Szerző: SZELESTEY LAJOS
2022.01.02.
Die Presse
Sorsdöntő év következik Bolsonaro, Orbán és mások számára, mert Brazíliától, Magyarországon át az Egyesült Államokig a szavazóurnáknál vizsgáznak mind az autoriter rezsimek, mind a demokráciák. Közben pedig Oroszország és Kína igyekszik kiterjeszteni a befolyását.
Ami Magyarországot illeti, a választások idáig sétagaloppnak számítottak a miniszterelnök számára, de most az egyesült ellenzék próbálja kiütni a nyeregből a konzervatív, párton kívüli Márki-Zay Péterrel az élen. Kellemetlen ellenfél Orbán számára, mert a középtől jobbra áll, gyakorló katolikus, hétgyermekes családapa. Az ellenzék azt reméli, hogy a politikus mozgósítani tudja a Fidesz csalódott híveinek egy részét is.
Ám attól még távol van attól, hogy favorit legyen. A kormányfő kezében van pl. a sajtó túlnyomó többsége. A választási törvényt többször is módosították és mostanában záporoznak a lakosságra az adókedvezmények, juttatások. Egy friss felmérés szerint Orbán pártja vezeti a népszerűségi listát. Brüsszel is megigézve nézi az eredményt. A kihívó azt ígéri, ha ő nyer, véget vet a huzamos ideje tartó perlekedésnek Brüsszellel.
International Business Times
Marcon arra igyekszik kihasználni az EU most átvett soros elnökségét, hogy Európa tényleges vezetőjeként lépjen fel és ily módon javítsa saját újjáválasztási esélyeit a tavaszi nemzeti választásokon. Sosem titkolta persze, hogy az integráció motorja kíván lenni, csak törekvéseit Merkel fékezte az eltelt 4 évben. Ám most igen nagyravágyó programot jelentett be az unió érdekében, és az új német kormány támogatja is, leszámítva a közös költségvetés reformját.
Mindenesetre az elnök azt közölte újévi beszédében, hogy 2022-nek fordulatot kell hoznia a földrész jövője érdekében és a nyomaték kedvéért két fénnyel világíttatta meg a legfontosabb történelmi építményeket, az Eiffel-toronytól kezdve a Diadalívig. Szándéka, hogy a kontinens erősebb legyen, mind katonai, mind technológiai értelemben, de idetartozik a határok biztonsága is.
Sebastian Maillard, a Jacques Delors Intézet igazgatója azonban arra figyelmeztet, hogy a politikusnak mindenképpen valami eredményt kell felmutatnia április 10-éig, a választások első fordulójáig. Ehhez lehetőséget kínál számára az egy hónappal korábbi párizsi csúcs, mert ott dűlőre juthatnak a költségvetési szabályok módosításáról. Ám újjáválasztási törekvéseit aligha támogatja Orbán Viktor, akit Macron a múlt hónapban politikai ellenfelének minősített.
New York Times
A vezércikk kiemeli, hogy már egy év telt el a Kongresszus ostroma óta, de Amerikában azóta is minden nap január 6. van, mert ugyan kudarcot vallott a legyőzött elnök legvégső próbálkozása, mármint hogy meghiúsítsa a hatalom átadását, ám a demokráciát azóta is súlyos veszély fenyegeti a tengerentúlon. Négy évnyi káosz, durvaság és hozzá nem értés után, amit betetézett a járvány és a törvényhozás korábban elképzelhetetlen lerohanása, a lakosság némi békére és nyugalomra vágyott.
Első ránézésre úgy tűnik, hogy meg is kapta, ám ha kicsit mélyebbre hatolunk, azt látjuk, hogy az ország nagyon messze van a normális állapotoktól. Hiszen átlagemberek választási illetékeseket fenyegetnek, legszívesebben fegyvert fognának ellenük. Köztársasági törvényhozók pedig azon vannak, hogy megnehezítsék a szavazást bizonyos rétegek számára. Trump változatlanul szítja az elégedetlenséget, égbekiáltóan hazudozik, teljesen hamis valóságképe uralja a Republikánus pártot.
Azaz a köztársaságot létveszély fenyegeti egy olyan mozgalom részéről, amely nyíltan megveti a demokráciát és már bizonyította, hogy kész erővel elérni céljait. A túléléshez egyaránt kell előre- és hátranézni. Így tény, hogy a volt elnök alkotmányos önpuccsal próbálkozott. Akik tudtak róla, most nem hajlandóak együttműködni a kongresszusi vizsgáló bizottsággal, noha ezért bűnvádi eljárás indul ellenük.
