2024. január 2., kedd

VÁLÁS GYEREKSZEMMEL – KI SEGÍT A GYEREKEKNEK ÉS KI SEGÍT A SZÜLŐKNEK?

TELEX
Szerző: PEER KRISZTINA
2024.01.02.


A statisztika alapján minden második családban elválnak a szülők. Így nehezen képzelhető el, hogy egy gyerek ne találkozna a válással, akár csak úgy, hogy az osztálytársa szülei váltak el, vagy éppen a legjobb barátjának költözött el az anyukája. A témával sokat foglalkozik a szakirodalom, a sajtóban is megjelenik a válás a celebvilág hírei között. Többek között ezért sem lehet eleget beszélni róla, hiszen a szakcikkek nem feltétlenül érnek el minden olvasót, míg egy szaftos váláson lehet csámcsogni, miközben a gyerekekre alig gondolunk. Ha eszünkbe jutnak is, leginkább sajnálni tudjuk őket – de a sajnálattal egyetlen gyerek sem megy semmire.

Ebben a cikkben a gyerek szempontjával foglalkozunk, amely oly sokszor elsikkad a folyamatban, még akkor is, ha a szülők igyekeznek mindent megtenni a gyerek kiegyensúlyozottsága érdekében. Gyermekpszichológusként a tapasztalatom azonban az, hogy nagyon gyakran nem tudnak.

Mitől gyerekközpontú egy válás?

Leginkább attól, hogy a felek képesek a gyerek érdekeit, a gyerek jogait szem előtt tartani végig a folyamat során. De ez rettentő nehéz, és a háttérben rejlő okok is nagyon összetettek.

Gyurkó Szilvia Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései és Bogár Zsuzsa Válásterápia – Hogyan segítsünk önmagunknak és gyermekeinknek válás előtt, közben és után című könyvei megkerülhetetlenek ebben a témában. Igazán hasznos olvasmányok, útmutatók a családoknak és a környezetüknek, és a témával foglalkozó szakembereknek is. Számos gyakorlati példát felsorakoztatnak, amelyek segíthetnek a szülőknek (is) végiggondolni, mire számíthatnak és milyen megoldások jöhetnek szóba.

Egy gyerek szempontjából mindenekelőtt az érzelmi biztonság megteremtése a fontos, hogy azt érezhesse: elfogadják és szeretik őt, hogy a világ, amely körülveszi, kiszámítható, és mind fizikai, mind pszichológiai értelemben biztonságos. Ehhez azonban szükséges a szülő saját érzelmi biztonsága...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.