2024. január 2., kedd

VÁLÁS GYEREKSZEMMEL – KI SEGÍT A GYEREKEKNEK ÉS KI SEGÍT A SZÜLŐKNEK?

TELEX
Szerző: PEER KRISZTINA
2024.01.02.


A statisztika alapján minden második családban elválnak a szülők. Így nehezen képzelhető el, hogy egy gyerek ne találkozna a válással, akár csak úgy, hogy az osztálytársa szülei váltak el, vagy éppen a legjobb barátjának költözött el az anyukája. A témával sokat foglalkozik a szakirodalom, a sajtóban is megjelenik a válás a celebvilág hírei között. Többek között ezért sem lehet eleget beszélni róla, hiszen a szakcikkek nem feltétlenül érnek el minden olvasót, míg egy szaftos váláson lehet csámcsogni, miközben a gyerekekre alig gondolunk. Ha eszünkbe jutnak is, leginkább sajnálni tudjuk őket – de a sajnálattal egyetlen gyerek sem megy semmire.

Ebben a cikkben a gyerek szempontjával foglalkozunk, amely oly sokszor elsikkad a folyamatban, még akkor is, ha a szülők igyekeznek mindent megtenni a gyerek kiegyensúlyozottsága érdekében. Gyermekpszichológusként a tapasztalatom azonban az, hogy nagyon gyakran nem tudnak.

Mitől gyerekközpontú egy válás?

Leginkább attól, hogy a felek képesek a gyerek érdekeit, a gyerek jogait szem előtt tartani végig a folyamat során. De ez rettentő nehéz, és a háttérben rejlő okok is nagyon összetettek.

Gyurkó Szilvia Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései és Bogár Zsuzsa Válásterápia – Hogyan segítsünk önmagunknak és gyermekeinknek válás előtt, közben és után című könyvei megkerülhetetlenek ebben a témában. Igazán hasznos olvasmányok, útmutatók a családoknak és a környezetüknek, és a témával foglalkozó szakembereknek is. Számos gyakorlati példát felsorakoztatnak, amelyek segíthetnek a szülőknek (is) végiggondolni, mire számíthatnak és milyen megoldások jöhetnek szóba.

Egy gyerek szempontjából mindenekelőtt az érzelmi biztonság megteremtése a fontos, hogy azt érezhesse: elfogadják és szeretik őt, hogy a világ, amely körülveszi, kiszámítható, és mind fizikai, mind pszichológiai értelemben biztonságos. Ehhez azonban szükséges a szülő saját érzelmi biztonsága...

FLECK ZOLTÁN: AZ ORBÁN-KORMÁNY TERJESZKEDÉSÉNEK KULCSA A PÉNZ ÉS A HATALOM

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.01.02.


Az Orbán-kormány bármilyen önkormányzati, vagy társadalmi ellenkezés esetén presztízskérdést csinál abból: ha egyszer eldöntött valamit, abból nem visszakozik. Így van ez rádió egykori épületeinek lebontása ügyében is. A megmentésért folyó küzdelmet pedig politikailag kilátástalanná teszi, hogy Józsefváros nem baráti önkormányzat – véli Fleck Zoltán. A jogszociológus szerint nyugodtan feltételezhetjük, ha a kabinet valamihez feltétlen ragaszkodik, akkor abban vagy pénz van, vagy lehetőség a hatalom növelésére. Ez egy állandóan terjeszkedő hatalmi logika.


Józsefváros a Lex Pázmány után egy közigazgatási perben és az Alkotmánybíróságon is megpróbálja megállítani a Rádió-épületek bontását, ezt Pikó András Facebook-posztjában tette közzé. Ön szerint győzhet Józsefváros a Magyar Rádió egykori épületeinek megmaradásáért folytatott harcban?

Az ügy jogi részleteit, azt, hogy az építésügyi jogszabályok mit mondanak erre, nem nagyon ismerem. Ám ami a politikai tartalmi része ennek az ügynek, az kilátástalanná teszi a küzdelmet, mert Józsefváros – mint tudjuk – nem baráti önkormányzat. Mostanában pedig a helyi érdekeket védve, még fideszes önkormányzatok is szembekerültek a kormánnyal. Tehát nincs esélye olyan intézménynek, amelyik a saját döntési hatáskörét, az autonómiáját védené. Az elmúlt évek alatt kiszedtek az önkormányzatok kezéből minden hatáskört, és a köz ügyeiben – az iskoláktól kezdve egy csomó mindenben – ott maradtak a feladatok, amelyeket nem tudnak teljesíteni, mert a pénzt is elvonták tőlük. Persze végső soron egy ilyen bontás is megtámadható a bíróságon, de onnan kezdve, nem lehet tudni, hogyan fog végződni az ügy...

TÓPARTI VILLÁKAT TERVEZNEK A VOLT ZÁNKAI MÁV-ÜDÜLŐ HELYÉRE, NAGY MÁRTON ÁRNYA IS FELSEJLIK A HÁTTÉRBEN

24.HU
Szerzők: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ, MÁZSÁR TAMÁS, VARGA JENIFFER
2024.01.02.


- „Klasszikus balatoni villák” épülhetnek a volt zánkai MÁV-üdülő tóparti területén, amit 2022-ben adott el az állam.

- A 16 ezer négyzetméteres ingatlan tavaly nyáron két – tulajdonosait rejtegető – magántőkealap érdekeltségébe került.

- A kisebbségi tulajdonos hátterében a gazdasági miniszter testvérének köre tűnt föl.

- A többségi tulajdonos pedig a Nagy Márton felügyelte MFB Csoport által tízmilliárdokból indított városi tőkealapok összevonásából jött létre.

A zánkai önkormányzat a beruházó kérésére úgy minősítette át a területet, hogy csökkentette a legkisebb kötelező zöldfelület méretét, de a beépíthetőség mértékében is nagyvonalú volt.

Több ezer négyzetméteren épülhetnek Balaton-parti villák az egykori zánkai MÁV-üdülő több mint másfél hektáros területén – tudta meg a 24.hu.

A partmenti ingatlan az 1970-es évektől 2015-ig az állami vasúttársaság üdülőjeként funkcionált, majd bezárása után közvetlen állami tulajdonba került. A Zánka-Köveskál vasútállomáshoz és a községi strandhoz közeli, több mint 16 ezer négyzetméteres telket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. árverés útján értékesítette 2022-ben 574 millió forintért. A vevő egy pár hónappal korábban bejegyzett cég, a Goro Maxi Kft. volt. A társaság ügyvezető-tulajdonosa a vitorlázóként Európa-bajnokságot és kétszer világbajnokságot is nyerő Weinhardt Csaba volt egészen néhány hónappal ezelőttig.

Nyáron a cég a tóparti telekkel együtt két magántőkealap birtokába került,

Weinhardt pedig csak ügyvezetőként maradt meg a társaságnál.

Az utóbbi években – a vagyonosok körében – népszerű, alacsony adókat és anonimitást biztosító magántőkealapok végső tulajdonosai ismeretlenek, hasonlóan az offshore cégekhez. Bár valós tulajdonosaikat korábban rövid ideig meg lehetett találni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges tulajdonosi adatbázisában, később törölték azokat a rendszerből. Erre azután került sor, hogy a nyilvántartást felfedezte a Direkt36, és számos magántőkealap tulajdonosi szerkezetét nyilvánosságra hozta. Ugyanakkor ebbe a rejtőzködő cégvilágba is vezetnek olyan árulkodó nyomok, amelyekből ma is lehet következtetni a valós tulajdonosi viszonyokra...

BOKROS LAJOS: AZ ÁLLAMI HOMLOKZATÚ OLIGARCHIKUS ÖNKÉNYURALOM POLITIKAI GAZDASÁGTANA

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: BOKROS LAJOS
2023.12.21.


