2024. április 9., kedd

SZENTPÉTERI NAGY RICHARD: EGYELŐRE VISZI A LENDÜLET MAGYAR PÉTERT, ÁM REJT POLITIKAI KOCKÁZATOKAT A VÁLASZTÁSON INDULÓ PÁRT MEGJELENÉSÉNEK HALOGATÁSA

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2024.04.09.


A politikai elemző szerint azért jelentett be május első vasárnapjára újabb tüntetést, mert bízik benne, addigra tisztázódnak ezek a kérdések, ám a dátumválasztás nem túl szerencsés.

– Szerencsés lett volna bejelenteni múlt szombaton, melyik párttal megy neki az európai parlamenti választásnak, ennek elmaradása ugyan nem hiba, de mindenképpen hendikep. Mert ha lenne pártja, akkor mellette már más tagok, arcok is ismertek lennének, s nem az ő egyszemélyes show-ja lenne a mozgalom, melyet gründolt – mondta lapunk érdeklődésére Szentpéteri Nagy Richard arról, hogy továbbra sem ismert, pontosan miként váltaná voksokra a támogatásokat a NER-nek hátat fordító ügyvéd.

Az európai parlamenti választáson (EP) – mint arról már írtunk – Magyar azért nem tud saját alapítású párttal indulni, mert a törvény szerint a voksoláson csak azok a szervezetek vehetnek részt, melyek a választás kiírásának pillanatában hivatalosan be voltak jegyezve. Mivel Sulyok Tamás államfő március 12-én jelentette be, hogy június 9-én kell majd az urnákhoz járulni az uniós, illetve az önkormányzati voksoláson, Magyar Péternek pedig még mindig nincs bejegyzett szervezete, így csak már egy létező formációhoz csatlakozva méretheti meg magát. A lehetőség adott, hiszen tavaly év végén közel 200 párt rendelkezett bírósági bejegyzéssel, s bár közülük 52 ellen valamiféle eljárás zajlott, még mindig csaknem másfélszáz szervezet működik. Ezek közül jónéhányat ugyan a kampányfinanszírozások megszerzéséhez és lenyúlásához hoztak létre, de a megannyi kamupárton túl is akadnak olyanok, melyek neve nem kapcsolódik korábbi választási botrányokhoz. Más kérdés, Magyar meg tud-e egyezni velük, illetve sikerül-e elérnie, hogy saját mozgalma, a Talpra, Magyarok! is helyet kapjon a szervezet nevében?

Ez csak technikai kérdés

– állította Szentpéteri Nagy Richard. – Magyar Péter és követői belépnek a pártba, majd egy választmányi gyűlésen vagy kongresszuson úgy alakítják a személyi pozíciókat és az elnevezést, ahogy akarják.

Az elemző szerint ugyanakkor kockázatokat is rejt a párt hiánya, mert bár egyelőre viszi a lendület Magyart, nagyon aktív, hosszú távon ez rizikós, hiszen egyedüli döntéseket hozva nagyobb a hibalehetőség, ráadásul az emberek arra is kíváncsiak, kik állnak mellé, kik lesznek például az EP-listájuk második, harmadik, negyedik helyén, mivel, miután Magyar kijelentette, ő nem megy Brüsszelbe, utóbbiaknak van sanszuk, hogy EP-képviselők legyenek. A választásokig hátralévő két hónap amúgy elég egy ilyen lendülettel és ismertséggel induló párt felépítéséhez, igaz, hibák esetén a teljes amortizálásához is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.