2016. március 29., kedd

BRÜSSZEL KONTRA KELET-EURÓPA

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Daniel Corsano
2016.03.29.

Brüsszel egyre tehetetlenebb a keleti tagállamokban egyre erősebb EU- és liberalizmus-kritikus erőkkel szemben – írja Zalán Eszter a Foreign Policy-ban.
A Foreign Policy szerzője szerint az EU egyre inkább engedékenyebb a kelet-európai törekvésekkel szemben. A lengyel kormány intézkedései a Velencei Bizottság jelentése szerint veszélyeztetik a legfelsőbb bíróság függetlenségét. Az Európai Bizottság januárban indított vizsgálatot, miután több tízezren vonultak utcára a konzervatív kormány bírósági reformjai ellen. Az októberben hatalomra került Törvény és Igazság pártot egyebek mellett a sajtószabadság veszélyeztetéséért is érte kritika.
A szerző Lengyelország nyomán Magyarországot hozza fel példának az EU-n belüli hasonló konfliktusokra. Ugyan sok vita zajlott Brüsszel és a magyar kormányzat között, az EU-nak végső soron nem sikerült megakadályoznia Orbán döntéseit, és a Fidesz az országon belül sem ütközik komoly ellenállásba.
ITT OLVASHATÓ

AZ EGYKÖZPONTÚ VILÁG VÉGE

BIRCAHANG BLOG
Szerző: Birca Hang Media
2016.03.29.


Az egyközpontú világnak immár hivatalosan is vége.
A Szovjetúnió legyőzése utáni évtizedben úgy tűnt mindenki számára: itt az Amerika-központú világ hosszú időre. Amerika maga is elhitte ezt, így nem tett semmit helyzete bebiztosítására.
Hála Istennek, ez nem maradt így.
Kína gazdasági nagyhatalom lett, ami magával hozta politikai-katonai erősödését. Ez már a 90-es évek kezdetén elindult, miután a kínai nép sikeresen leverte a Tienmen-téri puccsot, melynek célja az ország feldarabolása és a nyugati nagytőkének való kiárusítása volt.
Váratlanul a nyugat számára, a totálisan legyőzött és csúnyán megalázott Oroszországnak alig 10 év kellett, hogy feltámadjon hamvaiból. Elvesztette ugyan az ország területének 23 %-át, mégis képes volt magát újraépíteni. 
ITT OLVASHATÓ

LOMBIKRA KÉSZÜLVE SPONTÁN TERHES LETTEM, DE ELMENT A BABA

BEZZEGANYA
Szerző: D.
2016.03.29.


2015 nyarán, másfél év próbálkozás után egy vérvételből kiderült, hogy magas fsh hormon miatt nem lehet természetes úton gyerekem. Kiborulás, sírás, hitetlenség uralkodott el rajtam. Döntés elé állított az élet, szeretnék-e annyira anya lenni, hogy annyi megpróbáltatáson menjek keresztül, mint ami a lombik programmal jár. Végül úgy döntöttünk a párommal, hogy felmérjük a lehetőségeket, mondván nincs sok időnk, hiszen jövőre 40 éves leszek. Viszonylag hamar, november 24-ére kaptunk időpontot egy meddőségi klinikára, ahová hormonpanel és andrológiai eredménnyel érkeztünk. A második sokk a párom eredményei hallatán ért. Két gyerek édesapja, és a spermaképe pocséknak bizonyult. Nagy kihívásként emlegetett a doki minket, és mielőbbi lombikot javasolt.
Én aznap kijelentettem mély elkeseredés közepette, hogy tudom, érzem, hogy nekem természetes úton lesz babám. A kiírt vizsgálatokat szép sorban elvégeztük. HIV, hepatitis, toxoplazma, vérvétel vérvétel hátán. Január első napjaira minden megvolt, a doktor hívását terveztük már. De januárban nem jött meg a menstruációm. Tizenegy nap késés után csináltam tesztet, hiszen elég elképzelhetetlen volt, hogy kétcsíkos lesz. De az volt. A második ultrahangon, kb. 5-6 hetesen már kalapált a két milliméteres kis embrió szívcsöve. 
ITT OLVASHATÓ

AHOGY ORBÁN VIKTOR ELLOPJA A FÖLDET, AZ MAGA A GYÁVASÁG

BANDITAPOLITIKA
Szerző: Virányi András (Bandita)
2016.03.29.


Na persze az egész ország hülyének van nézve ha a földvásárlásról van szó. Orbán Viktor egyenesen ki is kéri magának a feltételezést, hogy ő neki aztán lenne is egy talpalatnyi földje azon kívül ami a vagyonnyilatkozatában szerepel. Nagyon korlátolt agyú, genetikai zsákutcába forduló ésszel rendelkező szavazónak kell lenni ahhoz annak aki simán elhiszi az ekkora ordas nagy baromságot ezzel kapcsolatban. Mondjuk a kormánypárt szavazóinak ilyenkor biztos a meccsre ment a józan esze az üres stadionokba mikor Orbán Viktor ilyen nagy szerénységről tesz tanúbizonyságot, és még a feltételezésen is felháborodva egyből rendőrért kiállt a védelmében.
Pedig a magyarázat annyira egyszerű, mint gázt szerelni. Van egy Mészáros Lőrinc nevű félkegyelmű oligarcha, aki eddig a saját eszéből kifolyólag a cipőjét sem tudta rendesen egyedül felhúzni. Viszont Orbán Viktor választása valamilyen rejtélyes és máig megfejthetetlen okból pont rá esett amikor a saját vagyonát akarta gyarapítani a közpénzből. Volt Orbán Viktor körül elég seggnyaló aki készséggel állt volna a rendelkezésére ha ilyen meggazdagodáson töri a fejét a nemzet stadionépítője. Mészáros Lőrinc azonban valamiért egy orrhosszal jobban bekerült a miniszterelnök hátsó felébe.


