2016. január 18., hétfő

A NEMZETI TUDAT A MAGYAR TÁRSADALOM ELLEN FORDULT

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2016.01.18.


A magyar nemzet válsága tragikusan kézzel foghatóvá vált mára. Politikai közösségként legalább száz éve kudarcot kudarcra halmozunk, mert kb. akkor lezárult a legjobb szívvel is csak féloldalasnak mondható, eleve hiányos polgárosodásunk, illetve vezető társadalmi doktrínaként átvette ennek a helyét először a nacionalista sérelmi politika (amely rasszizmusba, fasizmusba, és a Holokausztba torkollott), majd további zsákutcaként a bolsevik és szocialista tervutasításos (és súlyosan deficites) modernizáció. A rendszerváltásba úgy léptünk bele, hogy egy hitelekkel kipárnázott életformát akartunk tovább édesíteni, amire se a társadalmi képességeink, se a társadalmi teljesítményünk nem jogosított fel. Csakhogy ezt valamiért elfelejtették közölni a néppel, akiknek a dolguk lett volna: a vezetőink. Sőt, a politikai osztály egyre eszeveszettebb nemzeti és szocialista demagógiával terelte a figyelmet a tényleges problémáinkról, hagyva elvégezetlenül a polgári modernizáció és a piacosítás feladatát, miközben közben lopott és ásta alá a politikai rendszerbe vetett bizalmat is. (Széky Jánossal egyetértve írom) mára odajutottunk, hogy éppen az vált bűnbakká (a piac és a liberális demokrácia), ami sosem létezett működőképes állapotban, megette a nemzeti-szocialista sérelmi kultúra reggelire, most böffenti az utolsókat rá, de a magyarok legnagyobb része -- az ország lecsúszása, elszegényedése, társadalmi és kulturális széthullása ellenére -- még mindig megvan győződve arról, hogy a nagyobb jólét és a boldogság felé a nagyobb állam, a heves vagy kevésbé heves nacionalizmus, és a verseny további deformálása és korlátozása vezet. Rettenetes helyzet.Minden társadalmi reflexünk a társadalom túlélésének ellenében dolgozik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.