikális erők másutt is megerősödtek, és ez csak még időszerűbbé tette, hogy Németország felvesse a közösségi támogatások megvonását, illetve hogy az Európai Parlament vitát nyisson a szavazati jog felfüggesztéséről a különutas tagok esetében.

A sort Orbán nyitotta meg. 2010 után megnyirbálta az Alkotmánybíróság jogkörét, visszamenőleg Európa legmagasabb bankadóját vetette ki és elszedte a magánnyugdíj biztosítók vagyonát. Menesztette a Legfelsőbb Bíróság elnökét, sok bírót nyugdíjba kényszerített és telerakta az Alkotmánybíróságot a saját kinevezettjeivel. Arra hivatkozott, hogy helyre kell állítani az emberek bizalmát az igazságszolgáltatásban. A Carnegie Békekutató Alapítvány egyik szakértője rámutat, hogy az uniót lekötötte a pénzválság, de egyébként is abból indult ki, hogy Magyarország csupán kisiklás. Most ébred rá, hogy ami zajlik, az egy határozott irányvonal része. Kaczynski is ugyanezt csinálja, és Románia szintén ráállt erre a vonalra. Brüsszel reakciója ugyanakkor lassú, ellenben a kelet-európai változások annyira gyorsak, hogy lehetetlen azokat visszacsinálni.

FT

Az Európai Tanács elnöke újra gerjeszti az éles vitát a menekültekről, miután azt javasolja, hogy töröljék el a kvótákat. Ez pedig megnehezíti a tagállamok dolgát, hogy kialakítsák, miként járjanak el, ha újra megindul a migránshullám. Több nyugati tagállam, valamint a Bizottság elutasította Tusk javaslatát. A politikus arra hivatkozik, hogy a menedékkérők kötelező átvétele hatástalan, ellenben rendkívül megosztó. Az illetékes biztos, Avramopulosz úgy nyilatkozott, hogy az ötlet elfogadhatatlan és Európa-ellenes. Az egyik nyugati állam diplomatája megjegyezte, hogy valamit tenni kell, hiszen itt törés van a Kelet és Nyugat között. Amikor a kérdés szóba került a brüsszeli egyeztetéseken, megbízható források szerint Tusk indítványa valóságos falba ütközött. Az egyik oldalon voltak többek közt a németek és a hollandok, a túlsó félen a lengyelek, a magyarok és a csehek.

Avramopulosz csak rátett egy lapáttal, amikor azzal vádolta meg a Tanács vezetőjét, hogy az aláássa az európai terv egyik pillérét, a szolidaritást. A másik fél ezzel szemben azt állítja, hogy a felvetés csupán számot vet a ténnyel, miszerint az EU kettészakadt a bevándorlás ügyében, illetve azzal, hogy több tagállam sem kíván migránsokat befogadni. Nem sok lehetőség kínálkozik a kompromisszumra – közölte egy kvótaellenes külügyér. Mások azzal érvelnek az áttelepítések ellen, hogy azok csak Varsó és Budapest malmára hajtották a vizet, mert a két kormány az uniós beavatkozás áldozataiként tüntethette fel magát. A Visegrádi Csoport és Olaszország képviselői holnap találkoznak, hogy próbáljanak valamiféle modus vivendit kialakítani. Ám a helyzetet csak bonyolítja a közelgő magyar és olasz választás, mert egyik vezetés sem akarja, hogy úgy tűnjön, mintha engedményeket tenne...

2017. december 12., kedd

KÉTSZER ANNYI SÚLYOSAN NÉLKÜLÖZŐ MAGYART TALÁLT AZ EUROSTAT, MINT A KSH

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2017.12.12.


A magyarok közel harmada súlyos nélkülözésben él, az itteni helyzet a negyedik legrosszabb az EU-ban. Pedig még így is óriási a javulás pár év alatt.

A magyarok 31,9 százaléka él súlyos nélkülözésben – derült ki az Eurostat most közzétett adataiból. Az EU statisztikai hivatala más módszertannal számol, mint a KSH, így történhetett meg, hogy több mint kétszer annyi nélkülözőt találtak, mint a magyar felmérés. A KSH adatai szerint 14,5 százalék él súlyos nélkülözésben, összességében pedig a magyarok negyedét fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség.

Az Eurostat adatai szerint csak három ország van, ahol rosszabb a helyzet, mint itt: Románia, Bulgária és Görögország. A görögök nem sokkal állnak rosszabbul nálunk, a románoknál és a bolgároknál viszont közel 50 százalékos a mutató.

Az EU lakóinak összesen 15,9 százaléka számít súlyosan nélkülözőnek. Az unió legjobb helyzetét Svédországban mérték, ahol alig 2,9 százalék él nélkülözésben, de a finn és a luxemburgi mutató is 5 százalék alatti. Ami a régiónkat illeti, Szlovákiában 15, Lengyelországban 12, Csehországban 9 százalékot mértek, vagyis a visegrádiak közül látványosan a mi helyzetünk a legrosszabb.

Pedig a magyar adat még így is javuló: 2014-ben még 41 százalék élt súlyos nélkülözésben. A mienknél nagyobb javulást egyedül Máltán mértek.

Az Eurostat módszertana szerint az számít súlyosan nélkülözőnek, aki az alábbi 13 kiadás közül legalább ötöt nem tud megengedni magának:

- váratlan kiadások finanszírozása
- évente egy hét nyaralás
- minden törlesztőrészlet, lakbér és rezsi befizetése időre
- hús, hal, vagy ezekkel azonos tápértékű vegetáriánus étel kétnaponta
- az otthona melegen tartása
- egy autó
- az elhasznált bútorok cseréje
- az elhordott ruhák lecserélése újakra
- két pár cipő, a saját méretében
- hetente egy kevés pénz nem létszükségleti kiadásokra
- rendszeres kikapcsolódás
- havonta egyszer egy étel vagy ital elfogyasztása barátokkal, családdal
- internet-hozzáférés

KÉT SZÓ, MINISZTERELNÖK ÚR: TISZTELET ÉS ALÁZAT


MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2017.12.12.