ITT OLVASHATÓ

MELLÉBESZÉL A CORVINUS - BEPERELTÜK ŐKET

ÁTLÁTSZÓ - OKTATÁS
Szerző: G. Szabó Dániel
2016.03.29.



A Corvinus honlapján fenn van a HÖK alapszabálya, de csak a benti hálózatról érhető el. Emailben nem kaphatjuk meg, mert az „aránytalan nehézséggel járna”. Bepereltük az egyetemet.
Eredetileg a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek fizetését kértük ki, de a Corvinus ezt a HÖK alapszabályára hivatkozva úgy értette, hogy csak az elnökök fizetését küldi el (ezeket az adatokat most dolgozzuk fel, később fogunk írni róla). Szerintük ugyanis az alapszabály szerint csak az elnök tisztségviselő, tehát csak ezt kell elküldeniük.
Meg szerettük volna nézni, hogyan fogalmaznak az alapszabályban, de ezt nem tudtuk megtenni: a Corvinus honlapján fenn van ez a szabályzat, de csak a belső hálózatról érhető el. Ezért egy új adatigénylésben kikértük a honlapon fenn lévő azon szabályzatokat, amelyek nem érhetőek el kívülről. Nemcsak a HÖK alapszabálya ilyen, hanem például az egyetem Gazdálkodási Szabályzata, Vagyonkezelési Szabályzata vagy a Fenntarthatósági Szabályzata, szóval sok olyan dokumentum, ami a közös pénzünket költő egyetem gazdálkodásáról szól, ezért indokolt lenne, hogy azokat bárki elolvashassa.

Az egyetem azonban ahelyett, hogy elküldte volna egy csomagban a kért dokumentumokat, vagy még egyszerűbben, feloldotta volna a korlátozást a honlapon, értelmetlen indokokra hivatkozott.

ITT OLVASHATÓ

A TEST BESZÉDE - TÁNC A SZÍNPADON

MANDINER BLOG
Szerző: Gágyor Péter
2016.03.29.


A testbeszéd

A tánc a testbeszéd kreatív, többnyire költői megnyilvánulása. Vagyis – agyoncsépelt szóval – a testbeszédünk (a nonverbális kommunikációnk) egyik jellegzetes formája. Úgy tűnik, a beszédnél is régibb és ezért talán eredendően őszintébb (is lehet) e jelrendszer. Eszköztára látszólag naivabb, egyszerűbb és szűkebb a szóbeli párbeszédnél, üzenetváltásnál. Hiszen szándékaink elsősorban a szavakba nem foglalható, érzelmi üzenetek bázisára épülnek. Már-már a génjeinkben raktározódó evolúciónk ismeretlen múltjába, reptilis labirintusába kapaszkodnak – de mégis jelen vannak, olykor alig észlelhetően határozzák meg üzeneteinket, látható viselkedésünket. 

Minden üzenetváltásunk örökös gondja az érthetőség. Szavaink is olykor gátolnak ebben, mert (nem ritkán) közhellyé silányulnak (devalválódnak). Ilyenkor nem azt mondjuk, üzenjük, amit értünk, érzünk, szeretnénk át/tovább adni, hanem csak megközelítgetjük annak eredeti szándékát. Még a legegyszerűbb utalásaink mögött is eltérnek a két póluson (az üzenő és a fogadó antennáin, receptorain) az üzent és megértett formák, árnyalatok, összefüggések, nem beszélve az összetettebb jelrendszerek elemző jellegű üzeneteiről.

A megértés és a képzelet egyensúlykeresése és tévelygése így végül egyszerre van jelen. Ahogy nem létezik két egyforma ember, nem létezik két egyforma képzet sem. A legegyszerűbb szavaknál is (asztal, szék stb.) egymástól eltérő képzetek merülnek fel mindenkiben. Ez a természetes jelenség fokozódik, amennyiben például a színek világába lépünk. Ha azt mondjuk kék, az mindenkinek egy eltérő árnyalatot jelent; és ezen nem segít az sem, ha az általában egyformának vélt égszínkéket jelöljük, pontosítjuk – akár jó szándékkal. Az olyan elvont fogalmak különböző értékelése, mint például a barátság és a szerelem, még szélsőségesebb értelmezésre/érzelmi besorolódásra nyújt alkalmat. Ebben a különös helyzetben fogalmazódik meg üzeneteink cseréje, és működik (sosem tökéletesen) a párbeszéd....

ITT OLVASHATÓ

CAMP BONDSTEEL: AMERIKAI HÍDFŐÁLLÁS A BALKÁNON

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Lowoa
2016.03.29.


Újra a figyelem középpontjába kerül az amerikai hadsereg második legnagyobb balkáni létesítménye, ami nemcsak harapófogóba szorította Szerbiát, de általa az Egyesült Államok a migrációs válság kezelése során is megőrizheti kezdeményező képességét; NATO-szerepvállalássá lényegítenék át Európa határainak lezárását.
Továbbra sem tudni, hogy pontosan hány amerikai katona szolgál a Koszovóban működő Camp Bondsteel területén, miközben a NATO Szerbiával kötött új megállapodásával gyakorlatilag akadálytalanná válnak az amerikai hadsereg csapatmozgásai a balkáni országok irányába.
Az amerikai hadsereg térségi tevékenységének fokozódása arra utal, hogy NATO-szerepvállalássá akarnak átlényegíteni egy újabb európai problémát, aminek Európán belüli kezelésében egy tengeren túli ország nem kellene szerepet kapjon.