2400 évvel ezelőtt Arisztotelész 
Politika című művének negyedik könyvében így írt: „Ami pedig az oligarchiát illeti: ha többeknek van bizonyos vagyona, de az csak szerényebb és nem túlságosan nagy, ez az első formája az oligarchiának: megengedik, hogy akinek a megkívánt vagyona megvan, részt vegyen a közügyekben, és mivel nagy számban vannak azok, akik a kormányzatban részesek, ebből szükségszerűen következik, hogy nem az emberek uralkodnak, hanem a törvény (...és ha sem annyi vagyonuk nincs, hogy gondtalan anyagi függetlenséget élveznének, de másrészt nem is olyan kevés, hogy a városállam segítségére szorulnának; szükségszerűen annál is inkább ragaszkodnak hozzá, hogy a törvény legyen az uralkodó, és ne ők maguk). Ha azután azok, akik a vagyont kezükben tartják, még kevesebben vannak, mint az előbbi esetben, de viszont vagyonuk nagyobb, akkor létrejön az oligarchia második formája: ti. a vagyonosok nagyobb erőre kapván, egyre többet kívánnak, ezért aztán maguk választják a többiek közül azokat, akik az uralkodó rendbe lépnek, másrészt azonban, mivel még mindig nem olyan hatalmasak, hogy törvény nélkül is kormányozhatnának, elismerik a törvényt hatalomnak. Ha aztán még szigorúbban alkalmazzák ezt az elvet azáltal, hogy még nagyobb vagyont még kevesebb kézbe gyűjtenek, akkor az oligarchia harmadik fokozata jön létre, az ti., mikor a vezető tisztségeket a maguk kebeléből látják el, de oly törvény alapján, amely elrendeli, hogy az elhaltak helyét fiaik foglalják el. Végre, ha vagyonukkal és párthíveik hatalmas táborával túlságosan nagy jelentőségre tesznek szert: ez a fajta oligarchia már közel jár a monarchiához, s itt a legfőbb hatalom már az embereké, nem pedig a törvényé, s ez az oligarchia negyedik formája, amely megfelel a demokrácia utolsó fokozatának.”

Három elem fontos számunkra most ebből a nagyszerű leírásból. Egyrészt az, hogy az oligarchia mint uralkodó kormányzati forma változó tartalommal bír, ahogy a hatalmat gyakorló emberek száma vagyonuk növekedésével csökken. Másrészt az, hogy a kezdetleges oligarchiában, ahol a kormányzásban viszonylag sokan vesznek részt, éppen a résztvevők számából, azok viszonylag csekély vagyonából és a vagyon gyarapítását célzó elfoglaltságból az következik, hogy nem annyira az egyes személyek, hanem az emberi akaratnál és szeszélynél stabilabb törvények uralma a döntő. Végül, de nem utolsósorban pedig az, hogy az oligarchiát megelőzheti a demokrácia, abból idővel kifejlődhet az oligarchia, noha a szerző maga azt elsősorban az arisztokrácia elfajult válfajának tekintette.

Ma, a huszonegyedik században az oligarchia fogalma némi átalakításra szorul. Erre tett termékeny kísérletet David Lingelbach és Valentina Rodríguez Guerra, amikor új könyvükben így fogalmaztak: „Az oligarcha olyasvalaki, aki megszerzi és újratermeli a vagyont és a hatalmat azáltal, hogy az egyiket a másikra átváltja” (The Oligarchs’ Grip. Fusing Wealth and Power, De Gruyter, 2023). Mindkét pillér – tehát a vagyon és a hatalom – megléte egyaránt fontos, de a döntő az, hogy ezek egymást támogatják; így emelvén tartóssá és örökletessé mindkettőt. Az oligarcha egyfelől vagyonára támaszkodva megszerzi, megerősíti politikai hatalmát, másfelől politikai befolyását és uralmát vagyona védelmére és további gyarapítására használja föl. Az oligarchikus uralom stabilitásának az alapja tehát a vagyon és a politikai uralom hézagmentes összefonódása.

Fontos felismerni, hogy a kapitalista piacgazdaság folyamatosan újratermeli a jómódú embert. A versenyben egyesek anyagilag gyarapodnak és győznek, mások vagyona pedig elolvad; ők lesznek a vesztesek. Mindez a piaci verseny természetes következménye. Más a helyzet viszont akkor, ha a verseny győztese vagyonát politikai hatalomra váltja, éppen azért, hogy vagyonát többé ne veszélyeztesse senki. Fordítva is előfordul: szegényebb ember hatalmat szerez, amit rögvest politikai befolyás révén szerzett anyagi gazdagsággal támaszt alá. Többé nem kell piaci hatékonyság ahhoz, hogy valaki győztesként kiemelkedjen és aztán tartósan fölül maradjon, mert a kisajátított politikai hatalom révén a piaci és politikai verseny egyaránt megkerülhető, korlátozható, felszámolható...

ITT OLVASHATÓ

SŰRŰ ÉV UTÁN KEZDŐDIK MINDEN ELÖLRŐL - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2024.01.02.


Jó reggelt, és boldog új évet! Ez itt a 444 napindító hírlevélsorozatának idei első része, rögtön jó vaskos tartalommal. Többek között olyan cikkekkel, mint:





Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Az év vége

Véget ért egy újabb év, és jöttek sorra az ilyenkor szokásos hírek is persze: kiderült, hogy több mint 300 köbméternyi szeméttel köszöntötték 2024-et a budapestiek, üzent Novák Katalin, több mint kétszázan kerültek kórházba a túl sok ital miatt, 143-szor vonultak a tűzoltók szilveszterkor, és tizenöt petárdázó ellen indított eljárást a rendőrség. Máshol sem volt egyszerű az este, zavargásokba csapott át a szilveszteri petárdázás Berlinben és Hollandia városaiban.

Szorosan kapcsolódik ide, hogy a múlt héten arra kértük a 444 házibulistáit és aftereseit, hogy írják meg nekünk a legmeredekebb más- vagy harmadnapjaik történetét, hogy közkinccsé tehessük az újév alkalmából a legkiemelkedőbb pályaműveket. Sok erős levelet kaptunk, a válogatásunk ezekből január elsején jelent meg.

Hír volt még itthonról, hogy Orbán az Operaház tetején nótázott szilveszterkor, míg Karácsony újévi üzenetében a beszélgetés fontosságát hangsúlyozta. Kapcsolódó kishír volt, hogy bár a Fidesz még mindig nem állított főpolgármester-jelöltet, de amúgy Gulyás Gergely szerint Karácsony simán legyőzhető.

Kiderült, hogy mégsem oldódott meg a helyközi járatos bérletek kérdése, és a BKK bérletei jelen állás szerint csak március elsejéig használhatóak. A témával kapcsolatban Vitézy Dávid ismét elmondta, hogy a Budapest-bérlet megszüntetése visszalépés lenne a budapesti közösségi közlekedésben.

Ezeken felül hír volt még, hogy

suttyomban beismerte a kormány: idén 5,9% lesz a költségvetési hiány,


- és hogy Márki-Zay Péter egy év alatt olyan jól megtanult románul, hogy már tolmács
nélkül követte a forradalmi megemlékezéseket Aradon.

Öregség és hasonlóak

A két ünnep közötti időszakból az egyik kedvenc cikkem arról szólt, hogy régen miért néztek ki öregebbnek az emberek (már ha!), érdemes elolvasni, ha eddig kimaradt volna. Emellett grafikonon szedtük össze a magyar konzulok meccsre járási szokásait és értekeztünk a meztelenül szarás mibenlétéről is.

Választások

Mi a közös több mint négymilliárd emberben, akik a világ GDP-jének felét termelik meg együttesen? Bangladestől Ruandáig, az Egyesült Államoktól Indiáig választanak.


Írtunk arról is, hogy az EP és a magyar önkormányzati választásokon túl a brit, az osztrák, a portugál, és a román választás is fontos fordulatokat hozhat Európában. A kilátások nem túl derűsek: politikai széttagoltság csökkenése szinte esélytelen.

