TANI-TANI ONLINE Szerző: L. RITÓK NÓRA 2026.08.15.
Mert a szabadság önmagában nem tanít meg szabadnak lenni. Ahhoz tudás, készségek, önbizalom, önreflexió, együttműködés, szakmai kíváncsiság és bátorság is kell.
Izgalommal figyeljük a változásokat, a nyilatkozatokat, döntéseket, amelyek egy új világot körvonalaznak az oktatásban. De bennem van valamennyi szorongás is… Vajon képesek lesznek-e az iskolák élni a lehetőséggel?
Mert vannak kockázatok, amelyekkel számolni kell. Olyanok, amelyek talán mindig is akadályai voltak annak a bizonyos pedagógiai paradigmaváltásnak, amit még mindig nem sikerült megugrani. Legalábbis általánosan biztosan nem.
Persze az elmúlt 16 év… amely a korábban elindult kezdeményezéseket is leradírozta, és egy más, kézi vezérlésű rendszert épített ki, amelyben a pedagógiai szabadság a döntéshozók számára egyet jelentett a rendszerrel való szembefordulással. A gondolkodás helyére a végrehajtást tette, és a kor által elvárt kompetenciafejlesztés helyett egy múltba révedő világ általuk favorizált ismerethalmaza került.
16 év hosszú idő. Ennyi idő alatt megszilárdul sok minden. A kiégés alapjai is. És hát valljuk be, kevés olyan iskola akadt, ahol ez a 16 év nem csorbította a lelkesedést, az innovációs képességet.
Nyilván sok múlt az iskolavezetőkön, akik közül sokakat leginkább a rendszerhez való lojalitásuk emelt pozícióba, és akik sokszor már önjáróan fojtottak el mindent, ami a központi elvárásoktól eltért.
Tisztelet azoknak, akik úgy tudták működtetni ez idő alatt is az iskolájukat, hogy átmentették azokat a tudásokat, készségeket, amelyek fontosak a pedagógiai szabadsághoz. No meg túlélték ők maguk is. Nem hasonultak meg a kompromisszumoktól, amelyeket muszáj volt megkötniük a túléléshez.
De azt hiszem, voltak olyan jegyek ebben az egészben, amelyek korábban is megvoltak. Például a rutinhoz ragaszkodás, melynek érdekes lélektana van. Mert a rutin sok dologban segíti az életünket: a kiépült automatizmusok lehetővé teszik, hogy a figyelem másra, más dolgokra irányulhasson.
Ám van, ahol a rutin akadályává válik a fejlődésnek. Nem támogatja a rezilienciát, ami szerintem ma az egyik legfontosabb kompetencia: a rugalmas, de az önazonosság megtartása melletti alkalmazkodást a világ változásaihoz. Ez pedig a pedagógiában elengedhetetlen.
De rutinból tanítani könnyebb.
Adott a tankönyv, a munkafüzet, pont annyi órára bontva az ismeretanyag, mint amennyi az előírás. Ott a tanmenet, amelyet központilag is el lehetett érni, és amelyben pontosan leírták azok, akik kidolgozták, hogy melyik órán mi történjen. Ott a segédanyag is, csak hozzá kell jutni. Ellenőrzés esetén pedig fel lehet mutatni: ez egy központi tanmenet, illeszkedik a döntéshozók elvárásaihoz.
Csak egy probléma van ezzel.
A gyerekek sokféleségéhez nem igazodik. A helyi sajátosságokhoz sem. És szépen elaltatja azt az önálló döntési képességet a pedagógusban, hogy ő maga mérlegelje, mi a legjobb a saját tanítványainak. Erre aztán nagyon gyorsan ráépül a rutinból tanítás.
A pedagógiai munka támogatására szolgáló ezerféle segédanyag soha nem látott készletet tesz elénk. Biztosan van, aki válogat benne, ötletet merít, kipróbál. Ők azok, akiknél az önfejlesztés beépült, és megmaradt az attitűdben. Mindig jobban, hatékonyabban szeretnék tenni a dolgukat. Ők járnak konferenciákra, előadásokra, és képesek saját forrásból is fizetni egy-egy továbbképzésért.
A probléma sosem azokkal van, akik ott vannak ezeken az előadásokon, képzéseken. Hanem azokkal, akik nem szánnak erre időt, energiát, hanem azt hangoztatják: „megtanultam én már mindent”, „azért végeztem el a főiskolát”, stb.