ITT OLVASHATÓ

VAKMAJOM

ALAPBLOG
Szerző: vakmajom
2016.03.29.


Meglepődve láttam, hogy a Telekom reklámkampányt indított az informatikus szakma népszerűsítésére, elsősorban szülőknek és diákoknak. Tudott tény, hogy csak Magyarországon 15-20 000, az EU-ban meg 1 millió betöltetlen informatikai állás van, tehát a cég nem népművelési szándékból költ erre a kampányra a saját tőkéjéből, hanem racionális üzleti érdekből, a működését fenyegeti az elvándorlással megspékelve krónikus munkaerőhiány a területen.
Ha már az állam nem tesz semmit és nem emeli be kötelező jelleggel a tantervekbe a programozás oktatását gyerekeknek, ami mára legalább olyan fontossá vált, mint a minél több idegen nyelv elsajátítása. A jövőben várható nagyfokú robotizáció miatt kiszorulhatnak a munkaerőpiacról, akik nem rendelkeznek legalább alapfokú informatikai ismeretekkel, szóval itt nagy horderejű változás zajlik, amit a magáncég lát, az állam nem. A jövő helyett az elavult múlt felé fordul a feudális „munkaalapú társadalom” vízióval. Csak az a kérdés, hogy nem érti a világot, vagy nem akarja érteni? Mert 15-20 év múlva simán ember nélkül fognak működni az összeszerelő üzemek, akkor késő lesz észbe kapni, hogy ja, ez a 21. század és nem 1930.



ITT OLVASHATÓ

ITT VANNAK AZ ÚJ KÖZBESZERZÉS-KIRÁLYOK

MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.03.29.


Ha van 3 perced:
 
Itt vannak az új közbeszerzés-királyok
Simicska-közeli cég helyett Tiborcz-közeli cég nyerte egy milliárdos projektet: a Bátaapátiban épülő nukleáris hulladéklerakó tendereit eddig rendre a Közgép nyerte, most a legújabb közbeszerzés-király, a miniszterelnök vejéhez is köthető West Hungária Bau folytathatja az építést. A Ludovika Campust pedig 6 milliárd forintért bővítik, a tender nyertese az a cég, amely áttételesen az „új Közgép” néven elhíresült holdinghoz köthető. (
Átlátszó, HVG)
 
Brüsszel beintett az uniós pénzek miatt
Hivatalosan is felfüggesztette az EU a Magyarországra szánt uniós források egy részét.  A „Társadalmi infrastruktúra” operatív program számára nyújtott időközi kifizetéseket függesztették fel, a problémákról már március közepén lehetett hallani híreket. Most ez vált hivatalossá. Brüsszelnek nem csak egyes részletekkel, hanem a pályázatok irányítási és ellenőrzési rendszerével is problémája volt. (
444)
 
A Reihard-gyilkosságtól a Buda-Cash-csődig
Büntetőügyek garmadája, mellékszálon pedig egy máig tisztázatlan leszámolásos gyilkosság is összefüggésbe hozható a befolyásos belügyes és politikai kapcsolatokkal rendelkező kétes figurák vezette egykori Fővárosi Ingatlanközvetítő több mint tíz éve húzódó felszámolásával. A szálak a Buda-Cash-csődig vezetnek. (
Átlátszó)

Támadnak a szuperbaktériumok, a modern orvoslás következményei
Ön is azok közé tartozik, akik már egy sima megfázás esetén is antibiotikumért kiáltanak? Helytelenül teszi, számos kutatás bizonyítja már, hogy az antibiotikumok nem megfelelő használata olyan szuperbaktériumok létrejöttét segíti elő, amelyek súlyos fertőzéseket és halált okoznak, mindezt kórházi körülmények között. (
Átlátszó)
 
Orbán nagyot álmodott, de ez már senkit nem érdekel
Míg a költségvetés 2017-ig nagyjából 235 milliárd forintot áldoz stadionokra, az NB I átlagnézőszáma az öt évvel ezelőttit sem éri el. A Debrecen új arénája 14 százalékos kihasználtsággal működik, és olykor a forduló összes nézője elférne egy lelátón. Az új arénák önmagukban nem vonzzák a szurkolókat, a játék eredményessége annál inkább. Lesújtó adatok a stadionprogramról. (
NOL)
 
Nyíregyháza visszavág – 7 millió forintot követel az önkormányzat
Nyíregyháza perel. Miközben a város által menedzselt Sóstó-projekt gyanús ügyeiről írott cikkekkel kapcsolatban még csak egy árva helyreigazítási kérelem sem érkezett. Most viszont jóhírnév megsértése miatt végül csak beperelte az önkormányzat az Átlátszót és a cikket jegyző helyi tudósítót – a vélelmezett sérelmet 7 millió forinttal enyhíttetné a városvezetés. (
Átlátszó)
 

A VÉLETLENEK EBBEN AZ ÜGYBEN NEHEZEN MEGMAGYARÁZHATÓAK. HUBAY GYULA ÜGYVÉD A HUBERTUS ÜGYRŐL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: atlatszo.hu
2016.03.29.