Ahogy az lenni szokott, újévkor a világ jelentősebb vezetői is nagy bejelentéseket tesznek: Macron szerint például 2024 a franciák nagy éve lesz, élő adásban mondott le a dán királynő, II. Margit, Zelenszkij rengeteg ukrán harci drónt ígért, Hszi jóbarátjának nevezte Putyint (aki az EU-ból egyedül Orbánnak küldött újévi köszöntőt), míg Ferenc pápa például leteremtette Róma vezetését.

Topok

Az év vége persze a nagyobb összegző cikkek ideje is, mi például szokás szerint összeszedtük az év percembereit (Pálffy Istvántól a KÍ Klaksvíkon és Gaius kutyán át a ferencvárosi padig), megmutattuk, melyik tíz 444-es videót néztétek idén a legtöbben, és összeszedtük az elmúlt 12 hónap legjobb-erősebb-emlékezetesebb fotóit is.

Ismét jelentkezett nálunk évösszegző utcafotó-gyűjteményével Soós Bertalan, a Qubit pedig a ChatGPT felől foglalta össze az évet.

Sztárság

2023 Taylor Swift nagy éve volt: a rajongói hónapokat is hajlandóak sátrazni a koncerthelyszínei előtt, a Harvardon kurzust indítanak róla, a Time magazin az év emberének választotta. A countryénekesből lett popikon egyszerűen megkerülhetetlen volt idén. De miért?

Írtunk arról is, hogy visszatért az európai poptörténelem legpusztítóbb korszaka. Mert hiába tartott sokáig, mire megszabadultunk a '90-es évek egyforma, bugyuta, műanyag eurodance-slágereitől, a TikTok révén egy egész generáció gyermekkori zenetraumái újraéledtek.

A Qubit pedig arról írt, hogy az igazán jó stand-up humor fittyet hány a politikai korrektségre, de mindezt suttyóság nélkül képes megtenni.


2024. január 1., hétfő

С НОВЫМ ГОДОМ, ВЕНГРЫ!

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.01.01.


Jóleső érzéssel nyugtázhattuk az év végén, hogy megérkezett a Kreml üdvözlő távirata, amelyben méltatta az orosz politikai és katonai blokkhoz tartozó Magyarország lojalitását és hűségét, amit Putyin elnök az orosz-magyar kapcsolatok pozitív dinamikájának nevezett.

A távirat további részét russzológusok alig bújtatott fenyegetésként értékelték, miszerint „az orosz elnök megerősítette elkötelezettségét a konstruktív, pragmatikus interakció folytatása mellett, amely lehetővé teszi fontos közös gazdasági projektek megvalósítását, amely teljes mértékben megfelel az orosz és a magyar nép érdekeinek”.

Azt tudjuk, mit jelent, amikor Moszkvában tudják, mi a magyar nép érdeke, s az egybeesik az orosz nép érdekeivel. Ez egész konkrétan egy meg nem nevezett, jövőben bekövetkező orosz megszállást jelent, amelyet Виктор Орбан már előkészített és elkerülhetetlenné tett. Ha Orbán rendszere nem szűnik meg, Magyarország orosz megszállása elkerülhetetlen, ami megnyugtató.

Mert ez esik egybe a magyar (és az orosz) nép érdekeivel. Szerencsére a közös történelem sok szép emléket őriz azokból az időkből, amikor ezek az érdekek egybeestek, s találkoztak Záhonynál, s virágoztak, sok szép orosz laktanyát teremtek Magyarország földjén, az Oroszország anyácska nyugati régiójában. Elvégre mindig is hozzájuk tartoztunk, csak elvándoroltunk nyugatra.

Magyarország már visszatért az orosz keresztény állam kebelébe. Moszkva megbocsátott, és hazánk csatlakozott az ázsiai (türk-orosz-kipcsak) szövetséghez. Megtaláltuk helyünket, miután a Kreml egy olyan kiváló vezetőt állított a magyar tagköztársaság élére, mint a mi Виктор Орбан kormányzónk, aki megszabadított minket Brüsszel, Washington és a Nyugat rabságából. Már csak az ukrán árulók választanak el minket egymástól, nem sokáig.

Ezt az évet már úgy kezdhetjük, hogy megalakul az orosz államvédelmi hivatal magyar részlege FSZB SZVH néven. Putyin elnök üdvözlete megnyugtathat minden magyar embert, hogy Oroszország anyácska megvédi a szuverenitásunkat, ami kifejeződik abban is, hogy közös hadseregünk orosz hadtestjei bevonulnak majd Sopronba, hogy megvédjenek minket.

Magyarország valódi elnöke Vlagyimir Putyin, ezért az ő újévi üdvözletét közöljük, nem a báb szerepét betöltő Novák Katalinét. Mi is köszöntsük az új évet és egymást immár úgy, ahogy az orosz fennhatóság alá visszatért szuverén országokban illik: С Новым годом, венгры!

Reméljük, még senki nem felejtette el az orosz nyelvet, már csak azért sem, mert az hamarosan törvénysértés lesz. Itt olvasható elnökünk, Vlagyimir Putyin, újévi üzenete:...

GÁBOR GYÖRGY FACEBOOK BEJEGYZÉSE

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.01.01.


Leonard Bernstein, akit mostanában LMBTQ-hőssé farigcsált át a moziipar, zenészi mivoltáról és zsidóságáról úgyszólván teljesen elfeledkezve (pedig számára e kettőnek volt igazán jelentősége), sokat beszélt és írt a zenei humorról. Úgy tartotta, hogy a zenei humor két olyan dolgot tesz össze, melyek nem összetartozóak, nem egybevágóak. Ahogy Gershwin Egy amerikai Párizsban c. művében megszólalnak az autódudák; ahogy Kodály Háry János szvitjének elején elhangzik egy hatalmas és hosszan tartó zenei tüsszentés; ahogy Rameau csembaló-darabjában megszólal a kakas és ahogy a tyúk kotkodácsol; ahogy Haydn 102. szimfóniájában egymást váltogatják a hirtelen szünetek, vagy a váratlanul hangossá majd halkká váló részek; ahogy Prokofjev a Klasszikus szimfóniában Haydnt utánozza és eltúlozza a hirtelen erős és halk hatásokat, és ahogy oda nem illő hangokat tesz bele a műbe, vagy ahogy a harmadik tételben a gavotte-ban váltogatja a hangnemeket; amikor Mahler I. szimfóniája harmadik tételének jól ismert boldog dallama, a Frère Jacques (János bácsi, János bácsi, keljen fel…) komor és szomorú gyászinduló tempóban szólal meg és így tovább.

Nos annak az évnek a végén, amelyben előfordulhatott – csak találomra egy példa –, hogy az ország miniszterelnöke egy lovat ajándékozott annak a török elnöknek, aki Netanjahut rosszabbnak tartja Hitlernél, aki arról szónokolt, hogy a holokausztban a hatmillió zsidó elpusztítása kevésbé volt rossz, mint Izrael háborúja a Hamász ellen, aki a Hamászt nem terrorista szervezetnek, hanem hős szabadságharcosoknak nevezi, s akinek az országában az üzletek bejáratán ismét megjelent a régi figyelmeztetés, miszerint zsidókat nem szolgálnak ki, nos egy ilyen évet követően és a szuverenitásvédelemtől izmosodó jövő évet megelőzően boldog új évet kívánni voltaképpen azonos Rameau csembaló-darabjának kotkodácsolásával, vagy tán még inkább a János bácsi, János bácsi, keljen fel dalocska gyászindulóvá történő átlényegülésével.

Én most mégis, csak azért is, mert szeretem a humort, s a zeneit kiváltképpen!

És ajánlom az alábbi remek gyűjteményt, Gidon Kremernek és barátainak álláspontját a zenei humorról.

https://open.spotify.com/album/5fd6EhIPxiD35CIFWQ2zXc...

2023. december 31., vasárnap

BÖDŐCS: FÉLREÉRTÉS

BÖDŐCS VIDEÓK
Szerző: BÖDŐCS TIBOR
2023.12.31.



Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben című könyve megrendelhető itt: https://bit.ly/Bodocs_Tibor_Primszamo... 