Hétfőn a Parlamentben Demeter Márta az LMP parlamenti képviselője kérdezte Orbán Viktort:

Hogy van az, hogy itt terrorizmusért is körözött emberek flangálhatnak az ön közelében? Kiderült Ghaith Pharaonról, hogy önhöz érkezett vacsorára, kiderült Ghaith Pharaonról, hogy az ön vejével üzletel. Hogy van ez, magyarázza meg! És kérdésem az, örökölnek-e valamit Ghaith Pharaon vagyonából, és hogy milyen garanciát tud adni arra a magyar embereknek, hogy nem ön jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot?

Orbán Viktor pedig felállt annyit válaszolt, hogy Boldog karácsonyt, és leült...

"HÚZD KI A FEJED ORBÁN SEGGÉBŐL!" - FRAPPÁNS ÜZENETET KAPTAK A KŐSZEGI PLAKÁTRONGÁLÓK

A BETŰ SZABADDÁ TESZ BLOG
Szerző: kameszka01
2017.12.12.


A kőszegi lakosságtól kaptak frappáns üzenetet  a gyűlöletet és pusztítást városunkba importáló Fidesz-hívők. A helyieknek feltehetően abból lett elegük, hogy különösebb indok nélkül, rendszeresen fekete kátránnyal okádják le a Jobbik plakátjait. (Egyébként az sem kizárt, hogy a plakátrongálók egyszerűen csak vezérük lelkivilágának mordori sötétségét szeretnék szemléltetni a kőszegiekkel.)  Úgy tűnik, az vasudvar ork-seregeinek halálosztó szemléletéből nem mindenki kér az alpesi kisvárosban, ezúttal csattanós üzenetet is hagytak a fideszes gyűlölködőknek.
„ Te hülye barom! Ha kihúznád a fejed a tolvaj rabló Orbán seggéből, láthatnád, hogy a bérunió rád is vonatkozik, sajnos. Olyan sötét vagy, mint a festéked! A patkány Fidesz és KDNP-s oligarchák Tőled is lopnak. Ezért nincs pénz az iskoláztatásodra!
A lefestett plakátra egy kisebb papírfecnit is elhelyeztek, melynek tartalmát ugyan megosztom, de arról véleményt nem szívesen alkotok...

GYARMATI ANDREA: KARÁCSONY, RECEPTRE

24.HU - POSZT ITT
Szerző: GYARMATI ANDREA
2017.12.10.


Végtelenül megható ötlettel állt elő Gyarmati Andrea. És meg is valósítja.

Nézem a Pesti Magyar Színház felhívását és boldog vagyok.

Elmesélem, mi is történt, szerintem jó mese, és én igencsak szeretem a jó meséket, főleg, ha nem rekednek meg az álmok szintjén. Márpedig most éppen erről van szó. Régóta tudom, ha elindulsz, a Világ is a segítségedre siet, és a jó dolgok képesek tömegeket megmozdítani, hogy aztán boldog, mosolygó gyerekarcokat lássunk jutalomképpen.

Szóval az egész ügy tavaly kezdődött, egy csendes, december eleji rendelésen.

A gyerekrendelő csuda hely egész évben, de különösen karácsony előtt,amikor szinte testet ölt a gyerekek várakozása. Készülünk mi, orvosok, asszisztensnők is apró figyelmességekkel, és a beszélgetések is leginkább az ünnepi ráhangolódásról, a Mikulásról és a Jézuskáról szólnak.

Még az is előfordul néha, eléggé meg nem engedhető módon, hogy az esedékes védőoltás beadásánál is segítségül hívjuk a várva várt nagyságokat. Valahogy így:

– Figyelj csak, lehet, hogy a Mikulás vagy a Jézuska nézi ezt a szurit, és nagyon büszke lesz rád, ha ügyes vagy, szerintem érdemes jól csinálni – mondja az egyik anyuka, és én lelkesen bólogatok.

A gyerek csuda cuki, veszi a lapot, és rögtön meg is osztja a felelősséget:

– Te is igyekezhetsz akkor, doktor néni, mert téged is biztosan figyelnek, és ha nem vagy elég ügyes, te sem kapod meg az ajándékot, amit szeretnél...

A HATALOM MAI BIRTOKOSAI MÉLYRE SÜLLYESZTETTÉK AZ ORSZÁGOT

CIVILHETES
Szerző: PROF. DR. LAKATOS GYULA
2017.12.12.


A hatalom mai birtokosai, közjogilag is olyan mélyre süllyesztették az országot, amiről csak megvetéssel lehet beszélni.

Geopolitikai, történelmileg igazolt adottságunk, hogy külső szövetséges, támaszték nélkül nem lehet szilárd belső kormányzatot kialakítani.
Ha valaki azt gondolja, hogy az Alaptörvény sokadik módosításával erősíteni lehet az ország brüsszeli érdekérvényesítő képességét, az kérjen borogatást.
A keresztény tanítás szerint is a fejlődés többet jelent vagyon felhalmozásánál, az anyagi javak és szolgáltatások növelésénél. A fejlesztéseknek figyelembe kell venni az emberek jogos társadalmi, kulturális és szellemi igényeit, az új technológiák hatását a munkavégzésre. Kevesek gyarapodása nem épülhet elmaradott tömegek rovására, nem korlátozhatja a köztársaság polgárainak a szabadságát. Irányelvnek tekinthetjük azt a gondolatot, hogy „a fejlődésnek a szolidaritás és a szabadság keretében kell haladnia”. (II. János Pál: Sollicitudo rei socialis).
Az Alaptörvény elfogadásának körülményei, a kormányprogram hiánya, a törvényhozás önkényes, minden hagyományt felrúgó módja miatt, a hatalom mai birtokosai közjogilag olyan mélyre süllyesztették az országot, amiről csak megvetéssel lehet beszélni.
Emlékeztetek, hogy a XIII. századtól (határkő az Aranybulla) a magyar királyok mindig csak az országot bíró fő- és köznemesekkel kötött szerződés, ún. hitlevél elfogadásával vehették át az ország irányítását.
Az Alaptörvény elfogadásának körülményei, a kormányprogram hiánya, a törvényhozás önkényes, minden hagyományt felrúgó módja miatt, a hatalom mai birtokosai közjogilag olyan mélyre süllyesztették az országot, amiről csak megvetéssel lehet beszélni...