Több, mint négy év után jogerősen is lezárult a Hubertus-per, amelyben a magyar államot képviselő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feltűnő értékaránytalanságra, jogszabályba és jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva támadta a Hubertus Bt-vel 1992-ben kötött szerződést.

A Kúria februári döntése szerint a szerződés érvényes, így azt már csak  legfeljebb a „lex Hubertus” alkalmazásával szüntethetné meg egyoldalúan az állam. Az ügynek számtalan tanulsága, és szinte ugyanannyi nyitott kérdése van – például az, hogy miért és milyen eszközökkel próbál az állam nyomást gyakorolni egyes bíróságokra, akár azok döntését követően is. Az eljárás négy éve alatt a Hubertus Bt. jogi képviselője csak ritkán és röviden nyilatkozott – Dr. Hubay Gyula a Kúria döntését követően nyilatkozott először bővebb interjú keretében.

ITT OLVASHATÓ

A NAP, AMIKOR ORBÁN A SAJÁT SZOMSZÉDJA LETT

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.03.29.


...












 

LONDONI BENNFENTES - VÁROSNÉZÉS A KÖTELEZŐKÖN TÚL

HELLO MAGYAROK! BLOG
Szerző: Balog Bea
2016.03.29.


Londonban ha valamit nagyon jól lehet csinálni, az a turistáskodás. Három éve élek itt, de még mindig úgy érzem, nem láttam semmit, még mindig annyi minden felfedezni való vár, hogy soha az életben nem fogom azt mondani: I am a Londoner. Még mindig turista vagyok, szerintem örökre az is maradok. Ami azért jó is, mert így nem felejtem el a többi sorstársamat, akik hasonlóan éreznek, vagy tényleg csak átutazóba érkeznek ide. Nekik (is) szól az alábbi összeállítás az alternatív látnivalókról. Persze a Buckingham-palota, Hyde Park, Big Ben, és a Tower Bridge is mind nagyon fontosak, de van Londonnak egy másik arca is. Tulajdonképpen még annál is több,  de egyelőre maradjunk a kezdő turista szinten. Majd később jönnek tőlem az underground fetish bulikat és a jamaikai twerk versenyeket bemutató cikkek. (Csak vicceltem.) (Barbados-i.)

ITT OLVASHATÓ

MITŐL TANKÖNYV A TANKÖNYV?

TÍZPERC ISKOLABLOG
Szerző:
2016.03.29.


Tankönyvkészítési és -kiadási gyakorlatok Európában és Amerikában 
                  
A közoktatás tartalmi és fejlesztési követelményeinek előírásai lényegében minden állam oktatáspolitikájának fontos részét képezik. A közoktatás egyik központi témája a Magyarországon is élénk viták kereszttüzében álló tankönyvpiac, a tankönyvírás, tankönyvkiadás, tankönyvvé minősítés, az iskolák tankönyvekkel való ellátásának kérdése. Írásunkban néhány külföldi ország tankönyvpiacának jellegzetességeit mutatjuk be egy 2010-ben végbement kutatás eredményeinek felhasználásával.

Központosított és liberális rendszerek, állami befolyás és teljes szabadpiaci működés egyaránt megtalálható az egyes országok tankönyvkiadási gyakorlatában. Franciaországban, Angliában, Belgiumban vagy Finnországban nem létezik hivatalos tankönyvlista, Ausztria, Németország, Portugália ezzel szemben pontos szabályozással rendezi a tankönyvvé minősítés folyamatát. Nézzük meg közelebbről néhány ország tankönyvírási és tankönyvkiadási gyakorlatát, a szigorúbban szabályozott „kontinentális” és a szabadabb „angolszász” modell működését...

ITT OLVASHATÓ

SCHMITT PÁL MEGINT JÓL MEGRÁZTA AZ OLIMPIAI HÜLYESÉGFÁT

VILLÁMNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.03.29.


Elnök úr olyan bravúros okfejtéssel állt elő az olimpiai népszavazásról, hogy megérdemelne egy díszdoktori címet.
 
„Az emberek akarata ellen nem lehet olimpiát rendezni, erős társadalmi támogatásra van szükség” – jelentette ki ma reggel a Digisport riporterének Schmitt Pál, aki most éppen az Olimpiai Védnökök Testületének elnökeként nyilvánult meg.
 
A beszélgetésből kiderült az is, hogy ő személy szerint egy fillért nem kap ezért, sőt azért sem, amiért egyébként kapnia kéne… Tényleg, már csak az hiányzott, hogy benyesse, hajlandó lenne fizetni is azért, hogy eljátszhassa az magyar olimpia főlobbistáját...
 

TERROR TÖRÖKORSZÁGBAN: NEM FÉLNI, SEMMI ESETRE SEM FÉLNI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Nágó Zsuzsa
2016.03.29.


Törökországban az utóbbi kilenc hónapban hét öngyilkos merénylő megölt több mint 200 embert – Diyarbakirban, Surucban, Ankarában és Isztambulban. Nőket, férfiakat, gyermekeket, öregeket. Ugyanezen idő alatt a török katonaság és speciális egységek a diyarbakiri, nüsaybini és cizrei ostromuk alatt meggyilkoltak több mint 700 "terroristát": Nőket, férfiakat, gyermekeket, öregeket.