Mucsi Zoltán, Scherer Péter Animáció: Gróf Balázs

SZILVESZTERI MŰSOROK A KLUBRÁDIÓBAN - SZILVESZTERKOR IS ÜNNEPI ADÁSSAL JELENTKEZIK A KLUBRÁDIÓ!

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ
2023.12.31.


December 31. vasárnap

14:00 Művészbejáró

Berecz András, az elementáris humorú mesemondó, énekes, a Művészbejáró vendége december 31-én, vasárnap, a szokásos időponttól eltérően, a 14 órakor. Bölcs, költői, gyermekien játékos, akár pajzán ahogy mesél, telivér élettel teli. Remekül anekdotázik, telis-tele van jobbnál jobb történetekkel, lenyűgözően ízes a beszéde.

15:00 Kovátsműhely

Szilveszter délután a szokottnál előbb 15 órától a Kovátsműhely vendége Lajsz András, az egyik leghíresebb magyar bartender, mixer, aki azt is elmeséli, hogy ő milyen italt ajánl nekünk szilveszter éjjelére. És annyi életkedvet kívánunk hallgatóinknak is a következő évre, mint amennyi neki van.

16:00 Anno Budapest

Anno Budapest: év végi buli - leltár, sírva vigadás és a többiek, Panxnotded Miklóssal és vendégeivel december 31-én délután négytől, este nyolcig

20:00 Hitler ABBA-t énekel - hangjáték

Szilveszter este 8 és 10 óra között sírva nevetést hoz O. Horváth Sári színműve, amely most hangjátékként debütál a Klubrádióban. Az ötszereplős előadás két idősíkon halad. A dráma és az abszurd humor váltja egymást jelenetről jelenetre. Hitler szándékosan elrajzolt karakterével párhuzamosan jelenik meg Angela Merkel szintén túlzóra írt figurája. Minden mindennel összefügg, talán csak azok a dolgok tévesek, amelyekben biztosak voltunk.

A darabot íróként és rendezőként is jegyző O. Horváth Sári sok más következtetés mellett arra jut, hogy vezérnek lenni nagyon fárasztó dolog, és másokra nézve igen veszélyes tud lenni. Az évszám és a helyszín persze szabadon választott. Hitler ABBA-t énekel – szilveszterkor, este nyolckor.

22:00 Koccintsunk!

Koccintsunk! Este 10 órától éjfélig válogatást hallhatnak az idei Szörp-Szóda Fesztivál emlékezetes pillanataiból.

Január 01.

00:00 Boldog Új Évet!

Boldog Új Évet! Éjfél után két óra zenével indul a szökőév. Lesz benne minden és mindenki, akit szeretünk Leonard Cohentől Dés Lászlóig, Yardbirdstől a Loksiig, Lang Györgyitől Azahriáig.

LÁNCZI IDEÁLIS VÁLASZTÁS RETTEGETT ÁVH-FŐNÖKNEK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.12.30.


Orbán és a NER működését ismerők biztosak lehetnek abban, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem azzal kezdi, hogy jönnek a „fekete autók”, bebörtönöznek bárkit. Ellenkezőleg, a cél az, hogy az új államvédelmi hatóság belesimuljon a rendszerbe, belekonszolidálják a NER-be, mint annak szerves és legitim részét részét, hogy így legyen hiteles a munkája.

Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé veszélyes, mint ahogyan a fogadtatása előrejelezte, épp fordítva: amikor megkezdi az ÁVH és a Gestapo újkori keveréke a működését, már senki nem kérdőjelezi meg, hogy az jogállami és törvényes, miközben a nyílt totális diktatúra eszköze lesz. Pontosan olyan lesz, mint a NER egésze, másnak látszik, mint ami.

Lánczi Tamás feladata az lesz, hogy belekonszolidálja a szuverenitásvédelemnek nevezett fasiszta diktatúra államvédelmi erőszakszervezetét a rendszerbe, miközben ki kell építenie a szervezet struktúráját, működési módját, módszereit, ideológiai- és propagandahátterét, s tartalommal töltse meg a működését.

Gátlástalan propagandista hazudozóként ez nem lesz nehéz, most a feladata az lesz, hogy minden mást kriminalizáljon és kiirtson. Lánczi akkor bukik meg a hivatalában, ha nincs elég türelme kivárni, amíg beindulhat a gépezet, és túl korán, idő előtt elkezdi listázni és kontroll nélkül, a titkosszolgálatot használva üldözni bárkit, aki cáfolja a hazugságaikat.

Először vélhetően csak irányelveket határoz meg, amihez mindenkinek tartania kell magát, beleneveli a társadalomba és a közéletbe a szuverenitás fasiszta és náci elméletét, aminek a végén olyan természetes igazságnak kell tűnnie, hogy már a villamoson mindenki tudja, mi sérti a „szuverenitást”, s azonnal tudja mindenki, hol kell feljelentést tennie.

Éppen azelőtt, hogy a rezsim hivatásos hazudozói elkezdenének bezzegelni, hogy nem lett az SZVH mégsem ÁVH, nem tépik le senki körmeit, elkezd a szervezet dolgozni, megtalálja azokat a célszemélyeket, akiket már most is tudnak, hogy elinduljanak a próbaeljárások, s teszteljék, hogyan reagálnak a „zemberek”. A „zemberek” pedig jól fognak reagálni.

Ha Lánczi jól végzi a dolgát, akkor egy zemberként háborodik fel az ország a gondosan és jól felépített koncepciós eljárásokon, amelyek szaporodnak, durvulnak, a propaganda úgy uszít és működik majd, mint a legklasszikusabb kommunista, fasiszta, náci diktatúrákban, ahogy Orbán fasiszta rendszere természetessé vált, ehhez is hozzászoknak a zemberek.

„Vesszen Hannibál! Vesszen Nyúl!” Itt tartunk.

A 444.hu oldalán Rényi Pál Dániel kiváló jellemrajzot készített az új ÁVH-főnökről. Lánczi a kiváló NER-katona, akiből a legkisebb szuverenitás is hiányzik, kézzel vezérelhető, könnyen irányítható, viszont kellőképpen arrogáns és kíméletlen, lefelé tapos és felfelé nyal, arra is alkalmas lesz, amiről teljesen megfeledkeztünk: az SZVH a belső ellenséget is megfigyeli.

Lánczi kiválóan alkalmas arra, hogy rettegett SZVH-főnök legyen belőle, aki a paranoiás vezér jobbkeze és végrehajtó embere legyen. Érdemes lesz figyelni Lánczi beosztottjaira is, akik az erőszakszervezet végrehajtói lesznek, s feladatuk, hogy működőképessé tegyék a szervezetet, mert Lánczi a véresszájú inkvizítor szerepén kívül mindenre alkalmatlan.

Lánczi eddig mindent szétvert, ahova betette a lábát. Az SZVH lesz az első, ahol építenie kell valamit. Ehhez majd kap megfelelő embereket. A hideg, rideg államvédelmi főnököt viszont kiválóan alakítja majd, alig várja, hogy megnyíljon a lehetőség a nyílt támadásra. Megint megtalálták a megfelelő embert a feladatra, de a NER tömegével termeli ezeket...

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE MUTATTUK BE, HOGY MŰKÖDIK A FIDESZES HAZUGSÁGGYÁR

TELEX
Szerző: SIMOR DÁNIEL
2023.12.31.



Egy február végi szombat délután kellemes idő volt, ezért elmentem biciklizni a budai hegyekbe, közben a Facebookon élőben közvetített kormányinfót hallgattam. Jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen elmeállapot szükséges hozzá, hogy ilyenkor kormányinfót hallgassak, de hát ez van, ez érdekel.

Utólag viszont kiderült, hogy az évem talán legsikeresebb anyagához kaptam ihletet a kormányinfóval.

Egy héttel később, miután a Fidesz átnyomta a parlamenten a Magyar Orvosi Kamarát ellehetetlenítő törvényt, arról kérdeztük a képviselőket, hogy miért kellett ilyen gyorsan és ennyire drasztikusan fellépniük a kamarával szemben. Azzal érveltek, hogy a kamara zsarolással próbálta a tagokat befolyásolni, ezért el kellett vonni a jogait.

