2023. március 20., hétfő

EGYRE TÖBBEN OKOLJÁK BRÜSSZELT A DRÁGULÁSOKÉRT – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.03.20.


 Működik a kormánypropaganda

…hat az agymosás.

A matrjoska-modell

“Amikor egy politikus megteremti a háborús fenyegetés veszélyének érzetét, azért teszi, mert tudja, hogy ez a polgárokat a vezér fenntartás nélküli támogatására készteti – mint egykor a törzsi háborúk idején. (…) Konkrét kutatás bizonyította, hogy a polgárok a nemzeti zászlókkal körülvett politikusnak hajlamosabbak elhinni, amit állít.

Egymilliárdot vihettek haza a posta vezetői

Az állami cég a háborús szankciókra hivatkozva küldene el rengeteg dolgozót.

A magyar infláció magasabb, mint az ukrán

“Amíg nem lesz béke és Brüsszel sem vonja vissza a szankciókat, addig az infláció nem szüntethető meg.” (OV)

Jelentősen visszaesett az akadémiai szabadság Magyarországon

A tanulmány szerint Kelet-Európában és Közép-Ázsiában az akadémiai szabadság hanyatlása egyértelműen az autoriter tendenciák erősödésével áll összefüggésben, különösen Lengyelországban, Magyarországon, Oroszországban és Belaruszban.

Miközben az Orbán-kormány Brüsszelben méltatja, itthon vegzálja a civileket

A kormány Brüsszelben gond nélkül aláírta a békés gyülekezési és mozgási szabadsághoz való jog fontosságát is hangsúlyozó tanácsi következtetéseket, míg itthon egy 2022-es februári rendelettel lehetetlenné tette a tanárok sztrájkját.

Extra rövid határidőkkel veri a nagyágyúkat Mészárosék autós cége a közbeszerzéseken

A Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint a magyar közbeszerzéseknél nincs átláthatóbb az unióban, a korrupciógyanús eljárások emlegetése pedig csak alaptalan politikai hisztériakeltés.

A szerkesztőség kétharmadát elküldi az Euronews

A francia Le Monde azt írja, hogy a dolgozók a cég szétverésére akarják felhívni a figyelmet a sztrájkkal. A pénteken kezdődött sztrájk ma hajnalig tartott.

A hvg.hu javára ítélt a bíróság, nem titkolhatja tovább több tucat döntését a kormány

Harmincnál több olyan kormányhatározatot kell kiadnia a kormánynak, amelyet 10 évig sikerrel elzárt a nyilvánosság elől, majd még ezután sem akarta átadni őket, holott nincs jogi alapja a titkolózásnak.

Varga Juditot tanúként is behívhatják, hetek óta nem éri el az RTL Híradó az üggyel kapcsolatban


Völner Pál ügyvédje vasárnap azt mondta az RTL Híradónak, hogy a bíróság később dönt majd arról, beidézik-e tanúnak Varga Juditot. Ha végül így döntenek, akkor is hónapok telhetnek el a meghallgatásáig.

A Gazdasági Versenyhivatalnál bejelentést tettek a Mol ellen

A hazai kisvállalkozások üzletét adta oda az állam a Molnak a hulladékos koncesszióval.

Préselt malacarc lett 2023-ban az ország étele

Petőfi Sándor befordult a konyhába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.