S ezzel Törökország megosztottsága kezd eltűnni. Mostanság az ország mindkét részén, nyugaton és keleten is emberek gyilkolnak, és emberek halnak meg, brutális körülmények közt, teljesen szükségtelenül, pusztán a török kormánypolitika eszközeként. A nyugati halálos áldozatokról hetekig beszél a nemzetközi sajtó, a keleti mészárlásokat alig, néha egyáltalán meg sem említi. Ha nyugaton élsz, eltemetheted a halottaid, keleten legfeljebb csak megsiratod őket – az ostromállapot alatt még a fehér zászlót lengetők sem léphetnek ki a házaikból, a halottaikat összeszedni sem, nemhogy eltemetni...

ITT OLVASHATÓ

BEVETETTÉK A LOPÁSGÁTLÓT ORBÁNÉK ELLEN

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.03.29.


Amint arról az MTI nem számolt be, az Európai Bizottság felfüggesztette egyes magyarországi támogatások kifizetését. Nem nagy összegről van szó, még a 40 milliárdot sem éri el, Mészáros Lőrinc valószínűleg rá sem mozdulna ekkora pénzre, és talán még Andy Vajna is elszámolna magában tízig, mielőtt lehajolna érte.

Sajtóhírek szerint az Öveges programmal kapcsolatos visszaélések miatt állították le a kifizetéseket. Vagyis, nem azért, mert Magyarország annyira jól teljesítene, hogy már nincs szüksége arra, hogy támogassák. Ilyenről szó sincs, a magyar gazdaságnak minden uniós támogatás úgy kell, mint egy falat kenyér. Ha ez a pénz nem lenne, hiányozna az oktatásból, az egészségügyből, a munkahelyek támogatásából, vagyis, még ott sem lennénk, ahol most sem vagyunk...

ITT OLVASHATÓ

TETOVÁLÁS - MENŐ VAGY CIKI?

A NAGY DÖNTÉS BLOG
Szerző: Despota
2016.03.29.

A tetoválás szó eredete a tatau polinéziai szóra nyúlik vissza, Tahitiből terjedt el világszerte. A tetoválás során az emberi vagy állati bőr pigmentálását változtatják meg a bőrrétegekbe vitt színezőanyagok segítségével a legkülönbözőbb célokkal, mint például a test díszítése, vagy épp a törzsi hovatartozás jelzése. A tetoválás módjait, és magát a tetoválást az emberiség a véletlennek köszönhette, hiszen az ősemberek kormos, koszos testének sebes felületein a bőrbe jutott korom később is látható maradt. A későbbiekben már tudatosan vitték fel testükre különböző mintákat. A legrégebbi ismert emberi tetoválást Ötzi viselte, az 1990-es években az Alpokban talált férfimúmia, korát kb. 5000 évesre becsülik. Bőre párhuzamos és keresztre emlékeztető rajzolatokkal díszített.

ITT OLVASHATÓ

LUFIK HALK PUKKANÁSA

A HUNVALD-ÜGY
Szerző: Hunvaldugy
2016.03.29.

Egy újabb lufi pukkadt ki, egy újabb „ügyről” derült ki, hogy blöff. A napokban ugyanis több lap megírta, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették Molnár Gyula, Újbuda volt polgármestere ellen öt éve, 2011-ben indított nyomozást. Öt évig vizsgálódtak, de sehogy sem találtak bűncselekményt a Bikás parknál található sportközpont ügyében.Öt éven át nyomozott úgy a BRFK, hogy háromhavonként kérte a Fővárosi Főügyészségtől az eljárás meghosszabbítását, de ennyi idő alatt még a meggyanúsításig sem tudtak eljutni – viszont Molnár politikai ambícióit sikerült meghiúsítani.


ITT OLVASHATÓ

MÉSZÁROS LŐRINCRŐL MÁR A DILIHÁZBAN IS AZT BESZÉLIK, HOGY ORBÁN STRÓMANJA

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Nagy Bandó András
2016.03.29.

Egyre nehezebb letagadni, hogy a látszólagosnál komolyabb szálak fűzik össze Orbánt Viktort Mészáros Lőrinccel.
Egyre nehezebb letagadni, hogy a látszólagosnál komolyabb szálak fűzik össze Orbánt Viktort Mészáros Lőrinccel.
Ha pedig azt mondja a tanítónk, hogy édes fiam, amit művelsz, az sok kívánnivalót hagy maga után, ezért most figyelmeztetlek, hogy ezt meg ne próbáld még egyszer, mert legközelebb beírok az ellenőrződbe, és tuti lerontom a magaviseletből eddig kapott hármasodat kettesre, szóval, ha ezt mondja a tanító, eszünkbe sem jut azt mondani, hogy ez „olyan viccesen hangzott”, tanító úr.

ITT OLVASHATÓ

MINDENT A FÜLNEK

HAD ÉS RENDVÉDELEM HISTÓRIA - KICSIT MÁSKÉPP
Szerző: Proletair
2016.03.29.