VASFÜGGÖNYÖN INNEN ÉS TÚL


KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: ÉRY BALÁZS
2017.12.12.


I Love EU (You) – ártatlan dalcím, szellemes szójáték, könnyű hallgatnivaló – lenne, de hitvallássá nemesíti a hatalmas téteket kockáztató politikai játszma.

„Ezért kérlek, becsüld meg őt, a vén Európát, a gyönyörű nőt” – mondhatná [mondja] Carlos Santana is, de hitelesebben fejezi ki önmagát gitárral; nem zavarja játék közben nyakból lógó naaagy Magyarország medál.

Elton John egyszerűen csak annyit ír: “Hidakat kell építeni, nem pedig falakat”.

Az Anti-Brexit culture list-et, a maradásra bíztató nyílt levelet 282 „szórakoztatóipari híresség” szignálta, köztük a Franz Ferdinand tagjai, Mick Hucknall pedig gerinctelennek tartja az elszakadás ellen csak tessék-lássék kampányolókat...

TÉBOLY ÉS KLEPTOMÁNIA: A MAGYAR ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL ÉPÜL BUSZGYÁR IRÁNBAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: HAJNAL ÉVA
2017.12.12.


Eljutottunk ide is, igen jól olvasták a kedves olvasók, a magyar adófizetők pénzéből építünk buszgyárat Iránnak. Úgy tűnik, hogy már csak ez hiányzott a kormány portfóliójából a vietnami kórház és a ghánai stadion megfinanszírozása után.

Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport UFÓ-hívő, a semmiből is energiát ígérő, oligarcha elnöke Varga Mihállyal Iránba látogatott a múlt héten és megállapodtak abban, hogy az Eximbank 162 millió eurós (50,1 milliárd forintos) hitelt nyújt a kiválasztott partnernek Iránban, amiből 1000 darab Ikarus buszt fognak gyártani az irániak. Egyébként, igen, arról a Széles-féle Ikarus csoportról beszélünk, aminek a termékeiből elvileg 2003 óta Magyarországon már egyáltalán nem gyártanak, és az utolsó darabok is a hetvenes években fejlesztett 200-as sorozat ránc-felvarrt darabjai voltak.

Az Ikarus-csoport azóta ugyan több magyar céggel is együttműködött, bár viszonylag kevés sikerrel. Többek között a szeghalmi Auto Rad Controlle (ARC) Széles Műszertechnika Kft.-jével és ebből lett 15 darab Ikarus ARC. Szélesék aztán a Mészáros Csaba-féle Evopróval együtt létrehozták a Mabit, ez a cég majdnem megjelent a metrópótlás miatt kiírt budapesti busztenderen, de a 75 darabos csuklósbusz-tendert visszavonták. A Mabiból közben Ikarus EAG lett, és elvileg ők gyártanak a Volánbusznak 180 városi csuklósbuszt, de a buszok egyelőre még nem készültek el és van rá esély, hogy nem is fognak.

Amint látjuk, a nagyot mondásból nincs hiány, az utóbbi évtizedben számos hangzatos terv és ígéret látott napvilágot Széles részéről, olyanok, mint a világmegváltó energiacella vagy a gravitáció kikapcsolása, pedig tíz éve ugyan Szélesnél van a valaha világhírű Ikarus-márkanév, de nincsen mögötte komoly szakembergárda vagy minőségi gyártósor. Bár az is igaz, hogy nyilatkozni attól még lehet, abból úgy sem lesz busz, hiszen Szélesnél eddig egyszer sem lett, annak ellenére sem, hogy szájjal legyártott már legalább százezer Ikarus buszt...

FERGE ZSUZSA: MIT TANULHATUNK ATKINSONTÓL AZ EGYENLŐTLENSLGRŐL?

MÉRCE
Szerző: FERGE ZSUZSA
2017.12.12.


...Mindent egybevetve

Atkinson javaslatának a lényege az, hogy magas, a család jövedelmétől függetlenül egységes, adóztatott családi pótlékra, gyermek-járandóságra van szükség.

Ez erősítené a nemzedéki és a nemek közötti igazságosságot, első összetevője lenne egy tisztes társadalmi alapjövedelemnek, utat nyitna egy európai „gyerek-alapjövedelem” felé és biztosan hatékony eszköze a gyerekszegénység, és az ezt körülvevő családi szegénység csökkentésének.

Atkinson ma Magyarországon igencsak aktuális olvasmány. A társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység csökkentését, illetve a társadalmi kirekesztés gyengítését szolgáló 15 javaslatban egy sincs, amivel Magyarország ne szembe menne. 1983-ban Atkinson úgy fogalmazott[6], hogy az egyenlőség és ehhez kapcsoló elvek érvényesüléséhez nem csak politikai akarat, hanem szellemi nyomás is kell (intellectual momentum). A második talán még valamennyire létezik nálunk.

Mára terjedelmes elemzések mutatják meg, mit jelent és milyen következményekkel jár a perverz, korrupt elvonás, elosztás és újraelosztás, az autonómiák és szabadságok aláásása, a nyílt szegényellenesség, a nem kevésbé nyílt cigányellenesség, a közép-és felsőoktatás szűkítése, a szakképzés lebutítása, a büntető állam erősödése az ösztönző vagy jóléti állam helyett. A tőkésosztály munkásokkal szembeni támogatása is a kormány vállalt célja.

Csak hogy egy friss példát hozzak: 2017. november 20-án nyilatkozta az illetékes helyettes államtitkár, hogy „A most hatályos Munka törvénykönyve egy kifejezetten munkáltatóbarát törvénykönyv”…illetve, hogy „A (szakképzésben) a fejlesztések legfőbb célja, hogy a képzések tartalmát és szerkezetét a vállalatok is befolyásolhassák. A képzéseket azért egyszerűsítjük, mert ezt kérik tőlünk a munkáltatók, erre van most igényük.”

Reménytkeltően erősödnek az elnyomó politikával szembeni civil megmozdulások, sőt, újabban az Atkinson által különösen fontosnak tartott szakszervezetek is biztató életjeleket mutatnak. Ám a politikai akarat köztudottan – ahogyan erre utaltam – az ellenkező irányba megy. Atkinson könyve sem lesz átütő hatással a politikai döntéshozókra. De legalább erősíti azokat, akik európaibb és humánusabb Magyarországot szeretnének, és valami tápot ad halványuló optimizmusunknak...

