2017. október 10., kedd

JÖHETNEK A KERESZTES GÁRDISTÁK

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.10.10.


Aradszki András KDNP-s politikus, a KDNP nevű klerikális lobbi-egylet oszlopos tagja igen határozottan állította, hogy a rózsafüzér minden rosszat elhárít. Gyakorlatilag meghirdetve a politikai motivációtól fűtött hatalmi ördögűzést. Valószínűleg az éppen aktuális ellenségkép-üldözés jegyében. Ezért mostanában sokat támadják a KDNP-s politikust. Holott akár meg is köszönhető lenne.

Az ugyanis eddig is teljesen világos volt, hogy a hatalom képviselői csak annyit ismernek a kereszténységből, amely elegendő a hatalmi retorikájuk populista alátámasztására. Kezdve azzal az öt évvel ezelőtti állásponttal, ami a gyermekeknek a szülők együttélési formája alapján való megkülönböztetését vetítette előre. Nem mintha Jézus valaha is javasolt volna ilyesmit, de Rétvárit ez már akkor sem zavarta és azóta talán már annyira sem. Ahogy Jézus tanításai általában sem nagyon zavarják a hatalom képviselőit. Nagyjából azt az álláspontot képviselve, hogy ami a hatalmi érdekeket szolgálja, az jöhet. A többi? Ott kérem nincsen semmi látnivaló. Legutóbb Balog-páter próbálta meg legyőzni a kereszténységet.

Most a KDNP-s képviselő sátán-írtós magánszámát is szét lehetne cincálni. Kezdve ott, hogy a rózsafüzér eredetét korántsem az ördögűzés, hanem a zsoltáréneklés környékén, és az analfabéta szerzetesek megtámogatása környékén keresgélhetjük. Az egy külön csemege mostani felszólalásban, hogy a sátáni műveletek egyike, ha „emberbarát köntösbe bújva, álszentül, hazug módon oktatják ki az egyházat is emberszeretetből”. Ami világosan jelzi, hogy amikor Ferenc-pápára, esetleg Jézus tanításaira hivatkozik valaki a hatalmi állásponttal szemben, akkor az maga a sátán. Ami első közelítésben leginkább egy újabb gumicsont kiosztását jelenti a nép számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése