2017. október 10., kedd

KIPERELTÜK ÉS KÖZZÉTESSZÜK A FELCSÚTI KISVASÚT UNIÓS PÁLYÁZATÁT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2017.10.10.


...Nehezen adta ki az iratokat az NGM

2015 márciusában az Átlátszó elsőként írta meg, hogy a kormány egy célzott pályázattal 600 millió forint EU-s támogatást ad a Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak (FUNA) a felcsúti kisvasút építésére, amit kiemelt beruházássá nyilvánítottak.

Akkor beszámoltunk arról is, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz 2012-ben beadott engedélyezési kérelmében a FUNA 
napi 2.560 – 7.080 utassal számolt.

2016 júniusában a brit Telegraph nyomán bejárta a magyar sajtót a hír, hogy az EU vizsgálatot indít a felcsúti kisvasút miatt, mert sokkal kevesebben utaznak rajta, mint amekkora utasszámot a magyar kormány vállalt az EU-s támogatás igénylésekor. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára ezt követően a 444-nek azt nyilatkozta, hogy az Átlátszó félreértelmezte 2015-ben a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kapott dokumentumokat, és a kormány sosem ígért napi több ezer utast a vonalra.

Ezután közadatigénylésben kértük ki a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a kisvasút uniós támogatásával kapcsolatos dokumentumokat, az NGM azonban 30 nap elteltével mindössze az uniós projekteket nyilvántartó kormányzati honlap linkjét küldte el válaszként. Ezt követően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk, ami bejelentésünk nyomán vizsgálatot indított, majd felszólította a minisztériumot az általunk kért iratok kiadására.

Az NGM viszont ezután sem küldte meg részünkre a kisvasút EU-s pályázatát, ezért pert indítottunk. A bíróság október 4-re tűzte ki az első tárgyalást, de a minisztérium néhány órával előtte átadta részünkre a kért dokumentációt CD-n.

Az NGM-től végül közérdekű adatként kiadott teljes, 235 MB iratanyag elérhető ezen a linken...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.