2020. május 12., kedd

ORBÁNNAK MÁR AZ IS SOK VOLT, HOGY AZ ELLENZÉK EGYÁLTALÁN BOSSZÚSÁGOT OKOZHATOTT NEKI - BOD PÉTER ÁKOS SZERINT CSAK SZÍNJÁTÉK, HOGY ÖSSZEÜL A PARLAMENT

NÉPSZAVA
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2020.05.12.


Orbán Viktor kormányfő egy kis hezitálás után hamar ráérzett a járványhelyzetben rejlő lehetőségekre. Látja, hogy a hatalmát korlátozó maradék ellensúlyokat is lebonthatja, ezért gátlástalanul hozzákezdett céljainak megvalósításához – mondta a Népszavának Bod Péter Ákos. Az Antall kormány ipari-, és kereskedelmi minisztere, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke annak a V21 csoportnak a társelnökeként nyilatkozott lapunknak, amely volt kormánytagokból és uniós biztosokból, vagyis egykori döntéshozókból áll. 

Emiatt - mint Bod Péter Ákos fogalmazott - nem utasították el eleve azt a kormányzati állítást, miszerint a rendkívüli helyzet rendkívüli kormányzati intézkedéseket kíván. A felhatalmazási törvényt azonban már nem támogatták, mert álláspontjuk szerint nincs szükség ilyen jogi megoldásra ahhoz, hogy hatékony járványügyi intézkedéseket hozzon a kormány vagy az illetékes hatóság. Ellenben a jogszabály teret a a hatalommal való visszaélésre.

A törvény elfogadása óta hozott intézkedések alapján a V21 tagjai úgy vélik, megalapozott volt az aggodalmuk, ezért állásfoglalást bocsátottak ki Koronatükör címmel, amelyben megállapították: a kormány által hozott rendeletek és intézkedések egy része nem a járvány elleni védekezést szolgálja. Példaként említik, hogy bár növelték az önkormányzatok járványügyi feladatait, ezzel párhuzamosan forrásokat vontak el a településektől. A kifogásolt kormányzati lépések közé sorolták azt is, hogy állami tulajdon alá vonták a hatóságokkal vitában álló Kartonpack csomagolóanyag gyárat Debrecenben; valamint hogy a gödi Samsung gyár helyi adóztatásának jogát elvették az ellenzéki vezetésű településtől és a fideszes Pest Megyei Közgyűlés kezébe adták. Mindezek mellett ráadásul nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították Mészáros Lőrinc és Tiborcz István üzlettársának lakópark-építését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.