2018. március 6., kedd

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SÉTÁK ALKONYA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: REZEDA
2018.03.06.


Kinek ezért, kinek meg azért esne rosszul, ha a nagyra becsült választópolgárok eltakarítanák a porondról a tyúkszarban születettet, valamint az egész ótvaros retyerutyáját is természetszerűleg.

Akad olyan bőséggel, aki a mézeskalács házikója sorsa felett aggódik, és még mennyi, aki meg – élükön a tyúkszarban születettel – azért ráncolhatja a zsíros tarkóját, mert költő lehet belőle, és a csillagok meg a göncölök úgy fénylenek majd neki, mint a rácsok a hallgatag cella fölött.

Morvai Krisztina viszont, a Jobbik Szili Katalinja a nem Európa-kompatibilis náci érzelmű egyedek egészségügyi sétája miatt aggodalmaskodik. Mint a barnainges madám fogalmazott: „Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne.”

Ezzel indokolta a madám, hogy mi a búbánatos francért kell még egyet békemenetelni március 15-én, elfeledve azt, hogy ezek akkor is előszeretettel battyogtak, amikor a bevándorlóknak még eszébe sem jutott vándorolni, de ez mellékszál.

Ez a márciusi andalgás egyébként orvosilag is indokolt. A hosszú tél után nagy nehezen kibúvik a tavasz a flaszter alól, és a népek megjáratják elgémberedett csülkeiket, valamint süttetik Janus-arcukat a napsugárral. Böjt is van, le kell dolgozni a rántott húsokat meg a pörküttet, és meg lehet diskurálni a gyarmati lét aktuális kérdéseit.

Ezen túl milyen jó is az, ha az elvtársak találkozhatnak. Mint hajdanvolt május elsejéken, amikor a képen, amelyet választottam az illusztráláshoz, látszik, hogy ezek ugyanazok, akik annak idején Kádár apjuknak is lengették a kalapjukat. Most találtak mást szervilis rajongásuk tárgyául, és ahogyan elnézem az átszellemült arcokat, találnak majd harmadikat is, mert mindegy, csak fizessen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.