2023. január 2., hétfő

CSAK AZ ÚJ BABÁK SZÁMÍTANAK A KORMÁNYNAK - EZT KAPJÁK A CSALÁDOSOK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2023.01.02.


Az idén nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük a 30 év alatt gyermeket vállaló nőknek, de a diákhiteltől is mentesülnek. A kedvezmény azonban csak az idén született babák után jár. A babavárót – aminek friss igénylését mindenképpen a csecsemő megszületése előttre kell időzíteni – két évig még lehet igényelni. Más változás is akad.


A lakásfelújítást tervező családosoknak az idén megmaradtak a magas árak, az állami támogatás azonban ugrott. Ezt ugyanis tavaly kifuttatta a kormány. Annak ellenére, hogy a magyar lakásállomány 90 százaléka elavult, így nagyon nagy szükség lehetne a plusz pénzre. Az uniós pénzből (ha lenne) mehetne persze közvetlenül a magánszemélyeknek, de ettől korábban is elzárkózott a kabinet. Inkább megtartották az egész összeget saját berkeiken belül. (Aki meg akarná nézni, pontosan miről maradt le, itt megteheti.)

A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) viszont az ünnepek előtt a Magyar Közlönyben közzétett rendelet szerint még két évre érvényben marad használt és új lakás vételére is. A csokos új lakásokra vissza lehet igényelni az 5 százalékos áfát, az új lakást építők pedig maximum 5 millió forint adót kaphatnak vissza – még két évre meghirdetve. Az a kikötés megmaradt, hogy a lakás legfeljebb 150, a ház pedig 300 hasznos négyzetméterű lehet. A használt lakások szabályát annyiban módosították (nyilván nem véletlenül), hogy a támogatást nem veheti igénybe, aki az általa 5 éven belül elidegenített lakás tulajdonjogát kívánja így visszavásárolni.

A falusi CSOK is marad még két évig. Korábban azonban 2678 településen volt elérhető ez a támogatás, a legfrissebb lista viszont 2631 települést tartalmaz. Azoknak tehát, akik erre alapozva akarnak beruházni, nem árt a döntés előtt átfutniuk a legfrissebb listát (ez a már hivatkozott közlönyben megnézhető)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.