Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2025.06.21.
Egy anyának nem engedték, hogy hazavigye újszülött gyerekét a kórházból, mert a gyámhivatal úgy döntött, a gyereket nevelőszülőknél kell elhelyezni. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tíz év után mondta ki: jogszerűtlenül szakították el a gyereket a családtól – tudta meg a Telex.
Barbara több mint tíz éve, 2014. május 3-án adott életet hatodik gyerekének, Bencének. A kórházban két napig szoptatta az újszülöttet, együtt aludt vele, aztán egyszer csak jöttek, és elvitték a fiát. Az anya arra panaszkodott, hogy ennek okait nem mondták el neki. Erről az időszakról még most is nehezen tud beszélni, szerinte nem is volt magánál a történtekkor.
Barbarának öt gyereke született 1997 és 2010 között. Az öt gyereket 2011. június 21-én különböző gyermekvédelmi intézményekben és nevelőszülőknél helyezték el. Ezt a hatóságok többek között azzal indokolták, hogy nem voltak megfelelőek a körülmények, az idősebb gyerekek nem jártak iskolába, a két kisebb gyerek pedig nem kapta meg a szükséges orvosi ellátást. Barbara lapunknak azt mondta: szerinte megfelelőek voltak a körülményeik, de akkor egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül.
Barbara ezután minden hónapban egyszer, szombaton találkozhatott egy órára a gyerekeivel. „Erre úgy emlékszem, mintha most történt volna. Mindig sírva jöttem el, folyton azt kérdezték tőlem, hogy anya, mikor hozol már minket haza?” – mondta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.