Az elmúlt egy évben az ellenzék 41 államban igyekezett átalakítani a jogszabályokat, hogy valóra váltsa a január 6-i zendülők törekvéseit, azaz hogy megváltoztathassa az emberek akaratát. Vagyis a lázadás folytatódik, immár országszerte az államok törvényhozásában, vértelen, törvényes eszközökkel.
A republikánusok, mint a tekintélyelvű erők szerte a világban, képtelenek szembenézni azzal, miért kaptak ki, mit csináltak rosszul és mit kellene tenniük. Csakis saját magukról gondolják, hogy joguk van a kormányzásra, mindenki más kizárólag csalás árán juthat hatalomra. A szemükben ez a helyzet Bidennel is. Egyharmaduk elfogadhatónak tartja továbbá, hogy a párt erőszak árán vívja a győzelmet és a kettő együtt már egészen kivételes veszélyt jelent.
A történelem során az olyan köztársaságpárti vezetőknek, mint Lincoln és McCain, az ország és a demokrácia fontosabb volt, mint a saját pártjuk, örök dicsőség ezért nekik. De a demokraták sem tehetetlenek. Ám eddig nem álltak ki kellő határozottsággal a választási rendszer védelmében, pedig az nagyon is sürgető volna. Az amerikaiaknak pedig nap mint nap meg kell védelmezinük a demokráciát. Ha felülkerekedhetnek olyanok, akik hisznek az összeesküvés elméletekben, akkor nyerhetnek azok is, akik két lábbal állnak a valóságban.
A legfontosabb azonban az, hogy nem szabad lebecsülni az országra leselkedő veszélyt. Hányszor kell még bebizonyosodnia, hogy Trump és a többiek gyalázatos dolgokra készülnek, ahhoz, hogy komolyan elhiggyék róluk. Minél előbb eljut az ország ehhez a felismeréshez, annál hamarabb lehet remélni, hogy a demokrácia megmenekülhet a súlyos fenyegetéstől.
Project Syndicate
A demokráciára nézve manapság nagyobb veszélyt jelent a többségi elvet hangoztató illiberalizmus, mint a kínai típusú tekintélyelvűség, tehát egy forradalmi élcsapat, amely teljesen szükségtelennek tartja a választásokat. Így látja a helyzetet Kemal Dervis, aki gazdasági miniszter volt Törökországban, majd az ENSZ Fejlesztési Programjának dolgozott, jelenleg pedig az amerikai Brookings Intézet munkatársa.
Kínában Hszi alatt a választások csak arra szolgálnak, hogy a politikus saját embereit juttathassa kulcspozíciókba. A rendszer egyemberes, ami nagyban különbözik attól, amit Lenin akart, mert ő még elképzelhetőnek tartotta a belső „demokrácia” bizonyos fokát. Viszont még jobban eltér az autokráciának attól a formájától, ahol még vannak ellenzéki pártok, és azok részt is vesznek a választásokon, legyenek azok akármilyenek.
Az ilyen modellekben a győztesek, amint megszerzik az uralmat, azt hirdetik, hogy abszolút felhatalmazást kaptak, de elismerik, hogy legközelebb akár le is győzhetik őket az urnáknál. Szerintük a többségi akarat a lényeg, nem kell törődni a kisebbségek nézeteivel és jogaival. Ennek ékes példája Orbán Viktor, aki azt vallja, hogy a szavazópolgárok kinyilvánították: illiberális demokráciát akarnak. Továbbá a rendszer úgy jó, ahogy van, nem kell módosítani.
A hozzá hasonlók nem kérnek a fékekből és ellensúlyokból, a hatalmi ágak szétválasztásából, így főként a független igazságszolgáltatásból. A győzelmet teljes igazolásnak tekintik a kvázi abszolút hatalomgyakorlásra. De a legitimitáshoz időről időre meg kell méretniük magukat a választásokon. Az illiberális demokrácia számára kedvezőbbek a homogén országok, mert ha a lakosság társadalmilag és demográfiailag sokszínű, akkor ott meg kell teremteni a „többséget”. Azaz bizonyos csoportokat, általában etnikai, illetve vallási kisebbségeket ki kell rekeszteni, illetve meg kell fosztani demokratikus jogaiktól. Pont ezt csinálják az amerikai republikánusok, akik meg kívánják nehezíteni a feketék számára, hogy voksolhassanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.