Mindennemű katonai hadművelet a felderítéssel kezdődik. A támadni készülő hadseregnek minden információra szüksége van egy sikeres hadművelet megindításához. A felderítés a védelemre berendezkedett hadsereg számára is létfontosságú. Sokáig az emberi szem volt a felderítés első számú „eszköze”, azonban a haditechnika fejlődésével előtérbe kerültek egyéb felderítési módok is. Mi van, ha az ellenség nem látható csak hallható? Nos, marad a fül. Ám addig, amíg a szemnek segítségképpen ott volt a távcső, a fülnek sokáig nem akadt ilyen leleményes technikai „rásegítője”. A fülelés, mint felderítési mód azonban szépen fejlődött, és ez a poszt a fülelés technikai módjait mutatja be, az „őskortól” napjainkig. 
 Az 1972-es Katonai Értelmező Szótár (Zrínyi kiadó) ekképpen fogalmaz: Fülelés- a felderítés egyik módja, amelyet korlátozott látási viszonyok között alkalmaznak. A fülelést fülelők, vagy fülelőőrsök valósítják meg. Ebből sajnos sok technikai adat nem nyerhető ki, így lássuk, mivel is lehet fülelni, ha messzebbről akarjuk észlelni az ellenséget. 
A fülelés technikai erősítését az első világháború hívta életre. Persze a szemben álló felek nagyon is jól hallották egymást ott a lövészárkokban, leírások szerint néha a köhögésük alapján meg tudták különböztetni a szemben lévő árokban kuporgó katonák egymást. 

ITT OLVASHATÓ

MÁRCIUS 30-I KISKÁTÉ

TANÍTANÉK BLOG
Szerző: Tanítanék
2016.03.29.


Mi fog történni március 30-án?

Márrcius 30-án reggel 8 és 9 óra között az ország sok iskolájában tiltakozni fognak a tanárok az oktatás rendszerszintű átalakítása és a 12 pont követeléseinek azonnali teljesítése érdekében. Ez helyszínenként változó módon fog történni. Lesz, ahol kimennek az iskola elé a tanárok, lesz ahol fákat ültetnek, lesz ahol a közeli parkban szemetet szednek tanítás helyett, lesz ahol a szülőkkel közösen élőlánncal ölelik körbe az iskolát.

Arra kérünk minden tiltakozót, hogy minderről tájékoztassák a közvéleményt is (fotókkal, üzenetekkel, stb.) az akció Facebook-oldalán:

Az akció Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1574608016189623/

Mi a célja a március 30-ai tiltakozásnak?

A március 30-ai tiltakozás célja, hogy további nyomást gyakoroljunk a kormányra annak érdekében, hogy kezdje meg az oktatás teljes reformját a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának azonnali teljesítésével, hiszen ahhoz hogy érdemi változások történjenek, először ezt a 12 pontot kell sürgősen teljesíteni:

ITT OLVASHATÓ

AZ ORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: Benedikty Béla
2016.03.28.


Idemásolok egy listát a világ 100 legjobb építészkaráról. 42 szempont figyelembe vételével rangsoroltak, nem tudom, ezek miféle szempontok, ha tudnám sem mernék ítélkezni, mindössze 4 szemeszter építészetet hallgattam a Műegyetemen (művészettörténet szakon akkor 2 kötelező volt, engem kicsit jobban érdekelt a kötelezőnél), nem értek hozzá, de ismeretlenül is úgy vélem, 42 szempont alapján már lehet tárgyilagosnak nevezhető véleményt alkotni. 
 
Az első százban nincs magyar egyetem...
 
...A magyar oktatási rendszerről az utóbbi időben lehet mindenfélét hallani, elég a diákok szövegértési készségéről tudni - nem nagyon van min csodálkozni.
 
Nézzék meg a felsorolt országok épületeit. Aztán az itthoniakat. A csúti fűtőházzal az élükön, amiről büszkén mondják, hogy "Makovecz-stílusú". Mintha az valami minőség volna. Isten nyugosztalja a gyűlölettel teli, humortalan, kedélybeteg embert, elég sok kárt tett ennek az országnak az agresszív, retrográd ízlésficamával, egyszer talán kigyógyulunk belőle. Van még az udvari építész, akinek a West Enddel sikerült egy egész városrészt nyomasztóan förtelmessé silányítania - mi a fenét keresnénk a 100-as listán?
Helyünk a világban. Itt fent látható a jövő...
 

VÁLTOTTAM LINUXRA: ELSŐ BENYOMÁSOK - AVAGY ELJÖTT A PINGVIN IDEJE

FOCKER BLOG
Szerző: Focker
2016.03.28.


Srácok, az van hogy nagyon kikészített már a Win10. Eleve nekem csak egy 2 GB RAM-ot tartalmazó Acer laptopom van, és ehhez alapból hozzá volt a 8.1-es 64 bites Windows. Első bekapcsolás felemésztett vagy 5 percet mire minden rendesen felállt. Aztán mire épp kezdtem megszokni a csempés kinézetet meg az újdonságokat, a Microsoft bedobta hogy a Win10 ingyenesen frissíthető formában érkezik meg, minden gépre. Nosza nem is kellett nekem több, rögvest frissítettem is amint lehetett. És bár a klasszikus Start menü és még néhány apróság kifejezetten bejött, továbbra is mérhetetlenül be-belassult néha a rendszer (főleg aksiról történő tevékenységeknél). Csodát persze nem vártam. De kezdtem elfogadni a rendszert, miközben böngésztem a különféle tech fórumokat hogy miként lehetne kisit felgyorsítani a laptopot. Találtam pár hasznos oldalt. Leírták például azt is hogy ha a kinézet csili-vili látványvilágából visszaveszünk kicsit, akkor sokkal jobb lesz a teljesítmény. Ez igaz. Ha egy csomó holt felesleges dolgot kikapcsolunk (például kinek kell az egér kurzor árnyékolása?) akkor jelentős teljesítménynövekedést érhetünk el. Viszont még ennek - és egy optimalizáló külső programnak - ellenére is történtek nálam kifagyások, szaggatások, borzalmas belassulások. Ekkor ismerkedtem meg a Linuxszal...

ITT OLVASHATÓ

SHAKESPEARE ÉS A MIGRÁNSOK

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.03.29.