TESSÉK ÚJRAVÁLASZTANI EZT A JELES ÁLLAMFÉRFIÚT, EZT A SZIPORKÁZÓ LÁNGELMÉT, EZT A GERINCES ÚRIEMBERT!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2017.12.12.


Képtelen vagyok megsaccolni, hányszor néztem végig az alábbi videót, de hogy háromjegyű szám a végeredmény, az egészen biztos. Akkor is, ha semmi újszerű, vagy meglepő nincs benne. Mégis minden alkalommal képes vagyok kiakadni ennek az embernek a civilizációtól távol eső, kocsmában is szégyellnivaló viselkedésén. Ez a 46 másodperc már megint sokkal többet elmond az ország állapotáról, mint könyvtárnyi elemzések sora. És ha erre valaki képes megint azt mondani, hogy gumicsont, akkor tisztelettel megkérem, hagyjuk békén egymást.

Ez az az ember, akire a talpnyalói úgy gondolnak, mint a zsenire, aki hétmérföldes léptekkel jár kortársai előtt, aki valós problémákra (rezsicsökkentés, csok, határkerítés) valós válaszokat ad. Igen, ez az az ember, aki Magyarországon megteremtette a politikai bálványimádás műfaját, a három évtizede közpénzen pöffeszkedő guru. Ez az ember, aki az én nem talpnyaló véleményem szerint egyszemélyben testesíti meg a dakota lovon fordítva ülő ország minden nyomorúságát.

Márpedig az én véleményemtől függetlenül tény, hogy ezt az embert már háromszor katapultálta az össznépi akarat abba a székbe, ahonnan azóta is jóllakott óvodásként szarik bele a nemzet kipirult orcájába. (Kinek a hidegtől, kinek a bódító, olcsó szesztől, kinek a nemzeti büszkeségtől kipirult az ábrázata.) Már nem számít a látszat, már régen nem számít a látszat. Ez itt az a szituáció, amiben azért kénytelen részt venni még mindig, mert – miközben az újságírók elől, az előre le nem zsírozott viták elől meg lehet futamodni – a parlamentet még nem sikerült felszámolnia. Csak ezért. Mert oda még mindig bejárnak – hozzá hasonlóan – demokratikusan megválasztott képviselők, akik még mindig megpróbálnak úgy tenni, mintha emberszámba venné őket a felcsúti üstökös.

Ezt az arrogáns, kívül-belül eltorzult lényt az össznépi hála és szeretet negyedszer is be fogja szavazni a tutiba. Abba a székbe, ahonnan aztán hetente csicskapártozhat, más férfiak szoknyájára hivatkozva buzizhat, szemöldökcsipeszezhet és boldog karácsonyt kívánhat azoknak a tisztelt mélyen megvetett és lenézett képviselőtársainak, akik a személyével kapcsolatos, tényszerűen bizonyítható, nemzetbiztonsági aggályokat is felvető körülményeket feszegetik. Ahogyan a famíliája korrupciós ügyeit, vagy éppen politikai ellenfelei módszeres ellehetetlenítését firtató kérdések esetében is teszi. Miként az illiberalizmus és habonyializmus kézikönyvében az írva található.

Bármennyire értelmetlennek tűnik, újra leírom: ez a nyakát behúzva vigyorgó immorális kreatúra, aki olyan álnokul sunnyog, mintha éppen befosott volna, nem Demeter Mártát, nem az LMP-t, és nem is a komplett ellenzéki térfél képviselőit köpte szemen sokadszorra. Ez az emberszerű – legyünk nagyvonalúak – egy tízmilliós ország miniszterelnöke, a mindenkori elsöprő többség választott képviselője, aki minden alkalommal, amikor egy-egy ilyen lábszagú poénnal tér ki a bűzös ügyei tisztázása elől, nem csupán a haza ellenségeiként számon tartott büdöslibsiket hányja telibe, hanem saját választóit is.

Ezt az embert ugyanis egyelőre törvény kötelezi arra, hogy közpénzből finanszírozott javadalmazásáért cserébe munkaköri leírásának megfelelően járjon el. Például érdemben válaszoljon olyan istenverte kérdésekre, hogy egy nemzetközileg körözött, egyebek mellett terrorizmus finanszírozásával is vádolt bűnöző mi a faszért sertepertélhet következmények nélkül ebben az országban, vagy hogy milyen alapon üzletelhet a miniszterelnök vejével? Egyáltalán mi az, hogy közveszélyes bűnözők nyüzsögnek az ország első embere és pereputtya körül?
...

NYOLC JÓSLATUNK, MELYEKBŐL TÉNYEK LETTEK AZ UTÓBBI HÁROM ÉVBEN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.12.12.


A Szegedi Kattintós elérkezett az ötszázadik bejegyzéséhez, ami okot ad arra, hogy egy kicsit magunk mögé nézzünk. Egyik alaptevékenységünk ugyanis a politikai folyamatok elemzése, azok lehetséges következményeinek számbavétele, így megvizsgáltuk, mely jóslataink váltak valóra az elmúlt bő három esztendőben. Természetesen voltak olyan jövendölések is, melyek nem váltak valósággá, illetve olyanok is, melyek végkifejlete csak a jövőben várható, de ezekkel majd az ezredik bejegyzésben foglalkozunk. Azt azért megígérhetjük, hogy most is lesz dakota közmondás és szavazás a végén.

1. Simicska nem hagyja magát. Az emlékezetes G-nap után azt jósoltuk, hogy a partvonalon kívülre került oligarcha keményen vissza fog vágni egykori katona- és szobatársának, Orbán Viktornak. Nos, Simicska a Süsü a sárkányból vett bölcsesség szerint járt el: „Sárkány ellen sárkányfű.” Ott támadta a Fideszt, ahol a legjobban fájt neki, és bár a birodalom keményen visszavágott, vannak még ütőkártyái ebben a megjósolhatatlan végkimenetelű játszmában, mely valószínűleg 2108 áprilisában ér véget az országgyűlési választásokkal. Hogy a zabos vállalkozó vagy a bosszúéhes miniszterelnök bont pezsgőt a választások éjszakáján, még nem merjük megjósolni.