Ha kötelező a képzés, abban is úgy válogatnak, hogy a legkisebb energiabefektetéssel papírozhassák le. Erre is kiépült az utóbbi években egy szolgáltatás. Mi is megtapasztaltuk, hogy a képzés befizetése után már meg is érkezett a tanúsítvány, anélkül, hogy bármit kellett volna tenni érte. A tananyag egy, az internetről összeollózott valami volt, amit egy dokumentumban elküldtek az illető e-mail-címére a tanúsítvánnyal együtt. A „megúszós” pedagógusok igényeire ráépült egy üzlet, állami, sőt „nemzeti” segédlettel.
Szóval azt hiszem, sokan fellélegezve várják a szeptembert, óhajtva a pedagógiai szabadság terét. De nagyon sokan nem akarják a változásokat. Nem akarnak 35 perces órákat, beszélgetőköröket, művészeti eszközöket, nem akarnak a megszokott rutintól eltérni. Kockázatot látnak az új lehetőségekben. Kockáztatni pedig nem akarnak. A megszokott rossz jobb, mint a bizonytalan jövő. Pláne, ha még pluszmunka is van vele.
A „jól van az úgy”, „eddig is megkaptam a fizetésem, ezután is meg fogom”, „nehogy én találjak már ki dolgokat, akkor minek vannak a minisztériumban?”, stb. viszonyulások eddig is ismerősen hangzottak. Most is hallani ezeket.
Azt hiszem, nagyon fontos lenne egy mentális állapotfelmérés, és erre építve egy fejlesztési stratégia készítése. Mert a megosztott társadalmat a tantestületek is pontosan leképezik. Külön figyelemmel a vezetői alkalmasságra.
Segítségre van szükség ahhoz, hogy olyan értéktudat és hit épüljön ki a pedagógusokban, amire aztán felfűzhetők a változások. Szakértelemmel kell támogatni a tantestületet abban is, hogy közösséggé fejlődjön. Hogy ne széttöredezett üzeneteket közvetítsen a „láthatatlan tanterv”, hanem egységes alapértékeket.
Muszáj lenne tervet készíteni a tantestületek együttműködési és szociális kompetenciáinak fejlesztésére, amelyben egymás támogatása is helyet kap. Fontos lenne fejleszteni az önreflexió képességét. És kialakítani az igényt az önfejlesztésre.
Szupervízió, mentorálás – addig, amíg ki nem épül egy belső, inspiráló értékrend, amely aztán megteremti annak a pedagógiai kultúrának az alapjait, ami stabilan támogatja a hivatás megélését, a szabadsággal élni tudást.
Ennek aztán a pedagógusok mellett az igazi haszonélvezői a gyerekek lesznek.
A generációs szegénységben végzett munka sok tapasztalatot ad. Például azt is, hogy nem elég a lehetőség… mert különféle kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy azokat képesek legyenek kihasználni az érintettek.
Mert ahhoz, hogy valaki élni tudjon vele, kell hozzá tudás, készség és megfelelő attitűd. Ezek együtt adják azt a kompetenciát, amellyel az ember képes a lehetőséget felismerni, mérlegelni, és cselekvésre váltani.
Ha azt hisszük, hogy ezek maguktól megvannak, téves elvárásokat támasztunk. És nem értjük, miért nem működnek az emberek. Hiszen ott a lehetőség az orruk előtt!
Innen már csak egy lépés a hibáztatás: na ugye, „ezekkel” nem lehet semmit sem tenni. Miközben mi nem mértük fel, hogyan állnak pontosan. Van-e annyi tudásuk, készségük, megfelelő attitűdjük, hogy ezekre építeni lehessen? Ha nincs, akkor ezzel van előbb dolgunk.
És talán most az oktatásban is ez a legfontosabb kérdés. Nem az, hogy megadjuk-e a szabadságot. Hanem az, hogy képesek-e élni vele. Mert a szabadság önmagában nem tanít meg szabadnak lenni. Ahhoz tudás, készségek, önbizalom, önreflexió, együttműködés, szakmai kíváncsiság és bátorság is kell.
Ezért a változás nem kezdődhet ott, hogy „mostantól lehet”. Előbb meg kell néznünk, hol tartanak azok, akiknek élniük kellene vele. Pontos kép nélkül nincs valódi fejlesztés. Csak újabb elvárás.
A sebek gyógyítását pedig nem végezhetjük úgy, hogy nem nézzük meg pontosan, mi van alattuk.