„Képzeljétek el, hogy látjátok az elhagyatott idegeneket, gyerekekkel a vállukon,amint a kikötők és a partok felé sántikálnak a hajókat keresve” – mintha a mai menekültek drámájáról szólnának ezek a sorok, holott William Shakespeare írta több mint 400 évvel ezelőtt a Sir Thomas More-ról írt drámájában, amelyet soha nem mutattak be és csak egy példánya maradt fenn. Ez volt Shakespeare utolsó, kézzel írt szövege, amelyet megőrzött az utókor.

A British Library most digitalizálta a feltette a hálóra a többi 299 kézirattal, ami az Avon-i Bárdtól maradt. A fenti idézet a darab második felvonásából származik. Shakespeare azokra a francia protestánsokra utal, akik az erzsébeti korszakban Angliától kértek menedéket, de növekvő számuk tiltakozásokat váltott ki Londonban.

Shakespeare drámájában megpróbált empátiát kelteni a közönségben az idegenek iránt.

„Ha királyotok kiűzne benneteket Angliából, hová mennétek? Lenne az Franciaország, Flandria, bármelyik német tartomány, Spanyolország, Portugália vagy bármilyen hely, amely nem hasonlít Angliához, idegenek lennétek. Szeretnétek akkor olyan barbár országot találni, amely erőszak- és gyűlöletkitörésben nem ad helyet nektek a földön, torkotokra szegezi késeit, elkerget benneteket, mint a kutyákat, mintha nem lennétek Isten fiai és teremtményei? Mit gondolnátok, ha így bánnának veletek? Ezt étzik az idegen, ez a ti emberségetek?”

ITT OLVASHATÓ

BÍRJÁK A GYŰRŐDÉST - BESZÉLGETÉS TÖRLEY KATALINNAL, A TANÍTANÉK MOZGALOM EGYIK KÉPVISELŐJÉVEL

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: VH
2016.03.29.


Törley Katalin a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban dolgozik, franciát tanít. Az iskola Közalkalmazotti Tanácsának elnökeként a kezdetektől részt vett a köznevelési törvény elleni tiltakozásokban. A Tanítanék Mozgalom egyik arca és képviselője a miskolci Pilz Olivér és Pukli István mellett.

Nincsenek nagypolitikai ambícióik, mégis sokan a Tanítanék Mozgalom képviselőitől várják, hogy megroppantsák az Orbán-rendszert.
- A kormány mindent bevet, hogy aláássa a hitelességüket, de állják a sarat, és további akciók vannak a tarsolyukban.
- Törley Katalinnal, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselőjével  Szabó Kata beszélgertett:


– Elmaradt a miniszterelnök bocsánatkérése a kijelölt időpontig. Azért ez várható volt.
– A bocsánatkérésre való felszólítás egy szimbolikus dolog. Olyan gesztust vártunk a hatalom képviselőitől, amellyel nyilvánvalóvá teszik, hogy egyenrangú partnernek tekintenek minket. Ez mindenfajta tárgyalás elsődleges feltétele.

– Minek kellett volna történnie szerda éjfélig, hogy ne tartsák meg a jövő szerdai polgári engedetlenségi akciójukat?
– Két követelésünk volt és maradt. Azt szeretnénk elérni, hogy a kormány partnerként kezeljen minket. Ehhez be kell fejezniük azt a méltóságunkba taposó, szakmai önérzetünket sértő kommunikációt, amit eddig folytattak. Olyan mondatok hangzottak el felelős kormányképviselők részéről, amelyek nagyon sértőek. Nemcsak mi, tanárok voltunk ennek célpontjai, hanem nagyon sok más társadalmi csoport is, ezért indokolt lenne a bocsánatkérés. A második követelés pedig az, hogy kezdődjenek meg az érdemi tárgyalások, azoknak a szakértőknek a bevonásával, akiket mi jelölnék a bizottságba, és azoknak a felelős kormánytagoknak a részvételével, akik döntési helyzetben vannak, humánusak és szakértők...

ITT OLVASHATÓ

2016. március 28., hétfő

ÍME, AZ 1994-ES ORBÁN VIKTOR - HOVÁ TŰNT?

POLDI BÁCSI MEGMONDÓJA
Szerző: Poldi bá
2016.03.28.


Meg lehet ezt úszni személyi torzulás nélkül, hogy valaki a hatalom közelébe kerül? - kérdezte Kepes András Orbán Viktort 1994-ben.
A műsor a Desszert című csevegős műfajú produkció, amelynek egyik 1994-es adását a húsvéti ünnepek alatt ismételte meg a közszolgálati M3 csatorna.

Nagyon érdekes adást láthattunk, amelynek a jelenlegi miniszterelnök (akkori liberális ellenzéki politikus...) mellett Bojár Gábor fizikus, menedzser és Mészöly Kálmán labdarúgó-mesteredző volt a vendége.

Tehát 1994-ben járunk, Orbán Viktor még igazolt labdarúgó (a MEDOSZ Erdért játékosa), de délutánonként már sok dolga van, ezért egy szakember külön foglalkozik vele délelőttönként, amiben nincs sok köszönet, hajtja őt rendesen a salakon. Szerény, önmagáról láthatóan kedvező képet mutatni igyekvő, szimpatikus fiatalembert ismerünk meg ebben az Orbán Viktorban, aki csak nyomokban emlékeztet a maira. Akkor még sokkal gyorsabban beszélt, jóval zártabban ejtette ki az "á" hangot, érződik vidéki származása. Kepes András rendkívül finoman szóba is hozza azt a kényes témát, hogy milyen motivációt jelent a vidékről "felkerülők" számára a közeg, ahonnan jöttek, a bizonyítási kényszer.