2. A Jobbik középre tart. Simicskához kötődik bizonyos értelemben a második jóslatunk is, amit a Jobbik tökéletesen beigazolt. Ma már nehéz lenne tagadni, hogy a kegyvesztett oligarcha beállt a nem is olyan rég még rendkívül szélsőséges ideológiát valló párt mögé. Az anyagi támogatásnak azonban feltétele volt, hogy hagyja el a rasszista felhangokkal teletűzdelt retorikát, és húzódjon be abba jobbközép politikai térbe, melyet a Fidesz elhagyott azért, hogy kedvére migránsozhasson, sorosozhasson, és éjjel-nappal szidhassa Brüsszelt. Vona Gábor pártja meglepően gyorsan váltott irányt, így ma már a Fidesz a legszélsőségesebb magyar parlamenti párt, a jobbikos képviselők pedig megnyerték maguknak az ellenzéki sajtó szimpátiáját, így lassan többet szerepelnek már a Simicskához kötődő orgánumokban, mint a többi ellenzéki párt képviselői együttvéve.

3. A kormány kihátrál a vasárnapi boltzárból. Néhány nappal a hivatalos bejelentés előtt már megpendítettük, hogy logikus lépés lenne a pávatáncot néha hasznos dolgokra is felhasználni. A vasárnapi boltzár folyamatos problémát okozott a Fidesznek, ráadásul Kubatov Gábor pártigazgató kopaszai kissé túltolták a „viperát”, amikor Nyakó Istvánt blokkolták az ügyben kezdeményezett népszavazás beadásának kísérleténél. Egyszóval, a Fidesz önmagához képest is rendkívül bénán kezelte az ügyet, ami odáig ment, hogy visszavonulót kellett fújnia Orbán Viktornak...

AZ ERŐSZAK BŰVÖLETÉBEN

HUPPA BLOG
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2017.12.12.


Nap mint nap szembesülök azzal a problémával, hogy mivel teszek jót a kívánt eredménynek. Ha elmondom, amit gondolok, vagy ha elhallgatom?

Induljunk ki abból, hogy a magyar társadalom tele van elhallgatott véleményekkel, eltitkolt igazságokkal. Eközben félvakon, a valóságként feltüntetett hazugságok tobzódó orgiájában csapongunk, marjuk egymást, mert mást már nem marhatunk. Pedig barátok, s elveinkben egyetértők lennénk, de már egy kicsit is eltérő véleménytől robbanunk. Türelmünk, toleranciánk oda. József Attila 1937 májusában, már jócskán az olasz és a német fasizmus győzelme után írta meg Hazám című versét, amelyben pontos képét adja kora és korunk életérzésének. „Fortélyos félelem igazgat” – forgatom magamban a jól ismert szavakat. A belém égett alliteráció pontossága mindig szíven üt.

Hallgatom a rádióban a betelefonálós műsort. Okos, idős úr szól bele a kagylóba: „A nevemet nem szeretném megmondani, tudja az unokáim és a gyerekeim miatt, mert lesz pár olyan gondolatom, ami miatt esetleg kikezdhetik őket.” Majd rögtön azzal folytatja, hogy ő ugyan félzsidó, a fél családját elhurcolták Auschwitzba, de úgy gondolja, hogy ennél a rendszernél talán még a Jobbik győzelme után is csak jobb következhetne. Mert ő fél, és félti a családját is. Heller és Konrád névvel vállalta a véleményét.

Olvasom az internetes honlapot. 168 óra. Vona fáklyás tüntetésre hívja híveit a Fidesz székháza elé. Vona éppen pár napja vallotta be, hogy a Jobbik nagyon is mélyen benne volt a 2006-os TV-székház elleni ostromban, és az esti pesti zavargásokban is. Mondhatnánk ők voltak ennek a hősei. Nem, mintha nem tudtuk volna eddig is. Arról ugyan mélyen hallgat, hogy a Fidesz és az alkotmánybíróvá avanzsált Balsai hálája nem késett sokáig, s ezek szerint kifejezetten a Jobbik bátor harcosainak érdekében készült és került elfogadásra a semmisségi törvény, amely eltörölte a komcsi bírók által kiszabott, amúgy meglehetősen enyhe büntetéseket. It was a beginning of a beautiful friendship! – s lám mi lett belőle!

Nincsenek kétségeim, hogy egyetlen ép ablak sem marad a Lendvay utcában, ha ugyan fel nem gyújtják, miután a kivezényelt készenléti rendőrök rövid tusa után hagyják majd magukat hátravonni, és a tömeg beözönlik a szűk, demonstrációra éppenséggel alkalmatlan utcatérbe. A hely azonban nem véletlen. A Parlament előtt ugyanis nincs mit összetörni vagy felgyújtani. Provokátorok megjelenése természetesen prognosztizálható. Lehet majd teret nyitni a szilaj indulatoknak, kitombolni a jogos felháborodást. Ja, és nem mellesleg megágyazni az Alaptörvény 48. Cikk (1) b)-nek „.. a törvényes rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erőszakos cselekmények esetén szükségállapotot hirdet ki.”...

4 MILLIÁRDOS KERETSZERZŐDÉST NYERTEK BALÁSY GYULA CÉGEI A MAGYAR ORSZÁGIMÁZS NÉPSZERŰSÍTÉSÉRE KÜLFÖLDÖN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2017.12.11.


Uniós pénzből fogják reklámozni Magyarország turisztikai vonzerejét Oroszországban és Kínában is.

A propagandaminisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) még májusban írt ki nyílt közbeszerzést különböző marketingfeladatokra a GINOP-1.3.5-15-2015-00001 Nemzeti turisztikai marketing és keresletösztönző európai uniós projekt keretében.

A keretszerződés összege nettó 3,95 milliárd forint, ennek 85 százalékát az EU fizeti.

A tender eredménye december 9-én jelent meg az uniós értesítőben: a megbízást a Lounge Design Kft, a New Land Media Kft., és a MEC Hungary Médiaügynükség Kft. nyerte közös ajánlattevőként.

A nyertes cégek feladata többek között egy bel- és külföldön egyaránt érvényes, egységes arculatú megjelenés (“Magyarország, mint turisztikai márka”), valamint imázsfilmek és termékhirdetések megalkotása.