A fideszesek több olyan érvet is felhoztak, amikről tudtam a kamara álláspontját, de én nem voltam elég információ birtokában ahhoz, hogy meggyőződjek a megalapozottságukról. A videó alatt több kommentelő is szóvá tette, hogy az anyagból nem derült ki, hogy a vitában kinek van igaza. Vagyis hiányzik a legelemibb információ.

Elkezdtem nézegetni az egy héttel korábbi híreket, majd egy ponton beugrott, hogy azon az ominózus szombati kormányinfón a köztévé riportere kérdezett először, épp a MOK ügyéről. Lassan kezdett összeállni a fejemben, hogy én valójában ott bringázás közben hallottam először a MOK elleni vádakról. Akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, utólag viszont összeraktam, hogy ez volt az egyik első építőkockája annak a médiakampánynak, amit a következő két napban akkorára fújt a fideszes média, hogy visszakézből törvényt is módosítottak miatta.

A sztori ott hevert a földön.

Nem kellett mást tennem, csak rendszerezni annak a pár napnak az eseményeit. Ehhez óriási segítségemre volt a Telex grafikusa Lerch Julcsi, akivel precízen és érzékletesen mutattuk be, milyen gyorsan és szervezetten épített fel a Fidesz és a médiája egy történetet, amire alapozva utána teljesen átalakították a kamarát szabályozó törvényt.

„A LEGROSSZABBUL TELJESÍTŐK SZINTE ANALFABÉTÁK” – AZ MTA-N IS ÉRTÉKELTÉK A PISA-EREDMÉNYEKET

MAGYAR HANG
Szerző: R. KISS KORNÉLIA
2023.12.30.


Jelentősen romlott az OECD-országok eredménye a tavalyi PISA-felmérésen. Számos országban nem csak a visszaesés adhat okot aggodalomra, hanem az alulteljesítők magas aránya is. Bár utóbbi Magyarországon nem tér el jelentősen az OECD átlagától, a Magyar Tudományos Akadémia múlt heti konferenciáján felszólaló kutatók figyelmeztető jelnek tekintik az eredményt.


A PISA-teszt az OECD-országokban (illetve azok partnerországaiban) tanuló 15 éves diákok szövegértését, matematikai és természettudományos képességeit vizsgálja. Nem a tananyag elsajátítását méri fel, hanem azt, hogy képesek-e a tanulók alkalmazni a megszerzett tudást, vagyis megmutatja azt is, mennyire lesznek képesek boldogulni a felnőtt életük során. A 2022-es mérés eredményeit idén decemberében hozták nyilvánosságra, ezekből pedig az derült ki, nagy visszaesés következett be az OECD-országok átlagában. Jelenleg már minden negyedik 15 éves nagyon alacsony képességszintű a matematika, természettudományok és az olvasás-szövegértés területén, vagyis a tanulók negyede gyakorlatilag nem éri el a boldoguláshoz szükséges szintet. A legfejlettebb országok közül is sokan rontottak jelentősen a korábbi eredményükön, ilyen például Finnország, Norvégia vagy Németország. A 2022-es magyar eredmények stagnálást jeleznek.

Alapvető problémákat sem fognak megoldani

A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának decemberi, PISA-eredményeket elemző konferenciáján a felszólaló szakértők mindannyian kiemelték: magas a tanulók között az alulteljesítők aránya. Bár ezek az arányok nem sokkal térnek el az OECD-országok átlagától, a kutatók szerint ettől függetlenül figyelmeztető jelnek kell tekinteni az alulteljesítők magas arányát – és azt, hogy ez az arány szinte minden területen nőtt az elmúlt tíz évben. Az ebbe a kategóriába tartozó tanulók ugyanis gyakorlatilag analfabétának számítanak a természettudományok, a matematika vagy a szövegértés területén.

A PISA-teszten hat teljesítménykategória van, az egytől hatig tartó skálán a a legjobban teljesítők érik el a 6. szintet. Steklács János (Pécsi Tudományegyetem) a magyar tanulók szövegértési eredményeivel kapcsolatban kiemelte: Magyarországon az arányuk nagyon alacsony, mindössze a tanulók 5 százaléka képes elérni az 5. vagy 6. szintet. Viszont a legrosszabbul teljesítők aránya magas: a tanulók 26 százaléka 2. szint alatt teljesít. – A legrosszabbul teljesítő tanulók szinte analfabéták, akik alapvető problémákat sem fognak tudni megoldani – mondta Steklács János. Kiemelte: az ennyire rosszul szereplő tanulók aránya az olvasás-szövegértés területén 6,2 százalékkal nőtt 2012 és 2022 között. Szomorú adalék, hogy az alulteljesítők között egyre nagyobb arányban vannak a rossz körülmények között élő családok gyermekei.

Csíkos Csaba (Szegedi Tudományegyetem) a matematikai eredmények kapcsán úgy fogalmazott, ezen a területen is beszélhetünk funkcionális analfabétizmusról. Aki itt nem éri el a PISA-teszten a 2. szintet, csak olyan kis szeletét birtokolja a matematikai képességeknek, ami bizonytalanná teszi, hogy meg tudja állni a helyét felnőttként egy modern társadalomban. Kitért arra is: az Európai Unió is figyeli a PISA-mérésből származó adatokat, és 2030-as célkitűzései között szerepel, hogy 15 százalékra szorítsa le a legrosszabbul teljesítők aránya. Utóbbi most matematikából 29,6 százalék Magyarországon, míg a legmagasabb szintet a magyar tanulók 7,9 százaléka éri el...


2023. december 30., szombat

INTERJÚ KULKA JÁNOSSAL ÉS TESTVÉRÉVEL, KULKA JANINÁVAL /// FRIDERIKUSZ PODCAST 86.

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
203.12.29.



Kulka Jánost évtizedeken át igen sikeres színészként tartottuk számon, színpadon és filmekben főszerepek tucatjait alakította. Azonban hét és fél éve, 2016. április 12-én stroke-ot kapott, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Eleinte csak a bal karja mozdult, és csak a szemével tudott kommunikálni. A folyamatos fejlődés ellenére jelenleg is afáziával, azaz az organikus agyi sérülés következtében létrejövő beszédzavarral küzd. 2018-ban felmondott anyaszínházában, a Katona József Színházban, és bár a stroke-ja után egyszer-egyszer színpadon és filmekben is szerepelt, de már nem hisz benne, hogy teljes erővel vissza tud térni mesterségéhez. Pár hónappal ezelőtt egy újságinterjúban igen lemondóan beszélt önmagáról, életéről, az egykori kollégák és barátok eltávolodásáról, Lang Györgyi haláláról, hétköznapi enerváltságáról. 

Kulka János mellett azonban mindvégig kitartott, mind a mai napig is életének meghatározó része a nővére, a neves patológus-professzor, Kulka Janina. Ezúttal velük, a Kulka-testvérekkel beszélget Friderikusz Sándor. 

A beszélgetés után láthatják a tavaly ősszel megjelent Pálmaszív című Kulka-lemez egyik dalából készült klipet. A dal címe: Fa nőtt a házad elé. Szövegét az alábbiakban olvashatják: 

Pár szerelem, jó idők, nagy esők, 
a film lassan kifut. 

Úgy merülök, mint a kő, 
mely mély vízbe húz. 

Szűk cella már ez a test, 
a kapuőr mindjárt kidől. 

Nagy a láz. 
Gyere csend, mielőbb! 

Egy lélegzetben indulok el, nem viszlek magammal. 
Sírj, ha fáj! 

A léghajó messzire száll, 
ég leszek mától már. 

Hét héten át visz a szél, velem már nincs semmi új, 
útravalóm csak a hő, 8 gramm a súly. 

Nincs nevem itt, se nemem, egységes színkód a kék. 

Aki odajön, odaadóan beleég. 
Egy felhőből majd visszatérek, 
esővízként földbe csorgok. 

Nézd, fa nőtt a házad elé, 
mindennap ülj mellé!

