2016. március 29., kedd

LOMBIKRA KÉSZÜLVE SPONTÁN TERHES LETTEM, DE ELMENT A BABA

BEZZEGANYA
Szerző: D.
2016.03.29.


2015 nyarán, másfél év próbálkozás után egy vérvételből kiderült, hogy magas fsh hormon miatt nem lehet természetes úton gyerekem. Kiborulás, sírás, hitetlenség uralkodott el rajtam. Döntés elé állított az élet, szeretnék-e annyira anya lenni, hogy annyi megpróbáltatáson menjek keresztül, mint ami a lombik programmal jár. Végül úgy döntöttünk a párommal, hogy felmérjük a lehetőségeket, mondván nincs sok időnk, hiszen jövőre 40 éves leszek. Viszonylag hamar, november 24-ére kaptunk időpontot egy meddőségi klinikára, ahová hormonpanel és andrológiai eredménnyel érkeztünk. A második sokk a párom eredményei hallatán ért. Két gyerek édesapja, és a spermaképe pocséknak bizonyult. Nagy kihívásként emlegetett a doki minket, és mielőbbi lombikot javasolt.
Én aznap kijelentettem mély elkeseredés közepette, hogy tudom, érzem, hogy nekem természetes úton lesz babám. A kiírt vizsgálatokat szép sorban elvégeztük. HIV, hepatitis, toxoplazma, vérvétel vérvétel hátán. Január első napjaira minden megvolt, a doktor hívását terveztük már. De januárban nem jött meg a menstruációm. Tizenegy nap késés után csináltam tesztet, hiszen elég elképzelhetetlen volt, hogy kétcsíkos lesz. De az volt. A második ultrahangon, kb. 5-6 hetesen már kalapált a két milliméteres kis embrió szívcsöve. 
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.