A kreatív anyagokat a projektben kiemelt országcsoportokban, és a zárójelben kiemelt célországokban szükséges az adott ország nyelvén elkészíteniük:

– szomszédos és közeli országok (Lengyelország és Románia),

– német nyelvű országok (Ausztria és Németország),

– Észak-Európa és Egyesült Királyság (Egyesült Királyság).

– latin nyelvű és BENELUX országok (Franciaország és Hollandia),

– Oroszország és FÁK-országok (nincs kiemelt ország).

– Arab-öböl menti országok (nincs kiemelt ország).

– egyéb, a pályázati kiírásban szereplő országok (Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Kína)...

NEM ÁLLTAK BE TRUMP MÖGÉ EURÓPA VEZETŐI - KÜLFÖLDI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2017.12.12.


Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek nem sikerült rávennie az Európai Uniót, hogy sorakozzon fel Donald Trump amerikai elnök mögé, aki bejelentette, hogy az Egyesült Államok Izrael fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet, és Tel-Avivból át is fogja oda helyezni a nagykövetségét.

A New York Times azt írja: az unió több kisebb tagállama, beleértve Magyarországot és Csehországot, szívesen ápolna szorosabb kapcsolatokat Izraellel. A múlt héten a csehek bejelentették, fontolóra veszik nagykövetségük áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Ezután azonban a jelek szerint visszavonultak, mondván, csak Jeruzsálem nyugati része fölött ismerik el Izrael fennhatóságát. Lubormir Zaoralek cseh külügyminiszter tegnap már azt mondta, Trump bejelentése „nem segít” a helyzeten. A feszültséget nem lehet oldani egyoldalú lépéssel – idézi a New York Times a Reuters alapján Zaoraleket, aki szerint nem csupán az izraeli államról, hanem a palesztin államról is beszélni kell.

A Washington Post megfogalmazása szerint úgy tűnik, hogy csak egy zavaros, főként muszlimellenes politikusokból álló társaság támogatja Európában ebben a kérdésben Trumpot. Közülük talán a Trumphoz közismerten vonzódó Milos Zeman cseh elnök a legnagyobb súlyú nemzetközi vezető, aki azzal vádolta az Európai Uniót, hogy az lehetővé teszi, hogy a „palesztinbarát terrormozgalom” uralja az Izraelről folyó vitát. Kiállt még Jeruzsálem, mint Izrael „osztatlan, örök fővárosa” mellett Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikus. Megértést mutatott a gondolat iránt Hans-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezetője. A Washington Post megírja azt is: bár Orbán Viktor magyar miniszterelnök a múlt héten még megakadályozta, hogy Trump bejelentését közös nyilatkozatban bírálja az unió, tegnap már azt közölte, hogy Magyarország nem költözteti át a nagykövetségét.

A magyar magatartással kapcsolatban a Politico című amerikai portál brüsszeli kiadása – vezető diplomatáktól szerzett értesülésre hivatkozva - azt írja: az uniós vezetők Netanjahuval való találkozója előtt EU-diplomaták aggodalmuknak adtak hangot az uniós egységét illetően, miután Magyarország megbontotta a sorokat, és elutasította, hogy csatlakozzék a közös nyilatkozathoz. Budapest más közép-európai tagállamok támogatását is kérte, de nem kapta meg. Magyarország elszigetelődött, de sok diplomata méregbe gurult annak láttán, hogy a magyarok kiléptek a sorból – értesült a Politico. Hozzáteszi ugyanakkor: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter azt mondta, Budapest nem vétózott meg semmit, hiszen nem is volt szövegtervezet az asztalon. Igaz, a magyarok azt javasolták, hogy minden ország tegye meg a saját külön nyilatkozatát a közös szöveg helyett, ami ilyen fajsúlyos nemzetközi kérdésben eltérést jelent a szokásos diplomáciai gyakorlattól az unión belül – írja a Politico...

NEM ADJÁK VISSZA AZ ELLOPOTT MAGÁN-NYUGDÍJPÉNZTÁRI BEFIZETÉSEKET

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Sztárklikk
2017.12.12.


Az állam szerint a felhalmozott magán-nyugdíjpénztári befizetések névre szólóan történő kifizetése jogilag nem értelmezhető, így a felhalmozott 2826,1 milliárdnyi összeg fölött továbbra is az állam rendelkezhet.

Korózs Lajos szocialista képviselő kérdést intézett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a magánnyugdíj-pénztári vagyonnal kapcsolatban. A kérdés apropója, hogy Magyar Nemzeti Banknak a legutóbbi adatok alapján az idén szeptember 30. állapot szerint az államháztartásnak 2826,1 milliárd forint kötelezettsége van, amely a nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozásokból ered - írja a 24.hu.

Korózs azt kérdezte Vargától, hogy:

Azért tartja nyilván a jegybanki statisztika ezt az adatot, mert majd egyszer az érintettek jogot formálhatnak a pénztári befizetéseikre? Ezzel ismeri el az állam, hogy tartozása áll fenn az állampolgárokkal szemben?

Miért szerepel a Magyar Nemzeti Bank államháztartás pénzügyi vagyona és vagyonváltozás összetevői című kiadványában a Kötelezettségek/Egyéb tartozások/ebből: nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozás című soron 2826 milliárd forint?

A válasz Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkártól érkezett a nemzetgazdasági miniszter nevében, és lényege, hogy szó sincs arról, amit Korózs feltételezett, csupán könyveléstechnikai okokból tartják nyilván az összeget.

TÍZEZER MAGYAR GYERMEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- KLASSZIKUSOK
Szerző: Pesti Napló 
1927.04.17.




A: Rettenetes. De ne törődj vele, mert mindezen nem lehet változtatni.
B: Nem lehet változtatni? Hisz ez még rettenetesebb!

(Egy beszélgetésből.)








A szürkeruhás fiatalember
mindenkin szeretne segíteni.
Nyolc éve dolgozik a kerületi
előljáróságon: türelemmel
hallgatja az idegen panaszokat;
segít, bár tudja, hogy nem sokat,
mert az ötvenezer magyar gyerek
közt – mondja ő maga is –
tízezer van, akinek
megváltás volna a
menhelyek irtózata is.
A szürkeruhás fiatalember
nem proletár.
Nem szabad, hát nem politizál,
csak ép haza-húzza a szíve.
Fogalmazó úr, – ez a címe.
Külön szobája van neki,
s ha reggel bemegy a hivatalba,
a kapualjban előtte a szolga
kalapját mélyen megemeli.

