2017. március 10., péntek

BORT ISZIK, VIZET PRÉDIKÁL A MAGYAR KORMÁNY - KÜLFÖLDI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Csernyánszky Judit
2017.03.10.


Magyarország a párbeszédről és a szabadságról papol, miközben süllyed le az autoriter, a tekintélyelvű társadalom szintjére – így vélekedik Neil Campbell, az Open Society, a Nyitott Társadalom Politika Európai Intézetének helyettesigazgatója, az Euractivon megjelent írásában, aki ezt Trócsányi László igazságügyminiszternek az Európai Parlamentben tartott védőbeszédéből szűrte le.

A cikk szerint Trócsányi László azt mondta, hogy a kormány a civil szervezetekkel együtt igyekszik hozzájárulni az Európában kialakult válság kezeléséhez. Campbell szerint éles a kontraszt a kormány tettei és szavai között. Azaz mást mondanak Brüsszelben, mint amit cselekszenek Budapesten. Trócsányi szemére veti a szerző, hogy nem szólt a civil szervezetek átvilágítását szigorító új törvényről, amely végeredményben a külföldiek által támogatott szervezeteket illegitimnek, s csak a magyar kormány által támogatottakat tartja legitimnek. Campbell szerint a kormányzati monopólium ezen a téren is a demokrácia agóniáját jelzi.

Riadót fújt a Unicef Magyarország új menekültügyi törvénye miatt, amely minden menedékkérőt, a kiskorúakat is ideértve - konténer táborba zár be. A szervezet regionális, európai igazgatója, Afshan Khan úgy látja, hogy az erőszak és üldöztetés elől menekülő gyerekeket kriminalizálja a törvény, megfosztja őket a tanulás jogától, és Magyarországon olyan trauma éri őket, amely egész életükre hatással lehet. A közlemény rögtön bekerült a Washington Postba is, amely a populista Orbán Viktor kormányának eddig is szigorú menekültellenes törvényét még tovább szigorította. A Unicef megkeresésére Áder János sajtóosztálya később ígért reagálást a felvetett aggályokra. Mindenestre a cikk megjegyzi, hétfőn újabb 5 évre választhatják meg Ádert...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.