A FORBES ALÁBECSÜLI ORBÁN ÉS TIBORCZ VAGYONÁT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.12.28.


...A NER röpke 13 éve alatt Orbán és családja olyan bődületes vagyonra tett szert, amelynek mértéke büntetőjogi tételben (különösen nagy vagyoni hátrány okozása) nem kifejezhető. Az állam legjelentősebb csúcsingatlanjait játszották át Orbán és oligarchái kezébe, amiből nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi Orbán magánvagyona, mennyi a strómanoké.

Az 50 leggazdagabb magyar között Orbán strómanjai és oligarchái vannak többségben, akik ezer szállal kötődnek Orbánhoz, az Orbán-családhoz és a többi strómanhoz, oligarchához, s leginkább az állami költségvetéshez, a (volt) állami vagyonhoz. Orbán, Tiborcz, Mészáros, Jellinek, Garancsi, Balásy, Szíjj, Jászai, Habony és a többiek szinte kibogozhatatlanul kötődnek össze.

Ennek a szervezett bűnözői csoportnak élén Orbán áll, aki az egészet mozgatja, irányítja és az állami vagyonnal finanszírozza. Jellemzően a költségek és a veszteségek az államéi, míg a tulajdon, a vagyon, a bevétel és a haszon az Orbán-maffia tagjaié. A csúcsingatlanokat a Tiborcz érdekkör közpénzből nyúlja le, az állam újítja fel nekik, s passzolják egymás közt.

Csak az a közpénz, amit a magántőkealapokon keresztül Tiborczba pumpáltak, duplája annak a koszos 75 milliárd forintnak, amit a Forbes a friss vagyonlistáján feltüntetett, amiben benne sincs az ingatlanvagyona. Nevetséges az összeg, amit feltüntettek. A lista inkább olyannak tűnik, mint ami eltünteti az Orbán-maffia lopott vagyonát. Hogy véletlen vagy szándékos, azt nem tudjuk, de nyilvánvaló tény, hogy 75 milliárd ezeknek nem pénz.

Nem könnyű összeszámolni a vagyont, ezt nem vitatjuk, de ilyen nagyságrendű különbség megengedhetetlen. Nem mentség, hogy Tiborcz hatalmas hitelállományt (tartozást) is tart nyilván, de ez nevetséges, mivel ezek már ott tartanak, hogy önmagukat finanszírozzák, maguknak tartoznak. Nem tudjuk, hogy a Mészáros nevére írt Orbán-bank mennyit keres például az állami pénzek, állami cégek, hitelek kezelésével, megsarcolásával.

A Forbes mindössze 591 milliárdot jelölt meg Orbán Viktor Mészáros Lőrinc strómanjának nevére írt vagyonaként is, miközben idén év elején ezt írta a Válasz Online: „kormányzati dokumentumokkal igazoljuk, hogy már legalább 541 milliárd közforint mozdult meg a kiválasztottak felé (javarészt a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül) – de vannak arra utaló nyomok, hogy a kiáramlás nagyságrendje még sokkolóbb. Némi cinizmussal azt mondhatnánk: akár külön „Tiborczék”- és „Mészárosék”-sor is lehetne a magyar állam költségvetésében. Mindenkinek egyszerűbb lenne az élete.” Csak itt van 540 milliárd.

Lélegzetelállító, milyen nagyságrendben rabolja ki az Orbán-maffia Magyarországot. Ilyen nagyságrendű bűncselekmény Magyarország ezeréves történetében is ritkaságnak számít. A Forbes adatai inkább arra mutatnak rá, hogy olyan nagyságrendű és ütemű az állam kifosztása, hogy nem tudják követni. Nincs egy valós összesítés az Orbán és strómanjai által kilopott vagyonról. A Forbes listája inkább a bűnpártolás kategóriájába tartozik.

Az állítólag 75 milliárdos vagyonnal rendelkező Tiborcz csak egy augusztusi cikk szerint 30 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást kapott, hogy a legjelentősebb ingatlanok az Orbán-család tulajdonába kerüljenek. Egy másik vagyonleltár szerint „legalább 427 milliárd állami vagy baráti pénz mozdult meg Magyarországon a Tiborcz-kör” irányába. Tiborcz már ott tart, hogy neki is vannak strómanjai. Ez egyedül hatszorosa a listán levő vagyonnak...

OROSVÁRI ZSOLT: HA NEM IS ISMEREK MINDENKIT, AKKOR IS ÉRZEM A FELELŐSSÉG SÚLYÁT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2023.12.30.


„Nagyfokú empátia kell ahhoz, hogy megértsük átérezzük a létminimum alatt élő emberek roppant nehéz helyzetét. De akkor, amikor te is közéjük sodródsz, rokkanttá válsz és kapod a 85 ezer forintodat, tudod, ha nem lenne tartalékod, tehermentes ingatlanod, akkor te is mélyszegénységben élnél” - mondta Orosvári Zsolt. A gyógyíthatatlan betegségével küzdő, az állam rokkant ellátásából élő és két lányát egyedül nevelő férfi fáradhatatlanul tesz másokért. Anyukáknak ágyat vásárolt, hogy ne a földön feküdjenek a gyerekosztályokon, majd klímákat szerzett kórházaknak, elindította a kórtermek kifestését, most pedig 300 ezer létminimum alatti rokkant ellátásban részesülő sorstársáért is harcol. Arról beszélgettünk, milyen érzés annak tudata, hogy ennyi ember sorsát cipeli a vállán, és arról is kérdeztük, milyennek látja most Magyarországot.


„Csalódott vagyok, mert nem látom, hogy ebben az országban lenne még tere a hátralévő életemnek. És mivel a gyerekeim és köztem nagy a korkülönbség – ők még általános iskolások –, az ő jövőjüket sem látom” – mondta Orosvári Zsolt, aki viszont azt látja, hogy a jelenlegi középkorúak annyit dolgoznak, amennyit csak bírnak ahhoz, hogy életben tudjanak maradni. A gyógyíthatatlan beteg és emiatt rokkant férfi tisztában van vele, nem fogja tudni egy olyan középiskolába vagy később főiskolára járatni a lányait és finanszírozni a tanulmányaikat, ahol olyan tudáshoz juthatnak, amivel boldogulni tudnak majd. Másrészt tanárok sincsenek. Pedig gyerekei kitűnő tanulók, hibátlan dolgozatokat írnak.

„Ha kimegyek itthonról akkor sáros, gödrös sárbogárdi utcákat látok, lehajtott fejű embereket, akik rohannak a boltba, de már csak élelmiszereket vesznek, mert minden másra, ami hozzá kéne tartozzon az élethez, már nem jut. Szórakozás, színház, mozi, kirándulás a legtöbb embernek már csak álom, pedig szüksége van mindenkinek a feltöltődésre” – mondta Orosvári Zsolt...

A KISNYUGDÍJASOK NAGYON KISZOLGÁLTATOTTNAK ÉREZTÉK MAGUKAT IDÉN A JELENTŐS DRÁGULÁSOK MIATT

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2023.12.30.


Egyre nyílik a nyugdíjolló, az inflációkövető nyugdíjemelés pedig ezt nemhogy kiegyenlíteni nem tudja, de évről évre tovább növeli – mondta a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, akit arról kérdeztük, hogyan élték meg az idősek az idei évet. Meskó László szerint akiknek a ledolgozott évtizedek után a megélhetés gondot jelent, azoknak valamilyen kompenzációt, nyugdíjfelzárkóztatást kellene biztosítani.

Főleg az olyan alapélelmiszerek drágulását éreztük meg, mint a kenyér, tej, tejföl, túró, sajtok, és nagyon sokba kerülnek a gyógyszerek is

– mondta a 72 éves Erzsébet, aki férjével él egy családi házban a Dunántúlon. Az ő nyugdíja kicsivel átlag feletti, a férjéé átlagos, így kijönnek a pénzükből, nem egyik hónapról a másikra élnek. (Az átlagnyugdíj a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben majdnem 211 ezer forint volt, arra jött rá a novemberi 3,1 százalékos emelés, így azóta 218 ezer forint körül van.) A tavalyi rezsiemelés sem érintette őket, mert pár éve jól szigetelő műanyag ablakokra cserélték a régi faablakokat, és a falakat is szigeteltették. Gázzal és fával is fűtenek – sem a gáznál, sem az áramnál nem számláztak nekik piaci árat.