A fiatalember asztalához ül.
Tegnapestére gondol, és örül,
ahogy egészségéhez illik,
nőnek, emléknek, utazásnak,
pár kellemes várakozásnak,
a napnak, amelyre ablaka nyílik,
baráti levélnek,
s hogy emberek élnek
és ő is él, s ha undok is
ez a szoba, s ha nem sok is
a fizetése: van annyi friss
erő benne, hogy a gondokat
legyűrje, és remélheti,
hogy jó sora is lesz, ha nem feledi
a gyakorlati szempontokat.

Ez a fiatalember már sokat
tanult, s tudja, hogy mit jelent
a Rend;
úgy látja, hogy a Rend-Ellenesség
okoz minden bajt és zavart:
rossz ösztönök, rossz nevelés.
Bukott lányoknak gyakran kénytelen
elmondani: „Tessék
vigyázni legközelebb, hogy a gyermek
ne szülessék törvénytelen…”
S vigasztal, tapintatosan, és
a referátumok adatai között
lelket kap lelkétől ez a szó:
„sorsüldözött”,
s gyomor és nyomor összerímel
beszédében valami papi színnel,
papi jóakarattal: az állami jóság
gép-papja ő, a hatóság...


"NAGY ÖRÖM EZ NEKÜNK" - MAGYAROK A BRIT HÓ ALATT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.12.12.


Egészen szokatlan dolog történt az elmúlt egy-két napban Nagy-Britanniában (és Írországban): komoly mennyiségű hó esett. Ami persze komoly fennakadásokkal is járt, ugyanakkor az ott élő magyarok számára kicsit visszacsempészte a magyar telek emlékét. Rengeteg kép érkezett a Határátkelő Facebook-oldalára, ezeket nézegethetitek most meg. Nektek melyik volt a legszebb havas emléketek akár Magyarországon, akár külföldön?

Mielőtt azonban jönnének a fotók, gyorsan elnézést is kérek mindenkitől, aki a hétfői írországi poszt ellenpárját várta mára – azt egy nappal szó szerint elsodorta az időjárás.

Szóval nem maradtok le semmiről, holnap jön az a poszt is, de a hó nem volt tekintettel az előzetes terveimre, és ha már nyakunkon a karácsony, gondoltam, havaskodjunk kicsit!

Jöjjenek hát a képek!

A nyitóképet készítő Edit több fotót is küldött, és mint megjegyezte: „nagy öröm ez számunkra”. A képek egyébként Lutonban készültek... 

SZÁLLÓ HELYETT LAKÁSBA: MIÉRT KELLENE AZ ÁLLAMNAK AZ ELSŐKÉNT LAKHATÁST KONCEPCIÓT TÁMOGATNIA

MÉRCE - LAKHATÁST MOST
Szerző: KOVÁCS VERA
2017.12.12.


Magyarországon egészen extrém gondolatnak számít, hogy a hajléktalanság ellen a hosszú távú lakhatás megteremtésével küzdjünk. Van azonban egy szemlélet, az Elsőként Lakhatást, amelynek alapvetése, hogy a sikeres szociális munkának a lakhatásra kell épülnie, hiszen az embereknek sokkal nagyobb az esélye újra talpra állni, ha nem egy hajléktalanszállón vagy más tömegszálláson él.


Az Elsőként Lakhatást koncepció kidolgozója Sam Tsemberis amerikai pszichiáter, aki a munkát a lehető legproblémásabb célcsoporttal, utcán élő mentális betegekkel kezdte meg a kilencvenes évek elején. Az eredmények látványosak voltak: akik szociális bérlakást kaptak, azoknak mindössze 3 százaléka került vissza az utcára a program első 3 éve alatt, szemben az ellátórendszeri intézményekbe jutott emberekkel, akiknél ez az arány 25 százalékos volt.


A kísérletből egyértelműen következett az Elsőként Lakhatást szemlélet alappillére: az intézménybe (pl. hajléktalanszálllóba) költöztetés elkerülése.
Az elképzelés másik fontos alappillére az intenzív szociális munka, amely az érintetteket képessé teszi a lakhatásuk hosszú távú fenntartására, és arra, hogy ez a lehetőség segítsen nekik visszatalálni az önálló életbe.

Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az elterjedt tévhittel ellentétben a hajléktalan emberek viszonylag nagy részének van annyi jövedelme, hogy hosszú távon lakásban élhessen, a háztartásvezetéshez szükséges képességek pedig a többségüknél szintén megvannak. Az olcsó és fennntartható bérlakáshoz jutás pedig nem azt jelenti, hogy bárki minden meggondolás nélkül ajándéklakásokat kapna; jellemzően bérleményekről van szó, ahol a beköltöző ügyfelek fizetik (az alacsony összegű) bérleti díjakat...

HANUKA AZ EGYIK LEGSZEBB ZSIDÓ ÜNNEP - A FÉNY ÜNNEPE DECEMBER 12-20

VÁROSI KURÍR - KULTÚRA BLOG
Szerző: Városi Kurír
2017.12.12.


...Ma kezdőik az egyik legszebb zsidó ünnep, a hanuka

A makkabeusok, Mattitjahu főpap vezetésével i.e. 164-től,a szír-görögök, és a hellenizálódott zsidók ellen vívták harcuka. Három évi küzdelem után foglalták vissza a jeruzsálemi Szentélyt. A szellemi- és kultuszközpont újbóli birtokbavételekor két csodának is szemtanúi lehettek: egy sokkal erősebb sereg elleni győzelemnek és az olaj csodájának.

A talmudi legenda szerint, a Szentélyben álló menóra, a zsidóság legősibb jelképe, a hétágú gyertyatartó lángjainak újragyújtásához csak egy napra elegendő szentel olajat találtak, de csoda történt, és az egy napi adag nyolc napig égett. Ezért a következő évben – a szentély és az oltár újraavatásának emlékére – elrendelték Hanukka a felavatás nyolc napjának ünnepélyes megtartását, minden évben . A zsinagógai naptár szerint ez az idei évben december 12-én, kezdődik és nyolc napon át egészen december 20.-ig tart.