Ezt a kérdést O.V. ma már sokkal ingerültebben utasítaná vissza, akkor enyhén kimért, de nagyon határozott hangon határolta el magát az ilyesfajta felosztástól. Ugyanakkor megtudhattuk, hogy szülei azt tűzték ki célul: ő legyen a család első, egyetemet végzett tagja. Politikusi pályára tévedését édesapja már nem nézte jó szemmel, hiszen kitaníttatták őt, rendes szakmát adtak a kezébe, az lett volna a családi elvárás, hogy a diploma átvétele után kezdjen el dolgozni, menjen el ügyvédnek, élje a rendes emberek életét...


ITT OLVASHATÓ

ÉLJEN A POLGÁRI ENGEDETLENSÉG! ÉLJEN A SZTRÁJK!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Misetics Bálint
2016.03.28.


A Tanítanék mozgalom egyórás munkabeszüntetésre szólított fel az oktatás rendszerszintű átalakítása és Civil Közoktatási Platform 12 azonnali követelésének a teljesítése érdekében. A mozgalom nyilvánvalóan méltó mindazok támogatására, akik az alkotmányosság, a jogállam, a demokrácia és a társadalmi igazságosság eszméi oldalán állnak, a jelenlegi kormányzat mindezeket két lábbal, vadászbakanccsal tipró intézkedéseivel szemben. A láncfűrész, a rezsim legkedveltebb várospolitikai eszköze egyúttal megfelelő szimbóluma a kormányzat viszonyának mindahhoz, ami az 1990 és 2010 tíz között fennálló rendszerben értékes volt – ideértve az iskolai esélyegyenlőség biztosítására és az etnikai szegregáció csökkentésére irányuló törekvéseket is.

A Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék mozgalom felhívása a polgári engedetlenségre azért is különösen szép, mert a 12 pont (amelynek a nyomatékosítására szolgál), nem korlátozódik az oktatási rendszer pedagógusok és középosztályi csoportok érdekeit sértő problémáira, hanem teljes egyértelműséggel követeli a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítását, a középfokú végzettséghez való hozzáférés szélesítését, továbbá kiáll a sajátos nevelési igényű, illetve tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók integrált oktatása mellett...

ITT OLVASHATÓ

BARCELONAI ERKÉLYEK

MADE IN BARNA
Szerző: The Strange
2016.03.28.


A barcelonai városkép elképzelhetetlen lenne erkélyek nélkül, hiszen azok minden ház elengedhetetlen tartozékai, legyen szó akár széles utakon, vagy a Barri Gótic szűk utcácskáiban lévő épületekről, vagy akár Gaudi bármelyik mesterművéről.
 
Az erkélyek ráadásul amellett, hogy a lakók kényelmét szolgálják, sokszor igazi építeszeti műremekek, amelyek emelik az egyébként is pompás házak fényét.
 

LAKHATÁS

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.Ritók Nóra
2016.03.28.


Sok mutatóval lehetne jellemezni a szegénységet. Talán a lakhatás is egy olyan terület, ami elég pontos képet ad. Ha az ember megfordul egy-egy nyaralóövezetben, és látja a nyaralás céljára újonnan épülő palotákat, és közben olyan helyen dolgozik, ahol lakásnak sem épült már ki tudja mióta egy ház sem, nos, ez a két kép is mutatja: végletesen kettészakadt a társadalmunk.

A leszakadó térségek településein, a szélső utcákban, a szegregátumokban, zsáktelepüléseken, „alvégeken”, vagy „felvégeken” létrejött telepeken a lakhatás a nyomor vizuális megjelenése. Újat építeni itt semmi esély. Amihez hozzájutnak, azok öreg vályogházak, vagy leromlott állagú, sosem befejezett téglaépületek. A vezetékes víz, fürdőszoba nagyon ritka. Az áram az egyetlen, ami a 21.századhoz köti ezeket a házakat.

Vásárlásnál csak az olcsó jöhet szóba, az is csak részletre. A falvakban ez jellemzően olyan házakat jelent, ahonnan kihaltak az öregek, a fiatalok máshol élnek, nem kell már ez nekik, sem az épület, sem az öreg kert, inkább megválnak tőle. Persze próbálnak ők is többet kapni érte, várnak, de a szegénység sújtotta településeken, településrészeken ez csak újabb értékvesztést jelent. Nincs már esély arra, hogy olyan fellendülés következzen be, amitől az ingatlanpiac itt felfelé ívelne. Az üresen maradt házakat nem őrzi senki, előbb-utóbb széthordják, aztán az idő dolgozik rajta tovább, összeomlásig...

ITT OLVASHATÓ

MI LETT A KEMÉNYEN DOLGOZÓ KISEMBEREKKEL?

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: nickgrabowszki
2016.03.28.


Orbán tavalyi évértékelőjében állt elő velük, 2015. február 28-án.
  • Három hetet éltek. 2015. március 17-e után már nem említették őket.
  • Illetve Németh Szilárd, a rezsibiztos még igen. Főleg a tapolcai kampányban.
  • A tapolcai vereség után végleg a süllyesztőbe kerültek.

  • Pedig igazi csodafegyvernek indultak. A 2014-es önkormányzati választás után...

    ITT OLVASHATÓ