Részvéttel beszélt ugyanakkor nőismerőseiről, akiknél a jövőre nyugdíjba készülő lány otthon ápolja beteg édesanyját – a nettó 40 ezer forint körüli ápolási díj és a mama viszonylag jó nyugdíja együtt is csak szűkös megélhetést biztosít nekik. Fával fűtenek, ami nagyon sok pénzt visz el, nehezen tudnak kijönni hónapról hónapra: megvenni az élelmet, kifizetni a rezsit, a gyógyszert. Egy ideje már a tartalékaikat élik fel. Erzsébet segített nekik, ismeretségei révén a villanyszámlájuk kifizetéséhez támogatást intézett...

VÁRHEGYI ÉVA: AZ INFLÁCIÓ MEGESZI A PÉNZÜNKET

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁRHEGYI ÉVA
2023.12.21.


Rég nem látott mértékű infláció pusztította az elmúlt két évben a jö­ve­delmeinket és pénzügyi megtakarításainkat. Bár az árdrágulás csil­lapodásával akadozik már a pénznyelő gépezet, aligha nyerhetjük már vissza azt, ami elveszett. Paradox módon leginkább még annak a kormánynak a feneketlen bendőjében bízhatunk, amely a gazdaság túlfűtésével és választási költekezésével felpörgette az inflációt, mivel az emiatt felduzzadt adóssága finanszírozásához nagy összegű állampapírra kell vevőt találni
a.

A 2022 második felében felgyorsult, idén januárban 25,7 százalékon tetőzött infláció mára egy számjegyűre apadt ugyan, de éves átlaga így is megközelíti a 18 százalékot. Az árak hasonló elfutását utoljára a rendszerváltást követő években, a mesterségesen elfojtott infláció feltörésekor élhettük át. A most magasra szökött inflációt a kormány „háborús” meg „szankciós” jelzőkkel illette, holott a hasonló helyzetű országokhoz képest is kiugró mértékét a gazdaságot túlfűtő kormányzati és a jegybanki politikák, no meg a 2022. évi választási győzelem érdekében kifolyatott pénzösszegek idézték elő. Ha nyakló nélkül költekezik a kormány, és a jegybank is számolatlanul önti a pénzt a gazdaságba, akkor a korlátozott kínálatot túlszárnyaló kereslet óhatatlanul az árszint növekedésében csapódik le.

Áldozatok és haszonélvezők

A felelőtlen gazdaságpolitikával feltornázott infláció árát jövedelme és pénzügyi megtakarításai értékvesztésével fizette meg a lakosság nagy része. Hiába nőttek nominálisan a bérek és más jövedelmek, ha az ezt meghaladó árdrágulás sokaknál erodálta bevételeik vásárlóértékét. Ez leginkább az alacsony jövedelmű családokat sújtotta, akik pénzforrásaik nagy részét kénytelenek alapvető létszükségleti cikkekre, azon belül is főként a 40 százalékot is meghaladóan dráguló élelmiszerekre költeni.

Az inflációt azok a háztartások sínylették meg különösen, amelyekben jelentős az inflációt nem követő jövedelmek aránya. A családi pótlék 2008 óta nem emelkedett, az egy gyerekre járó 12 ezer forint már a töredékét éri az akkorinak, de még a Fidesz-kormány által bevezetett családi adókedvezménynek is bő harmadát felemésztette az utóbbi években felszökött infláció. Hasonló a helyzet egy sor, az inflációt egyáltalán nem követő szociális juttatásnál. A minimálnyugdíj 2008 óta változatlanul 28 500 forint, ezért a hozzá kötött szociális és egészségügyi ellátások is jócskán veszítettek értékükből. A pedagógusok keresetének alapjául szolgáló vetítési alap még a 2014. évi 101 500 forintos minimálbér; ennek vásárlóértékét is alaposan megnyirbálta az elmúlt két év magas inflációja...

VISSZATEKINTŐ 2023: „EGY MÉRHETETLENÜL SZELEKTÍV TÖRZSI TÁRSADALOM ÖNGYILKOS REFLEXIÓJA SAJÁT MAGÁRA” – LANNERT JUDIT A STÁTUSZTÖRVÉNYRŐL

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2023.12.29.


Sorozatunkban arra kértük kollégáinkat, hogy válogassanak legfontosabb 2023-as cikkeikből, és írjanak hozzá bevezetőt vagy utóiratot, ha például az adott témában jelentős fejlemény történt az első megjelenés óta. Visszatekintő 2023: ez volt az év a Szabad Európa munkatársai szerint. Ez az interjú eredetileg 2023. július 13-án jelent meg
.

Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétesésében? Miért racionális lépés a státusztörvény egy olyan kormánytól, amelyik nem minőségi oktatásban, hanem gyerekfelügyeletben gondolkodik – ahogy egyébként a társadalom nagy része is – a XXI. században? Lannert Judit oktatáskutatót kérdeztük, aki több kutatást is végzett a magyar oktatás emberierőforrás-szükségletéről.

Erről van szó az interjúban:

„Mi fönntartunk egy pedagógusigényes rendszert, mert sok kicsi iskola van, és sok tantárgy.”

Mindhárom oldalon ellenérdekeltségek vannak.”

„Ezt nem értik az emberek, és a kormány sem. Ők egy nagyon rossz iskolát képzelnek el.”

„Az életpályamodell, ami a mennyiségi munkáért megfelelő bért ígért differenciáltan, egyszerűen megbukott.”

„A kápókat megfizetik, a minőséget viszont büntetik.”

Potemkin-falat állítanak a tankerületeknél, nehogy bárki belásson, hogy mindennap tűzoltás zajlik.”

Budapest és az agglomerátum sokkal jobban megérzi ezeket a problémákat, mint a vidék.”

„Nem az oktatási kormányzat a bűnös, hanem a magyar nép, mindenki annyira el akar különülni.”

„A deszegregáció ma politikai öngyilkosság lenne.”

„Van racionalitása a kormány oldalán, de csak a saját szemszögükből racionálisak.”

Nem azt kéne mondani, hogy nyolcszázezer forint lesz a bér két év múlva.”

„A pedagógus hatása iszonyúan erős, de az a baj, hogy ők ezt nem látják.”

...

HARMADIK VILÁGBELI ORSZÁG SZINTJÉRE ZUHANT VISSZA AZ MAGYAR OKTATÁS

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2023.12.30.


Az oktatással alapvetően az a baj, hogy lerongyolódó, leépülő, lebomló állapotban van, lassan egy évtizede. A kormányzat 2011 és 2015 között olyan rendszert épített fel, ami elfojt minden innovációt, az iskolák és a pedagógusok alkalmazkodási lehetőségét. Erről beszélt Radó Péter oktatáskutató a KlikkTV TÍZ című műsorában.


A folyamatos leépülés elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a közoktatásból a hátrányos helyzetű gyerekek tömegével esnek ki, a pedagógusok tömegével hagyják ott a pályát, és aki teheti, már a középiskolában kezdi kimenekíteni a gyerekét az állami oktatásból. „A bajokat talán a kormányzat, vagyis Orbán Viktor is észlelte, de a megoldást kizárólag a központosításban látta. A központi szabályozás pedig nemhogy csökkentené, inkább kiszélesíti az egyenlőtlenségeket az oktatásban.”

A szakértő szerint Orbán az égvilágon semmit nem gondolt az oktatásról, kizárólag az vezérelte, hogyan lehet politikai kontroll alatt tartani az egész rendszert. „Akinek pedig volt valami elképzelése, mert látott már belülről iskolát, például Hoffmann Rózsa, az a '60-as években gondolkozott.”