A nyolcágú hanukkai szertartási tárgy. Bármiből készülhet. Egyetlen szabály, hogy nyolc lángnak kell égnie, és a lángokat segédlángról kell meggyújtani (samesz), erre szolgál a kilencedik gyerty. A hanukkia elnevezés csak a héber nyelvújítás eredményeként született...

IRÁNNAK LESZ EGY BUSZGYÁRA, AMIT A MAGYAR ADÓFIZETŐK FIZETNEK KI

444.HU
Szerző: Tbg
2017.12.12.


Széles Gábor múlt héten jelentette be saját lapjában, hogy elad ezer Ikarus buszt Iránnak, ahol nem mellesleg összeszerelőüzemet is épít valamelyik helyi partnerrel. Utóbbit tervezi Kínában és Oroszországban is. Tekintve, hogy a magyar buszgyártás a magyar nemzettudatban – a magyar focihoz és gógyihoz hasonlóan – mágikus szerepet tölt be, még ma is sokan felkapják a fejüket az ilyen hírek hallatán. 


50 milliárdos hitel az iráni buszgyártásnak

Pedig ezt a viccet Széles időről időre elsüti, csak hát nem mindenki érti a poént:

Ikarus busz 2003 óta nem készült. Nemcsak Iránban, Kínában vagy Oroszországban, Magyarországon sem.

Ami Varga Mihály gazdasági miniszter és Széles Gábor iráni látogatásából kézzelfogható, az az Eximbank által Iránnak adandó 162 millió eurós (50,1 milliárd forintos) hitel, amiből a kiválasztott iráni partner elkezdené a gyártást...

SZÉP ÚJ MÉDIAVILÁG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SOMFAI PÉTER
2017.12.12.

Nemrég egy harkányi szállodában pihentem. Este hatkor már kihalt volt a város, az embernek más szórakozása nem maradt, mint a tévé. A szállodában bátran lehetett válogatni a köztévé összes csatornája, az RTL és a TV2 között, hírcsatornának az orosz Russia Today maradt.

Itthon viszont megkaptam tévé szolgáltatómtól az értesítést, miszerint január elején megváltoztatják a korábbi csatorna-beosztást. Mellékeltek egy listát, amiből kiderül, hogy akármelyik csomagjukra fizetek elő, az Echo Tv elől nem tudok elbújni. Korábban azt kellett lenyelnem, hogy az addig általam gyakran nézett csatornákat a Vajna-csoport számomra teljesen érdektelen állomásaival cserélték le. Akkor írtam is egy méltatlankodó levelet, amire egy pikírt választ kaptam, hogy ha nem tetszik, váltsak szolgáltatót. A csatornák összeállítása az ő dolguk, nekem ott van a távirányító...

A FIDESZ A NEMZETI FELEJTÉS RENDSZERÉBEN A MÚLTTAL IS CSAK MUTYIZNI AKAR (INTERJÚ)

INDEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2017.12.12.


Bár milliárdokat szórnak el hamis emlékezetpolitikára, a Fidesz valójában a Nemzeti Felejtés Rendszerét működteti. A múltfeltárástól úgy félnek, mint ördög a szenteltvíztől, közismert ügynökökkel miniszterelnöki szinten kokettálnak, a múlt megismerését bírósági úton és Péterfalvi asszisztálásával lehetetlenítik el, és hazug politikai újbeszélt kényszerítenek az országra – mondja Ungváry Krisztián. A szembenézés hiánya: interjú a konfliktusvállaló történésszel, 
aki vesztes perek után sem fél konkrét neveket mondani.

Nem csak Antall Józsefék használták zsarolásra az ügynöklistákat, azóta is ez az alapképlet a magyar politikában – állítja Ungváry Krisztián. A múltfeltárásba legélesebben beleálló magyar történész A szembenézés hiánya című új könyvéből nem csak az derül ki, hogy a rendszerváltás utáni képviselők közül kik szerepeltek az állambiztonsági nyilvántartásokban, Ungváry egyébként sem fél kimondani a neveket. Pintér Sándortól Szita Károlyig, Medgyessytől Szabó Istvánig, Farkas Flóriántól Péterfalviig sokan megkapják a magukét. Az ügynökügyekről, lehetetlen törvényekről és a politikusok felejtéshez való állítólagos jogáról szóló interjúnkból előzetesen néhány gondolat:
  • A Fidesz mára zártkörű részvénytársasággá alakította a magyar köztársaságot;
  • Bár a múltfeltárás alapvető lenne a jogállamban, itt mindenki mutyizni akar;
  • A politika a mai napig zsarolási eszközként tekint a múltra;
  • Az egyház azért is fekszik le a kormánynak, mert vezetői egy részének vaj van a fején;
  • Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke intézményes kerékkötője annak, hogy a politikusok múltja megismerhető legyen;
  • Az iratok kutathatatlansága életveszélyes, súlyosan rombolja a magyar demokráciát...

MEGTALÁLTÁK A SOROS-BÉRENC ORBÁNT


HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: DERCSÉNYI DÁVID
2017.12.11.


Piacpártiság, csak látványpolitizálást végző kormány, összefogás a demokratikus erőkkel, az állam visszaszorítása, az idegenellenesség megbélyegzése – megdöbbentő sűrűségben hangoznak el olyan szavak a fiatal Orbán Viktor szájából, amelyeket ma kormánya és ő a Soros-bérencek szavainak bélyegezne.

Miután a kormányoldal naponta szembesíti a Jobbikot, hogy hogy változott át radikális pártból cukiságpárttá, különösen izgalmas, ha szembejön egy régi Fidesz-felvétel, amely ugyanilyen metamorfózisról tudósít. Most épp a Vera & Donald Blinken Open Society Archives tett ki egy 1992-es Fekete Doboz-felvételt, amely a Fidesz debreceni országos gyűléséről tudósított, és amit a 444 vett észre.

A felvétel elején a gyerekképű Fodor Gábortól láthatunk pár percet, majd 5 perc 17 másodperctől a mainál jó 30 kilóval könnyebb Orbán Viktor lép a mikrofonhoz...