A jövő szeptemberben kezdődő tanévtől már nem az Oktatási Hivatal, hanem a korábbi gyakorlathoz visszatérve az óvodapedagógusok és a szülők dönthetnek a gyerek iskolaérettségéről – közölte Kereki Judit, az oktatási minisztérium államtitkára az RTL Híradóval.
A vitás helyzetekbe a pedagógiai szakszolgálatot is bevonnák.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kérelmek benyújtásának januári határidejét is érdemes lenne kitolni az iskolai beiratkozáshoz közelebbi időpontig.
Az Eduline korábbi cikke szerint 100-ból 5 gyereknek kell újra járnia az elsőt, mert nem iskolaéretten kerülnek be az oktatásba. A 2023/2024-es tanévben 4275 elsősnek kellett évet ismételnie, ezzel vezetik az elsősök a bukási statisztikát az általános iskola évfolyamai közül...
TELEX / NÉVÉRTÉK BLOG Szerző: MÁTYÁS ESZTER 2026.08.16.
A magyar energiabiztonság előtt álló feladat nem az, hogy még nagyobb és még drágább gigaberuházásokkal próbáljuk bebiztosítani a későbbi évtizedeket. A következő néhány évben sokkal gyorsabban is javíthatunk a helyzeten, ha diverzifikáljuk az energiamixet és sok kis lépéssel haladunk. Több napenergiával, újra felfutó szélenergiával, energiatárolással, erősebb villamosenergia-hálózattal és a hazai geotermikus lehetőségek jobb kihasználásával tudjuk az energiabiztonságot és a fenntarthatóbb energiatermelést egyidejűleg biztosítani. A jó hír, hogy ezek közül több már nem ígéret, hanem működő valóság.
Van valami különösen tanulságos abban, ami ezen a nyáron a magyar energiarendszerrel történik. A rekordalacsony Duna-vízállás miatt a paksi atomerőmű blokkjait folyamatosan vissza kellett terhelni, majd – egy fél blokk kivételével – leállítani, és felmerült a teljes leállás lehetősége is, ami mintegy 2000 megawattnyi kapacitás kiesését jelentette volna. A magyar miniszterelnök szerint a teljes paksi kiesés esetén is rendelkezésre állt volna elegendő importkapacitás ahhoz, hogy a lakosság áramellátása biztosítható legyen. A kormány ugyanakkor olyan ipari fogyasztókról is listát készített, amelyeknél szükség esetén korlátozható lenne az áram- és vízfogyasztás.
Romániában eközben a Duna alacsony vízállása miatt mindkét csernavodai atomreaktort le kellett állítani, ami korábban még nem fordult elő egyszerre a két blokkal. Franciaországban és más európai országokban szintén problémát okozott a folyók alacsony vízállása a hűtővizet igénylő erőművek működésében.
A tanulság nem az, hogy egyetlen technológiát kell hibáztatnunk, hanem az, hogy egy modern energiarendszernek minél több lábon kell állnia – térben és technológiában is. Magyarországon pedig ennek már most is vannak kézzelfogható jelei...
KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ Műsorvezető: HARDY MIHÁLY 2026.08.15.
Mire jó tulajdonképpen az alkotmánybíróság? Nem kellett volna rögtön megszüntetni ezt a testületet? Miért húzza-halogatja a döntését, hisz Sulyok ellenjegyezte a saját eltávolításáról szóló alkotmánymódosítást? Baka András megválasztasaról előljáróban: 10 éven at nem hajtotta végre az Orbán kormány az ő kezdeményezésére született strasbourgi bíróság ítéletet! Leszünk vajon hippi-föld? Fogunk valaha egymasra mosolyogni? Meddig kell még várni a fő felelősök elvitelére? Mit hívunk Facebook-kormányzásnak?
Vendégek: Perintfalvi Rita teológus, Demeter Áron Amnesty International szakértője és Bolgár György Műsorvezető: Hardy Mihály
KILÁTÓ / KLUBRÁDIÓ Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR 2026.08.15.