„Érdemes megjegyezni, hogy a szigorú egypártrendszer alatt is voltak jelei a nyitásnak, már a '70-es években elindultak kísérletek a kibontakozásra az oktatásban. Az 1979-es állami tanterv sokkal liberálisabb volt, mint a 2015-ös. Az 1985-ben elfogadott oktatási törvény megerősítette az iskolák szakmai autonómiáját.

A műsorvezető, Bolgár György kérdésére, hogy „hol tartunk most”, Radó Péter rövid válasza: „harmadik világbeli ország szintjén”. Mint mondta, 2009 és 2015 között komoly teljesítmény-romlás következett be és a friss adatok további lecsúszást jeleznek. A felszínen úgy tűnik, mintha nem lenne nagy a baj, mert a magyar adatok pillanatnyi stagnálást mutatnak, de ha a felszín alá nézünk, a lassú minőségromlás folytatódik – értékelte a helyzetet a kutató. Azért kerültünk az átlag közelébe, mert az eddig csúcson lévő északi államok – a Covid miatt – nagyot zuhantak. Az átlagok sok mindent elfednek, de a mélyben zajlik a lassú lepusztulás, a kormány pedig semmi jelét nem mutatja, hogy bármi változtatásra törekedne.

Radó szerint a pedagógusbér esetleges felzárkóztatása a diplomás átlagbérekhez csak arra elég, hogy megállítsa, vagy legalább fékezze az elvándorlást, de ettől a színvonal valódi javulása nem várható. A visszafordításra már nem elég, a visszacsábításra ugyanúgy nem alkalmas, ahogy a külföldre távozott orvosok sem jöttek vissza a béremelés után, az ellátás nem javult, sőt, tovább romlott. A pedagógusok elképesztően túl vannak terhelve, halálra vannak dolgoztatva, a szakmai autonómia minimumát is megszüntették.

A szakmai szabadság, önállóság visszaállításához a központosított intézmények tömegét kellene helyreállítani, új kereteket kialakítani, ez pedig eltarthat akár öt-hat évig is – vélte az oktatási szakember.

Mit tehetnek a maradók? Radó szerint legfeljebb annyit, hogy a rendszer kiskapuit kihasználva, gazdagítsák a tanulási teljesítményt, ha még marad energiájuk a kötött tanterv mellett.

A KlikkTV Tíz című műsora ide kattintva nézhető meg.

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓK ORBÁN TÖKÉLETES KATONÁJÁTÓL A MI HŐS ÁRVÍZI HAJÓSUNKIG

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2023.12.30.


Nagy összefoglalók a háborúk, a propaganda és az internet helyzetéről. Sok kultúra, sport és életmód; dokufilmek, zenék és podcastek. Avagy az elmúlt hét nagyobb anyagai.

Jó reggelt, kedves olvasók! Kezdődik az újabb hosszú hétvége, ehhez válogattam - kissé rendhagyó módon - ezúttal az elmúlt 7-8 nap, vagyis az ünnepi időszak nagyobb anyagaiból. Volt jó sok, hiszen ilyenkor kevesebb az esemény, a szerkesztőségek pedig betáraznak előre jóféle anyagokból.

Karácsony ideje

Kisgyerekes szülők, ti mit csináltok, ha nem esik többé a hó? - tette fel az indokolt kérdést a kétségbeesett kolléga, és Mikrobi segítette ki a válasszal. De a tavaszias karácsony legfontosabb természeti jelensége az árvíz volt. Lefotóztuk Budapesten hajnalban és a Dunakanyarban nappal, Szily László költői magasságokba emelkedő csónakázós riportban merült el benne, a Qubit pedig megmagyarázta tudományosan.

Sok kultúra

Ezekben a napokban szembetűnő lett, amit lelkes olvasóink már korábban észrevehettek, hogy egyre több a klasszikus kulturális tartalom a 444-en, azon belül főleg a Jó blogban. Hogy messzebb ne menjek, közöltünk például két színikritikát (az Extázis a Z-generációról, a Dekameron 2023 az elmúlt évről szólt) és két könyvkritikát (egy karácsonyi krimiről és egy túrázós úti kalauzról), de - irgalom atyja, ne hagyj el! - két verset is, hozzájuk kapcsolódó anekdotákkal együtt (egy Petrit és egy Takács Zsuzsát).

És van még hová fokozni! Konkrétan bemutattunk két külsős dokumentumfilmet is: a sepsiszentgyörgyi Raklap együttesről, illetve a digitális nomádokról (vagyis látszólag róluk). Aki megnézne egy harmadikat is, az először olvassa el Ács Dániel ajánlóját az ózdiak uniós csatlakozását megörökítő filmről, A mi kis Európánkról.

Rák & roll

És ha már dokumentumfilm: hamarosan érkezik a mozikba a Nem halok meg, egy olyan rákos történet, aminek a megnézésébe nem kell belehalni. Mert bár kemény a helyzet, de jó ízléssel és humorral van bemutatva.

Thúróczy Bertalan ráktúlélővel, orvosbiológiai mérnökkel és hosszútávfutóval beszélgetett a Qubit életmódváltásról, étrendről, személyre szabott orvoslásról, és arról, miért nem baj, ha eggyel több bejgli csúszik le karácsonykor.

Zeitgeist

Nagy összegző cikkek is születtek, szakértő szerzőktől. Rényi Pál Dániel megrajzolta Rogán Antal - és vele együtt a magyar belpolitika - portréját. Takács Lili a világ háborúit térképezte fel: miért nő a számuk és mik az új trendek? Horváth Bence az internet elszaródásáról értekezett.

Akik mentek és akiknek menniük kellett volna: az év eseményeit egy sajátos szemszögből, a felelősségvállalás komplikált kérdéskörét boncolgatva tárja elénk Haszán Zoltán.

Podcast

Tyúkól: év(ad)záró adásunkban popkulturális témákkal foglalkozunk. Dél-koreai és magyar szappanoperák, leszbikus csókjelenetek, öregedő színésznők, a valóságshow-k szomorú valósága.

Fórizs Mátyás podcastriportja (nem sok ilyen van magyarul) Bódvalenkéről. Pásztor Eszter korábban miniszterelnökök személyes tolmácsaként dolgozott, de mindent hátrahagyott, hogy borsodi romákon segítsen. Végül fentről megüzenték neki, hogy nem sikerülhet a projekt.

A Borízű majdnem karácsonymentes különszáma.

Hideglelés

Az egészséges létére kerekesszékbe kényszerített, és gyerekként kopaszra borotvált Gypsy Blanchard esete milliókkal ismertette meg a Münchausen by proxy szindrómát. Büntetéséből 8 és fél évet kellett ténylegesen letöltenie.

A „sarki farkas” kolónia Oroszország legészakibb és a lakott helyektől legtávolabb eső börtöne, ahol már a körülmények felérnek egy kínzással, de abból a börtönőrök is kiveszik a részüket. Ilyen a hely, ahová Navalnijt szállították.

A Vörös-tengeren több mint két éve áll egy iráni kémhajó, mindenki sejti, mi a küldetése, mégsem szól senki.

Sport

- Egy elcseszett versenykiírás miatt a sakk 2023 decemberére vadabb és viccesebb sport lett, mint a ketrecharc.

- Fiatal vagy és magyar? Gyere focizni az NB I.-be, aztán 21 évesen menj, amerre látsz!
- Hogyan szoktam le 39 év után a papír Nemzeti Sport olvasásáról?

Lélek

A világ, amiben élünk, erős nyomást helyez az alvásunkra, az alvászavarok pedig hosszabb távon súlyos betegségekhez is vezethetnek. Miért nem alszunk jól, és mit kellene tenni, hogy ez megváltozzon? Interjú Purebl Györggyel, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatójával.

Néhány nap alatt megváltoztatták álláspontjukat a magyar katolikus elöljárók. Nyilatkozatuk nyilván a melegek ellen irányul, de közben nyomást gyakorol saját papjaikra, hogy ne áldják meg az elvált párokat sem.


És most zene! A napindító hírlevélre és társaira itt érdemes feliratkozni.