2023. június 28., szerda

VARGA JUDIT BELEBUKOTT A KORRUPCIÓS BOTRÁNYBA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.06.28.


Orbán váratlanul, rohamos gyorsasággal közölte Varga Judittal, hogy azonnali hatállyal mondjon le. Mivel a Fidesznél nem lehet megbukni, Orbán kimenekíti az Európai Parlamentbe. Megjelent, hogy ő vezeti majd a fideszes állampárt európai parlamenti listáját a választáson, amit aztán követett egy villámgyors hazug interjú a Magyar Nemzetben és egy napon belül a lemondás. Normális esetben ilyen nincs, ez azonnali kirúgást jelent a NER nyelvén. Varga minden bizonnyal a Völner-ügybe bukott bele, miután a volt helyettese kérte a „tanúkénti” meghallgatását.

Ez arra utal, hogy Völner nem adja olcsón a bőrét és eldurvult a viszonya Orbánnal, amiért egykori barátja „koszos” 80 millió kenőpénzért kirúgta és veszni hagyja. Völner Pál betartotta az ígéretét, korábban azzal fenyegetőzött, hogy meginog majd néhány ember széke. Az első szék kiesett Varga Judit alól, aki a Völner-Schadl ügy tárgyalásán már úgy került elő, mint aki sok mindenről tudott, az ügy kapcsán találkozott – együtt és külön is – Völnerrel és Schadl Györggyel. Ha jutott hozzá kenőpénz, még vádlott is lehet belőle, ami nagy örömmel tölthetné el a boldogtalan magyar népet.

Varga ugyanis a NER rendkívül szoros „undorító politikus” versenyében is az egyik éllovas volt. Megérezte, hogy az arcátlanság, az arrogancia, a szemrebbenés nélküli hazudozás az előrejutás feltétele, és ő ebben kiválóan teljesített, s el is nyerte jutalmát, a miniszteri széket. Kissé egyhangú volt a szereplése, amibe még véletlenül sem csúszott bele semmi árnyaltság, semmi finomság, az emberi érzések halvány fuvallata sem suhant át az arcán soha. Leginkább egy náci koncentrációs tábor női részlegének őreként tudtuk volna elképzelni kevésbé boldog időkben.

Amikor megjelent a hír, hogy ő vezeti az európai parlamenti választáson Orbán listáját, arra gondoltunk, hogy Orbán frontális ütközést tervez „Brüsszellel”, mert ez a kíméletlen arcú, kellemetlen, arrogáns és arcátlan hazudozó nő másra nem képes. Ha ez a nő képviseli majd Magyarországot (a magyar állampártot) az EP-ben, legjobb lesz, ha mindeki vérnyomáscsökkentőt írat fel magának, mert ennek a gátlástalanul hazudozó, arcátlanul cinikus nőnek minden megszólalása és megnyilvánulása a halálos érték közelébe nyomja fel mindenki vérnyomását. De Orbán ezt szereti.

Ám még az sem biztos, hogy Varga valóban listavezető lesz az EP-listán. Az attól függ, mi derül ki róla, illetve mi jutott Orbán tudomására. A listavezetés indokával való azonnali lemondatás lehet az eltüntetésének első lépcsője. Orbán fokozatosan is eltüntetheti, a várható botrány mértékétől függően, akár teljesen is. Az élete, mint mindenki élete, a NER-ben Orbán kezében van. Egyelőre még az is kérdés, hogy a Völnerhez kapcsolódó korrupciós ügybe bukott bele az „igazságügyi” miniszterasszony, vagy valami másba, ami még nem került nyilvánosságra. Egy videó, bármi.

Orbán megrögzötten ezeket a végtelenül arcátlan és kemény hazudozókat szereti, mint Varga, Szijjártó, Rogán, Novák, stb., de Varga a NER szempontjából a minisztérium élén is rendkívül kártékony volt. Ebből a keménységéből, amit Orbán annyira szeretett, következett a hajlíthatatlansága, a kompromisszumokra való képtelensége, a dacossága, az arroganciája az EU-val szemben, ezért komoly akadálya volt az uniós pénzek trükkös megszezésének, mert képtelen volt a nyilvánvaló és átláthatóan hazug változtatásokon kívül valami hihető bullshitet előállítani.

Nála sokkal veszélyesebb egy Navracsics, aki sokkal európaibb és dörzsöltebb ember, akinek ennélfogva a bűne is sokkal nagyobb, mint a rendkívül egyszerű szerkezetnek minősülő Varga Judité. Hamarosan kiderül, miért bukott meg a NER egyik gránitszilárdságú oszlopa, de a távozása és bukása akkor is öröm, ha egyelőre az a veszély fenyeget, hogy nem tűnik el örökre, és a visszataszító hazudozásait még ezután is hallani kell, beképzelt és arrogáns képétől nem szabadulunk meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.