2024. április 9., kedd

MERÉSZET HÚZOTT A FIDESZ, ÉS MOST MAGYAR PÉTERNÉL PATTOG A LABDA

TELEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2024.04.09.


Politikai szempontból két figyelemre méltó esemény is történt hétvégén. Szombaton Magyar Péter és – egyelőre – maroknyi emberből álló csapata összehozták a legnagyobb demonstrációt, amit a NER fennállása óta ellenzéki politikus szervezett Budapesten. Bár pontos számot még nem tudunk, a mindenképpen tekintélyes tömeggel Magyar olyan erőt mutatott, amellyel 2010 óta még nemigen találta magát szemben Orbán Viktor és rendszere.


Magyar a tüntetésen arról beszélt, hogy az egész hatalmi elit megrettent, másnap pedig hármas vitára hívta Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. Kijelentette, hogy a vita legyen a köztévében, a műsorvezető lehet a volt feleségét meginterjúvoló Hajdú Péter is, a végén pedig azzal is beérné, ha csak az egyik pártvezető menne el, mert szerinte valójában ugyanazt az oldalt képviselik.

Ha a neveket kivesszük az egyenletből, akkor azt történt, hogy a politikai porondon két hónapja feltűnt, egyelőre még párttal sem rendelkező, egyesületét és mozgalmát éppen csak bejelentő újdonsült politikus hívta vitázni a volt és a jelenlegi miniszterelnököt. Ha csak ennyi lenne a helyzet, a Fidesz és a DK valószínűleg válaszra sem méltatta volna a felkérést, azonban a két legnagyobb párt néhány órán belül válaszolt a NER-t otthagyó exkormányhivatalnok felkérésére, ami egyszerre mutatja Magyar erejét, valamint a jelenlegi belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságát is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.