A Kilátó adásában Tálas Péter biztonságpolitikai elemző és Víg Zoltán Oroszország-szakértő elemzi a magyar–orosz kapcsolatok elmúlt másfél évtizedét és azt, hogyan alakult ki Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin különleges, ám erősen aszimmetrikus viszonya. A beszélgetésben szóba kerül a keleti nyitás, az orosz energiafüggőség, Paks II., valamint az is, milyen gazdasági és politikai érdekek tarthatták fenn Budapest Moszkva-barát politikáját. A vendégek az orosz befolyás magyarországi formáiról, a külügyminisztériumot ért orosz kibertámadásról és az orosz narratívák magyar médiában való megjelenéséről is beszélnek. Különösen élesen kerül elő, hogyan változott meg Putyin rendszere, és miért tartják veszélyesnek, ha Magyarország a háború után egyszerűen visszatérne a korábbi orosz kapcsolatokhoz. A műsor végén arról vitáznak, milyen új magyar Oroszország-politikára lenne szükség: a kapcsolatok normalizálása és az energiafüggőség csökkentése mellett Magyarország euroatlanti kötődésének megerősítését tartják kulcsfontosságúnak.
HOL ÉLÜNK? / NÉPSZAVA PODCAST Műsorvezető: BATKA ZOLTÁN 2026.08.15.
Hankó Balázs és Kaminski Fanny a legesélyesebb arra, hogy rövid időn belül büntetőeljárást kapjon a nyakába, azonban a Tisza elkezdte becserkészni azokat a NER-oligarchákat is, akik egy ponton eldönthetik, Orbán Viktorhoz maradnak-e hűségesek, vagy rávallanak és megmentenek valamennyit a vagyonukból. A Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? eheti adásában Frank Zsófia belpolitikai és Papp Zsolt gazdasági újságírók, illetve Varga Dóra főszerkesztő-helyettes arról is beszélgetett Batka Zoltán műsorvezetővel, hogy újabb hosszútávú prognózisát bukta be Orbán: nemhogy nem lesz ősszel gazdasági válság, a jelek szerint kifejezetten konszolidálódik a magyar gazdaság, ami a Tisza pozícióját erősíti.
KLUBRÁDIÓ / EUROZÓNA Műsorvezető: ZENTAI PÉTER 2026.08.15.
Az Eurozóna vendége Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a magyar mezőgazdaság a rendszerváltás óta nem látott mélypontra kerülhet: az idei teljesítmény akár húsz százalékkal is visszaeshet. Az aszály, a hőkupolák és a szélsőséges időjárás mellett azonban Raskó szerint súlyos politikai és szakmai hibák is hozzájárultak a helyzethez. Már a kilencvenes évek elején tudományos előrejelzések figyelmeztettek a klímaváltozás következményeire, Magyarország mégsem készült fel megfelelően. Raskó keményen bírálja az Orbán-kormány vízgazdálkodási és agrárpolitikáját: szerinte hagyták lepusztulni az öntöző- és csatornarendszert, miközben a mezőgazdaságot politikai szavazatszerző területként kezelték. Szóba kerül az uniós agrártámogatások elhibázott felhasználása is, amely Raskó szerint sok gazdát inkább leszoktatott a fejlesztésről és a kockázatvállalásról. Lengyelország példáján mutatja be, hogyan lehetett volna ugyanezeket az uniós forrásokat fejlesztésre fordítani: szerinte a lengyelek „okosan használták föl, mi nagyon bután”. A beszélgetés végén arra keresik a választ, vajon Magyarország képes-e még alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.
00:00 - 02:50 - Intro: történelmi mélyponton a magyar mezőgazdaság?
02:50 - 09:15 - Klímaváltozás: már 30 éve figyelmeztettek minket
09:15 - 17:52 - Orbánék hibája? Így pusztult le a magyar vízgazdálkodás
17:52 - 28:25 - Földosztás, „voksvásárlás” és elhibázott uniós támogatások
28:25 - 37:29 - Miért húzott el mellettünk a nyugati és a lengyel mezőgazdaság?
Mi történik Orbán Viktorral, és miért húzódott látványosan háttérbe a magyar belpolitikában? Horn Gábor szerint a volt miniszterelnök keresi a helyét, és az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben már egészen más szerepet szán magának. A Mélyvízben Balogh Judittal arról is beszélnek, milyen állapotban van az ország, mekkora felelősség terheli az előző kormányt, és milyen nehéz örökséggel kell szembenéznie az új kabinetnek. Szóba kerül Paks ügye és az energiaválság is: ki viseli a politikai felelősséget a korábbi döntésekért, és milyen válaszokat kell adnia Orbán Viktornak? Horn Gábor arról is beszél, miért tartaná helyesnek, ha Orbán végleg kivonulna a magyar politikából, és szerinte a volt miniszterelnök keresi a helyét.
.webp)