2025. június 15., vasárnap

A MAGYAR GAZDASÁG RÉMISZTŐ ADATÁRÓL, AMELYIK ZUHAN, MINT A KŐ

G7.HU
Szerző: ELEK PÉTER
2025.06.14.


(A szerző független pénzügyi szakértő. 
Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A Központi Statisztikai Hivatal június 3-án publikálta a részletes, 2025 első negyedévére vonatkozó adatait a magyar gazdasági növekedésről. A közölt számok megegyeztek a korábbi becslésekkel, a magyar gazdaságnak nem sikerült növekednie, negyedév per negyedév alapon 0,2 százalékkal csökkent a teljesítménye. A repülőrajt idén így sikerült, előfordul, hogy az ember otthon hagyja a slusszkulcsot. Ezzel nemhogy nem teljesült az elvárt 3-6 százalékos növekedés, de konkrétan az egész EU-ban az 
egyik legrosszabbul teljesítő gazdaság a magyar lett.

Az adatok részletesebb vizsgálata megerősítette a már korábban is erősen gyanított folyamatokat. Ami lényegesen rontotta a hazai folyamatokat, az az export rossz, és a beruházások botrányosan gyenge teljesítménye. Az export gyengesége részben külső tényező, hiszen az európai autó- és akkumlátoripar gyengélkedése valóban kívül esik a magyar kormány hatáskörén, itt maximum azt lehet jogosan felvetni, hogy az idei költségvetés tavaly novemberi elfogadásakor várt 3,4 százalékos gazdasági növekedés tervezésekor melyik lelkes munkatárs gondolhatta komolyan, hogy az akkor már megválasztott új-régi amerikai elnök hatására ezek a szektorok jól (jobban) fognak teljesíteni.

Az igazság kedvéért annyit tegyünk hozzá, hogy a tavalyi költségvetés elfogadása még a volt pénzügyminiszterhez tartozott, aki jelenleg éppen az MNB elnökenként funkcionál. Az európai autóipar szenvedése sem most kezdődött, gyakorlatilag történelmi átalakuláson megy keresztül a szektor, és momentán nem tűnik túlságosan versenyképesnek az európai autóipar. Ráadásul a tarifaháború egyelőre holtponton van, és ha az EU adott esetben nagy(obb) vámot kap a nyakába, akkor az még rendesen beüthet az eddig is rossz bőrben lévő magyar exportnak, hiszen nagyjából 10 százalékos kitettsége van a magyar exportnak az USA felé.

A másik, a GDP-t nagyon erősen lefelé húzó tétel a beruházások drámai csökkenése volt, év per alapon 10.2 százalékos volt a visszaesés mértéke, és a legrémisztőbb, ha a historikus adatsorra néz az ember: zuhan, mint a kő...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.