FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2024.09.07.
Kevés dolog visszataszítóbb annál, mint amikor a legkülönbözőbb helyeken hallani, hogy X vagy Y nem NER-kompatibilis: ő oda nem mehet el, ő ott jobb, ha meg sem szólal, ő nem képviselhet minket, mert abból baj lesz, őt célszerű eldugni, nem mutogatni, nem helyzetbe hozni, őt erre az alkalomra vagy eseményre jobb nem meghívni és így tovább.
Akár a saját életemből is hozhatnék példát: G.Gy. nem NER-kompatibilis, ezért aztán nem lehetett kinevezni. No, nem politikai népbiztosnak, hanem előbb egy tudományos intézetnek, később egy egyetemnek az élére. (Igaz, ma már roppant hálás vagyok mindezért!)
34 évvel az egypártrendszer megszűntével ma kísértetiesen ugyanaz a helyzet: ahogy egykor az MSZMP, most a Fidesz-KDNP kényes politikai ízlésének szükséges és elkerülhetetlen megfelelni. Nem a szakmába való beágyazottság, nem a szakmai kvalitás, nem a felkészültség, nem a szakmai elfogadottság, nem a tudás és a rátermettség számít, nem a hazai és nemzetközi beágyazottság és elismertség, hanem kizárólag a NER-kompatibilitás. Ahogy az 1990 előtti egypártrendszerben (az évek múltával egyre kevésbé), most is csak a politikai parvenük előtt nyílnak meg a kapuk (az évek múltával egyre inkább): felkészültség és rátermettség nem számít, ám a politikai beágyazottság, az ideológiai megbízhatóság, a pártkáderi kutyahűség, a pártállami nómenklatúrában elfoglalt pozíció, vagyis az errefelé jól ismert komisszár-mentalitás annál erőteljesebben.
Így kerül kiválasztásra egyetemi professzor és színházi direktor, iskolaigazgató és MÁV-főnök, kórházigazgató és Kossuth-díjra érdemesített, agyontámogatott „filmes” és vezető lapszerkesztő, múzeumigazgató, valamint főkegy- és pénzosztó a kultúra világában, főrendőr és főkatona, tűzoltó és vadakat terelő juhász.
A legrémisztőbb számomra az, ahogy ezt az „odaföntről” (felhúzott homlok, jól begyakorolt piciny bökés fejjel, jobbra fölfelé) érkező elvárást a legkülönfélébb intézmények magukévá teszik, elfogadva az elfogadhatatlant, önkéntesen átvéve a pártpolitikai irányelv tűrhetetlen szellemiségét, s azt szolgai alázattal lihegve még túl is teljesítve. Összekacsintva, elvégre mi tudjuk a lényeget, egymás közt vagyunk, együvé tartozunk, s majd ezek eltakarodtával közösen fogunk emlékezni és ha szükséges, közösen fogjuk igazolni a bátor összekacsintásainkat, csak hát odafönn (felhúzott homlok, jól begyakorolt piciny bökés fejjel, jobbra fölfelé) bizonyítanunk kell, hogy mi itt mindannyian magunk vagyunk a NER-kompatibilitás etalonjai.
Az utóbbi időben többször volt alkalmam ugyanezt átélni a különféle egyházak és felekezetek háza táján is. Elhangzott ez már rabbira (mert persze az érintettel szemben akad NER-kompatibilis rabbi, naná, de még mennyire!), elhangzott katolikus papra (lásd ugyanez), református és evangélikus lelkészre (lásd ugyancsak ugyanez). Mert a hatalom nem pusztán földi-evilági dolgokban ítélkezik, hanem a földön túli transzcendensbe is bejáratos és amott is ítélőképes.
Azt már tudjuk, hogy a NER-kompatibilis pap, rabbi és lelkész komoly közpénzadományokban részesül: magánvállalkozásaihoz, befektetéseihez, mindennapos jólétéhez és komfortérzetéhez a NER főfőméltóságai bőkezűen markolnak bele a közös kasszába, hogy legyen emitt wellnessközpont, borkatedrális, focistadion, amott balatoni vagy svábhegyi telek, vagy akár befuccsoló ingatlanbiznisz, de jusson a másik felekezet gátlástalan einstandolására, tévés és rádiós nagyvállalkozásra, gáláns színházi támogatás nemlétező színházra, s legalább 100 milliós nyavalyás kis támogatás a privát vállalkozások megsegítésére.
Ám vajon hogyan lehet egy pap, egy lelkész vagy egy rabbi NER-kompatibilis?
Tegnap óta mindez nyílt titok: habár igen nagy a versengés és az egymást lökdösődő igyekezet, de Bese Gergőnél aligha találni NER-kompatibilisebb vallási vezetőt.
Ő mindenben eminens módon teljesített.
Mondom: mindenben.
• Pálinkás József: Húsz éve is voltak a... 
