2023. január 2., hétfő

MAGYARORSZÁGNAK MÉG SOHA NEM VOLT OLYAN ROSSZ MEGÍTÉLÉSE, MINT MOST

NÉPSZAVA
Szerző: HARSÁNYI GYÖRGY
2022.12.31.


A diplomácia titka: az Európai Unió miképp tudja a korrupt Orbán-kormányt úgy megbüntetni, hogy ez ne az embereknek ártson. A fennálló helyzetet azonban csak a magyar elit tudja megváltoztatni – mondta Paul Lendvai, Magyarországon született osztrák újságíró, elemző a Népszavának adott évértékelő interjújában.


A 2022-es év legnagyobb horderejű eseménye az Ukrajna ellen indított orosz invázió volt, és senki nem kerülhette el, hogy állást foglaljon. Ön szerint hogyan szerepeltek ezen a téren az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői?

Természetesen különbséget kell tenni. Az Egyesült Államok, pontosabban Biden elnök ebben a szituációban minden várakozást felülmúlóan reagált kezdettől fogva. Washington több segítséget adott katonailag, gazdaságilag, erkölcsileg, hatalmi politikai téren, mint az egész Európai Unió vagy a világ együttvéve, ami mutatja az Egyesült Államok változatlan stratégiai és politikai jelentőségét. Ehhez hozzájárul az is, hogy szerencsére a félidős kongresszusi választások eredményeként a szenátusban továbbra is demokrata többség van. Ami az Európai Uniót illeti, a kifelé mutatott egység sajnos nem teljesen fedi a belső erőviszonyokat. Szóval az Unió jobban szerepelt, mint ahogy a pesszimisták várták, de sajnos nem annyira egyértelműen támogatta Ukrajnát, mint az Egyesült Államok, s ebben a német kormányon belüli problémák és Scholz kancellár túl óvatos magatartása is szerepet játszott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.