2022. február 28., hétfő

REUTERS: MAGYARORSZÁG NEM ENGEDI ÁT AZ UKRAJNÁNAK SZÁNT FEGYVERSZÁLLÍTMÁNYOKAT

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2022.02.28.


Magyarország nem engedi át az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Koszovóban a Reuters tájékoztatása szerint. A hírt a miniszter is megerősítette.


A Reuters azt írja, hogy a miniszter azt mondta, hogy Magyarország ki akar maradni ebből a katonai konfliktusból, abban az esetben pedig, ha fegyvereket enged át a területén, katonai akciók célpontjává válhat.

Orbán Viktor miniszterelnök többször is hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nem szabad részt vennie a szomszédban zajló háborúban, tegnap pedig elmondta azt is, hogy nem küldünk fegyvereket Ukrajnába, mert a Magyar Honvédségnek szüksége van az itt található fegyverzetre az ország megvédéséhez.

Korábban a neutrális álláspontot hangsúlyozó országok vezetői közül többen is azt hangsúlyozták, hogy az Ukrajnának történő fegyverszállítás csak tovább eszkalálja a konfliktust az országban. Ezt az álláspontot számos ország megváltoztatta az elmúlt napokban, félve attól, hogy az orosz agresszió nem áll meg Ukrajnában. Fegyverszállítmányok küldését jelentette be a napokban a korábban semleges Svédország, Finnország és Németország is.

Update: a hír megjelenése után a KKM hivatalos közleményt is kiadott, melyben megerősítik a Reuters-hírt. A közlemény változatlanul:

"Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását hazánk területén - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pristinában.

A tárcavezető a koszovói kollégájával, Donika Gervalla-Schwarzcal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kormány vasárnap hozzájárult az úgynevezett Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amelynek nyomán az EU fegyvereket szállíthat Ukrajnába, azonban világossá tette, hogy Magyarország nemzeti, kétoldalú alapon nem fog így tenni.

"Ma pedig egy újabb döntést hoztunk, amelynek értelmében nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén, tekintettel arra, hogy ezek a szállítmányok könnyen válhatnak célpontjává katonai támadásoknak"

- közölte, fontosnak nevezve, hogy hazánk ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.