2020. augusztus 13., csütörtök

VACSORACSATA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.08.13.


Mindeddig azt hihettük nagy balgán és jámboran, Németh Szilárd azért főz permanensen, mert szeret enni. Zabálni úgymond, ezt a feltételezést pedig stramm, öblösen bendős, tokás és zsírtól fénylő ajkú alakja erősítette meg. Tegnap azonban kiderült, a főzés-kondérozás-bográcsozás nála maga az élet annak sivár teljességében. A főzés a szellemi teljesítmény orma, rezgő költészet és elmélázó filozófia, festészet és muzsika, ahogyan serceg a szalonna a pattogó tűzön, miközben bőgnek a szarvasok.

Naiv tételezésünk azonban kiegészült új ismeretekkel, mert ezen túl a főzés harc is, amellyel az ellenséget megalázzuk, megsemmisítjük, porba döngöljük, letépjük a heréit neki. A főzés hitvallás, szervilis feredőzés az olvasztott zsírban, nyomorult létünk bizonyítéka, összes eredményeink demonstrálása, és végül felsőbbrendű voltunk kiteljesedése az alattvalók csűrdöngölésében és hozsannázása közepette. Tegnap a nemzet séfje az alábbi bejegyzést tette közzé közösségi oldalán:

„Mangalicaszalonnára került az őzhús, amit megpörkölök, majd jön a hagyma, fokhagyma, zöldségek, babér, boróka, só, később a gombák, áfonya, bors és a vörösbor.
Gyengébb idegrendszerűek, baloldali fake news gyártók, rosszindulatú hazudozók kedvéért: a főzéshez a kasztroj alatti körégő szolgáltatja PB-palackból a rezsicsökkentett energiát.” – Ilyenkor az ember csodálkozva pislog, hová a búbánatos francba keveredett, mit vétett, hogy veri őtet az Isten, míg el nem nyugszik: ez csak a NER.

Mitől is félnél kedvesem. (De ez egy másik univerzum.) Ugorgyunk. Nos, első ránézésre a dolgozat, illetve annak a felvezető része a hozzávalók felsorolásával szimpla szakácskönyv, ilyet minden kukta tud. De a varázsszavak, úgymint boróka, áfonya, gombák, elkápráztatják a bávatag népeket: „Jól hangzik, és a fűszerekből tudható, hogy igényesen/igényeseknek készül.” – Ilyen hozzászólás érkezett, amiből legalább tudjuk, mit tart igényesnek egy rajongó, így egyben azt is, miért nyer mindig a Fidesz.

De ez mellékszál, mert a gourmandi lélek után előbújik a mozgalmár, amit még egyszer megmutatok, hogy alaposabban csócsálhassuk, és talán meg tudjuk érteni, mit is akart mondani a költő: „Gyengébb idegrendszerűek, baloldali fake news gyártók, rosszindulatú hazudozók kedvéért: a főzéshez a kasztroj alatti körégő szolgáltatja PB-palackból a rezsicsökkentett energiát.” Adok kis időt, hogy leesett állukat a helyére igazgassák, mielőtt nekifutnánk, bár nehéz lesz veszettül...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.